Sorozatajánló - Blacklist avagy a Feketelista

Nagy rajongója lettem ennek a sorozatnak. De tényleg. A Feketelista egy olyan sorozat, amit nem lehet kihagyni. És nem is bánom, hogy nem hagytam ki. :) 

Azt kell mondjam, hogy az 1. évad fantasztikus volt, és már a 7-nél tartok, de valahogy nem tudom megunni. James Spader egyszerűen fantasztikus, lenyűgöz engem ez az ember, ahogy játszik, és a hangja... Persze, néhány évad szinkronos, de már egy ideje felirattal és angolul nézem, és nagyon kellemes hangja van. Ez nekem egyébként fontos. Szinkronnál is idegesít, ha egy karakternek rossz a hangja, a szinkronja. De visszatérve, a csapat többi tagja is jó. 

Általában, amikor ilyen akciósorozatokat nézek, akkor a női főszereplők sokszor idegesítenek. Úgy érzem, hogy csak azért vannak ott, hogy legyenek benne mellek és keménynek tűnő csajok, és van, hogy iszonyú idegesítőek. De Megan Boone (Szerepe szerint: Elisabeth Kean) méltó társa Spadernek. 

A képen még az első néhány évad szereplői, de közülök is kiesett kettő. 

A világ legkeresettebb bűnözője, az egykor a kormánynak dolgozó Raymond Reddington (James Spader) besétál az FBI székházába és feladja magát, egyúttal alkut ajánl a megdöbbent nyomozóknak: van egy listája - amin olyan rosszfiúk szerepelnek, akiket a bűnüldöző szervek nem is ismernek - és ezt megosztaná a hatóságokkal. De vannak bizonyos feltételei, amelyek közül a legfontosabb: csak egy kezdő FBI-ügynöknővel, Elizabeth Keennel (Megan Boone) hajlandó kommunikálni, egyébként nincs üzlet. Az FBI terrorellenes részlegének vezetője (Harry Lennix) kénytelen elfogadni Reddington ajánlatát és teljesíteni a férfi extravagáns kéréseit is. Keen társa Donald Ressler (Diego Klattenhoff) lesz, a csapathoz a CIA-tól is érkezik erősítés, Meera Malik (Parminder Nagra) személyében. A teljes titoktartás mellett dolgozó egység a Reddingtontól kapott, többnyire homályos és kétértelmű utalások alapján próbál dolgozni, miközben Keen férje, Tom (Ryan Eggold) egyre nehezebben viseli párja újdonsült munkáját. Nagyon hamar kiderül az is: ebben a világban semmi nem az, aminek látszik.

Az a lényeg, hogy tényleg nagyon beszippantott ez a sorozat. Már régóta nézem, hiszen ahogy írtam, a 7. évadnál jár. Oly annyira rajongója lettem, hogy Férjtől pár éve kaptam egy ágyneműt, ami Blacklist-es. :) 

Nagyon magával ragadó, még akkor is, ha elég durva. Nem félelmetes, nem horror, azokat nem nézném meg. Nyomozós, amit én szeretek, és azon gondolkodom, hogy valóban működhet így az élet, és hogy mennyire a pénz és a hatalom mozgat mindent. Csak ebben azért előjön. És elmosódik a határ is. Emberi számomra. 

A legtöbb krimiben és akciófilmben a főhősök rendíthetetlenek, megvesztegethetetlenek és egyedül képesek szembeszállni egy egész csapattal, sereggel. Tudjuk, hogy ez nincs így, de szeretjük a hősöket, és szeretjük, ha valaki legyőzi a rosszfiúkat.

Ebben a történetben Raymond Reddington a rossz fiú, akit nagyon kellene utálni, mert hiszen bűnöző és könyörtelen és nem fontos számára az emberélet, de ahogy zajlanak az események, történések egyszerűen nem tudod nem kedvelni, mert meglátod az emberit.
Ráadásul az ügynökök is emberivé válnak. Csapatban dolgoznak, közös a cél, mégis vannak titkait, rossz döntéseik, emberi hibáik, de közösen megoldják. Persze a hátuk mögött Red titokzatos Feketelistájával.

Nagyon sokáig idegesített az egyik főszereplő személye. A nyársat nyelt, a szabályokat mindig betartó, keményfiú, Donald Ressler (Diego Klattenhoff), de tényleg idegesítő volt. Ahogy azonban haladunk előre az évadokban :), megkedveltem és személyes kedvencemmé vált. Nem tipikus szépfiú, nekem a német típusú férfiak nem jönnek annyira be, bár nem mondom, hogy nem helyes a maga módján, de ettől, még nem fér bele a 20-as listámba. Sajnálom Diego! Viszont annak nagyon szurkolok, hogy összejöjjön Elisabeth-tel. A férjet alakító Ryan Eggold persze jobban tetszik nekem (fenti képen jobbról a 3.), de őt kiírták a sorozatból (értsd: meghalt) úgyhogy vele nem számítunk már. Meg nem is lenne igazságos így. Ezért mondja a romantikus énem ezt, mert bár része a sorozatnak a kapcsolatok és az érzelmek, mégsem ez a központi része. De én személy szerint - és még néhány más rajongó - várom ezt a pillanatot. Mármint Elisabeth és Donald románcát. Mert hát kell bele, na! :)

Ha másért nem, James Spaderért érdemes megnézni. Legalább az 1. évadot (ami a kritikusok nagy százalékának is nagyon tetszett, ami nagy szó!), utána meg nem lehet abbahagyni. 

Csak azoknak ajánlom, akik bírják az akciót. :) 

Én nagyon várom a részeket és a folytatást is... 

Művészi és nagyon tetszik.

Sokszor szoktam a művészetre gondolni, és szomorú vagyok, hogy kimaradt az életemből. Minden tekintetben. Anyukám ének tagozatra szeretett volna íratni, de én ragaszkodtam a másik osztályhoz, mert odament az ovis kori barátnőm. Azt mondtam anyukámnak - állítólag :) -, hogy azért nem megyek ének tagozatra, mert nem akarok egész nap énekelni. Ebből aztán az lett, hogy később, harmadik osztályra mi lettünk a nyelvtagozatos osztály (oroszosok), a másik kis elit-tagozat, és nagyon élveztük. Örökös harcban az énekesekkel. :)

Nem is volt hozzá sokáig, nagyon sokáig közöm. Legközelebb akkor jött elő, amikor az anyukám kitalálta, merő jószándékból, és mert szerettem a gyerekeket, hogy szerinte legyek óvónő, amit én nem akartam, mert bár mindig is gyerekekkel szerettem volna foglalkozni (már gyerekkoromban is tanítottam a macikat és a babáimat), de az ovis korosztályt sohasem éreztem magaménak. Eljártam énekelni egy nénihez, a felvételi miatt, de ezt inkább hagyjuk. Ahogy az ének felvételimet is hagyjuk. :) 

Aztán az élet, vagy inkább Isten úgy hozta, hogy egy iskolába kerültem, és ott taníthattam. Éneket is. :) 

Nem lett jobb hangom, de lévén lelkiismeretes ember, aki szeretett mindenre rákészülni (ez most is így van) ezt is próbáltam a legjobban csinálni. Így megtanultam kicsit zongorázni, de tényleg csak alapszinten, és magamtól, ami nagyon gyengén megy, de a szándék a fontos!, és egy lefogás-táblázat segítségével 2#-ig és 1B-ig dalokat, énekeket el tudok játszani furulyán is. Amikor Zsófi kicsi volt, neki sokat játszottam itthon, és előfordul, hogy néha még mostanában, itthon is furulyázok. Kisfiammal megtanultunk egy darabot. Én furulyán, ő zongorán játsza. Az énekléshez meg annyi közöm lett, hogy a gyülekezetben (még vírus előtt) létrehoztunk egy kis kórust, és tagja vagyok, és előfordul, hogy én tanítom meg a gyerekeknek az énekeket. Vagy a táborokban. Nincs erős és jó hangom, de elénekelgetek a hangján. Tömegben főleg. :)

Rajzolni általános iskolában nem szerettem, pedig lehet, hogy lett volna bennem lehetőség, ha fejlesztik. De olyan tanárom volt, aki nem megszeretette a rajzot, éppen ellenkezőleg, inkább féltünk tőle. Mindig utáltam, hogy kockákat és drapériákat kellett rajzolni. Még az óvóképző felvételin is. Nem nagyon van térlátásom, leginkább síkokban rajzolok (ovis szinten, amit nagyon élvezek és szeretek.) És egyébként persze, hogy nem vettek fel, aminek akkor is örültem, és ma is. Nem nekem való a sok ovis, ezt láttam akkor is, amikor a gyerekeim óvónénijei néha megkértek, hogy vigyázzak a csoportra, és bár nagyon bírtam a gyerekeket, ők nem az én korosztályom.

Persze, az élet vagy inkább Isten úgy hozta, hogy az iskolában rajzot is tanítottam egy fél évig, amit nagyon élveztem és amit nagyon szerettem. Ráadásul nagyon szerettem a rajztanárt, akit helyettesítenem kellett, sokat lelkiztünk. Akkor még festegettem is, (volt időm rá, hiszen egyedül voltam), és sokat adtam arra, amit mondott. Tudtam, hogy nem leszek kiemelkedően tehetséges, de akkor is nagyon élveztem.
Most sokat rajzolok, és bár nem profi módon, lehetőség adódott rá, hogy a saját, ovisoknak íródott anyagaimat én magam rajzolom, ha van rá lehetőség. :)

Ezek után nem csoda, ha fontos lett számomra, hogy a gyerekeim zenét tanuljanak, igaz? A zene fontos. És jól is csinálják a gyerekeim. Nem művészeknek számjuk őket, egyszerűen csak a zene miatt zenélnek. Ráadásul az Elsőszülött tehetségesen rajzol is. 

Hát kell ennél több egy művészetre hajló anyának? 

Azon gondolkoztam, hogy mi az én művészetem. Nektek van? 

