A mai nap úgy alakult, hogy szombat is volt, meg a névnapom is. Ez utóbbit egyébként nem igazán tartom, mert úgy gondolom, hogy rajtam kívül még ezer és ezer Andrea szaladgál a világon,és az csak egy dolog, hogy így hívnak. Szeretem a nevemet egyébként, és a nagypapám után kaptam, aki András volt. De nem gondolom, hogy bármit is kellene, hogy jelentsem.
Amikor a kisfiunkat vártuk, és nevet kerestünk neki... (Az eredeti név, amit terveztünk, hirtelen kiesett, mert egyszerre 3 barátnőm is gyermeket várt, és mindenki Balázsnak akarta nevezni a gyermekét.)... úgy próbáltunk választani, ami megy a vezetéknévhez és még tetszik is. Én kimondottan nyelvtani szempontból (magas és mély hangok miatt) kerestem...:)
Aztán megtetszett Férjnek a Nimród név, és arra gondoltunk, hogy ez tényleg jól hangzik. Nem is bántuk meg.
Persze később ebből volt problémánk. Van, aki szerint elkezdtünk "magyarkodni" (eszünkbe sem jutott a Csodaszarvas legendája), mások szerint meg egy keresztény családban nem lehet Nimród nevű gyerek, hiszen Nimród Babilont alapította, a Bábel tornyot, és nem volt egy pozitív személyiség. (Ez sem jutott az eszünkbe. :) ) Egyszerűen csak tetszett.
Volt néhány testvér, aki küldetésnek érezte, hogy rábeszéljen minket, hogy változtassuk meg a gyerek nevét, de persze mi nem tettük. Nem is értettük.
Ez az ige jutott az eszembe:
Akinek van füle hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A
győzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából, és adok annak fehér
kövecskét, és a kövecskén új írott nevet, amelyet senki nem tud, csak
az, aki kapja.(Jelenések 2,17)
Nos, ezért nem tartom fontosnak, mert hiszem, hogy az Úr a szívek vizsgálója, nem a neveké. :)
De ha már így alakult, akkor persze, megtartjuk, de csak a szűk családon belül.
Ma inkább fontosabb volt a szombat jelentősége. Az alkotós blogon hamarosan megtalálhatjátok, hogy mit csináltunk ma.
De a tulipán, amit a gyerekektől kaptam, meghatott. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése