Kihívás - Gép és chips

Valószínűleg nem lesz túl népszerű ez a bejegyzésem semmilyen formában, de hát ez is én vagyok, és vállalom. :) Tudjátok, őszinte vagyok, és bár mostanában kaptam pejoratív megjegyzést az anyaságommal és annak hazugságával, azaz őszintétlenségével kapcsolatban - nem személyesen, hanem üzengetve - ami azért nem zavar, mert közben meg több, sokkal több kedves üzenetet kaptam arról, hogy mások szerint egész jól csinálom. Egyébként én is így gondolom, minden nagyképűség nélkül, és így kellene minden anyának gondolnia, aki lelkiismeretes anya. Hiszen mindent megteszünk a gyerekeinkért, tanítjuk, neveljük, formáljuk őket. Ezért kaptuk őket, és mindenből ki kell hoznunk a maximumot, a többit pedig Istenre és a gyerekekre bízni, de erről hamarosan. :)

Szóval, a mi iskolánkban két napot plusz kaptunk, ami szünetet jelentett. Na, mi nem kezdtünk el parázni azon, hogy milyen programot szervezzünk a gyerekeknek, náluk most két napig lazítás ment. Szintentartás. És igen. Gépeztünk és chipset ettünk. Mindenki. 

Néha megunom a helyzetet, amit a hívő anyukák beszélgetésben lezavarnak arról, hogy mit szabad és mit nem, mit engedjünk és mit nem. Persze, hogy nagyon fontos a gyermekeim lelki fejlődése, és azt kell mondjam, talán kritikaként is megfogalmazva, hogy a Karantén itthonlét a hitéletüknek jobbat tett, mint néha a gyülekezeti foglalkozások. Ez magam felé is megfogalmazott kritika egyébként. A gyerekeim tényleg és komolyan mondom, falják a történeteket, várják a kézműveskedéseket és megértik, hogy miről beszélünk nekik. A történetek üzenetét, a Biblia mondanivalóját. A gyülekezetben nincs mindig lehetőség egy teljes órát megtartani, mert máshogy működnek a dolgok, de én azt is nagyon szeretem, és már nagyon hiányoznak a gyülekezeti gyerekek. A saját gyerekeimek is persze. 

De azért néha lazítunk. És igen, én szoktam nekik engedni a kütyüzést. Eddig is engedtem, míg nem volt karantén, és most is engedem. És bizony van lehetőség elvonulni és filmet  nézni vagy zenét hallgatni (ellenőrzés azért van, de ebben is van egyfajta szabadság - talán erről is írok egyszer majd.) 

És igen, szoktam chipset venni, és szoktuk a kettőt együtt művelni. Ahogy mondjuk halmozzuk az élvezeteket. :)

Tudom, hogy a chips nem egészséges, és nem is mindennapi étel, de azért van itthon. És eszünk, mert szeretjünk. 

Az egyetlen kivétel a képhez képest azt, hogy mi nem bugyiban tesszük mindezt, hanem felöltözve, de a lényeg érthető. Néha elengedhetjük magunkat, nem?

Nekem ez a bizalom. 

Megmondom őszintén, hogy engem nagyon zavar az, amikor az anyukák minden percüket leszabályozzák a gyerekeiknek, nehogy unatkozzon. Láttam, hogy milyen szuper anyukák vannak,akik tényleg mindenfélét kitalálnak, és tényleg szuper anyáknak tartom őket, nem úgy, ahogy engem, kicikiztek, megvetően, mert szóvá mertem tenni azt, hogy az önállóság milyen fontos, és ennek az én gyerekem ebben a karantén időszakban mekkora hasznát látják. Nem tartom magam húde különleges anyának, csak máshogy csinálom. De nem cikiznék ki azért valakit, mert ő meg nem. Mindenesetre én nem kötöm le a gyerekeimet, hiszen így is annyi feladatuk van, 9-délután 4-fél 5-ig tanulnak, és bár kimegyünk az udvarra, felmegyünk a kertbe, ültetnek, meg teregetnek, porszívóznak meg söprögetnek és mindenfélét csinálnak, zongoráznak és gitároznak még emellett, adjunk már nekik egy kis lélegzetvételt. És ha 1 órát kütyüzni akarnak, akkor miért ne kütyüzzenek, nem igaz? Kata például egy ideje emiatt oroszul is szól hozzám. Valami orosz mesét néz, és megtanult egy csomó szót. Még jó, hogy orosz tagozatos voltam, így értem, hogy miről beszél a gyerekem. Zsófi elkezdett önállóan angolt szótározni, mert meg akar érteni szövegeket, beszélgetéseket. Hát kell ennél több dolog? Úgy tanulnak, hogy közben kütyüznek, de ezzel is a saját tudásukat növelik. 

Én nem mondom, hogy jó dolog mindig a net, és persze, hogy válogatni kell. De én hiszek abban, hogy megtiltani sem lehet mindent, mert ez rosszul sül el. Tapasztaltam a környezetemben ezt. Megtiltották a telefont a gyereknek (már középiskolás volt) és a tabletjén, amit a tanuláshoz használt, olyan játékokat töltött le (titokban), amivel minden más gyerek játszott. Átverve ezzel a szüleit. Az enyémek ezt nem teszik. Mivel engedjük, mindenhez engedélyt kérnek, és csak akkor teszik meg, ha igent mondunk rá.   

Így nem tanulnak meg bízni bennünk sem, meg aztán Istenben sem. Mármint az örökös szabályozásokkal. 

Tudom, kicsit eltértem a Kihívásomtól, de nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy lehet néha engedékeny az ember magával szemben, meg a gyerekeivel is. Most nem arra buzdítok, hogy szembe mindennel, de SEMMI BAJUNK NINCS AKKOR, ha néha lazítunk!

Anyaként sem!

Higgyétek el!