Hármas kötél

Azt gondolom, hogy abban mindannyian egyetértünk, hogy házasságunkat egy életre tervezzük. Senki sem úgy mond igent, hogy tudja, hogy hamarosan el fog válni. (És most nem gondolok azokra akik valamilyen ok vagy érdek miatt kötnek házasságot.) Csak és kizárólag azokra, akik hiszik és vallják, hogy Isten volt az, aki megteremtette a házasság intézményét, hogy ő volt az alapítója, a kitalálója és a kivitelezője.

Hiszem azt is, hogy ha azt az utat követjük, amelyet ő mutat meg, arra fel lehet építeni egy kapcsolatot. Én hiszem, hogy öröm lehet egy házasság, és nem nyűg. Sosem szerettem azt, amikor esküvőre készülő fiataloknak ilyeneket mondtak: "Miért legyen jobb neked, mint nekem?" Miért baj az, ha valaki boldog? Miért baj az, ha boldog akar lenni és úgy vág neki a házasság ismeretlenségének? Hiszen a házasság olyan, mint egy utazás. Fel kell fedezni, végére kell járni. Én hiszek abban, hogy az emberi kapcsolatokban beválik az, amit a Szentírás képvisel. És amit ő mond az a HÁRMAS KÖTÉL.

"Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogy nem az egynek; mert azoknak jó jutalmuk van az ő munkájukból. Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedül valónak, ha elesik, és nincsen, aki őt felemelje. Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegszenek; az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg? Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el .

(Préd. 4,9-12)

Én a házasságomban mindig Istent tekintettem a harmadik személynek. Ez már ifjú koromban így volt. 20 évesen döntöttem Isten mellett. És amikor az ember eldönti, hogy ezt az utat szeretné járni, akkor az egész életét rábízza Istenre. MINDENT. Ebben a mindenben benne van a társválasztás is.

Valljuk be őszintén, ez egy nehéz helyzet. Mert szeretjük kézben tartani a dolgainkat. Az a biztos - gondoljuk sokszor - amit mi elintézünk, amit mi megszervezünk, utána járunk, elintézünk... Pedig nem biztos, hogy tényleg jó, és nem biztos, hogy a javamra van.

Ha tényleg javítani szeretnél a házasságodon, akkor kezdjétek a beszélgetéssel. Menjetek vissza egészen addig, amikor megismerkedtetek. Beszélgessetek arról, hogy milyen tulajdonságok vonzottak a másikban. Idézzétek fel az első randevú élményét, és azt a pillanatot, amikor megfogalmazódott benned: "Megtaláltam az igazit!"

Tegyétek mérlegre a házasságotokat vagy jegyességeteket, mert vallom, hogy a jegyesség a legfontosabb. Mindennek az alapja. Ha a jegyességben nem működnek a dolgok a házasságban sem fognak. Beszéljetek őszintén egymással. Sértődés és indulat nélkül. Ne vessétek egymásnak a szemére a rossz tulajdonságait - nem is az a célom ezzel, hanem az, hogy elsősorban egymás jó tulajdonságait erősítsétek. Kritizálni nagyon könnyű!

Beszéljétek meg, hogy hol szeretnétek javítani a kapcsolatban, jelöljetek ki valamilyen célt, útirányt. Vegyetek magatokhoz segítségeket. Bibliát, tollat, ceruzát, fényképeket, kis emlékeket, amiket összegyűjtöttek az évek alatt. Osszátok meg egymással az érzéseiteket! Nem kell szégyellni őket! A FÉRFIAKNAK SEM!

Kedves Férfiak! A nők szeretik az érzelmes férfiakat! Nem hiba és nem bűn, ha kimutatjátok, amit éreztek. Ettől lesz a kapcsolat emberi és mély.

Sok sikert!

Hiszti

Ma elmentünk pelenkát és popsitörlőt venni, mert ez még a fontos és használatosan kelendő dolgokhoz tartozik. Zsófi nagyon szeret Bababoltban szétnézni és pakolni. Szerintem ott nagyon jól el lenne egész nap, de hát anyával is kell lenni... meg aztán apa sem tudom, hogy mit szólna hozzá!

Nos, a lényeg az, hogy jöttünk ki felpakolva és utunkat az autó felé vettük, amikor is megjelent egy anyuka 3 gyermekével és ordított velük, a végén pedig már sírva fakadt. Álltam, földbe gyökerezett lábakkal, és nem értettem. A probléma oka egy zacskó chips volt, annak az elosztása, ami nem akart sikerülni, mert anyuka a végére hisztériás rohamot kapott, és elővette az "elegem van belőletek" című műsort.


Meg kell mondjam őszintén, hogy eléggé nehezen tolerálom a hisztizést. A gyerekeknél sem, hát még egy felnőttnél, aki ráadásul a gyerekei előtt kezd el tehetetlenségében sírni.

Eddig is eléggé komolyan vettem a fegyelmezés kérdését, és ma is vallom és hiszem, hogy ezt a kérdés minél korábban és minél hamarabb el kell kezdeni. Nem lehetséges, hogy egy gyermek irányítson a családban, ráadásul 3! Elképzelhetetlen ez számomra!
Ilyenkor nem értem, hogy a türelmetlen emberek miért vállalnak be sok gyermeket? Persze lehet, hogy csak a kérdés költői!

Micimackó és baráta

Zsófia szobájának a fala

Nagy kedvenc nálunk Micimackó, a csekély értelmű medvebocs és vidám barátai. Amikor Zsófit vártuk, és készült a szobája, nem is volt kérdés, hogy Micimackós falat festek neki. Én magam is nagyon szeretem Micimackót. Egyszerűsége, kedvessége és naivitása miatt. Persze elsősorban a könyv az, amit szeretek, amit szívesen olvasok. Aztán elindultunk függönyt venni. Betértünk egy "függönyboltba", ahol is elmondtuk, hogy mit szeretnénk. Rögtön elénk raktak mindenféle rózsaszínűt és hercegnőset. Nem igazán kedvelem a rózsaszínt, és bár Zsófinak igen jól áll (a legtöbb ruha, amit kaptunk ilyen színnel rendelkezett), csak és kizárólag rajta viselem el, és egykori kedvenc igazgatóhelyettes "főnökömön", aki szinte mindig "rozaszínben" pompázott.

Szóval, függönyváráslás előtt vagyunk, és mondom, hogy nem igazán szeretnék rózsaszínt. Mondta, hogy nem igazán van más. Spongya Bob van még meg autós és kalózos. Mondtam, hogy ezek nem a mi ízlésvilágunkat türközik. Hát... mondta, van még Micimackós! Ó, mondtam - ezzel kellett volna kezdeni. A nő rámnézett, kikerekedett a szeme és mondta: "De abban is van rózsaszín. A malacka rózsaszín."

Mit nem mond! Szegény malackának elnézzük ezt a hiányosságát, mit van mit tenni! De azért megvettük. Nem voltak álmatlan éjszakáim, mert Malacka rózsaszínű lett.

Az eredeti könyv rajzai

Hát én immár kit válasszak?

BOLDOG HÁZASSÁG, DE HOL A HIBA? - részlet

(beszélgetéstöredék egy házasságával bajba jutott férfi és a lelkigondozó között)

- higgye el, amit elmondtam, csak egy eset a sok közül, ebből az egyből is, azt hiszem, világos, hogy a házasság intézménye elavult. Ideje volna már, hogy önök rávennék az egyházat "valami kis újításra".

- Az előbb, míg életéről beszélt, említette, hogy szabadidejében éveken át hegedülni tanult, de abbahagyta, mert nem haladt. Jól emlékszem, így mondta?

- Igen, így.

- Nos, miért nem cserélte ki inkább a hegedűt? Másikat kellett volna vennie és tovább próbálkoznia.

- Tréfál? Gondolja, hogy egy másik hegedűn jobban tudtam volna hegedülni? De miért említi éppen a hegedűt? Most nem erről beszélgetünk.

- Egy kicsit erről is. Azt hiszi, hogy a házasság intézményétől boldogtalan annyi házasság? És a házasok ártatlanok?

- Értem már! Szóval nem a hegedűben van a hiba, hanem a hegedűsben, s nem a házasságban, hanem a házasokban. Jól értettem?

- Igen, valahogy így akartam mondani.

- De akkor miért adott Isten, vagy a természet olyan ösztönt belénk, hogy ha a szemünkkel ölelni tudnánk, minden nő terhes volna?

- Igen, ezt Paul Valery mondta, de ha jól emlékszem azt is hozzáteszi, hogy ha szemünkkel ölni tudnánk, halottakkal volna borítva minden utca! - Látja, milyen jó, hogy uralkodnunk szabad és uralkodni is lehet ösztöneinken!

- Nem volna okosabb, ha inkább levezetnénk szexuális ösztöneinket, és mindenki akkor és azzal élhetne, akivel akar? Nem ez volna az igazi szabadság?

- Gondolom, hallott már valamit arról, hogy még a majmoknál is felfedezhető bizonyos "házasélet", legalábbis egy utód felnevelésének az idejére? Nos, ha valaki azt az "elvi álláspontot" vallja, hogy "ha megunom, majd elválok", éppen majomnívóig jutott el. Sőt, Wernwr Fischer lipcsei professzor "Tier zu Tier" c. könyve szerint pl. a gibbon egy életen át a kiválasztott párjával él, s ivadékaikat együtt nevelik fel, méghozzá példás, békés családi harmóniában. Végül még kiderül, hogy a gibbon nívóig is messze az út számunkra.

- Köszönöm.

- Nem akartam bántani, csak egy tényt állapítottam meg. És hadd tegyem még hozzá, hogy eddig azt tapasztaltam, hogy minden szépérzékű, európai férfi csak addig vállalja a poligámiát, amíg meg nem találja élete párját, és az meg nem szerette. Ettől kezdve elv ide, elv oda - a feleségétől monogám módon való hűséget kíván. Azt kívánja, pontosabban azt követeli meg, hogy csak vele éljen testi-lelki közösségben. Tegye szívére a kezét, ön másként érzett, mint fiatal férj?

- Hát nem éppen... sőt tulajdonképpen... most is ez a legkevesebb, amit a feleségemtől elvárhatok!

- De mért nem várhatná ezt el ő is öntől? Úgy gondolom, hogy ilyen haladó nézetekkel, mint az öné, már túl van a múlt század képmutató kettős erkölcsiségén, ahol a férfiak lelkesen vallották, s a nők egy része kényszeredetten elfogadta azt a durva férfi "szellemességet",- " más dolog, ha kiköpök az ablakomon, és más, ha beköpnek rajta": Úgy gondolom, hogy ön, mint az új világ embere, egyenjogú embernek tartja feleségét? Pontosabban: Őt is embernek tartja?

- Hát igen... de azért egy kis reformáció nem ártana a modern házasságokban!

- Egyetértek Önnel. De nem az intézményt kell reformálni, nem a házasságot, hanem a házasfeleknek kell külön-külön és együtt megújulniuk, s akkor kiderül, hogy jó a régi intézmény is. Sőt: az az egyedül jó. Ismeri Molnár Ferenc novelláját erről a kérdésről?

- Arra gondol, amelyikben egy tudós nincs megelégedve a házasság intézményével?

- Igen, - és újat akar kitalálni, s egy vaskos könyvet ír az "új"ról. Könyve végén kitalálja a házasság intézményét, mert ennél jobbat senki sem tud kitalálni. Valóban, ez az ősi, kipróbált isteni rend az, amely elég időt és lehetőséget ad a kölcsönös alkalmazkodásra, amely egy férfi és egy nő boldog együttélésének feltétele, és amelyben életrevaló utódokat nevelhetnek.

- Szóval, úgy látja, hogy bennünk van a hiba, a feleségemben és bennem.

- Igen. És ha nem bántom meg, a feleségét most hagyjuk ki a dologból.

- Akkor... nekem kellene megváltoznom?

- Ámen.

Dr. Gyökössy Endre

Nyaraltunk

Idén is, mint már évek óta mindig, egy Zempléni kis faluban, Bózsván nyaraltunk. Néhány évvel ezelőtt itt ismerkedtünk meg a nagy Ővel, akivel azóta is rendszeresen visszajárunk nosztalgiázni, romantikázni és táborozni. Csak most már egy ráadással is, :) aki nagyon élvezte a nyaralást.

Bibliatáborok vannak itt minden nyáron és különlegesen jó kirándulások és túrák. Idén - mint mindig - a Családos táborra mentünk, ami sok erőt és energiát jelentett nekünk, hiszen a saját gyermekünkön kívül - aki egy örök mozgó, mindig menő, soha le nem ülő típus - vittük az unokahugunkat is, aki szintén egy sok energiával bíró és folyamatosan beszélő egyed. Néha elfáradtunk. Emellett gyermektanítást is vállaltam, ami ráadásként volt. 11 db 10 éves kamaszodó gyerek. Valaki egyszer mondta, és azóta ez a mondat szállóigévé vált a családban: "Adj néhány 10 évest, és meghódítom a világot!"

Aztán Zsófival mentünk még egy ráadás tábort, amikor is a nagy Ő otthon hősiesen is kifestette, kimeszelte és széppé tette a házat. Tényleg nagyon szép lett. Megerősödött bennem, hogy nem véletlen - persze, hogy nem :) - hogy ő az én nagy Őm!!! De tény és való, hogy nagyon hosszú volt nélküle. Meggyőződésem, hogy nem jó az, ha a házastársak sokáig távol vannak egymástól. Kell néha, és jó néha a magány, a csendesség, az elcsendesedés, de érzi az ember, hogy tényleg nem jó egyedül. Minden nap egyre és egyre jobban vártam, hogy végre láthassam, végre találkozhassunk. Pedig nagyon jó volt a tábor, és egy különlegesen jó gyermekcsoportom is volt. Hálás vagyok értük a jó Istennek. Gondoskodott arról, hogy ez a része, a tanítás, amit olyan nagyon szeretek megboldogítsa az életemet, és megerősítsen abban, hogy GYERMEKTANÍTANI NAGYON JÓ!

Miután hazajövünk, már kezdjük számolni a napokat, amikor újra mehetünk Bózsvára!

Isten verebei

Ezt az írást találtam egy szintén nagyon régi újságban, de nagyon megfogott és megerősített Isten hatalmasságában és végtelen szeretetében. Hogy mennyire odafigyel ránk, mennyire gondot visel rólunk, hogy Isten szeretetével van tele a föld! Ez olyan jó!!!

- Csip-csip... szevasztok! Örülök, hogy köztetek lehetek! Miért néztek úgy rám? Ja, persze, biztosan nem tudjátok, ki is vagyok én. Akkor hát bemutatkozom, mert igen előkelő nevem van ám, úgy bizony! Passer montanus vagyok. Van ám persze más nevem is, de ez olyan jól hangzik, erre mindenki felkapja a fejét. A közönséges nevem mezei veréb. Igen, én vagyok az a szürke kis veréb, aki sok-sok társammal együtt állandóan ott röpködök és ugrálok körülötted. Biztosan észre sem szoktál venni, hiszen olyan sokan vagyunk. Vagy csak akkor veszel észre, amikor lepöttyentem a ruhádat. meg össze is szoktak keverni a rokonommal, a házi verébbel, pedig nem vagyunk teljesen egyformák, úgy ám!.. Engem általában mindenki lenéz Mert sokan vagyunk, azt mondják közönségesek vagyunk. Nincs olyan színes tollruhánk, mint más madaraknak, nincs hatalmas szárnyunk, mint az albatrosznak, még csak félelmetesek sem vagyunk, mi mezei verebek.

Ezért most el szeretném mondani neked, hogy én egyáltalán nem vagyok alább való Isten más teremtményeinél! Engem is úgy szeret, mint például téged! Mert amikor megalkotott, azt igaz gondosan és előrelátóan tette.

Itt vannak például a csontjaim. Belül üregesek, emiatt igen könnyűek. Azt bizonyítják, hogy a Teremtő engem repülésre alkotott. Hatalmas rokonom, az albatrosz csontjainak együttes súlya sem több, mint 12-150 gramm! Akkor mennyi lehet az enyém? Na, mit szólsz ehhez?

A csontjaimon van egy igazi különlegesség is. A felkarcsontomon van egy kicsiny lyuk, aminek jelentőségét a tudósok sokáig nem értették. Míg aztán rá nem jöttek, hogy ezen a lyukon át vezet az az ín, amivel a szárnyaimat mozgatni tudom. Teremtőmnek csodálatos fantáziája van, tudtad ezt?

Aztán itt van a szívem. Tudod-e, hogy a te szíved hányat ver, mondjuk egy perc alatt. 60-70-et? Most kapaszkodj meg: az én szívem nyugalmi állapotban, másodpercenként hétszer dobban! Vagyis, ha jól számolsz, akkor kiszámíthatod, hogy percenként 420-at ver! És akkor még nem is mondtam, hogy veszélyben, például, ha egy karvaly kerget be a bokor lombjai közé, akkor percenként 720-at is elérheti a szívverésem!

Nézzük a csőröm. Te azt mondod, mi érdekes lehet egy verébcsőrön. Pedig ez sem akármi! Nagyon könnyű és mégis igen erős, sőt szuper erős! Hallottál már biztosan az anyagok szakadási hosszáról. Tudósok ki tudják számítani elméleti úton, hogy egy bizonyos anyag egységnyi átmérővel milyen hosszúságban szakad el a saját súlyától. Például az az ötvözet, amiből ma a legkorszerűbb repülőgépeket készítik, s ami gondolhatod, ma az ember által előállított egyik legerősebb anyag, annak a szakadási hossza 18 kilométer. Vagyis elméletileg, ha fel lehetne valahová ezt függeszteni, akkor ilyen hosszú anyag szakadna el a saját súlyától. És mit gondolsz, mennyi az én csőröm anyagának a szakadási hossza? Legjobb, ha leülsz, mielőtt megmondom: 31 km!!! Engem, a közönséges mezei verebet, ilyen csőrrel látott el a Teremtőm.

A szemem is sokkal jobb mint a tiéd. Nekem ugyanis a leggyorsabb repülés közben is mindent látnom kell, az életem múlhat ezen.

És még nincs vége. Próbáltad már az orroddal, mondjuk a hátad közepét elérni? Vagy a talpadat? Mert nekem olyan nyakam van, hogy a csőrömmel testem minden pontját elérem, ez számomra létkérdés!

Most próbálsz velem vitatkozni, és azt mondod, hogy kártékony vagyok. Valóban. Kínában egyszer kampányt indítottak a rokonaim kiírására, mert azt mondták, túl sok riszt meg kölest csipegettek el az emberek elől. Majdnem sikerült is nekik minket kiirtani. Már csak alig maradt belőlünk pár darab. De aztán mit vettek észre? Ott, ahol kiirtották a verebeket, ott elszaporodtak a rovarkártevők! Így az általuk okozott kár még nagyobb lett! Sürgősen fel is hagytak az irtásunkkal. Na, akkor ki a kártevő?? Teremtőm semmit sem teremtett csak úgy fölöslegesen!

A lábam meg igazi automata! Amikor leszállok egy faágra, és a lábam ágat ér, testsúlyomtól az ujjaim rögtön, maguktól begörbülnek, jól megragadják a ágat. Van egy olyan csontom, amit te fogaslécnek neveznél, és egy kis bütyök az ágat érés pillanatában rögtön bekattan. Hogy ez mire jó? Hát arra, hogy amikor órákat akarok egy helyben ülni, éjszaka, ne kelljen erőlködve tartanom magam. A fogasléc bekattan, és én fáradtság nélkül tudom tartani magam a himbálózó ágon. Klassz, mi?

Életemben a legszebb időszak, amikor kotlok, ülök a tojásokon. Ilyenkor van a testemen egy folt, a koltófolt, ahol korábban kihullottak a tollak, és a csupasz bőrömben sokkal több ér van. Ezzel érek mindig a tojásokhoz, ez az én műszerem, hőmérőm. Ezen keresztül mindenről tudok, ami a tojásokban történik. Hogy mikor kell több meleg vagy mikor kell kicsit szellőztetni.

Nem sorolom tovább. Mered-e még azt mondani, hogy én egy fölösleges lény vagyok? Hisz az én létem is azt bizonyítja, hogy a Teremtő minden teremtményét nagyon szereti! Hallottál már az égi madarakról és a mezei liliomokról? Nem aggódnak a megélhetésükért, a mennyei Atya bőségesen gondoskodik róluk. Vagy lapozd csak fel LUKÁCS EVANGÉLIUMÁBAN A 12. FEJEZET 6. ÉS 7. VERSÉT! Olvasd csak el figyelmesen! Látod, mi közönséges verebek, még a Bibliába is bekerültünk! "Ne féljetek! - mondja Jézus - sok verébnél drágábbak vagytok!" Gondolkodj csak el ezen! Ha a Teremtő ennyit foglalkozott velünk, amikor megalkotott, ez nem bizonyíthat mást, mint hogy bennünket verebeket is szeret. És ha minket szeret, hát nem szeret talán titeket, embereket , még ennél is jobban?? Soha ne mondd azt, hogy téged nem szeret senki sem! Soha nem jusson eszedbe az, hogy Isten sem szeret téged! Ez egyszerűen nem igaz. Nagy tévedés! Tettekkel mutatta meg, mennyire fontos, sőt mennyire drága vagy Neki! Hiszen érted még meghalni is kész volt, csak hogy boldog legyél! Te a gyermeke vagy. Hozzá tartozol, nem választat el Tőle senki! Nagyon szeret Téged, úgy, mint senki mást!

És ha valahol látsz egy kis verebet, ez mindig jusson eszedbe! Ha egy meleg nyári este én és a rokonságom túl hangosan csivitelnék az ablakod előtti hársfán, kérlek, ne haragudj ránk! Csak emlékeztetni szeretnék, tudod?...

Aranymondás

Ma egész nap ez az ige járt a fejemben:

A beszéd 1.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem nagy küzdelem a beszéd. Szeretek beszélni. Sokat is beszélek. Néha fárasztó és üres, amiket mondok, néha azért van benne valami... de sokat gondolkodtam a beszéden. Gondolkodom erről a témáról sokat és folyamatosan, mert nagyon érintve érzem magam benne. Van egy ige, ami nagyon sokat jelent nekem: "A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek, aki pedig megtartóztatja ajkait, az értelmes." (Péld. 10,12)

A beszéd az egy nagyon komoly dolog. Arra adatott, hogy az embereknek segítsünk, hogy bátorítsuk őket, megerősítsük, segítsük, támogassuk a másikat. Persze - nem meglepő, ha ezt mondom, hogy nem mindig erre használjuk, sőt többször nem erre.

Azon gondolkodtam, hogy mennyire szeretünk beszélni. Mi beszélünk, mások pedig hallgassanak. Hallgassák meg én mit és hogyan gondolok, aztán majd esetleg meghallgatom a másikat. Beszélgetünk, de nem hallunk, mert inkább csak beszélünk. Nagyon kevesen vannak azok, akik le tudnak ülni, és igazán hallgatni. Sajnos, én sem tartozom közéjük. Egy időben azt mondtam volna, a beszédkényszer női "betegség", de azóta sikerült szert tenni néhány fiúismerősre, akik hihetetlenül sokat beszélnek és nagyon-nagyon fárasztóak. Akkor kezdtem megérteni azt, hogy milyen fárasztó is lehetek néha. Azt is megértettem, hogy mennyire fontos az, hogy mit mondok, mi jön ki a számon. Áldás, vagy átok. Emlékeztek, hogy Izrael a pusztában mindig elégedetlen volt, folyamatosan lázongott, egy hálás szó, egy köszönöm nem jött ki a szájukon. Helyette mindig volt valami elégedetlenkedni valójuk.

Jakab levelében olvashatunk a nyelv bűneiről - Jakab 3,2-8

Mert mindnyájan sokképpen vétkezünk. Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét is megzabolázni. Íme a lovaknak szájába zabolát vetünk, hogy engedelmeskedjenek nékünk, és az ő egész testüket igazgatjuk. Íme a hajók is, noha mily nagyok, és erős szelektől hajtatnak, mindazáltal igen kis kormánytól oda fordíttatnak, a hová a kormányos szándéka akarja. Ezenképen a nyelv is kicsiny tag és nagy dolgokkal hányja magát. Íme csekély tűz mily nagy erdőt felgyújt! A nyelv is tűz, a gonoszságnak összessége. Úgy van a nyelv a mi tagjaink között, hogy megszeplősíti az egész testet, és lángba borítja életünk folyását, maga is lángba boríttatván a gyehennától. Mert minden természet, vadállatoké, madaraké, csúszómászóké és vízieké megszelídíthető és meg is szelidíttetett az emberi természet által: De a nyelvet az emberek közül senki sem szelidítheti meg; fékezhetetlen gonosz az, halálos méreggel teljes.

Csak gondolkodj el azon, még akkor is, ha néha nagyon egyszerűnek és triviálisnak hangzik egy-egy kérdés:

-->Miért teszik a lovak szájába a zablát? Megtörtént már veled, hogy meggondolatlanul mondták ki valamit, amit nem kellett volna? Mire való a kormánykerék? A nyelvedet használhatod jól, ha jól irányítod szavaidat, ha megfelelően használod és mondassz valamit! -->Miért a tűz? Vigyázz jól mit beszélsz! Egyetlen szó képes min-dent tönkretenni. Egy kis lángból is keletkezhet er-dőtűz. A kimondott szó életveszélyes is lehet! -->Miért halálos méreg? Nem mindig azonnal árad szét a testben, előfordul, hogy évekkel később fejti ki hatását.

Ráadásul azt is megértettem, hogy szülőként milyen fontos az, amit kimondok. Fontos az, hogy amit mondok, hogyan mondom, miért mondom, mit képviselek vele, hiszen tiszta beszédnek kell lennie, amely tanító jellegű, és amely Istent mutatja be. Akár otthon vagyunk, akár vendégségben, gyülekezetben, FONTOS, hogy a szavunkat jól megválogassuk!

Minden szó, amit kimondunk hatással van a gyermekeinkre. Látom és tapasztalom ezt. Még akkor is, ha egy szülő nem beszél csúnyán, de ahogy beszél, amit kimond, hatással van a gyerekre. Még az is, ha indulatosak vagyunk, már pedig ez nagyon jellemző ránk. Nagyon tanulnunk kell azt, hogy figyeljünk a szavaink súlyára, hatására, lejtésére, mert megmaradnak a gyermekeink lelkében. Nem mondom azt, hogy nem kell fegyelmezni (az egy más téma), de azt gondolom, hogy a beszédünkkel is lehet, sőt azzal kell igazán! A megfelelő időben elmondott, elmagyarázott érv, kifejezés sokszor többet ér mindennél. Sokszor látom azt, hogy még keresztény körökben is milyen türelmetlen valaki a gyermekével. Én is próbálok türelmes lenni a gyermekemmel - ami sokszor nehéz. Nem azért mert rossz gyermek, hála Istennek olyan gyermeket kaptunk Tőle, amilyet sok szülőnek kívánok. Ám a természetem másmilyen. De egyszer olvastam valahol, hogy amikor beszélünk, ahogy beszélünk az angyalok hallják. Persze, egy kereszténynél ez normális, ti. hogy hisz az angyalok jelenlétében, de most konkrétan arra gondolok, hogy hajlamosak vagyunk mások előtt "JÓL" viselkedni, otthon meg jól elengedjük magunkat. De az angyalok azt is hallják, ami otthon zajlik. Amit otthon mondunk, teszünk, cselekszünk.

Persze az is fontos, hogy a beszédünk határozott is legyen. Nem engedhetjük meg, hogy a gyerekek kijátsszák a szülőket, hogy zsaroljanak, hogy feltételeket állítsanak. Érezniük kell a gyerekeknek, hogy valamit azért nem kapnak meg, mert szeretjük őket. Amikor mondjuk fegyelmezünk, akkor is. Éreznie kell a gyermeknek, hogy szeretjük őket, de most nem jót cselekedett, viselnie kell a következményeit. Mindezt türelemmel és szeretettel. Ha otthon nem tudjuk ezt képviselni, sem a gyerekünkkel, sem a házastársunkkal, akkor nem tudjuk képviselni sem a gyülekezetünkben, sem a barátaink között, sem a családunkban, sehol.

Kommunikációnk

Mostanában sokat gondolkodok a kommunikációról. Az emberek kommunikációjáról, ahogy egymással beszélgetnek - vagyis használhatnám a T/2. személyt, MI ahogy beszélünk egymással, a barátainkkal, a családunkkal, a házastársunkkal.

Nagyon nehezen megy ez nekünk. Mert arra jutottam, hogy az a fontos, hogy minket meghallgassanak, de énnekem nem mindig van időm, energiám másokat meghallgatni.
Milyen is a mi kommunikációnk? Ilyen. Nézd meg a rajzot, és aztán gondolkodj el azon, hogy melyik típusba tartozol, hogyan kommunikálsz az emberekkel.

Én nagyon hajlamos vagyok sokat beszélni. Sok információval rendelkezem, gyűjtöm is őket - és nem a pletyka miatt, mert általában azok közé tartozom, akik mindig mindent a végén tudnak meg egy-egy fontosabb eseményről. Ez mondjuk nem igazán zavar. De ettől még sokat beszélek, és megértettem, hogy ez néha milyen fárasztó.
És annyira hálás vagyok a jó Istennek azért, hogy a nagy Őt adta nekem, aki ebben ellentétem nekem. Nagyon bölcs ember. Nagyon jó hallgatóság. Persze, nemcsak hallgat, de véleményt is mond, és nagyon röviden, tömören összefoglalja mindig a lényeget, a mondanivalót. Amiről én mondjuk egy fél órán keresztül képes vagyok beszélni, arra neki néhány mondat elég. Olyan jó, hogy Ő ilyen. Isten nagyon jól tudta, hogy nekem ilyen emberre van szükségem.