Azt mondom, hogy nekem az írás az. Nem tudom úgy és akkor művelni, amikor szeretném, mert amikor ihleted van, nem jut rá mindig időd, amikor meg időd van rá, nincs mindig ihleted... De írni szeretek. És abban biztos vagyok, hogy sohasem lesz kész a regényem. Ez már biztos. :)

Kihívás - Gép és chips

Valószínűleg nem lesz túl népszerű ez a bejegyzésem semmilyen formában, de hát ez is én vagyok, és vállalom. :) Tudjátok, őszinte vagyok, és bár mostanában kaptam pejoratív megjegyzést az anyaságommal és annak hazugságával, azaz őszintétlenségével kapcsolatban - nem személyesen, hanem üzengetve - ami azért nem zavar, mert közben meg több, sokkal több kedves üzenetet kaptam arról, hogy mások szerint egész jól csinálom. Egyébként én is így gondolom, minden nagyképűség nélkül, és így kellene minden anyának gondolnia, aki lelkiismeretes anya. Hiszen mindent megteszünk a gyerekeinkért, tanítjuk, neveljük, formáljuk őket. Ezért kaptuk őket, és mindenből ki kell hoznunk a maximumot, a többit pedig Istenre és a gyerekekre bízni, de erről hamarosan. :)

Szóval, a mi iskolánkban két napot plusz kaptunk, ami szünetet jelentett. Na, mi nem kezdtünk el parázni azon, hogy milyen programot szervezzünk a gyerekeknek, náluk most két napig lazítás ment. Szintentartás. És igen. Gépeztünk és chipset ettünk. Mindenki. 

Néha megunom a helyzetet, amit a hívő anyukák beszélgetésben lezavarnak arról, hogy mit szabad és mit nem, mit engedjünk és mit nem. Persze, hogy nagyon fontos a gyermekeim lelki fejlődése, és azt kell mondjam, talán kritikaként is megfogalmazva, hogy a Karantén itthonlét a hitéletüknek jobbat tett, mint néha a gyülekezeti foglalkozások. Ez magam felé is megfogalmazott kritika egyébként. A gyerekeim tényleg és komolyan mondom, falják a történeteket, várják a kézműveskedéseket és megértik, hogy miről beszélünk nekik. A történetek üzenetét, a Biblia mondanivalóját. A gyülekezetben nincs mindig lehetőség egy teljes órát megtartani, mert máshogy működnek a dolgok, de én azt is nagyon szeretem, és már nagyon hiányoznak a gyülekezeti gyerekek. A saját gyerekeimek is persze. 

De azért néha lazítunk. És igen, én szoktam nekik engedni a kütyüzést. Eddig is engedtem, míg nem volt karantén, és most is engedem. És bizony van lehetőség elvonulni és filmet  nézni vagy zenét hallgatni (ellenőrzés azért van, de ebben is van egyfajta szabadság - talán erről is írok egyszer majd.) 

És igen, szoktam chipset venni, és szoktuk a kettőt együtt művelni. Ahogy mondjuk halmozzuk az élvezeteket. :)

Tudom, hogy a chips nem egészséges, és nem is mindennapi étel, de azért van itthon. És eszünk, mert szeretjünk. 

Az egyetlen kivétel a képhez képest azt, hogy mi nem bugyiban tesszük mindezt, hanem felöltözve, de a lényeg érthető. Néha elengedhetjük magunkat, nem?

Nekem ez a bizalom. 

Megmondom őszintén, hogy engem nagyon zavar az, amikor az anyukák minden percüket leszabályozzák a gyerekeiknek, nehogy unatkozzon. Láttam, hogy milyen szuper anyukák vannak,akik tényleg mindenfélét kitalálnak, és tényleg szuper anyáknak tartom őket, nem úgy, ahogy engem, kicikiztek, megvetően, mert szóvá mertem tenni azt, hogy az önállóság milyen fontos, és ennek az én gyerekem ebben a karantén időszakban mekkora hasznát látják. Nem tartom magam húde különleges anyának, csak máshogy csinálom. De nem cikiznék ki azért valakit, mert ő meg nem. Mindenesetre én nem kötöm le a gyerekeimet, hiszen így is annyi feladatuk van, 9-délután 4-fél 5-ig tanulnak, és bár kimegyünk az udvarra, felmegyünk a kertbe, ültetnek, meg teregetnek, porszívóznak meg söprögetnek és mindenfélét csinálnak, zongoráznak és gitároznak még emellett, adjunk már nekik egy kis lélegzetvételt. És ha 1 órát kütyüzni akarnak, akkor miért ne kütyüzzenek, nem igaz? Kata például egy ideje emiatt oroszul is szól hozzám. Valami orosz mesét néz, és megtanult egy csomó szót. Még jó, hogy orosz tagozatos voltam, így értem, hogy miről beszél a gyerekem. Zsófi elkezdett önállóan angolt szótározni, mert meg akar érteni szövegeket, beszélgetéseket. Hát kell ennél több dolog? Úgy tanulnak, hogy közben kütyüznek, de ezzel is a saját tudásukat növelik. 

Én nem mondom, hogy jó dolog mindig a net, és persze, hogy válogatni kell. De én hiszek abban, hogy megtiltani sem lehet mindent, mert ez rosszul sül el. Tapasztaltam a környezetemben ezt. Megtiltották a telefont a gyereknek (már középiskolás volt) és a tabletjén, amit a tanuláshoz használt, olyan játékokat töltött le (titokban), amivel minden más gyerek játszott. Átverve ezzel a szüleit. Az enyémek ezt nem teszik. Mivel engedjük, mindenhez engedélyt kérnek, és csak akkor teszik meg, ha igent mondunk rá.   

