2018. május 30., szerda

Heti küldetés 34 # Gépelj!

Én szeretek. Mostanában volt is rá lehetőségem, hiszen készül két nyári anyag.
Az az igazság, hogy kicsit megcsúsztam benne, de ez van.
Mindenesetre én szeretek gépelni.
Bár kézzel írni jobban, de mostanában kevés lehetőségem van rá.

Blogot írni nagyon kevés időm van.
Olyan sokszor jut az eszembe, hogy abbahagyom, de utána meg az, hogy én szeretek írni, és annyi minden élményem van, hogy ha nem is mindig, de azért örömmel osztom meg itt, amik történnek nálunk!
Nekem ezt jelenti a blogírás.
Kicsit önző módon kiírni az ismeretlen világba, hogy mi minden történik nálunk, bennem és velünk.
És a magam módján kicsit vagy nagyon :), de élvezem is.

2018. május 29., kedd

Gombás tészta

Amikor elkezdtem a hadüzenetet a Menzának, akkor terveztem, hogy majd megosztom veletek a tervezetet, ti. hogy melyik nap mit fogunk enni, de aztán nem úgy sikerült, így ez most már folyamatosan elmarad. Sajnos nincs rá időm.
Én nem is tudom, hogy csinálják a Gasztrobloggerek, akik minden nap más és más ételeket főznek és osztanak meg velünk. Én mindig örülök, ha szinten tudom tartani a konyhai feladataimat. De őket - amikor időm engedi - szívesen olvasom, és felnézek rájuk. Egyszer...
 Ez plusz energia, és én nem vagyok csúcsanyuka, aki mindig mindent fejben tart...
Általában két fajtát szoktam főzni, mert nem mindig szereti mindenki azt, ami van, és jó, ha van választási lehetőség. Én pedig szeretek erre figyelni.


Zsófia nagyon szereti a gombát, ezért ő ezt választotta. 

2018. május 28., hétfő

HETI ÜZENET 20. - Jó anya vagyok???

Amikor sok-sok évvel ezelőtt a egy kis iskolában dolgoztam, mindig igyekeztem valamivel meglepni a kollégáimat. Akkor találtam ki a HETI ÜZENET című részt a faliújságon, amivel próbáltam a hetüket vidámabbá, vagy elgondolkoztatóbbá tenni. Arra gondoltam, hogy mostantól hétfőként (ahogy akkor, ott is tettem) mindig megleplek benneteket egy-egy idézettel, gondolattal. Csak úgy. 


2018. május 25., péntek

Banános-csokis muffin

Nagy muffinos vagyok. Én. A család többi is szereti, de mindenki mást és másfajtát. Ó, nekem mindegy :)
Megsütni is szeretem, mert nagyon gyors és hamar kész és gyorsan meg lehet enni.
Ráadásul volt itthon egy halom banán, amit a gyerekeim már egy ideje nem esznek. Még Nimródom sem. Nála ez elég rapszodikus.  Ha rákattan a banánra, akkor minden nap eszik, ha meg nem, akkor hetekig semmi. De azért ez nagyon finom.


A muffin az egyik legegyszerűbben elkészíthető süteményféle. A legnagyszerűbb benne, hogy mindenki ízlésének megfelelően formálhatja.
Van egy alaprecept, ami magában is nagyon finom, de én most felturbóztam.

Alaprecept:
3 bögre finomliszt, 5 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál só, 1 evőkanál cukor, 50 g vaj, 3 lágyan felvert tojás, 1,5 bögre tej
(Itt szeretném megjegyezni, mint szolgálati közleményt, hogy mi nem, vagy alig használunk tejet. Mindig van itthon, mert ugye van macskánk és kutyánk, aki szereti. Inni ritkán isszuk, a gyerekeimet is igyekszem távol tartani tőle, ami az utóbbi időben elég jól sikerült :), de vannak sütemények, amikbe - ha sietek -, sima tejet használok. Persze megcsináltam őket növényi tejjel is, úgy is finom. És ajánlani is tudom, mert nem túl bonyolult elkészíteni.)

1. A lisztet, sütőport, valamint a sót szitáld össze egy edénybe, majd keverd hozzá a cukrot. Ujjaddal fúrj egy lyukat a keverék közepébe.
2. Olvaszd meg a vajat, a tojásokat pedig lágyan verd fel. A vajat s a tojást öntsd a lisztes keverék közepébe, s keverd össze az alapanyagokat.
3. A masszát kanalazd a kivajazott, mély formák 3/4-ig, majd süsd 200 oC-on 15 percig, vagy tűpróbáig.

Én annyival turbóztam fel, hogy beletettem a banánt a tésztájába, meg csokit is, ami mindig van itthon :), és belekevertem a tésztába. Az a nagy igazság, hogy nem rontotta el. Sőt!

2018. május 24., csütörtök

Tejes kifli

Amikor nincs itthon kenyér, és nincs se energiád, se kedved nekilátni a kenyérsütésnek.
Akkor jön a házi kifli:

 Hozzávalók:
  • 50 dkg liszt (2/3 simaliszt, 1/3 rétesliszt)
  • 1 db tojás
  • 2,3 dl tej
  • 5 dkg vaj
  • 1,5 tk só
  • 1,5 tk cukor
  • 2,5 dkg friss élesztő
 
Elkészítés:
A recept szerint a belevalókat beledobáljuk a kenyérsütőbe, és megvárjuk, amíg kidolgozza és megkeleszti. De én nem így tettem. Csak kenyérsütésre használom a gépet, még nem próbáltam másra, valahogy jobban szeretem a régi, bevált, klasszikus módszereket, ez pedig a nagymamámtól örökölt orosz, NDK-s típusú keverő- és dagasztógép. Kézi. Azzal is remekül működött.

Miután jól összedolgoztam, hagytam kicsit kelni. Nem sokáig, mert nem volt rá idő, és éhes is volt a család.
Ezután kettévettem, és kinyújtottam kerekre, és 6 cikkre vágtam. Ebben nagyon rossz vagyok, soha sem szokott egyformára sikerülni.
Feltekertem, és kb. 20 percig még hagytam kelni.
Ezután vizezett tojássárgájával megkentem, majd 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütöttem.

 Ahhoz képest, hogy először csináltam tejes kiflit, nem lett rossz. Következő alkalommal jobban kell figyelnem a felcsavarásra, hogy "bolti kiflisebb" legyen. :)


2018. május 23., szerda

Dupla szülinap

Nálunk a május az a hónap, amikor majdnem egyszerre van mindenkinek mindene. Ilyenkor két születésnapot tartunk és egy névnapot. De tudjátok, a május amúgy is a sok minden más történik című hónap.
A szülinapok rendszeresen mamánál (anyósomnál) vannak megtartva. Ő az, aki tortát süt, és meglepi ezzel a gyerekeket. Én nem szoktam, helyette zsúrt szervezek a barátoknak. Ez később lesz, majd megosztom veletek, ha vége. :)

Kata, a mi cukorfalat leányunk. Hatalmas ajándék ő nekünk. Vicces, kedves, jó természete van. Vannak neki is rossz pillanatai, de melyikőnknek nincs.
Nagyon bírom a stílusát, a megfogalmazásait, a gondolatait, ahogy rájön és felfedez dolgokra. Nagyon segítőkész (ő a legjobban a gyerekek közül), és hatalmas humorérzéke van. Imádnivalóan cukorborsó.


 És hát persze itt van az én drága kis szerelmem. Igen, ő az. Nem is hívom másképpen. Ő az egyetlen fiam, így persze, hogy a mi kapcsolatunk ezen alapul.
Különleges egyénisége van. Néha nem értem és nem tudom követni, hogy mi megy a fejében, de valami hihetetlen matekos gondolkodása és logikája van. Sakkmániás a gyerek, nem kicsit.
Imádja a szabályokat. Főleg betartani, és odafigyel arra nagyon, hogy ki mikor mit mondott, és mindig igyekszik logikusan levezetni (nem lehet összekeverni), hogy minek mi az oka és következménye. Maga felé ezt még kicsit erősíteni kell, de azért benne van.


Boldog vagyok, hogy az anyukájuk lehetek!

2018. május 22., kedd

Káposztás tészta ...

Mivel tegnap vendégségben voltunk,  mire hazaértünk már nem volt kedvem semmit sem főzni. Jól is laktunk, és én már amúgy sem szoktam vacsorázni 6 után. Igyekszem is tartani ezt, jobban is alszom azóta.
Nos, gondolkodtam, hogy mi legyen a mai napon az étel.
Még van itthon Paradicsom leves, aminek a kisfiam nagyon örül. De ma úgy döntöttem, hogy Kisfiam egyik kedvence fog elkészülni. KÁPOSZTÁS TÉSZTA. Felénk Szabolcsban, ahonnan én származom Káposztás cvekedlinek hívják. Nagyon vicces neve van. A család kedvenc étele, mert nagyon tésztásak vagyunk. A tésztában, amit kifőztem volt tojás. :)
Nagyon szeretem a káposztás tésztát. A második Nr. 1. nálam. Na jó, akkor Nr. 2. - Az első a krumplis tészta, ha még nem mondtam volna :)


Ez az étel, véleményem szerint mindig jó ötlet!

