Légy...!

Vége van a tanévnek. Ma volt az iskolában az évzáró. A gyerekek megkapták a bizonyítványt (egyik sem lett kitűnő), én ennek ellenére mégis nagyon büszke vagyok rájuk. Szerintem sokat dolgoztak. Lehetett volna jobb (mondjuk Zsófinak), de amit lehet, kihoztuk belőle.
Ráadásul elbúcsúztunk a tanító nénitől is, hiszen jövőre már felsősök lesznek. A szülők engem bíztak meg a szervezéssel, és én nagyon igyekeztem. Szerintem elég jól sikerült. Egy kis sírós-nevetős hangulatú kis műsort adtunk elő. Igen megható volt. Titokban jártam be az osztályba próbálni, és bár akkor nagyon lazák és hangosak voltak, itt eléggé megilletődtek. De cukik voltak.
Készítettünk egy kisfilmet is a 4 évről. És csináltam egy ppt-t, és egy apuka videová varázsolta.
Készült továbbá egy kis könyv, amelyikbe minden gyerek rajzolt vagy írt. Zsófiét megmutatom:

Ebből lett egy kis füzet, ami nagyon aranyos lett.
Kapott ajándékot is. 
Aztán készítettek a gyerekek egy oklevelet is, amit aláírtak és kinevezték az osztályfőnöküket az örökös kedvenc tanító nénijüknek.
Egyik anyuka tortát sütött, volt aki sósat, amolyan kis buli-fíling volt. Az utolsó.
Furcsa, hogy jövőre már ötödikes lesz.

A lényeg, hogy elfáradtam. Előtte adtam le a két gyerektanulmányomat, aminek csúsztam a határidejével. Lemaradtam egy tábori pályázatról is, és szerintem sok mindent elfelejtettem, amit az iskolában intézni kell. Még jó, hogy ott vannak egy hétig.
Most, hogy e sorokat írom, meg kellene könnyebbülnöm, hogy végre vége!, de most meg már a nyári, gyerektáborunkat kell kezdenem szervezni. Ja, és kedden angolból vizsgázom...
Hogy miért nem tudok én a fenekemen megülni és nyugiba lenni? EZ ITT A NAGY KÉRDÉS!

Aztán ezt találtam:
Úgy szeretnék... De tényleg...
Nagyon stresszes típus vagyok. Szeretek mindent jól megcsinálni, kicsit talán maximalista vagyok bizonyos dolgokban. (Látnátok most a házunkat! Ez nem ezt mondja! :) )De olyan jó lenne lazábbnak lenni, kicsit elengedni a dolgokat. Néhány LÉGY... ott van az életemben, de ha egyet kellene választani, akkor azt választanám, hogy LÉGY BÁTOR! Mert bár sokszor tűnik úgy, hogy az vagyok, de sajnos nem.

Igen, a blogomat is nagyon elhanyagoltam (nem mintha olyan sokan olvasnák), sokszor érzem úgy, hogy csak magamnak írogatok, de azért akkor is jó érzés. Nem tudom, hogy mennyire lesz időm újra erre a világra, de igyekszem. Talán most, hogy itthon leszünk és lazábbak lesznek a napok, valami könnyebben megy... Vagy ki tudja...