Édes otthon

A szüleimnél vagyok. Azaz vagyunk. Családilag.
Jó itt.
Ilyenkor alszom a legjobbakat és a legjobban. Ezt az érzést nagyon szeretem. Ilyenkor újra gyerek lehetek, lazítharok, élvezhetem a napokat.

Idán vonattal jöttünk, mert negyed annyiba került, mint autóval, és mert a gyerekek élvezik az utazást. Ráadásul Férjnek sem kell a sok fárasztó ember miatt izgulnia, akik az utakon járnak.

Nem igazán van nagy családunk már, nem is igen járunk össze. Gyerekkoromban mindig mentünk, és én azt nem szerettem. Csak azért elmenni, hogy mindenhol együnk...
Most csak a tesómékkal voltunk együtt, és ez éppen elég.
Még néhány barátot meglátogatunk, akiket régóta láttunk, de semmi túlzás.

Mivel vonattal jöttünk, nem olyan egyszerű közlekedni. A szüleim elvitték a gyerekeket, miután megérkeztünk nyíregyházára, de nekünk sokat kellett várni a buszra. Így sétálni mentünk. Szokás szerint megnéztük a régi munkahelyemet, ott nosztalgiáztam egy kicsit.

Még jó, hogy nem volt sem eső, sem túl hideg. Azért jót romantikáztunk.

De onnantól kezdve jött a nagy pihenés. Aludtunk, ettünk, lazultunk, pihentünk... jó, főztünk is, de csak alapszinten.

A gyerekek élvezik az ittlétet, bár megmondom őszintén most nekik is jobban engedem a kütyüzést, mint egyébként. Lazulhatnak ők is, nem igaz? Azért jó ez, mert a mamáéknál nincs internet, így nem tudnak ebbe belemerülni. 

Szóval, jó itthon. Élvezem.