Hogyan készül?
Egy fej káposztát lereszelek, és olajon jól megpirítom. Az új káposzta zöld, ezért nem pirul, persze azzal is finom, csak az olyan zöldebb színű... Teszek rá sót, és persze figyelem, hogy ne égjen le. Bár nálunk Férj úgy szereti, ha mindennek van egy kis színe :)
Aztán teszek rá borsot is. Én magam nem szeretem a borsot, nem is használnék szívem szerint, de a családom szereti, így beleteszem. Nem rontja el, az biztos.
Aztán kifőzöm a tésztát, és összekeverem.
:)

2018. május 21., hétfő

HETI ÜZENET 19. - Különbség

Amikor sok-sok évvel ezelőtt a egy kis iskolában dolgoztam, mindig igyekeztem valamivel meglepni a kollégáimat. Akkor találtam ki a HETI ÜZENET című részt a faliújságon, amivel próbáltam a hetüket vidámabbá, vagy elgondolkoztatóbbá tenni. Arra gondoltam, hogy mostantól hétfőként (ahogy akkor, ott is tettem) mindig megleplek benneteket egy-egy idézettel, gondolattal. Csak úgy. 

2018. május 17., csütörtök

Tarfonya Hával :)

A gombához való negatív viszonyomról már írtam. Ezen a kapcsolaton már semmi nem segíthet.
Nem igazán vagyunk jóban, pedig én nem ápolok haragot senkivel sem.
Rá sem haragszom, csak volt egy nem túl szimpatikus találkozásunk :(
Mindenesetre a család többi tagja szereti. Én pedig őket, így természetes, hogy elkészítem számukra.


A gombapörköltet amolyan pörkölt módján készítem el, hagyma alappal, pirospaprikával, egy kis paradicsom és paprika felhasználásával, sóval. Érdekes módon gombát szeretek tisztítani, de ennyi.
Kóstolni sem szoktam, éppen ezért mindig sótlan marad :)

Viszont a tarhonya nagy kedvenc nálunk.
Lett is egy szállóigénk, amikor Zsófia lányunk még kicsi volt.

Zsófia: - Anya, én még kérek tarfonyát.
Anya (azaz én): - Nem tarfonya, hanem tarhonya. Hával.
Zsófia: - Jó, akkor még kérek tarfonyát Hával. :)

2018. május 16., szerda

Eper-hangulat csak képekkel - Zsófimnak

Tegnap volt a kis(Nagy)lányom névnapja. Nem is az ünneplésen van a hangsúly, de azért felköszöntjük egymást. Nincs ilyenkor nagy ünneplés, csak kicsi ajándékozás.
És gondoltam, mivel nagyon szereti az epret, néhány ilyen hangulatú képpel gondolok rá. :)







2018. május 15., kedd

Apa céklája

Amióta Férj itthon van, többet van a konyhában, mint én. Én ennek nagyon örülök, mert én csak azért főzök, mert kell és muszáj, neki meg van is érzéke hozzá.
Nem ínyenc, megszokott ételeket eszik és készít, de azokban nagyon profi.
Ilyen például a céklája.
Nagyon szeretem a céklát, de nem igazán szeretem az ecetes céklát. Az ecetet leginkább takarításra használom. Egyedül az beraknivaló uborkánál eszem meg.

Ti milyen gyakran fogyasztasz céklát?
Ez az erősen sötétpiros színű zöldség bőségesen tartalmaz ásványi anyagokat és vitaminokat, melyek különösen értékessé teszik számodra: kálciumot, foszfort, káliumot, ként, jódot, vasat, mangánt, magnéziumot és rezet, ezen felül ritka nyomelemeket, mint a rudidium és a cézium. C, K, B1, B2, B3, P-vitamint tartalmaz. Magas vastartalmának köszönhetően serkenti a vörösvérsejtek termelődését, ezáltal pedig javul a vér oxigénfelvevő-képessége. Serkenti a belső szerveid működését, és elősegíti a méregtelenítési folyamatokat. Védi a szívedet és az eredidet, növeli állóképességedet, javítja immunrendszered védekező képességét. Fokozza a bélrendszer működését, hatékonyan tisztítja az emésztőrendszeredet a salakanyagoktól.
 
Tisztítsuk meg a céklát, és vágjuk össze. (Ez gyorsabb, mint amikor egészben megfőzzük a céklát.)
Feltesszük párolni vízben, köménymaggal, sóval
Megfőtt, öntünk rá citromlevet, cukrot. (Salátalevet kell készíteni hozzá.) És ezzel a citromos lével fel kell önteni.