Zsófi most van az utánzós időszakában. Mindent utánunk csinál és mond, és ebből néha nagyon vicces helyzetek kerekednek ki. Egyszer az egyik macskánk bejött a konyhába, amiről jól tudja, hogy tiltott terület számára. Közöltem a macskával, hogy "Sicc!" - mint ahogy azt macskanyelven tudatni kell a hívatlan és illetéktelen behatolóval. Ez a gyermekemnek annyira tetszett, hogy azóta is járkál a macskáink után és közli velük "ICC". Ez nagyon kedves és aranyos helyzet, de minden másban is követi a példánkat. Ezért fontos az, hogy hogyan beszélek és mit mondok. Az van a Szentírásban, hogy "A ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen" ( Kol 4:6).
A beszédkészséget, a képességet otthon kell kialakítani. Zsófi nagyon sokat beszél. Én is. Néha vigyáznom is kell, hogy nehogy "szómenésem" legyen, mert a sok beszédben elkerülhetetlen a vétek, mint tudjuk. De ettől függetlenül most olyan időszakban vagyunk, amikor sokat beszélünk hozzá, és ő mindent utánunk mond. Ezért meggyőződésem, ezért képviselem, vallom, hogy a tiszta és szép beszéd nagyon fontos a gyermeknevelésben!!! Sosem szerettem, amikor sejpítve, gügyögve, artikulált hangokon beszélnek a felnőttek a gyerekekkel. Fontos, hogy megértsék a gyerekek a tiszta, szép magyar beszédet! És amikor majd olvasni tanulnak a gyerekek, akkor is figyeljünk oda arra, hogy szépen, tisztán és érthető szavakkal olvassanak. Sajnos kevés szülő olvas a gyerekével és gyerekének. (Nem is szeretnek olvasni a mai gyerekek. Sem hangsúlyozni nem tudnak, sem az értő olvasásuk nem jó, de ez egy más téma.) És azt is megértettem, hogy amikor imádkozunk, amikor együtt, a család keresi a jó Istent, akkor sem kell eldugni az arcunkat, a szánkat, hogy ne hallják a gyerekek, hogy mit imádkozunk. Igenis emeljük fel a tekintetünket Istenhez, és hangosan adjunk hálát vagy köszönjük meg az áldásokat! Hogy a gyerekek sem azt érezzék, hogy ez valami "titkos" művelet.
Nagyon szeretem az irodalmat és sokat olvastam mindig is. Volt olyan, hogy hangosan magamnak. Hogy tanuljak beszélni, hogy megtanuljam kifejezni magam. Mert ha az ember olvas, akkor bővül a szókincse, gyarapszik az ismerete és kevesebb az esélye annak, hogy beszédhibás legyen a gyermek! Ez nagyon fontos!
Azt is nagyon fontosnak érzem, hogy szépen, kedvesen, lágyan beszéljünk a gyermekeinkkel, ne éles, parancsoló hangon. Bár tudom, hogy néha kijön az emberből, aztán elszégyelli magát. Azt is tudom, hogy van, amikor határozottabban kell rászólni a gyerkőcre, aki éppen valami izgalmasban mesterkedik :))
Hiszek a szavak erejében! Sok éven át dolgoztam gyerekek között, és láttam, hogy azokban a családokban, ahol bántó, korholó, indulatos szavak hangzottak el, ahol szó szerint ordítottak a gyerekekkel, azok a gyerekek nagyon boldogtalanok voltak. Féltek, összerezzentek, de volt olyan is, aki teljesen immunissá vált mindenféle nevelő, bátorító mondattól. Sose értettem a kisbabáikkal ordító szülőket.
Én amikor fegyelmezek, akkor sem emelem fel a hangom. Vagyis próbálom, hogy így legyen. Nem mindig érti meg, hogy az rossz, amit tett, de mindig el szoktam mondani neki, hogy ez helytelen volt. Ettől még nem kell ordítani vele, a gyermek okos és megérti a szülő érzelmeit és kifejezéseit! Ez látom Zsófinál!
Éppen ezért nagyon fontos, hogy ne veszekedjünk! Otthon se! A férjünkkel sem! Nagyon meghatározó, hogy hogyan viselkedünk egymással, hogyan szólunk egymáshoz, milyen hangszínt használunk. A gyermekeink figyelnek! Tudom, hogy néha nagy türelem kell - főleg, amikor az ember fáradt, beteg vagy túlhajszolt, de higgyétek el, megéri! Hiszen a mennyre készítjük fel a gyermekeinket, az Istennel lakozás "élményére"!
A sokadig felismerésem pedig az, hogy meg kell zaboláznunk a temperamentumunkat is. Nagyon csúnyán tudunk szólni, lereagálni dolgokat, megbántani másokat, és ez sok-sok fájdalommal jár. Tanulnunk kell. Nem lehetséges az, hogy mi indulatosak vagyunk, a gyermekünket pedig megbüntetjük érte! Nem lehetséges az, hogy magunknak megengedünk dolgokat, a gyerekektől pedig számon kérjük! Magunkon kezdjük!!!!
