2016. január 21., csütörtök

Az öröm





"Ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erősségetek." (Nehémiás 8,10)


Az elmúlt néhány hónapban, vagy azt is mondhatnám, hogy évben nagyon küzdöttem az idővel és az energiával. De ugye ez nem meglepő? A leginkább tavaly éreztem azt, hogy elfáradtam, türelmetlen lettem, ideges és ingerlékeny, és minden zavart és durrantam, mint a petárda. Nehéz volt. Nekem is, a gyerekeknek is. De túléltük :) De már jobban vagyok, mint tavaly, sokkal, de sokkal jobban... :) 
El is határoztam, hogy változtatok a dolgokhoz való hozzáállásomon, és megváltoztatom az életem szemléletét is. Bár sosem voltam pesszimista alkat, át kellett állítani az agyamat arra, hogy még optimistább legyek :) és örömre találjak az életben. 
Ehhez persze az kellett, hogy sokat beszélgessek Istennel, hogy vegye el a sok terhet, fáradtságot, ami összegyűlt ez idő alatt. Tényleg sok volt. És bár alapvetően a boldog és megelégedett emberek táborába tartozom, de egyszerre és hirtelen változott az életem. Úgy alakult, hogy minden rám szakadt. A gyerekek, az iskola, az óvoda, értük menni, az itthoni teendők, a kinti tennivalók, a fahordás, a tyúkok rendezése, mindenhová én vittem a gyerekeket, meg fejben tartottam mindent... elfáradtam. De persze közben meg tudtam, hogy Férjnek most az a feladata, hogy iskolába járjon, mert így alakult az életünk.(Sok éven keresztül én jártam, ő tartotta a frontot, ez most kölcsönös.)
De az az igazság, hogy Istenhez is nehezebb volt menni, és hálát adni mindenért. Pedig tényleg hálás vagyok sok mindenért, a sok jóért, amit kaptam. És tényleg azt tapasztaltam, hogy Isten nem változik, mert ő megígér valamit, és betartja. A tenyerén hordozott. A hónapok alatt sokat változott a hozzáállásom dolgokhoz. Megtanultam kevesebbet aggódni, leosztani a gyerekeknek is a munkát, megtapasztaltam, hogy van segítség és megoldás. Már nem éreztem nehéznek a körülményeimet, és felszabadultabb is lettem. Nem idegeskedtem és stresszeltem annyit, mint régen. Megláttam az élet apró örömeit.
A Facebookon megtaláltam egy régi kolléganőmet, még a jókais évekből, és azt láttam, hogy túl sok mindent nem oszt meg, de minden nap leírja, hogy aznap milyen 3 dologért volt hálás. És ez elgondolkoztatott engem is. Kell, hogy hálásak legyünk! Legalább 3 dologban! Ezért készítettem egy táblázatot magamnak, és úgy döntöttem, hogy fogom írni, jegyzetelni magamnak a napi hálás dolgot.De be lehet írni a határidő naplóba, vagy a naplóba, vagy akár a Facebookra is, ahogyan ő tette...
Igazából 3 dolgot értettem meg ezalatt az idő alatt.
1. LASSÍTANOM KELL! - Mindig mindenhova sietek, szaladok, mintha kergetnének, pedig itthon vagyok, nem kell alkalmazkodni senkihez. Egyedül a reggeli ébredés van időhöz kötve. Régebben amiatt is aggódtam, hogyha nem érek oda az oviba vagy iskolába, de már ezen is túl vagyok, mert tudom, hogy vigyáznak rájuk, miért tennék másképpen? Sokszor volt úgy, hogy Kata úgy elaludt, hogy nem tudtam időben felkelteni, és időben elindulni pl. az oviba. De mára már ezt is lazábban fogom. Reggelenként is aggódtam, hogy időben keljenek fel, végezzék el a feladatukat, hogy időben elindulhassunk és odaérhessünk az iskolába. Aztán a gyülekezetben is felpörögtem, mert úgy gondoltam, hogy ha én nem csinálok meg dolgokat, akkor senki, és csinálni, tenni kell... De ez is, mint minden más megoldódik és megoldódott. Lassítanom kellett az élettempómon, és adni magamnak szabad órákat, amikor pihenhetek és feltöltődhetek. Mert szükségem van rá! És igen, meg kellett értenem, hogy NEM TUDOK MINDENT ÉN MEGCSINÁLNI! 
2. BLOG ÉS A MINDENNAPOK - Nagyon jó, hogy létezik a blog. Régebben írtam naplót, de sosem tudtam befejezni, vagy minden nap leülni és írni. Szeretek elidőzni a blogon, olvasgatni mások életét és szeretem megosztani a mi családunk történéseit is. Sok-sok örömet lehet így is megosztani. Bár az tény, hogy oda kell figyelni arra, hogy mennyi időt ülök előtte, mert az internet tényleg elveszi az időm javát, ha nem korlátozom.
3. EGYSZERŰ NŐ VAGYOK - kis gyártási hibával... Megértettem, hogy nem vagyok Superman felesége, aki mindig mindent el tud intézni, egy legyintéssel, fújással, nézéssel, és már kész is minden. Nem tudok megoldani problémákat rögtön és azonnal, és akármilyen szomorú is a helyzet, én nem vagyok tökéletes. :)
Ezért értettem meg azt, hogy szükségem van időre, ami ahhoz kell, hogy én magam is változzak, és hogy megtaláljam az életben az apró örömöket. Nem akarok besavanyodott életet élni! 
Hiszen kereszténynek lenni jó dolog, és örömet jelent. És bár sokan nem hiszik el, de tényleg boldogok a keresztény emberek! Azt hiszik, hogy besavanyodott, tiltásokkal teli életet élünk. Pedig nem! Én azt szeretném megmutatni, hogy boldog vagyok. Vannak hullámvölgyek, de tudom, hogy Istenhez mindig mehetek és tudom, hogy Isten szeret engem!
Feladat:
A célom tehát az lesz, hogy minden nap (legalább egy hónapig) összeírom azt a napi 3 dolgot, ami örömöt jelent, és amiért hálás vagyok!

A Filippi levél az egyik kedvenc részem a Bibliában, ahol nagyon sokszor benne van az ÖRÖM szó. Nagyon sokszor elolvastam, és tényleg mindig jó kedvre derített. 
Úgyhogy a ráadás feladat az lesz számomra, hogy elolvasom újra a Filippi levelet. Nagyon szeretem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése