2017. július 9., vasárnap

Kalandra fel! # 3.

Amikor most Bózsván voltunk, Zsófia lányom külön lakott tőlünk. A Fürkész tábornak kicsit ez is a lényege, hogy önállóak legyenek. :) És ő ezt nagyon élvezte. Minden percét. Egyedül kellett meghoznia döntéseket, amik persze nem mindig jól sikerültek, de azért nagyon aranyos volt.
Kicsit ki tudott bontakozni, önmaga lehetett, és élvezte.
Andrea Kánya fényképe.
Nimród miatt jó volt ez neki, mert a kisfiam lelkesedik Zsófiért. Bár egy csoportban voltak, és minden csoportfeladaton együtt vettek részt. Ő persze nem annyira örült neki, mert Nimródban van egyfajta "rajongás" Zsófi iránt. Vagyis inkább azt mondanám, hogy megnyugtatja, ha a közelében van, és előkészíti számára az utat. Kellett neki is pár nap, hogy ő is jól érezze magát és barátokat találjon, de addig Zsófin lógott.
Andrea Kánya fényképe.
Nos, ezt csak bevezetőnek írtam le, mert ott Bózsván eszembe jutott, hogy milyen furcsa, hogy már ilyen nagy gyerekeim vannak. Hogy eljött az idő, amikor már mindenki önálló, feltalálja magát, magától megy el a programokra, feladatokra, és nekem is van időm önmagamra, beszélgetni, jól érezni magam. Furcsa, hogy így telik az idő.

Emlékek jöttek elő, amikor Zsófia még a pocakomban volt, és feküdtem az ágyon, és figyeltem, ahogy rugos belülről, és ahogy mozog, hullámzik a hasam. Élvezetes volt. Minden perce nagy élmény volt. Az első gyerek mindig különleges kihívás és élmény. Persze, úgy látom, hogy nagy lehetőség az is, hogy elrontsa az ember a nevelését.
Eszembe jutott az, hogy milyen élmény volt rá várni, készülni az érkezésére, szobát készíteni neki, festeni a falra, hálásnak lenni, mert kaptuk őt. Nagyon hálás voltam Istennek érte, és még most is vagyok, függetlenül attól, hogy sok konfliktusunk van egymással. Ez elsősorban a hasonló természetünknek köszönhetjük :), de azért dolgozunk rajta.

Boldog voltam, amikor először a kezembe vehettem. Hatalmas élmény volt. A szülés is, és maga a babázás is. A szülés kb. félóra volt, semmi komplikáció :) Ő már akkor is pörgött, és azóta is vicces helyzetekbe hoz minket.
Nagyon élveztem minden percét a létének, a jelenlétének. Még akkor is, ha harcaink vannak.

Persze, hogy bizonytalan az ember, amikor gyereket vár, főleg, ha az az első. A nagy kérdések benne, hogy jó anya lesz, hogy jól fogja-e csinálni (mert persze szeretné), hogy boldog lesz-e a gyereke, hogy mennyit engedhet, mennyire lehet szigorú, vagy akkor vagyok jó szülő, ha engedékeny vagyok???
Sok-sok kérdés.

Emlékszem, ahogy feküdtem 10 évvel ezelőtt, és figyeltem a pocakom mozgását. Férjjel alig vártuk, hogy lássuk a kidudorodásokat, és izgatottak voltunk, amikor láttuk hullámozni a hasamat.

Mégis van az emberben egyfajta félelem. Hogy minden rendben lesz-e, hogy jó lesz-e neki, velünk, hogy mindent megteszek majd. Egyik volt munkatársam azt mondta, hogy neki az volt az első dolga, hogy megszámolta, hogy megvan-e az összes kéz-és lábujja. Nekem ez nem jutott eszembe.
Sem az, amit egyik ismerősöm kérdezett, hogy eszembe jutott-e az a bibliai ige, hogy "ez a szülési fájdalom kezdete"... (I. Thessz. 5,3) Nos, ez sem jutott az eszembe :)

Sok minden más igen.
Várni kellett a csendességben (hajnalban született), és nagyon akartam, hogy újra megöleljem őt.
És eltelt 9,5 év, és most is nehéz volt várni arra, hogy odajöjjön és beszélgessen, keresse a társaságunkat. Barátai lettek, akik fontosabbak voltak. Próbáltam ezért is hálás lenni, de igazából az jutott az eszembe, hogy hamarosan eljön az az idő, amikor már nem lesz itthon, hanem önálló életet fog élni.

Jó már, hogy mindenki "önjáró", de nekem ők még mindig az én kicsi babáim lesznek és maradnak.
Jó volt reggelenként csendre ébredni, madarakat és mókusokat nézni, és figyelni a gyönyörű zempléni hegyeket. Szükségem volt erre a két hétre, hogy kikapcsoljak és kikapcsolódjak. Régen érezem már ilyen közel Istent magamhoz. Hiányzott nagyon.
Nagyon fontos nekem, hogy mivel anyaként élem a mindennapjaimat, megerősödjön a kapcsolatom az Úrral. Ez még most is nehéz sokszor, pedig már nincsenek babák a pocakomban, és több időm is van.
De mégis megnyugtat az a tudat, hogy Ő jelen van az életemben, és ez engem boldoggá tesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése