2016. január 12., kedd

Gyermeknevelde # 2. - Kegyelem

Próbálkozom felvenni a harcot a törvényeskedéssel szemben. Nem olyan könnyű, mert az ember beleesik akaratlanul is. Hiszen melyik szülő nem szeretné, ha a gyermeke TÖKÉLETES legyen? Vannak, akik azt mondják, hogy ők azok, és ebből kifolyólag a gyerekei is. Nos, lehet. De nem irigylem sem azokat a gyerekeket, sem ezeket a szülőket.

Nagyon szeretem a gyerekeimet. Tényleg. Nagyon hálás vagyok értük, és nagyon-nagy élmény, hogy az anyukájuk lehetek. Hálás vagyok, hogy részesei a mindennapjaimnak és hogy őket bízta rám az Úr, hogy nevelgessem és táplálgassam őket.
De ha őszinte akarok lenni, nem mindig megy ez nekem.
Mert hát néha kihoznak a béketűrésemből, türelmetlen(ebb) vagyok, nem értem, hogy mit miért csinálnak és miért úgy, nem értem, hogy tényleg nem hallják azt, amit mondok, vagy csak szórakoznak velem... és még sorolhatnám.
Szeretem őket, de néha elfáradok, és azt szeretném, ha nekem is lennének "tökéletesen" viselkedő gyerekeim. Sokan mondják, hogy azok, mert alapvetően szófogadóak, és megcsinálják, amit kérek, de ezt elég kemény harc és néha háború hozta össze.

AHHOZ, HOGY A GYERMEKEK MEGÉRTSÉK ISTEN KEGYELMÉT, ELŐSZÖR MEG KELL TAPASZTALNIUK A SZÜLŐI KEGYELMET.

Az a vágyam, hogy a gyermekeim azt érezzék, hogy Jézushoz tartozni kegyelem. Nem szeretném, ha azt látnák és élnék meg, hogy Isten elvár és követel, (ahogy néha anya) és türelmetlen (mint néha anya). Azt szeretném, ha élő és tartós kapcsolatuk lenne Jézussal, megértenék a szeretetét és a munkáját értük.
Még akkor is, amikor úgy érzik, hogy ez "életük legrosszabb napja". Szeretném, ha megértenék, hogy Isten kegyelme mennyire fontos és milyen jó megtalálni őt, de ha úgy alakul, akkor visszatalálni is.
Arra vágyom, hogy megérték, hogy Isten úgy szereti őket, ahogy vannak. A hibáikkal, amelyeken dolgozni és változtatni kell. Az a vágyam, hogy megértsék, ne azért CSELEKEDJENEK, TEGYENEK dolgokat, mert ennek kell megfelelni ahhoz, hogy Isten országába jussanak, hanem szimplán, egyszerűen megértsék, hogy ISTEN ÚGY SZERETI ŐKET, AHOGY VANNAK!

Azért izgulok ezért, mert ha gyermekkorukban azt tapasztalják, hogy sok a törvényeskedés a szüleikben (és bennem van ilyen jellegű hajlam), akkor se engem lássanak, hanem Krisztust. Én ezért csak imádkozni tudok, és imádkozok is, hogy Bocsásson meg az Úr nekem azért, hogy ne legyek törvényeskedő!

Van a könyvben egy mondat, amit nagyon szeretek:
 EZ egy nehéz mondat, és nekem sokszor el kell mondanom magamnak. Figyelmeztetnem kell magamat arra, hogy szeretem őket (amit elvileg tudok, de nem mindig jön ez belőlem). 

Ha azt kérdezed tőlem és a gyerekeimtől, hogy SZIGORÚ vagyok-e velük, Zsófia biztosan azt mondja, hogy igen. Én is azt gondolom, hogy igen. Bár én jobban szeretem azt mondani, hogy következetes. Ez jelen esetben nem mindig népszerű. Mert vannak ismerőseim, akik nem mennek bele a küzdelembe, legyen csak az, amit a gyerek akar (bizonyos határig lehet is), mert vagy elfáradtak benne, vagy erős akaratú a gyerek és keményen megy az igazáért. Nálunk ez nem így van. Nimród a legkeményebb eset, van benne egy adag makacsság, amit nehéz formálni. Zsófia meg az a típus, akinek, ha valami nem tetszik és nem jön össze, nem ért egyet, vagy én szólok, hogy meg kell csinálni, akkor "nyávogó" üzemmódba lép. Na, ez a legfárasztóbb. Főleg, így közel a 8-hoz! (10 nap!)

Szóval nagy a feladat. Én legalábbis néha így élem meg. 
De felveszem a kesztyűt! 
Remélem! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése