Nemzeti Csípős Guacamole Nap – November 14.
.png)
A Nemzeti Guacamole Napján persze a nagyszerű zöld ragacsot ünnepeljük, ami jó guacamole. De a Nemzeti Csípős Guacamole Napján kifejezetten azért vagyunk itt, mert extra csípősséget ad, ha chilipaprikát adunk ugyanezhez a zöldhöz. Mert ha valaha is próbáltál már vizet inni, miután véletlenül beleharaptál egy serrano vagy jalapeño paprikába, akkor tudod, hogy nincs olyan izgalom, ami közelítené ahhoz az érzéshez, hogy a nyelved le fog égni.
A különböző globális civilizációk évszázadok óta fokozzák a tétet a csípős paprika ízével kapcsolatban. A chilipaprika Közép-Amerikában és Mexikóban őshonos, egészen Dél-Amerika középső részéig, és évszázadok óta az azték, maja és andoki konyha alapvető eleme volt, mielőtt az európaiak megérkeztek és világszerte szállították volna ezeket a paprikákat. Hasonlóképpen, Ázsiában a szecsuáni paprika, amely valójában zsibbasztó érzést kelt, nem pedig csípőset, még régebb óta szerves része a szecsuáni konyhaművészetnek.
Ezzel szemben a guacamole, ahogyan ma ismerjük, legalább az 1490-es évekig nem is lehetett lehetséges, miután Kolumbusz másodszor is ellátogatott Amerikába, és ázsiai fűszereket, például köményt és perzsa lime-ot hozott az avokádó földjére. Valójában az étel egy azték alapanyagból fejlődött ki, ami avokádószószt jelent. Gyakorlatilag csak pépesített avokádóból és sóból állt. Idővel az étel elterjedt Amerikában, sőt Európában is, és az avokádószószok variációi hozzáadott (némelyik csípős) hozzávalókkal végül a ma ismert klasszikus guacamole-hoz vezettek.
A nemzeti csípős guacamole napja a fő futballszezonra esik, amikor a cuccot tortilla chipses edényekben fogyasztják kilókban, mint kritikus meccsidős nassolnivalót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése