Még mindig nem vagyok teljesen rendben, bár lázam már nincs. Estére ugyan még elfáradtam, nem bírtam annyit dolgozni, mint szerettem volna, de lassan, szépen.
Ma Férj aktív volt, sok mindent megcsinált. A kenyeret is. 🍞 Mert enni meg kell.
Bárcsak éreznétek az illatát! ❤️
Fantasztikus!
Volt már olyan érzésed, hogy dolgozol folyamatosan, nagyon, de nagyon elfáradtál, alig várod a megérdemelt pihenést, lazulást, aztán meg a karácsonyi szünetet lázzal kezded? Na, most nekem ez van.
Kb. 4-5 éve nem voltam lázas. 🤒 Nem is vagyok egy beteges alkat. Az iskolából is csak egyszer hiányoztam 1 hétig.
Most meg itt a karácsony🎄, meg a szünet, és itthon fekszem. Lázasan. Csak kapkodom a fejem, mert tényleg nem szoktam beteg lenni. Péntek óta azonban lázas vagyok. Teljesen kikészít. Mert feküdni kell. Úgyhogy se főzés, se sütés nem történt a részemről. Túlélésre játszom.
17 éve nem volt ilyen, hogy egyedül legyek itthon karácsonykor, és ne menjek el az anyósomhoz ebédre és vacsorára. 😔
A gyülekezetből küldtek nekem sült tököt, ami biztos, hogy gyógyszer 😄
Ráadásul utaznánk anyukámékhoz haza, és sehol nem tartok a pakolásban. Pedig már a jegyünk is megvan, minden kész, csak a bőröndökben nincs semmi. Remélem, hogy hamarosan meggyógyulok. Jelenleg megkaptam a kisfiam szobáját, itt vagyok "elszigetelve", és nagyon szenvedek.
Nagyon unalmas betegnek lenni, főleg úgy, hogy anya is vagy, de hála kedvenc Férjemnek❤️ intézi őket. Hálás vagyok. A kisfiam hozott vizes ruhás borogatást, Anyósom enni küldött, bár nem bírok túl sokat. A lányok benéznek, megkérdezik, hogy adhatnak-e gyógyölelést,😄 amit sajnos el kell utasítanom. De a macskát is behozták, hogy meggyógyítson. Szóval, teljesen fel vagyok készülve arra, hogy egészséges legyek.
Fantasztikus, hogy tudok a gyógyulásra koncentrálni.
Mindenkinek szép napokat kívánok!
De tervezem, hogy hamar meggyógyulok, mert utazunk a szüleimhez, és muszáj meggyógyulni!
Viszont csodálatos volt, hogy a kisfiam átadta a szobáját, ahol egész éjszaka "szenvedhettem", így nem nagyon zavarva senkit. :) És nagyon jó érzés volt, hogy megkérdezték a gyerekek, hogy hogy vagyok. Ez már egy fél gyógyulás!
FANTASZTIKUS Boldog Karácsonyt!
Nagy rajongója vagyok John Grishamnak, és az összes könyvének. Ráadásul szinte minden filmet, amit megcsináltak a könyvekből, azt láttam. Az első könyve, amit olvastam, az pont A CÉG (1993) volt, aminek Tom Cruise volt a főszereplője.
Az egyik legjobb könyv és jó kis film is lett belőle. Belinkeltem fent, megnézeted!
Lehetett rá számítani, hogy ebből is megpróbálnak sorozatot készíteni. Én pedig persze, hogy megnéztem. Mert kíváncsi voltam. Azt kell mondjam, hogy nem lett rossz. Nekem tetszett, bár a film jobb volt. Lukas Reiter kreatív csapata és "A cég" című világsikerű bestseller szerzője, John Grisham közreműködésével elkészült a sikertörténet izgalmas televíziós sorozata. Kár, hogy csak 1 évadot élt meg. Jobb lett volna, ha még készül belőle 1-2 évad, lehetett volna formálni. De ez van.
Éppen ezért erre nem tudok most igazán csillagot adni. Mondjuk csak 🌟🌟🌟
Nekem tetszett, de kicsit befejezetlennek éreztem.
Szerdán, amikor végre véget ért a tanítás, úgy éreztem, hogy teljesen kész vagyok. Az én édes Férjem főzött, mire hazaértem, még hozzá a kedvenc ételemet. Nagyon hálás voltam neki, és nem győzöm mondani, hogy nagyon szeretem őt ezért. (IS)
Valóban nagyon hosszú volt ez az időszak. Nagyon lehetett érezni, hogy a gyerekek is elfáradtak, meg persze mi is. Akárki akármit gondol, vagy hisz a tanárokról, tanárokkal kapcsolatban. Szóval, úgy éreztem, hogy most valamiben ki kell ereszteni a gőzt, és nekem ez - tudjátok -, a filmek. Lazításként úgy gondoltam, hogy egy olyan sorozatot nézek meg, amit szeretek. Akció is, meg vicces is, és még az egyik kedvenc színészem is játszik benne. Már írtam róla. :) Igazán jó kis sorozat.
.
És mivel csak 1 évados, és 6 rész, simán meg lehet nézni egyben. Még ha az maratoni filmnézés is.
A másik terv a Büszkeség és Balítélet. Igen, én már csak ilyen furcsa vagyok.
Neked melyik lenne az?
FANTASZTIKUS!
Már csak 1 nap van az iskolából, aztán jön a pihenés. Nagyon elfáradt mindenki, gyerek is és tanár is. Ilyenkor azért mégis valahogy lezárjuk az évet.
Az iskolában sütivásár volt, ahová a szülők saját készítésű sütit vittek. A gyermek kórusunk énekelt, és közben a gyerekek által készített rajzokat vetítették ki a falra. Kata is festett.
Amikor még húst ettem, akkor néha elmentem a Mekibe, és rendeltem. De nem emlékszem, hogy valaha is túlzásba vittem volna a hamburgerezést, bár tudom, hogy divat lett az utóbbi időben. Aztán vegetáriánus lettem, és az egyetlen hely, ahol ettem, a bózsvai táborok voltak, ahová sokat jártunk. Nem jutott az eszembe, hogy magamnak készítsek, mert valahogy ezek a gyors ételek nem jönnek be. Sokáig a hot-dogot is szerettem, de aztán beteg lettem a sok virslitől, és azóta nem bírok ránézni, még a vega változatra se nagyon. Kivételt a frankfurti leves és a virslis kifli képez. :)
Nem vagyok egy Hamburger rajongó, (bár Tatabányán van egy nagyon jó hely, ahová egyszer elmentünk Férjjel, és nagyon finomat ettünk), de Férj és Zsófia szeretik, így szoktam készíteni. Remek vegán húspótlókat lehet kapni az Aldiban, néha veszek, de ha van időm, akkor mindenképpen készítek. Az a jó a növényekben, hogy sok mindenből készíthető. Babból, szójából, zabpehelyből...
Amit viszont ki nem állok a hamburgerben, és tudom, hogy hozzá tartozik, az a ketchup. Az én családomban a gyerekeknél szinte fő ételnek számít. Tudom, egészségtelen, de ez van! :) Én egyszerűen nem bírom, amikor kicsepeg mindenféle dolog a hamburgerből. Olyan nem guszta. De a gyerekeim ezt szeretik, én meg egyszerűen örülök, hogyha megeszik. 😀
Én sok-sok paprikát szeretek mellé enni. Nyáron sokszor van nálunk, de néha, a megúszós kaják közé ez is befér. :)
A Hölgyválasz című filmben hallottam ezt a számot. A filmet szeretem, Richard Geret nem, de Stanley Tuccit nagyon. Most is úgy gondolom, hogy ő a legjobb ebben a filmben. Viszont egy ideje ez a dal megy a fejemben, dúdolgatom.
Gondoltam, megkeresem, hányan dolgozták fel.
Jó kis dal, az biztos. Itt van néhány feldolgozás:
De persze a középiskola nem kezdődött zökkenőmentesen. Nagyon nehezen tudta felvenni a középiskola tempóját, és sok küzdelem, harc és sírás, és még több munka után is azt éreztük, hogy valami nem megy, valamit máshogy kell csinálni. Küzdött ő, meg tanult, de nem volt meg benne a motiváció, vagy a technikája az egésznek. Pedig rengeteget tanultunk együtt, és mindig azt láttam, hogy hasztalan.
Ám rátalált egy remek módszerre, ami alapján jól tud tanulni, és megérti az anyagot, én pedig nagyon büszke vagyok rá.
Annyira hálás vagyok érte, a lelkesedéséért!
Fantasztikus Csaj! Imádom!
Szeretem ezt az iskolát. Szeretek itt dolgozni és szeretem, hogy gyermekközpontú az egész.
Sok-sok évvel ezelőtt, még a Covid előtt volt egy szokás az iskolában, hogy úgynevezett Zsibvásárt tartottak a gyerekek, ahol a saját készítésű dolgaikat, vagy a már megunt játékaikat árulhatták, vehették. Egykor még anyukaként én is részt vettem ebben, akkor meg is nyertük a LEGÉDESEBB asztal címet. Akkor is Nimród volt ennek az elindítója, mert ő szereti megfogni a pénzt, már kicsinek is ilyen volt. Gyűjtögető a gyermek. Ha pénzről van szó, akkor meg aztán igazán!
Idén újra lett az iskolában ez a vásár, és már egy ideje mindenki ennek tudatában és lázában ég. Nem is tudtunk délután tanulni, az biztos. :)
Nos, az én kisfiam is kitalálta, hogy ő bizony muffinokat szeretne árusítani. Mondtam neki, hogy nincs kifogásom ellene, ha megcsinálja. Én egész nap az iskolában vagyok, 8-16 óráig. Mire hazamegyek, állítsa össze az alapreceptet, és maximum a sütésben segítek neki. De nagyon ügyes volt. A végén még kókuszgolyót is készített.
Én meg csak nézek, hogy mi lett ebből a gyerekből. Mert most meg a főzés felé kacsingat! :)
És hogy ne legyen egyedül, a nagylányom, aki már gimnazista, de ebbe az iskolába járt, eljött neki segíteni. Kicsit nosztalgiázni, kicsit találkozni, beszélgetni a tanáraival.
Nagyon büszke voltam rájuk, mert a kisfiam, aki nem igazán volt kommunikatív, olyan remekül elsózta a muffinokat, hogy magam is meglepődtem.
Fantasztikus!
Nem szeretek vezetni. Vezetek, mert muszáj, és mert az élet olyan, hogy az ember kénytelen eljutni A pontból B pontba. De ha lehetséges, akkor mindig úgy szeretem, hogy a Férjem legyen a volán mögött.
Vannak viszont időszakok, amikor ez nem megoldható. Munka után muszáj voltam elmenni a boltba, mert a macska kaja kifogyóban volt, és a gyerekek a tejet is megitták. Így Katával vágtunk neki egy délutáni kalandtúrának.
Kata szerette volna lefotózni a város fényeit, de ebből csak az látszik, hogy be van fagyva az ablakom. Sötét van, hideg, és én nem szeretem. Mármint magát a téli hangulatot igen, de a vezetést... Hát, engem nem kapcsol ki, az biztos. Mindig írtó ideges vagyok ilyenkor. Ami azért meglepő, mert régen, lánykoromban simán elmentem bárhová. Lehet, hogy a korral jár, de most már nincs ez így. :) Viszont Katának megígértem, hogy bejövünk a városba - GYALOG! -, és megnézzük a fényeket. Gyalogolni még mindig jobban szeretek!
De ebben a legnagyobb fantasztikusság az volt, hogy épségben hazaértünk, amiért hálás vagyok. Minden hazaérkezésért és elindulásért hálás vagyok. Remélem, hogy ti is!
Fantasztikus!
