2017. július 18., kedd

Bukta van

A nagy kedvenc, amit mindig, minden körülményben bármikor megeszek. Főleg, ha sok a gyerek nálunk, akkor mindig jó ötletnek tűnik. :) :)

A bukta nálam amúgy is mindig jó ötlet, az egyik kedvencem. Mert gyors, hamar megvan és egyébként is. Finom. Kisfiam persze nem eszi meg, mert lekvár kerül bele, és mivel az gyümölcsből van, nem is érinti :)

Íme:


Hozzávalók: 
  • 2,5 dl tej, 
  • 3 evőkanál cukor, 
  • 2,5 dkg éleszető, 
  • 1 tojás, 
  • 10 dkg tejöl, 
  • 40 dkg sima liszt, 
  • 20 dkg rétesliszt, 
  • fél kávéskanál só
Elkészítés:
1. Tálba beletesszük a liszteket. Készítünk egy kis mélyedést és beletesszük a sót.
2. A langyos tejet, a cukrot és az élesztőt összekeverjük. 
3. Beletesszük a mélyedésbe. 
4. Ugyanide tesszük a tojást és a tejfölt.

Ezután összegyúrjuk, kicsit (nagyon kevés ideig), kb. 10 percig kelesztjük. Ez a minimum, nem jó, ha hosszú ideig kel.
Vékonyra kinyújtjuk, majd kb. 7 x 10-es téglalapokat vágunk.
A hosszabbik oldalába helyezzük a sütőlekvárt (én boltit szoktam, de ha van házi, még jobb), és feltekerem. Fontos, hogy az összetekert rész legyen alul, mert úgy nem folyik ki.

10 dkg vajat megolvasztunk, és megforgatjuk benne, majd egymás mellé helyezzük a tepsiben.
Megsütjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése