Nem szeretek vezetni. Vezetek, mert muszáj, és mert az élet olyan, hogy az ember kénytelen eljutni A pontból B pontba. De ha lehetséges, akkor mindig úgy szeretem, hogy a Férjem legyen a volán mögött.
Vannak viszont időszakok, amikor ez nem megoldható. Munka után muszáj voltam elmenni a boltba, mert a macska kaja kifogyóban volt, és a gyerekek a tejet is megitták. Így Katával vágtunk neki egy délutáni kalandtúrának.
Kata szerette volna lefotózni a város fényeit, de ebből csak az látszik, hogy be van fagyva az ablakom. Sötét van, hideg, és én nem szeretem. Mármint magát a téli hangulatot igen, de a vezetést... Hát, engem nem kapcsol ki, az biztos. Mindig írtó ideges vagyok ilyenkor. Ami azért meglepő, mert régen, lánykoromban simán elmentem bárhová. Lehet, hogy a korral jár, de most már nincs ez így. :) Viszont Katának megígértem, hogy bejövünk a városba - GYALOG! -, és megnézzük a fényeket. Gyalogolni még mindig jobban szeretek!
De ebben a legnagyobb fantasztikusság az volt, hogy épségben hazaértünk, amiért hálás vagyok. Minden hazaérkezésért és elindulásért hálás vagyok. Remélem, hogy ti is!
Fantasztikus!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése