Lánynapot tarottunk

A mai meg az utána következő néhány nap sem a rendrakásról fog szólni. Ez a hét programokban, intéznivalókban túlterhelt, ezért nem sok mindenre lesz idő. Közben pedig igen, csak minden más. :)

A szerdánk egy igen eseménydús nap volt, nem is tudom... Annyi minden történt, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Egy ritka nap volt, mert végre kettesben lehettem az én édes, már kamaszodó 12,5 évesemmel, aki bevallom, nem mindig egyszerű eset. De igyekszek a kedvében járni és mint a mai napot is, célirányosan rászánni. A két kisebb a mamánál aludt előző nap, mi meg igazi csavargós napot tartottunk. Mondjuk nagyon el is fáradtunk, az tény. Én legalábbis. 

Nyakunkba vettük a várost, és elindultunk még reggel, mert örömhírrel töltött el minket, hogy végre nyit a könyvtár. Zsófi nagyon szeret olvasni, és már nagyon várta a lehetőséget. Éltünk is vele. Így biciklire pattantunk, de előtte olyan prózai dolgokat tettünk, mint gyógyszert váltottunk ki, meg időpontot kértünk a szemészetre. Közben megálltunk Mór egyik parkjában, ahol kicsit nosztalgiáztunk Zsófival, mert babaként, kicsiként sokat hoztam ide.  A kedvencünk a barokk stílusú madárház, amiben régen még pávák voltak, ma már galambokra cserélték. :(

De azért is szeretjük, és szoktuk emlegetni, mert ennek az elkészítésében Férj is részt vett. (Régebben besegített a helyi kovácsnak, és sok klassz dolog került ki a kezük közül. Férj még most is ügyes, de már nem csinálja ezt.)

Ezután mindkettőnk örömére megrohamoztuk a könyvtárat, ahová sok ember ment, még nem láttam ennyit, meg is lepett, hogy ilyen sok ember olvas... :) Én egyébként úgy voltam vele, hogy csak visszaviszem a könyveket, mert van itthon mit olvasni, de nem ez történt... :) Férj jót is szórakozott rajtam este. 

Ebben a parkban található ez a vaddisznó-szobor, amit szintén kiskora óta szeret, és sok kép is készült, de mondta Nagylány, hogy egy ilyen képet szeretne. :) És persze végigmenni a falon, ahogy azt babaként is tette. Most már nem kellett fognom a kezét. :)

Hát nem cuki? És azt is meg akarta örökíteni, hogy végre voltunk a könyvtárban!

Ezután hazakarikáztunk, majd kicsit pakoltam (csak a hatás kedvéért, és a magam megnyugtatásáért :) ), ettünk és már mentünk is a buszhoz. Bevallom, nem szeretek buszozni. A gyomron nehezen viseli, kikészül tőle, főleg itt, a hegyes-dombos vidéken, amikor bekanyarog mindenféle településekbe (én, mint tőzsgyökeres alföldi lány, nehezen viselem azt, ami nem egyenes, sík terület). Régebben is nehezen viseltem. Még odafele csak-csak bírtam, de visszafele kegyetlen volt. Pedig hazafelé kényelmes, gyorsjárattal jöttünk, mégis, a gyomrom teljesen kikészült. De ez jelenleg az én problémám.

Utálom a maszkot, szerintem teljesen felesleges hordani, nem véd meg semmitől. De így kellett utazni, hát persze, hogy nem hagytuk ki, hogy ne készítsünk egy képet. :) Jó poén. Fehérváron aztán sétáltunk egy kicsit, bár épp hogy odaértünk, de mivel Nimród nagy rajongója lett a szejtánnak, ezért elmentünk a bioboltba (gondoltam, ezért nem utazok be megint), és vettünk egy kis ennivalót is. És csináltam egy vicces képet Zsófiról, mert szerinte jó ötletnek tűnt. :)

A cél, ami miatt elmentünk az egy Festőkör volt, amit kimondottan Zsófi miatt vállaltam be. Én is szeretek rajzolni, de nem vagyok nagyon jó benne, viszont lelkes. :) Szeretek rajzolni, de ő azért jóval tehetségesebb. :) A rajzkör a gyülekezetünkben volt.

A végeredmény. (Az enyémről nem készítettünk fotót, már nem volt rá idő.) De ez jobb lett. :)

Nem hagytunk ki egy közös képet sem. Nem, nem mérges vagyok, vagy ilyesmi, csak nem igazán láttunk, mert pont rossz volt a fényviszony. :)

Hazafelé a buszon próbáltunk még olvasni, de nekem elég rosszul ment. Már nagyon szenvedtem a buszozástól. És bár ennek a posztnak nem az a célja, hogy az én rosszullétemmel foglalkozzon, azért ott volt, és alig vártam, hogy leszállhassak. Zsófi jobban bírja ezeket, de ő jóval edzettebb, bár már a végén mondta, hogy ő is alig várja, hogy leszálljunk.

Összességében jó kis nap volt, valószínűleg meg fogjuk majd ismételni, de ki kell találnunk valamit a buszozással kapcsolatban...

Miután hazajöttem, üdvözöltem a gyerekeimet és a Férjemet, Nimród megmutatta a Zeneiskolában kapott bizonyítványát, ahová anyósom vitte el, megfürödtem, és már zuhantam is az ágyba a fáradtságtól. Úgy elaludtam, mint a villany. Vagy attól gyorsabban.

De nagyon jó érzés volt kettesben időt tölteni a Nagylányommal, akit nagyon szeretek, és akivel most éppen különleges (de annál izgalmasabb) időszakot élünk meg. 

Nagyon szeretem!