Így nem tanulnak meg bízni bennünk sem, meg aztán Istenben sem. Mármint az örökös szabályozásokkal. 

Tudom, kicsit eltértem a Kihívásomtól, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy lehet néha engedékeny az ember magával szemben, meg a gyerekeivel is. Most nem arra buzdítok, hogy szembe mindennel, de SEMMI BAJUNK NINCS AKKOR, ha néha lazítunk!

Anyaként sem!

Higgyétek el!

Látszik a kertünk a Vértesből

Ezt a képet nagyon szeretem. Most hétvégén, amikor elmentünk Családi túrára, akkor készítette Férj. Közel lakunk a Vérteshez, szinte a lábánál, mondható. És amikor elindultunk, pont ráláttunk a kertünkre. Így éltünk is a lehetőséggel, és lefotóztuk. 

Még így sohasem láttam a kertünket, amolyan madártávlatból. Szeretek Móron élni, és szeretem a szép tájat is, (bár sosem tagadtam, hogy Alföld-rajongó vagyok) és minden nap rácsodálkozom a táj és a környék szépségére. Elég, ha csak felmegyek a kertünk végébe. Ami itt a képen a bordó vonalat jelenti. Addig tart a mi kertünk, innen szemból. Mivel Mór szőlőtermő vidék, itt sok mindenki művel szőlőt, és bort készít belőle. Mi ugye azt nem szoktunk,de műveljük, mert egyrészt a szőlő finom, másrészt must készül belőle, és néha van olyan év, hogy elviszik mások a szőlőt. 

A jobbra tőlünk egy dzsumbuj van, ami eléggé elszomorít. 15 éve lakunk itt, és még sohasem láttam a telek tulajdonosát, és ő sohasem csinált semmit sem vele. Azaz, amikor megvettünk a házat, és elmentünk a Földhivatalba, volt ott egy fiatalember, aki mondta, hogy övé a szomszéd telek (a dzsumbujos), vegyük meg, 100.000-ért ideadja. Nem kértük. :) Azóta nem tudom, hogy továbbadta-e vagy az övé maradt, se senki sem csinál vele semmit. És ez nagyon zavaró. A legjobban a kutyánk örül neki, ő legalább felfedezi a környéket. Az megint egy más kérdés, hogy hogy jön haza utána - puli... ugye elképzeltétek? ) 

Ezért is, és mert a környék kicsit elhanyagolt lett, megjelentek az őzikék (aminek nagyon örülünk) és a nyuszik is, de persze a rókák is. Nekik kevésbé. A fák a szomszéd portán elvadultak, és a meggyfák gyökerei már átértek hozzánk, szinte alig lehet (nem is lehet kiírtani), azért próbálkozunk.  

Mindenesetre a látvány nagyon tetszett nekem most még a kertünk is jól néz ki. Férjnek van ideje rá, eddig nem nagyon volt rá. Nagyon büszke vagyok rá! 

Life in colors - Újabb vidámság hangulat

Családi kirándulás a Vértesben

A mai családi szombatunk kirándulásról szólt elsősorban. Folytattuk a bibliai történetet, amely Jézus keresztre feszítéséről szólt. Megnéztünk egy videót, beszélgettünk Jézus áldozatáról és kereszthaláláról. Nekem meggyőződésem, hogy a Bibliának ez az egyik legfontosabb üzenete, hogy ÉRTÜNK ÉS HELYETTÜNK MEGHALT VALAKI. A gyerekek szerintem megértették, és nagyon jó beszélgetést folytattunk velük.  Aztán úgy döntöttünk, hogy végre, hosszú hetek után kimozdulunk itthonról. Rendesek voltunk, a gyerekek hetek óta sehova nem mentek ki, csak az udvarra, mi pedig csak a boltba. Most pár nap szabadságot kaptak az iskolától, és ráadásul szombat is volt, tehát egy jó kis túrát iktattunk be. A természet mindig Isten csodáját és nagyságát mutatja be. Nagyon élveztük a túrát, be meg kell mondjam, nagyon elfáradtunk. Kb. 6 km-t gyalogoltunk, és kicsit elszoktunk tőle. De lesz ennek még folytatása... 

A Vértes egyébként nagyon szép, és mindig öröm felfedezni a világ kincseit.                                                 

 

Kihívás - Ünnepelj!

Csak mert már - gondolom - Te is nagyon fáradt vagy, esetleg fel akarod dobni a napjaidat.... Kell ünnepelni, és rád van bízva, hogy hogyan!

Én magam most úgy érzem, hogy elfáradtam. Élvezem az itthon tanulás perceit, és tényleg tetszett, hogy én magam taníthatom a gyerekeimet (egy időben - még Zsófi kicsi volt, gondolkodtam rajta ) -, de aztán máshogy gondoltam, és jól tettem. Rájöttem, hogy nem lennék arra képes, hogy minden tantárgyat jól megtanítsak. Még úgy sem, hogy minden tantárgyat tanítottam egy kicsit. Na jó, talán fizikát és kémiát nem, bár helyettesíteni oda is be kellett mennem, és ráadásul fizikából érettségiztem! Nem tévedés, tényleg!... mindegy, szóval minden ellenére hazudék, ha azt mondanám, hogy nem fáradtam el.

3 gyerek között rohangálni, fejben tartani, hogy kinek miből milyen feladata van, és mikorra kell leadni, hová kell küldeni és mit... igazán nem könnyű feladat. Persze, tudom, akinek több gyereke van, még nehezebb, de én ugye 3 gyerekről tudok beszámolni. 

A gyerekek is elfáradtak. És én is. 

És várom a végét. 

Közben persze szeretnék munkát is találni, de ez nem tudom hogy lesz, de erről majd később. 

Mindenesetre most úgy döntöttem, mivel holnaptól nálunk néhány nap szabadság lesz, és jót fog tenni a pihenő, nos ünnepelni fogok. És csillámporral teszem! Még akkor is, ha az LÁTHATATLAN! De nem is ez a fontos. 

Legalábbis becsukott szemmel fogom dobálni. És nagyon jó lesz!

Tedd te is! 

Ünnepelj! Csak úgy, a magad kedvéért, és ha lehetőséged van, magadat is!

Új Teklák és György 2.0

Az történt, hogy nem olyan régen a tyúkjainkat és a kakasunkat valami elvitte, lefojtotta. :( Emiatt szomorúak voltunk. Persze a mi hibánk is volt, mert nem zártuk be őket (néha elfelejtettük), és mivel a kertünk olyan, hogy szinte csak mi műveljük (a környék elég elhanyagolt), megjelentek a vadállatok is. Télen konkrétan őzikéink szoktak lenni, meg nyulak, és persze a róka is előjön. Ezért kell figyelni. A pulink nem túl beszámítható e tekintetben. :(

Aztán egy kedves ismerősünktől (Férj és az Ő Férje együtt dolgoztak a bányánál, még Ziva cicánk is tőlük van) kaptunk egy Kakast, aki György 2.0 névre hallgat nálunk. Nekem még nem áll rá a szám erre a névre, mert megszoktam a régit, és simán leMarcizom, mintha bármit is számítana, de azért igyekszem... :) De György sokáig egyedül volt, és nagyon unatkozott.

Ezért ma elszaladtunk Kisbérre, ahol nagyobb piac van, mint itt Móron, és vettünk 4 nagyon aranyos és nagyon szelíd tyúkocskát mindenki örömére. Főleg György volt boldog, és ahogyan illegette magát, hát az meg űbercuki volt! :)

A tyúkok, akik nálunk továbbra is Teklák nagyon édesek, és szelídek. Nem voltak boldogok Györgytől és György nyomulásától sem, hát még elég kicsik... de remélem, hamarosan összeszoknak. Az egyik tyúk annyira szelíd, hogy simán meg lehetett simogatni, és Zsófi kezéből is elvette a magokat. Úgyhogy most nagyon örülünk. 

Én nagyon szeretem az állatokat.
Tekláéknak és Györgynek is megígértem, hogy mi nem esszük meg őket. A Csajokkal megállapodást kötöttem tojás ügyben, remélem tartják a szavukat. :)

Mr és Mrs. Smith - Filmajánló, vagy nem is tudom...

Éles váltás az eddigi gondolataim után... Nem olyan régen láttam a neten Brad Pittet, amint kikarikírozta az Amerika elnökét. És gondolkozni kezdtem erről a fiúról. Aztán nem olyan régen adták ezt a filmet, és még jobban gondolkoztam róla... :)

  Mr. és Mrs. Smith (Mr. & Mrs. Smith, 2005)

(Brad Pitt és Angelina Jolie)

Én nem vagyok sem Pitt, sem Jolie rajongó. Sőt, kimondottan nem tartoznak a kedvenceim közé. Ennek ellenére Brad Pittet egy elég tehetséges színésznek tartom. Jó színész. De amíg "nők milliói" oda vannak érte, addig nekem ő nem az esetem. Túl szépfiú ő nekem. Én a markánsabb típusú pasikat kedvelem, már ha mondhatom ezt. De nézzétek csak meg az én Férjemet, és mindjárt érthető lesz. :)
Egyébként tényleg.
Tudom, hogy ezalatt a film alatt jöttek össze - ahogy mondani szokták -, és aztán ők voltak az álompár. Én ezekben nem hiszek, mármint a színészeknek nem annyira hiszek, mert ilyen sokszor szerelmesnek lenni, ahogy ez nálunk megy...
Azt is tudom, hogy sok embernek tetszik ez a film, nekem az elmegy kategória, noha én bírom a lődözős akció filmeket. Bár mostanában inkább a sorozatokat szeretem, mert az rövidebb ideig tart és 45 perc mégis kevesebb, mint 1,5 óra, amin mostanában simán elalszom. A legtöbb filmen elalszom esténként, pedig van, amit szeretnék megnézni, vagy már láttam, és teszik, de olyan későn adják, hogy ki bírja kivárni.
És vasalás közben pedig könnyebb sorozatra kapcsolni, mert az megállítható, és mondjuk egy részt meg lehet nézni egy nap alatt. Bár nekem volt olyan, hogy 1 hétig nem sikerült egy részt. :)

 Itt a teljes film, ha kíváncsiak vagytok rá:

Egyik család sem szívesen teregeti ki a szennyest, titkai pedig mindenkinek vannak, még házon belül is. Smithék látszólag egy teljesen hétköznapi életet élnek. Sem a kívülállók, sem ők maguk nem sejtik, hogy mit rejteget előlük a másik. Jane és John mindketten bérgyilkosok,  azonban a házaspár tagjaiban semmi más közös nincs, sőt, két egymással rivalizáló szervezetnek dolgoznak. Smithék nyugodt külvárosi élete teljesen felborul, amikor új megbízást kapnak. Bár szigorúan nem vittek addig haza munkát, most rákényszerülnek, hisz a következő célpontjukról kiderül, hogy évek óta megosztják vele hitvesi ágyukat.

És ami a lényeg, és már régen is került szóba, ő nálam nem kerül bele a 20-as listában.

Sorry Brad!
Ti hogy vagytok vele?

Lélek gyümölcse az öröm

Relatív és abszolút öröm

Ebben a nehéz időben, vagy mondhatnám azt, hogy az utóbbi időben sok öröm ért. Maga a vírus és karantén nem az, és a néha-néha előjövő, feltörekvő tanulási nehézség, küzdelem sem az. A Legkisebb úgy döntött, hogy lázad a tanulás ellen. Neki elég nehéz lehet, mert nehezen nyílik, és mire megszokta a tanító nénit, meg a sok új helyeztet, amiben fél év alatt része volt, itthon kellett tanulni.

És anya máshogy működik, mint a kedves tanító néni. Ezzel vannak küzdelmeink. 

De alapvetően és minden mellett azt kell mondjam, hogy sok öröm és pozitív tapasztalat ér. 

• Sok jó és különleges beszélgetés a neten keresztül. 
• Sok felfedezése a világnak - és a net mértékkel való használata.
• Rájöttem, hogy egykor mennyire szerettem a történelmet, és jó újra felfedezni ezt a tantárgyat. 
• A nagylányomra nagyon büszke vagyok, neki nagyon jól bevált az online oktatás, sokkal jobb jegyei vannak, mint amikor iskolába jár, pedig akkor sem volt rossz, de több idő van arra, hogy felkészüljön a dolgokra. Nagyon alapos, és szereti jól megcsinálni a dolgait. Nem maximalista, mert ha így lenne, akkor minden rendben lenne körülötte, mondjuk a szobájában, de mint tudjuk a művészek milyenek... :)
• Sok visszajelzést kapok, hogy jó, hogy van az új oldalam, és hogy sokan használják.Én magam is nagyon élvezem, de persze nem tudom úgy feltölteni, ahogy szeretném. 
• Pozitív tapasztalat nálunk - és ez erősen az -, hogy az itthoni bibilai történetek feldolgozása nyitottabbá tette a gyerekeimet Isten felé. Szeretik és érdekli őket, mi történt vele. És gondolkoznak. A gyülekezetben sajnos  nincs mindig erre lehetőség, és én ezt sajnálom. 
• Nagyon jól esett, hogy mostanában többen is visszajeleztek nekem, hogy szerintük mi jól neveljük a gyerekeinket. Sokáig voltak kétségeim, (egyszer majd írok erről - valamikor), de most úgy gondolom, hogy igen. Miért is legyek szerénytelen, nem igaz? Te nem úgy érzed, hogy mindent megteszel a gyerekedért, megtanítod minden jóra, ami szerinted helyes, és igen, neveled, vitázol velük, a jobbítás szándékával. Szerintem ez a jó anya. Megtanultam, hogy meg kell tanulniuk :) önálló döntéseket hozni, már kisebb korban is, mert mindennek van következménye. Ez egyébként nehéz, főleg egy kontrollos anyának. :) 
• Férj itthon van (sok szabadsága gyűlt össze, amit sokáig nem adtak ki neki, így most 3 hetet itthon van, és nagyon élvezzük), és nagy segítség nekem. Ő látja, hogy 9-től délután fél 4-ig szinte tanulok a gyerekekkel, és levett bizonyos terheket a vállamról. Pl. a főzést. :)

Az öröm relatív az emberek között.  

Van, aki ennek, van aki annak örül. Az anyagiaknak, hogy szellemileg a másik felett áll, hogy erősebb testileg, hogy neki több mindene van, mint a másiknak, esetleg többet keres. Persze, mi magyarok (és ez meggyőződésem) nagyon kárörvendők vagyunk. Szeretünk örülni, a másik kárára. De sem Móricz, sem a Biblia nem beszél arról, hogy ez a helyes, ez a jó. Ez csak egy darabig működik, de aztán? 

A Biblia arról beszél, hogy a mennyei örömök sokkal fontosabbak. Azok az örömök, amiket felfedezünk az életben, az Úrban. Nekem a Filippi levél a kedvenc könyvem, sokszor szerepel benne az ÖRÜLJETEK kifejezés!

A hetvenkét tanítványt, akik örömmel jelentik: "Uram, még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedre.", Jézus így inti: "Ne annak örüljetek, hogy engedelmeskednek nektek a lelkek, hanem inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben." (Lukács 10,20)

Minket Jézus mai tanítványait sem a mások fölött aratott lelki vagy anyagi hatalom kell, hogy örömmel töltsön el, hanem sokkal inkább az a tudat, hogy meghívottak vagyunk az örök örömbe, a mennyek országába.

Ez az örök öröm csak azé a tanítványé lehet, aki már ebben az Istentől kapott földi életben törekszik annak megragadására, megszerzésére, elnyerésére. Aki mindent képes odaadni a megtalált kincsért, mint a szántóvető vagy a kereskedő (Máté 13,44-46) Aki minden alkalmat megragad az evangélium (örömhír) hallgatására és az úrvacsorában a bűnbocsánat örömének átélésére és befogadására. Aki nem erre törekszik, annak lesznek ugyan földi örömei, de ezek igazi értéke csupán akkor lesz megdöbbentően világossá számára, amikor csak mérhetetlen szakadékon túlról tekinthet Ábrahám kebelére." Lukács 16,23

Amíg a földi örömeink hajszolásával önmagunk számára keressük a boldogságot, addig az örök boldogságra való törekvéssel Istennek szerzünk örömöt. Az öröm abszolút az Istennél. Isten - egyszülött Fia élete árán - ez egész világot is hajlandó felforgatni egyetlen bűnös megtalálásáért, hogy nagy legyen az öröm a mennyben egyetlen bűnös megtérésén. Lukács 15,10
Ő szeretné megadni számunkra, elveszett, de megtaláltatott bűnösök számára a végső jutalmat: Menj be Uram ünnepi lakomájára, örök örömébe! Máté 25,21

Káosz és Nyugalom

EZ EGY RÉGI ÍRÁS, DE ÚJRAGONDOLVA, ÉS ÁTÉRTÉKELVE A MOSTANI HELYZETET.

Az az igazság, hogy meg kell tanulnunk elfogadni a valóságot. Jelenleg, most karanténban vagyunk. Kinek így nehéz, kinek úgy. De minden nap úgy kell ébrednünk, hogy van értelme ennek a létnek is. Az én gyerekeim reggelente azért imádkoznak, hogy vége legyen a karanténnak, a vírusnak, és hogy minél kevesebb ember betegedjen meg. Szerintem megértik azt, hogy milyen nehéz is így élni. És nekik még jó dolguk is van, mert van mit enni, van fedél a fejük felett, van udvar, ahová ki tudnak menni játszani. Igen, nem mehetnek biciklizni, amit nagyon szeretnének, nem mehetnek kirándulni (mehetnénk, de mi betartjuk a szabályokat), és nem utazhatnak el anyukámékéhoz, nem aludhatnak a mamánál. És nem tudjuk, hogy mikor IGEN. 

Mégis, minden ellenére, az az igazság, hogy az a cél lebeg a szemem előtt, hogy még boldogabb életet éljek. Így is, ilyen körülmények között is. Nem vagyok elégedetlen. 

Amikor elvégeztem a Lelkigondozói szakot, a szakdolgozatot a MEGELÉGEDETTSÉGBŐL írtam, hogy mi nők hogyan viszonyulunk ehhez. 

El kell gondolkodnom - ettől függetlenül - hogy elégedett vagyok-e? Nem vagyok-e telhetetlen? 

Vannak olyan dolgok az életemben, amelyekre mindig úgy gondolok, hogy jó, hogy van, de ...

Nektek is van ilyen? Biztos van.

• Mostanában arra vágyom, hogy nagyobb legyen a házunk, mert kevés benne a szoba, és kevés a helyünk. Ez telhetetlenség? Lehet.
• Mostanában arra vágyom, hogy eljuthassak újra Párizsba. Ez telhetetlenség? Lehet.
• Mostanában arra vágyom, hogy - 10 kilóval kevesebb legyek. Ez telhetetlenség? Lehet.
• Mostanában arra vágyom, hogy legyen munkahelyem, legyenek tyúkjaink, és még sok-sok vágyam van... 

Még akkor is, ha az embernek nem olyan nagy elégedetlenségei vannak...  Szerintem ezek a legszebb és legigazabb gondolatok. Mert Isten ilyen. Terve van velünk, már előre terve volt velük. Nem eleve, hanem előre! Békességet ígér nekünk, és nem rossz dolgokat. Reménnyel teli jövőt. Csodálatos, hogy Isten azt ígéri nekünk, hogy az életünket, a sorsunkat jóra fordítja!

Úgy szeretem az ő ígéreteit!

Úgy szeretem, hogy ő ilyen Isten.

Veletek is előfordult már, hogy arról álmodoztatok, hogy a szürke napokat bárcsak felváltanák a színesek? Többször és sokszor?
Annak idején, amikor beszélgettem emberekkel, és megkérdeztem tőlük, hogy mi van velük, azt mondták, hogy semmi, mert velük soha semmi izgalmas nem történik. Hogy lehetséges ez? Az élet nem unalmas! Minden nap sok apró öröm kell, hogy érjen minket, csak MI vagyunk azok, akik nem vesszük észre, mert elégedetlenek vagyunk, mert semmi nincs úgy, ahogy mi szeretnénk!
Úgy gondoljuk, hogy szürke az életünk.
Mondjuk az biztos, hogy szürke marad, ha mi magunk nem gondoskodunk színekről benne!

Ami tény, és ami fontos, hogy legyenek álmaink, céljaink, ötleteink. Nem baj, ha azt mondják, hogy ez csak álom! Én hiszek abban, hogy az álmok valóra válnak. És ez nem az ezoteriás dolog, ami arról szól, hogy bevonzom a jó dolgokat az életemben, és valóra válik. Mert én abban hiszek, hogy vannak álmaim és vágyaim, és Isten elé viszem, és ha az ő akaratával megegyezik, akkor ő ebben támogatni fog.
Sokan az életükről, házasságukról gondolkodnak úgy, hogy ez rossz, hogy nem egy idális élet, nem erre számított, nem ezt akarta... Működhet az önsajnálat, lehet szorongás amiatt, mert esetleg az "élet" nem úgy alakította a dolgokat, ahogy ő szerette volna. És ilyenkor persze Isten szokott lenni a hibás, akiben meg nem is hisznek.

Csalódások fognak történni, és lesznek is az életben. Mindenki életében megjelenik, mindenki részese lesz. Ki így, ki úgy. A kérdés, hogy ki hogyan dolgozza fel. A kérdés az, hogy mi a cél. Mi a fontos. Hogy mi az életem igaz értelme és célja!

Nincs olyan ember, aki ne akarna boldog lenni. Nem létezik olyan ember, aki nem a boldogságra vágyna, vagy keresné azt. És ez jó dolog. 
Viszont azt is látom, hogy minden jó dolog ellenére, ami történik az emberek életében, elégedetlenek, még több kell nekik, felháborodnak, engedetlenek és elégedetlenek. (Én is ilyen vagyok, csak általánosságokban beszélek). 
Én elhatároztam, hogy olyan életet szeretnék élni, ami a háláról szól, és aminek Isten a közepe. Mert rosszat könnyű találni, de jót? Az ember minden apró dolognak örül.

• Számold meg az áldásaidat! Azokat, amelyeket Isten ad neked nap, mint nap! Hidd el, sok összegyűlik, főleg, ha még fel is jegyzed őket!

Tényleg igaz az a bibliai gondolat: AHOL A TE SZÍVED, OTT A TE KINCSED! Máté evangéliuma

Ne felejtsétek el! 
- Ne hasonlítsuk magunkat mások valós életéhez. Az, hogy ki milyen az interneten és a Facebookon az csak egy dolog. (Mindenki azt gondolja, hogy én milyen kedves, türelmes ember vagyok, és milyen jól nevelem a gyerekeimet és ők milyen szófogadóak - ha nálunk élnétek, látnátok, hogy ez nincs így. :) )
- Ne jusson az eszünkbe irigyelni más családi életét, mert nem tudjuk mi van benne. És ne is kritizáljuk, mert ki tudja mit hogy élt meg.
- Én például szeretem a Printerestet nézegetni és mindenféle blogot olvasni, és látom, hogy mennyire remek dolgokat lehet csinálni, milyen fantasztikus anyukák vannak, akiknek ezer dologra van idejük, és mások olyan süteményeket készítenek, ami majdnem megszólal,és ez milyen csodálatos! És bizonyos tekintetben az is, sok jó ötletet lehet ellesni. - Én azonban azt gondolom, hogy lehet hétköznapinak is maradni. Elnézem, hogy egyes bloggereknek hogy van idejük minden nap szuperebbnél szuperebb ételeket megosztani, fotózni, beállítani, én meg csak a családom elé rakom az ételt, és mindenki eszik... Nem kell a tömeg után menni! Lehet ők mennek rossz fele!
- ÉN hiszem, hogy a boldogság választható! Van is egy ilyen könyv:

A boldogság választható! Igen, nagyon sok nő küzd a depresszióval vagy mentális betegséggel, és azt látom, hogy ha segítségre van szüksége, fél kérni. Mármint segítséget. Egy olyan társadalomban, ahol mindenkinek keménynek kell lennie, és amazonként küzdenie, megmutatnia, hogy minden helyen túlélő, -közben meg összeroppan -, azt látom, hogy csak és kizárólag Isten az egyetlen út, aki meg tud minket gyógyítani kívül és belül, aki segíteni tud nekünk, hogy boldogok legyünk!

Szerintem ez a legfontosabb! 

És még egy dolog jutott az eszembe... Hogy néha indokolatlanul sok bánat, visszaélés, nehézség, betegség jön az életünkben, küzdelmek, amelyeket nem kértünk, de kapunk. Sok dolog térdre kényszerít bennünket. Szó szerint kiszívja az életet, az energiát belőlünk. De tudjátok, meg kell érteni, - bár tudom, hogy ezt nehéz tőlem elfogadni, hiszem olyan sok tragédia velem még nem történt, de azért persze igen... - Hogy nem baj, ha fáj. A tragikus dolgokat meg kell gyászolni, átmenni a szomorúságnak és a bánatnak azon az útvesztőjén, ami nagyon fáj.Én azt értettem meg ebben is, hogy Jézus ezt tudja, és velünk érez, és velünk sír. Érti és érzi a fájdalmunkat.

Én enélkül nem is tudnám élni az életemet. Isten nélkül nem lehet boldog és tökéletes életet élni. 

Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak.

Római levél 8,28

Lehet, hogy az élet nem mindig úgy néz ki, mint ahogy gondoltuk. De ha a mindennapjainkban megkeressük az apró örömöket, akkor van remény és lehetőség a megtalálására!