Nos, ez a hét nem jött össze. Mármint, hogy időben elkészüljön a bejegyzés, hiszen legtöbbször nem értem rá, hétvégén meg nem voltam itthon, de ami késik,nem múlik.
🍄 Újra munkában.
🍄 Folytatódik a macskás pólók viselése, bár most elég sok program lesz, ami miatt nem lesz egyszerű, de meglátjuk.
🍄 Hétfőn úszni voltunk a másodikosokkal, utána pedig elmentünk egy Lázár Ervin programra, ami az iskola tornatermében volt. Egy elég aranyos kis mozgásos, játékos program volt, megismertették a gyerekeket a világ zenéivel, hangulataival játékos formában. A gyerekek nagyon élvezték.
🍄 Nagyon élvezem a macskákat. Olyan jó érzés, hogy mindig jut mellénk egy-egy doromboló társ, akik szórakoztatnak, de oda is bújnak és együtt alszanak velünk. Nagyon szeretem nézni őket. Amikor hajnalban kibotorkálok a fürdőbe, és a két kicsi ott alszik, az annyira aranyos. Főleg, amikor együtt fekszenek, mert egyébként állandóan piszkálják egymást. De akkor sem bírom ki, hogy ne simogassam meg őket, ők pedig ezt hálás dorombolással fejezik ki. Teljesen mindegy, hogy hajnali 2 van, vagy délután 3.
🍄A hetedikesekkel nyertünk egy lovaskocsikázást egy móri tanyára. Hiába nagy lovak, na!, akkor is annyira űbercukik voltak. Nagyon élvezték, hogy feltartjuk a forgalmat, meg hogy mindenféle kalandban volt részünk.
🍄 Csütörtökön folytattuk a 80 nap alatt a Föld körül sorozatot, de az a napom nagyon zűrös, zsúfolt volt.
🍄 Pénteken aztán elutaztam Tiszavasváriba a barátnőmmel. Pesten kezdtünk. A lánya Budapestre jár az Állatorvosi Egyetemre, és meglátogattam. Ő is hazajött, hiszen osztálytalálkozóra mentünk. Kalandos volt, mert persze a MÁV megint hozta a formáját, és én minden utazásnál ideges vagyok, hogy mi lesz. Nem voltam túl sokat Pesten, de azért jó volt. Hangulatos kis hely.
🍄 A barátnőmmel ez a barátság már több, mint 40 éve tart. Már óvodába is együtt jártunk, általános iskolába is, ahol kialakult a barátság. Hasonlóak vagyunk sok mindenben, de alapvetően nem hasonlítunk. Közös bennünk, hogy több gyerekünk van, hogy keresztények vagyunk, hogy fontosak az alapvető normális értékek, mindketten sokat beszélünk, és mindketten nyugodt és megbízható férjeket kaptunk Istentől. Nehéz megszervezni egy-egy találkozót, mert Amerika messze van, de amikor hazajön(nek), akkor nagyon szeretünk együtt lógni.
🍄 Tiszavasváriban kezdődött minden. Ez pár hangulatkép. A templommal, ahol megtértem, és életem nagyon fontos állomása. Meg persze macskák, akikkel ott találkoztam akkor. Ez nem is kérdés. :)
🍄 Az osztálytalálkozón kevesen voltunk, de nagyon jó volt, bár meg kell mondjam, erősen zavaró, amikor valaki sokat iszik, és nem tudja kontroll alatt tartani magát. Szabálykövetőként ezt nehezen élem meg.
🍄 A hazautazás viszont - mint mindig - megint katasztrofális volt. 1,5 órás késéssel érkeztem meg, és annyira elfáradtam, hogy vasárnap nem is tudtam kommunikálni a gyerekekkel. Nagyon idegesítő és fárasztó, hogy ez van, de legalább 3 emberrel nagyon jót beszélgettem. Egy fiatalemberrel még lelkiztünk is, Istenről meg a hitről beszélgettünk. A végén még be is jelölt Facebookon. Szeretem ezeket az élményeket.
Mindenkinek szép hetet kívánok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése