Nimród és a CSODA

Nagyon érdekes helyzetet teremtett az Élet. Meg a jó Isten.
Sokat meséltem már arról nektek, hogy az én kisfiam erősen matek-mániás, és ezen felül pedig a sakk-függő. Minden héten azt számolja, hogy mikor lesz csütörtök és péntek, ugyanis ezeken a napokon van neki sakkedzés. Hihetetlen, mennyire mániás a gyerek, és jól összeakadt az edzőjével, mert ő is az. :)
Ha rajta múlna és tehetné, állandóan versenyekre járna.

Ez egy tipikus kép róla. Állandóan sakkozni kell(ene) vele, de igazából már mi itthon nem tudunk újat adni neki. Férj még azért megfogja kicsit, nehezebbé teszi neki a játszmákat, és néha még nyer is. Ez persze őt, mármint az én kisfiamat igencsak kicsinálja.

Tényleg hihetetlen fazon. Szabálykövető és szabálymániás. Mindig mindenkivel betartatja a szabályokat, szóvá is teszi, ha azt valaki eltévesztette vagy nem úgy csinálta, ahogy azt kell. Itthon mindig számon tartja, hogy ki mikor mit mondott, melyik lány ment el fogat mosni, megigazították-e az ágyukat és hasonlók. Ő megcsinálja, és utána ellenőriz.
De persze, mielőtt azt mondjátok, HŰHA! Micsoda kispasi, nos ez nem teljesen így van. Mert hogy az én drága kisfiam alapvetően trehány, ha magáról van szó, nem olyan szigorú. :)

Nehéz természete van, bár meg kell valljam, hogy én rajongok érte. Tudjátok, ez az úgynevezett ANYA-FIA SZERELEM. Tudom, olvastam cikkeket arról, hogy a pszichológusok szerint ez milyen rossz dolog, hogy fontosabb a gyerek, mint a Férj meg hogy minden elékerül... Nos, azzal én sem értek egyet, mert valóban vannak ilyen emberek, nálunk ez nincs így. De az biztos, hogy van egyfajta rajongásunk egymás iránt. Amikor lehetősége van rá, és ki tudja járni, (mert már ebben is előre kombinál - ő egyébként mindig egy lépéssel előrébb jár mindenkinél gondolkodásban) akkor velem alszik. Üzleteket szoktak kötni a gyerekeim, és ezek nagyon vicces helyzetek.
Konkrétan levezetik, beosztják, hogy ki mikor kivel alszik, és mennyit, és számon is tartják. Mi ezt Férjjel nagyon élvezzük.Persze ennek is Nimród a mozgatórugója.

Nos, alapvetően tényleg egy cukorfalat fickó, aki a Tökéletesség országából jött. (Utalok itt a Mark Gungor-féle előadásra.) Ha valami nem az ő tervei szerint történik,vagy elgondolása szerint, akkor aztán nagyon ki tud borulni. A sírásig. Nehezen tud változtatni a dolgokon, nehezen tér el a megszokottól. Az ételekkel is így van, csak a számára ismert, megszokott és szeretett ételeket eszi meg. Újdonságokat sohasem próbál ki. És megnézi, leellenőrzi, hogy hogy néz ki az adott étel. Szóval, nehéz az élet egy ilyen típusú gyermekkel.

Talán emiatt, vagy mert ezt örökölte :), esetleg ennek ellenére,  hihetetlen jó feje van. Nagyon sok mindent egyszerűen csak beszippant az agya, és nem kell tennie semmit azért, hogy tudja. Ilyen a matek. Élvezi, ha matekozhat, és szeret tanulni. "Rajong" a tanító nénijéért. Szerinte ő a világ legjobb tanítója. Nem szorgalmas egyébként, pont emiatt.
A nyelvtannal vannak gondok. Nem rossz belőle, de sok hangot összekever (oviban járt logodépiára), de én néha érzem, hogy összekeveri a betűket. Tudjátok, a tipikus g-k, b-d, s-sz hangokat, és emiatt a helyesírása picit nehezebb. De mivel nem vagyok olyan anyuka, aki kitűnőt vár el a gyerektől, soha nem voltam és nem is leszek, ez belefér.

Éppen ezért nagyon meglepődtem, amikor az én kisfiam bejelentette, hogy jelentkezett MESEMONDÓ versenyre. Hát,néztem is rendesen. Ő? Elfogult vagyok, meg minden, de nem értettem, bár nagyon büszke voltam rá.
Megtanulta a mesét, jól el is mondta, de volt rajta javítanivaló. Próbáltuk elmondani (a tanító néni és én is), hogy min kellene változtatni, hogy lehet ám átírni a mesét, lehet felcserélni a szavakat, a lényeg, hogy haladjon a mese. De ő ragaszkodott ahhoz, hogy minden úgy legyen, ahogy le van írva. Nincs mit tenn, maximalista. Küzdöttünk, sírtunk (leginkább ő), vitáztunk (leginkább én), győzködtük.
Ma reggel a reggeliző asztalnál imádkoztunk Nimródért. Én nagyon aggódtam, mert darabosnak éreztem, robotszerűnek, ahogy mondja, de nem akartam a kedvét elvenni. Azért imádkoztunk, hogy ügyes legyen, hogy ne hibázzon, és ha esetleg mégis megtörténne, akkor ne sírjon (mert nagyon hajlamos rá), hanem meg tudja oldani.
Egész nap izgultam érte.

Aztán, amikor hazajöttem, láttam, hogy ragyog a szeme. Nem mertem megkérdezni tőle, hogy mi történt, mert úgy voltam vele, hogy bátor volt, kiált oda, elmondta a mesét, és ez nagy dolog tőle. És én büszke voltam rá.
De a szeme csillogásából tudtam, hogy valami csodaklassz dolog történt.
Képzeljétek csak el, HARMADIK LETT!
Ő, Vers-és Mesemondó versenyen.
Hihetetlen!

Csak ámulok és bámulok, és nem győzöm dicsőíteni az Urat! Nemhogy csak vele volt, és bátorította őt, hanem megmutatta neki az ő hatalmát és kegyelmét és azt, hogy mindig mellette van.
Este hálát adtunk együtt ezért az örömért. Láttam, hogy milyen nehéz küzdelem volt neki. Láttam, hogy a szívében ott van a hála, megértette a CSODÁT, de nem tudta elmondani. MONDD TE! -kérte. És boldog voltam, ahogy ima után összekuporodva feküdt az ágyon, és tudom, hogy a maga módján megértette Isten szeretetét és kegyelmét. Megtanultuk és megértettük, hogy nemcsak kérni kell Istentől, hanem hálát is adni.
Nekem ez megint hatalmas bizonyság arra, hogy

AZ ÚR SZERETETÉVEL TELE VAN A FÖLD (ZSOLTÁROK 33,5)