2023. szeptember 13., szerda

#161. Ősz egy farmon

Nem olyan régen ment a Spektrum Home-on újra a River Cottage, amit régebben is nagyon szerettem. Nagy kedvencem a vidéki stílus, (Cottage, Farmhouse) és ha tehetném, akkor angliai kis falvakban bolyonganék és ilyen jellegű épületeket nézegetnék. De az sem állna távol tőlem, hogy beköltöznék egy ilyenbe. Ráadásul a fa a kedvenc anyagom. Ha alkalmam adódna rá, akkor biztos, hogy rönkházat vagy faházat építenék, de ugye ez a veszély nem fenyeget. Persze, álmodozni lehet. 

Közben pedig nem szívesen élnék faluban. 

Tudom, hogy ez elég furcsa így, de tényleg így van. Most, ahol élünk, jó, mert bár közel van a városhoz, de mégis a város szélén. Kicsit vidékies is erre a hangulat. Szeretek sétálni a környéken, és a házakat csodálni. A természet közelsége (itt a Vértes), a nyugalom erre erősebben érezhető. Ahogy gondolom a vidéki falvakban is. Persze, közben meg szeretem a nyüzsgést is, de sokszor jó megpihenni és elvonulni a rohanó élettől. Pl. amikor Móron megrendezik a móri Bornapokat, akkor jó, hogy kint élünk, mert bár eljut a hang meg a tömeg felénk, de közben meg mégis csend(ebb) honol. Azt is szeretem, hogy van saját kertünk, bár most nem mutatnám meg szívesen, mert a házfelújítás miatt kicsit elhanyagoltuk. De azzal is lassan haladunk. (Beszámoló később.)

Nemrég találtam egy blogot, ahol ezek a kedves képek voltak, és gondoltam, én is megosztom veletek.Mert itt például szívesen elélnék. Kacsákkal meg tyúkokkal együtt.

front-door5.jpg 

Ami tetszik, az a piros ajtó, és hogy nincs teljesen elseperve minden. Bár lehet, hogy automatikusan megtenném, de akkor is jó a hatása. Olyan, mint ahol élet van. Nem szeretem a teljes letisztultságot. A tökök sem zavarnak, bár itt gondolom már halloweenre készülnek, de mivel én nem ünneplem, és sohasem faragok félelmetes fejeket, azért jól mutat. Ha ehető, biztos, hogy megenném. 

country-cottage1.jpg

 Hát, így meg még cukibb, nem? Nagyon bírnám ezt a házat. De tényleg. Már ránézésre jó hangulata van.

 bicycle.jpg

Gondolom, ez a kép valahol másik oldalon van. A bicikli aranyos, de a madárijesztő nem jön be. Azt sem szeretem. Nekem nem ezek a halloweeni izék jutnak az őszről az eszembe, hanem hogy milyen szép. De a kosár a biciklin mindenképpen jól néz ki.  

És hogy belül is a fa hangulat dominál! Az fantasztikus. Persze, itt is ott vannak a tökök, ami nekem sok már, de értem én, angolszász település (nem tudom, hogy angliai vagy valami amerikai farm ez), végül is lényegtelen. Most amúgy is asztalt keresünk a konyhánkba. Bár a mi konyhánk elég kicsi. Azért nagyon jó lenne egy nagy asztal... (itt egy nagy sóhaj van!)

country-dining-room.jpg 

Itt megint nem a dekorációt szeretném kiemelni, hanem a fantasztikus szekrényt. Az ilyenek a kedvenceim!

shelving8.jpg 

És a konyha! Na, ebben aztán szívesen elfőzögetnék! Ugye ti is? Bár az enyémben sosincs ekkora rend, az enyém mindig szalad. És az az asztal is! Annyira szeretnék egy ilyen asztalt, amin lehet dolgozni, és jól bírja!

kitchen108.jpg

 A hálószobában is ott a fa-hangulat, bár a patchwork rusztikus meg minden, de ez a szín nem az én világom. Más színnel talán jobban tetszene. Tetszik, hogy egyszerű, de nekem kellene valamivel több hely, ahová pakolhatok. Az a kis éjjeliszekrény kevés. :) 

bedroom130.jpg 

A fürdőszoba meg!!!!! Azt hiszem ez lenne a fő kedvenc helyem. A mostani házban is az (ha éppen nincs feltúrva a ház, ami még egy kis ideig így lesz), de nézzétek már azt a kádat! Bocsi, hogy ezt mondom, de imádom!!! A szék meg!  Nálunk előfordul, hogy Zsófinak éppen lelkizhetnékje van, és pont a fürdőben jut az eszébe. És mivel élni kell - egy tinédzser esetében - minden lehetőséggel, ott szoktunk lelkizni és beszélgetni. Itt nagyon jól érezném magam!

country-bathroom1.jpg

Ez meg szimplán cuki és aranyos. Ránéztem és odaképzeltem Miss Marplet, amit éppen kötöget.

fireplace12.jpg

Ha így nézed, fantasztikus és gyönyörű. Ha Miss Marplet is odaképzeled, akkor biztos lehetsz abban, hogy részese lehetsz egy jó kis gyilkosságnak. Én inkább maradnék a Cottage vagy Farm mellett.

forrás: housetohome

Fantasztikus!

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép fotókat válogattál össze, bármelyikben szívesen laknék. Na jó kacsákat már nem nevelnék 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kacsákat én is csak azért tartanék, mert cukik. Nem ennénk meg. :)

      Törlés