Van bennem egy vágy, hogy beszéljek a bennem lévő dolgokról. Lehet, hogy ez női dolog, de nagyon szeretem, amikor leülünk beszélgetni, és csak egymásra figyelünk. Van egy könyv, ami a SZERETET-NYELVEKRŐL szól. (Gary Chapman: Egymásra hangolva) Az egyik lehető legjobb könyv, a házasság- és társas kapcsolataink "kommunikációjának" megoldására.

Az, hogy hogyan beszélgetünk egymással, a házastársunkkal, azokkal, akiket szeretünk nagyon fontos dolog. Mert abból kiderül, hogy mi milyenek vagyunk. Hogy fontos-e a másik, tudunk-e figyelni a másikra, tudjuk-e szeretni a másikat úgy, ahogy van, és megadni neki azt a SZERETETET, amit ő szeretne.

Ennyi

Magunkról magunknak

Gyökössy Endre fontos állomás az életemben. A könyvei meghatározták döntéseimet, gondolkodásomat formálták és sok mindent megértettem önmagamról, önmagamtól és önmagamhoz való viszonyomról. Sokáig nem értettem, hogy hogyan férhet össze két olyan dolog, mint a pszichológia (amitől mindig is rosszul voltam, mert magasröptűnek és filozofikusnak éreztem) és a teológia, amit néha még most is magasröptűnek érzek. De aztán megértettem, hogy a teológia lehet magasröptű, de Krisztus sohasem. Ő mindig is az egyszerűség híve volt, az egyszerű embereknek beszélt (mint én vagy te), és ebben éppen ez a jó.

De Bandi bácsi könyvei - és persze Pálhegyi Feri bácsi könyvei - lettek a mérföldkövek az életemben. Amikor is megértettem, hogy szükség van ilyen emberekre.

A Magunkról magunknak című könyvben olyan kérdésekre találhatunk választ, hogy mi a lélek? MI lakozik bennünk? Hogyan vehetjük jelentkezéseit, mitől kell megijednünk, hogyan kell egy elrontott dolgot kijavítani, vagy elrendezni. Csodálatos evangéliumi aktualizálással mutatja be a lelkigondozás művészetét. Mindenkinek ajánlom, aki saját lelkét szeretné jobban megérteni.

Mint keresztény ember, mindig óvatosan közeledtem a világi pszichológia felé, és a mai napig sok a bizalmatlanság bennem, hogy olyan emberek nyúlnak emberek lelkéhez, akik nem Isten megbízásából teszik ezt. Ráadásul sohasem lehet tudni, hogy mit kezdenek a kapott információkkal, hogy élnek vele, hogy használják fel. Annak a biztonságát érzem ebben a könyvben, ahogyan bátran használja a tudományt a a valódi lélekgondozásban. Mert lehet íg is.

Rögtön az elején beszél a lélek és a test kölcsönhatásáról. Ez ma már igen közismert az ún. pszichoszomatikus betegségekben. Vannak olyan testi tünetek, amelyek nem a test betegségének jelei, sőt nincs is kimutatható betegség, mégis fáj valakinek a feje vagy a szíve, s a végén elküldik pszichiáterhez. De fordítva is igaz: adnak a kórházban olyan gyógyszereket, amelyek csak úgy néznek ki, mint gyógyszerek, de valójában szőlőcukorból vannak. Ez az ún. placébó-kezelés. A beteg hiszi, bevett valamit, s attól gyógyul, pedig valójában attól gyógyul, hogy hisz benne.

Bandi bácsi valódi példáit nem valamely pszichológusok egyikétől, hanem magától Jézus Krisztustól veszi. hogy csak egy példát hozzak:

"A Hegyi beszédben adott tanácsait, s abajokat, amelyektől védeni akar bennünket Jézus (kissé kihegyezve), akár így is szembeállíthatnánk:
Odatartott másik arc - vagy gyomorpanaszok.
Odaadott ruhadarabok - vagy asztmás rohamok.
Önkéntes második mérföld - vagy kényszerneurózis.
Vissza nem kért kölcsön - vagy szívidegesség.
Imádság üldözőinkért - vagy üldözési mánia.
Megbocsátás (70x7) - vagy ugyanennyi nap kórházi ágyon."

A könyvet a Kálvin Kiadó gondozza sokadik kiadásban.