Mert nyaralni voltunk egy hétig. Fonyódon. És nagyon jó volt. Lazultunk, kikapcsolódtunk, és jól éreztük magunkat.
Persze, ezt a blogon nem tudtam megosztani veletek a történéseket, lévén - nem lévén - wifi a szálláson. De jó is volt ez így. Néhány képet a telefonomról sikerült megosztani a Facebookra, és az ottani hangulat el is árulja, hogy milyen jó volt.
A gyerekek is élvezték.
És én is.
Nem vagyok Balaton-rajongó. Mármint a szónak abban az értelmében, hogy az éltet, hogy ott legyen a tó mellett és benne legyek, és ússzak benne, meg mert meleg van nem érzek erős késztetést arra, hogy fürödjek. Szóval, ha adódik egy lehetőségem, hogy menjek a Balatonra, mennék, de nem a Balatonba.
Mert közben meg nagy BALATON- rajongó vagyok. Csodálatos a magyar tó környéke és a hegyei, a tájak és sok a látnivaló. Én amolyan látnivaló-mániás vagyok. Ha rajtam múlna, mennénk. :)
De a család többi tagja víz-mániás, és főleg Balaton. Így minden nap elmentünk valahová kirándulni, hogy élmény is legyen (lehet, hogy kicsit nekem), és minden nap Balatonoztunk, hogy ők még jobban élvezzék. Mert ilyen egy szülő, nem igaz?
Még senki sem volt a Balatonban, hűvös volt az idő. Az én drága családom, Férjjel az élen bevette a Balatont, és egy darabig ki sem jöttek, úgyhogy délután értünk haza. De élvezték, én meg néztem őket, ahogy boldogok a vízben, és közben kacsákat etettem.
De ennek ellenére, már nagyon vágytam haza. Én amolyan honvágyós típus is vagyok egy idő után.
És bár ha most itthon körbenézek, látom a rengeteg feladatot - mondjuk csak a holnapit: ruhamosás, pakolás, rendrakás, vasalnivalók, kenyérsütés, főzés, és ez csak a szokásos.
Emellett még készülnöm kell az augusztusi nyári, gyerektáboromra is, ami miatt még jobban izgatott vagyok. De majd erről is mesélek.
Most élezem, hogy itthon vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése