Life is color - sötétzöld

Sötétzöld - Zöld... Szeretem!

Énidő

Ó, igen. Ha észrevettétek, mostanában a blogomon leginkább könyvekről és filmekről írok. Az utóbbi időben nagyon élvezem, hogy végre van, újra van lehetőségem olvasni és filmeket nézni. Mindennél jobban élvezem ezeket a perceket, és nagyon szeretem, hogy van rá lehetőségem. 

Vagyis keresek rá, adok magamnak ÉNIDŐT. 

Egyszer egy kedves Anya-testvér (anya, akivel egy közösségbe járunk) megkérdezte tőlem, hogy csinálom, hogy van ilyesmire is időm, mert neki nincs. 

Persze, felsorolhatnám azokat a dolgokat, amelyek közöttünk a különbség.

- Ő otthon tanítja a gyerekét, az enyémek iskolába járnak.

- Ő rendmániás, és állandóan pakol, rakod és takarít, én szimplán csak arrébb rakom a kisebb kupacot, hogy egy nagyobbat hozzak létre. :) - Már sokszor meséltem, hogy felvettem a harcot a rendrakással, és egy ideig nyerésre is álltam, de most megint nem. Megint kaptunk pár adag ruhát, meg nekiálltam lomtalanítani (játékokat, könyveket, ruhákat), így megint káosz van, így az esélytelenek nyugalmával vagyok.

- Ő kicsit egyedül van otthon, annak ellenére, hogy van családja, nem bátorítja a férje, nem támogatja úgy, ahogy szerintem kellene, sok kritikát kap, és ebből kifolyólag van egy megfelelési kényszer benne, ami már elég súlyos szerintem. Nekem van egy férjem, aki így és ilyennek szeret, bár bennem is van egyfajta megfelelési kényszer, de nem félelemből, vagy azért, mert mit mondanak mások, hanem mert így és ilyennek fogadott el, amilyen vagyok. 

- Ő azzal kompenzál, hogy mindenféle gyülekezeti alkalmon és programon ott van. Én már nem, vagy csak alig járok. Egy időben ezt tettem, de nem éreztem azt, hogy ez a családom javát szolgálja, hiszen alig voltunk együtt. Így inkább együtt vagyunk. És ha kell, együtt olvasunk a lányommal. Ez a mi közös hobbink. És ilyenkor is együtt vagyunk. Nagylányommal előszeretettel látogatjuk a könyvtárat és a könyvesboltokat.

Tudjátok, kicsit átértékeltem ezt-azt az életemben.
Kicsit a lelkem is sebzett - már nyár óta - (nagyon érzékeny lélek vagyok), és olyan nehezen tudok átlépni rajta, továbblépni, újra kezdeni az egészet. Nehéz döntést hoznom, és most sokkal jobban érzem magam itthon, a családommal, akik fontosak nekem.
Ebbe nyilván az is belejátszik, hogy már hetek óta betegek vagyunk, amiből egyszerűen nem sikerül kigyógyulnunk. Gondolom, hogy a lelki betegség hozza magával a fizikaiakat is.
Mindegy.
Ha a "lelkizős" része miatt vagy itt, akkor türelmet kérek, mert egy darabig ilyet nem tudok írni. Küzdelemben vagyok, és jelenleg nem állok nyerésre.
Persze az optimizmusomat nem adom fel, de most inkább csak sodródom az árral.
A többit meglátjuk.
De azért szurkoljatok nekem!

E.S.Gardner: A rettegő örökösök esete

Még mindig annak a hatása alatt vagyok, hogy mennyi dobozt nem bontottunk ki évekig! Amikor tavaly lehoztuk a padlásról a sok-sok dobozt, amivel ideköltöztem, enyhén szólva is megdöbbentem, mert bár tudtam, hogy sok könyvem van, de kicsit elfelejtkeztem róluk. Egyszerűen csak nem fértek el a házban, és úgy van az ember, hogy padlásra pakol. Bár Férj mondta, hogy padlásra ne!, de nekünk nincs melléképületünk, sem plusz egy szobánk, ahová minden befér. Csak mi vagyunk öten, és a 90 négyzetméter. :)

Amikor lekerült a padlásról a sok doboz, arra jöttem rá, hogy rengeteg könyvem van, ami arra vár, hogy újra olvassam őket, vagy hogy elolvassam őket. Van, amelyiket még nem is vettem a kezembe, pedig azért vásároltam meg, mert tudtam, hogy el akarom olvasni. Így most úgy döntöttem, hogy ha újra elmegyek könyvtárba, egy darabig nem hozok ki új könyvet. 

A könyvespolcom szó szerint roskadozik azokkal a könyvekkel, amelyek elolvasásra, vagy újraolvasásra várnak. Ilyenek a Perry Mason, vagy inkább E.S. Gardner könyvek is, amelyek nagy kedvenceim, és akinek a stílusát nagyon szeretem. 

Le is vettem a polcomról ezt a könyvét:

Eredeti cím: The Case of The Horrified Heirs

Fordította: Rakovszky Zsuzsa

Kiadás éve: 1982. 

És képzeljétek, egykoron 150 Ft-ért vásároltam, ami biztos, hogy sok pénz volt. Tudom, hogy a fizetésem nagy részét könyvesboltban és antikváriumokban hagytam. Meg a Magyar Postán, hiszen rengeteget leveleztem. :)

Szóval, gondoltam, belevágok. Nagyjából emlékszem a Gardner könyvek tartalmára, nem is hosszúak, gyorsan el lehet olvasni őket, és nagyszerű élmény lesz. Nekem Perry Mason személye elragadó, de a kedvenc figurám Paul Drake, a hórihorgas, nyurga detektív. Jobban szeretem, amikor nincs megfilmesítve (Amerikában tudom, hogy igen, de ide valahogy nem jutott el), hanem a saját fantáziámra bízhatom, hogy elképzelem. És ezt élvezem.
Az első perctől kezdve esemény és a maga módján akciódús is.
Higgyétek el, hogy érdemes Gardnert olvasni.
Mondom ezt úgy, hogy egy Grisham könyvet tettem félre azért, hogy ezt elolvassam. ...

Történet:
Sejtelme sem volt róla, hogy került kábítószer a bőröndjébe. Azt sem értette, hogy azon nyomban ott termett egy fotós, hogy lekapja a sajtó számára, amint döbbenten bámul a nyomozóra. Nem fogta fel, mi történik vele, ám abban nem volt kétsége, kihez kell fordulnia. Perry Mason valóban nem késlekedik. Megjelenik a rendőrségen, azonnal kitűzeti a tárgyalást és szabadlábra helyezteti Virginiát. Így van ez a szerző vagy hetven bűnügyi regényében és tévéfilmjében. Perry mason elkápráztatja a közönséget meglepő ötleteivel, tévedhetetlen logikájával. Ezúttal is kibogozza a bonyolult szálakat, melyek a kábítószeres ügytől a dúsgazdag asszony autóbalesetéhez vezetnek.

"- Ugyan már, ne izguljon - próbálta megnyugtatni.

- Ez olyan, mintha valakinek, aki fázik, azt mondaná, hogy ne borzongjon. - felelte Virginia."

Érdemes belefogni a Gardner könyvekbe. Élvezetes és élménydús. Én legjobban a tárgyalóterembe játszódó részeket szeretem. Mert bár semmi közöm a joghoz, de szeretem az ilyen jellegű filmeket, könyveket. Ráadásul Perry Mason legendás keresztkérdései teszik izgalmassá és felejthetetlenné a tárgyalásokat. És persze, mert a végén mindig kiderült az IGAZSÁG!

Ui: Nem mindegyik Gardner könyv nagyszerű. Van amelyik jobban tetszik, van amelyik kevésbé. De higgyétek el, érdemes őt olvasni. Pár óra alatt el is lehet egy könyvet, ha nagyon belejövünk! :)

Pozitív kihívás - 6. nap

A mai kihívás szerintem elég szórakoztató lesz.

Azt szeretném kérni, hogy öltözz fel ma szépen! Igen, csak egy átlagos hétköznap van, de miért ne ne vegyen fel az ember ma - vagy ezen a héten egyszer - egy különleges ruhát, amiben jól érzi magát, amiben nőies lehet. Én egyébként nagy rajongója vagyok a szép és kényelmes ruháknak, és a hétköznapokban is szívesen hordok ruhát vagy szoknyát. 

Az utóbbi napokban viszont csak melegítőben és pizsamában tartózkodtam itthon a gyerekeimmel, hiszen betegek voltunk, nyomtuk az ágyat, lázasan feküdtünk, és küzdöttünk azért, hogy "életben maradjunk". 

Én kimondottan szeretem ilyenkor ősszel a harisnyát, szoknyát, pulóvert együtt viselni. Én farmert nem, vagy alig hordok (fázok benne). 

Tudom, hogy ilyenkor ősszel, de legfőképpen télen jók a pulóverek és a vastag rétegű ruhák. Imádom ezt az őszben, ezt a fílingjét és hangulatát.

Nem szeretem, amikor valaki egész nap a pizsamájában mászkál itthon. Most, hogy a nagylányom beteg volt, és feküdnie kellett egész héten, ez más helyzet. Nem is igazán mozdulhatott ki, így egyszerűbb volt. De csak azért nem felöltözni, mert nincs kedvem! Hú, azt nem szeretem, és nem engedem!

Az tény, hogy én gyermekkoromban sem igazán szerettem öltözködni. Nem emlékszem, hogy felvettem volna az anyukám ruháit, vagy belebújtam voltam a cipőibe. Ő hordott pl. magas sarkú cipőket, a munkájából kifolyólag (anyakönyv-vezető volt), nekem még életemben nem volt. Most - így jóval 40 felett - tervben van, hogy veszek magamnak egyet, bár meg kell mondjam, az én 35-ös lábamra, ami széles és rövid, elég nehéz olyat találni, amibe belefér, de rászánom magam azt hiszem. Egyszer. 

Szóval, én mindig annak a híve voltam és vagyok, hogy nem kell mindig jól kinézni kívülről, hogy jól érezzem magam belülről. De tudjátok, van az a kor, amikor már erre érdemes odafigyelni. Azt gondolom, hogy át kell értékelnem ezt is, de egyszer majd erről is írok, vagy talán lesz egy saját magam-féle kihívás projekt. :)

Azt tudom biztosan, hogy a korai felöltözés segít abban, hogy a nap folyamán termelékenyebbé váljak, hogy felpörögjek, és úgy érezhetem magam, hogy tele vagyok energiával. Ha pizsamában lógok egész nap (általában, mondom, mert sajnos vannak olyan ismerőseim, akiknek ez így jó), akkor semmi lelkesítő nem lesz, ami vigyen tovább. Én általában 5 és fél 6 között kelek. Nem mondom, hogy 5-kor már felöltözöm, de 6-kor legtöbbször igen, amikor még a gyerekek alszanak. Férj már nincs itthon, de mégis jó érzés saját magamnak, hogy szép vagyok. Vagy legalábbis igyekszem annak látszani. Ilyenkor szoktam állni és a tükörben nézni magam, és eszembe jut, hogy bárcsak többet hordhatnék szép ruhát!

Mondjuk lehet az is a terv folytatása, hogy elmegy az ember fodrászhoz is. Ez is tervben van, de sajnos előbb a fogorvos jön! Valószínűleg valamilyen gyulladás van a szervezetemben. Nem fáj a fogam, nem fáj semmim, de érzem, hogy nincs rendben valami. És már mindenféle vizsgálatot elvégeztettem. De ehhez meg bátorság kell .

A jó szamaritánus - Good Sam

Ugye, amikor ezt meghalljuk, rögtön a bibliai történet jut mindenki eszébe? Még akkor is, amikor talán nem hívő valaki, de tudja, hogy létezik egy ilyen történet a Bibliában, és ez ugyan tanulságos. Mindenki előtt megelevenedik a hegyek között, rablók által elkapott, megvert és kirabolt ember képe, és aztán az, hogy jön a pap, meg a lévita és az ellenséges népből származó szamaritánus, aki bekötözi a sebeket, sőt elviszi őt egy fogadóba is, ahol még arra is gondja van, hogy biztosítsa a beteg számára az anyagi fedezetet, míg az fel nem épül, és amíg újra erre nem jár. 

Hát persze, hogy Vincent van Gogh-kép, mégiscsak szeretem! :)

Gyönyörű történet, mindenki azt szokta mondani, hogy milyen csodálatos mondanivalója van, hogy olyanoktól kapunk segítséget, akikre nem számítanánk, meg hogy milyen aljas dolog volt a két papi személytől, hogy ők bezzeg oda sem fordultak, és hogy mert az Isten... (Most mondanám, hogy Isten nem ilyen, az ember ilyen!)

Aztán valakik egy csoportban ráirányították a figyelmemet egy filmre, ez a címe: Good Sam.

Mivel a család nagy százaléka betegben van itthon. Mi, lányok hétfő óta betegek, lázasak és erősen köhögnek, én szerdától csatlakoztam hozzájuk, úgyhogy most mindhárman betegek vagyunk, és mivel egy szobába kényszerültünk, hogy a fiúkat ne fertőzzük, akik ugye még bírják, távolságot tartunk egymástól. Ez furcsa nekem, de jó most ez.
A gyerekek a szobákban feküdtek, a lányoknak kell, és igen, bevallom kütyüztek. Nagy cucc! Én is szeretek kütyüzni és szoktam is. 

Ezt tettem akkor is, amikor bár lázas voltam és mindenem fájt, de főzni kellett és kimosni, kiteregetni, beszedni az ágyneműt, amit bacimentesítettem, de egy idő után úgy éreztem, hogy MOST le kell ülnöm. És megnéztem ezt a filmet.

Néha szeretek olyanokat megnézni, ahol nem ismerem nagyon a szereplőket, csak mert még Hollywood nem kapta fel őket, vagy esetleg én nem hallottam róluk. Hiszen ugye mindenkit én sem ismerhetek?

A története nagyon egyszerű:
Egy újságíró nyomozni kezd egy névtelen jótevű után, aki nagy zsák készpénéézt hagy különféle emberek ajtaja előtt New Yorkban.

Ennyi a történet, de mégis aranyos és elgondolkoztató. Van benne persze romantika is, meg rossz fiú, de mégis érdemes megnézni.
Ja, és végre nem egy szőke, dögös cicababa a főszereplője, hanem egy latin, gyönyörű nő! Énnekem nőként is jobban tetszenek. Bocsi!
Nekem leginkább az tetszett, hogy mennyire jól lehet hozzáállni ahhoz, ha van valamid, ami másnak nincs, és azt is megtanította, hogy ha van valamit, nem mindig érdemes a saját céljaidra felhasználni. Mert önző emberek mindig lesznek, de sokkal több a GOOD SAM!

Nézzétek meg, érdemes!

Pálhegyi Ferenc: Csakazért is házasság!

Mindig is nagy kedvencem volt Pálhegyi Feri bácsi. Nagyon sok könyve megvan, és sok előadását hallgattam már meg, de persze belőle nem elég. :) Hogy is lehetne, hiszen tele van bölcsességgel, jó tanáccsal, és teljesen jól látja a házasság kérdését.

Én már sokszor elmondtam itt, és elmondom bárhol, hogy HISZEK a házasságban, és HISZEK abban, hogy meg kell érte küzdeni. Nap, mint nap. 

Lehet felfogni úgy, hogy küzdelem a szó szoros értelmében, és lehet úgy, hogy nemes küzdelem azért, hogy jobbak lehessünk, jobbá válhassunk. 

Nagyon szeretem őt, mert a könyveiben és az előadásiban is GYAKORLATI dolgokról beszél, nem csak elméletről. És a gyakorlat sokkal, de sokkal fontosabb. Mindenki számára sokat segíthetne!

A könyv 2015-ben jelent meg, és amikor megjelent, és meg is vettem, és el is olvastam. Nagyon szeret(t)em Feri bácsi stílusát, humorát.

De a legjobban most voltam boldog, amikor láttam Férj kezében ezt a könyvet. Saját elmondása szerint (nem kibeszélem, ezt mondaná nektek is) sem egy nagy könyvolvasó. De a lelki könyveket előnyben részesíti. 

Mi egyébként sokat olvasunk ilyen jellegű, mármint házassággal kapcsolatos könyveket. Külön is, meg együtt is. Mondhatom, hogy talán ez az egyik oka, hogy jól működik a házasságunk. Mert egyikőnk sem szereti az elméletben megélt dolgokat, hanem teszünk azért, hogy jól működjön. 

Máshogy nem is megy, nem is menne! 

"Azt mondják: a házasság elavult, idejétmúlt intézmény. Egyrészt nem nyújtja a mesékben megígért boldogságot, másrészt sok szükségletünket házasságon kívül is ki tudjuk elégíteni. Nem vitatható, hogy napjainkban valóban több a diszharmonikus, mint a minden szempontból boldognak mondható házasság.

Ezért sokan elutasítják a házasságot: akár úgy, hogy nem kötik meg, vagy elkötelezettség nélkül élnek együtt élettársi kapcsolatban, akár úgy, hogy Isten terve ellenére természetellenesen azonos nemű partnerrel élnek. De felmerül a kérdés: ha valaki rosszul használ egy készüléket, mondhatja, hogy az rossz, ha nem működik? Ha egy gépet arra gyártottak, hogy elektromos áram működtesse, nem kell csodálkoznunk, hogy meg sem mozdul, ha nem hozzuk kapcsolatba az áramforrással. A házasság elköteleződés a hűségre, megbocsátásra, szeretetre. Mindhárom forrása Isten, mert magunk nem rendelkezünk velük. Az egymás iránti elköteleződés akkor fog sikerülni, ha előbb Isten felé kötelezzük el magunkat. Ez az a mozdulat, amikor a készülék csatlakozóját bedugjuk a konnektorba." (Pálhegyi Ferenc)

Olvassátok el, megéri!
Ketten, együtt elolvasni még többet ér! :)

Life is colors - Zöldes

Hát nem gyönyörű összeállítás? Nagyon szeretem a zöldet!

Beteges kalandok nálunk

Hát tudom, hogy várjátok a menüket, legalábbis remélem, de képzeljétek csak el, hogy már lassan 2. hete betegséggel küzd a család, így alapszinten étkezünk. Krumli főzve, rizs, tészta, tényleg csak szinten tartás végett, mert egy hete a család eledele a keksz. :)

Megvannak ám a listák, és igyekszem majd feltenni, talán a jövő héten több levegőhöz jutok, mert Zsófi lesz csak itthon velem. Ő még nem mehet iskolába. :(

Az úgy kezdődött, hogy 3 héttel ezelőtt már a lányok szipogtak, szörcsögtek és folyt az orruk, de nem volt ok, ami miatt igazán itthon tudtam volna tartani őket. Nem voltak lázasak, így mentek suliba. Közben Férj nem érezte jól magát, szörnyen köhögött, és úgy járt dolgozni, már az előtte való héten is. Aztán egyszer csak megelégeltük, és elment orvoshoz. Kiderült TÜDŐGYULLADÁSA van. Két hét kényszerpihenőn volt, ami az én fizikai és lelki erőmet is felőrölte, mert tudjátok, mi az a fajta család vagyunk, ahol munkamegosztás van, és apa éppúgy kiveszi a részét a dolgokból, mint anya. (Sok szomorú kommentet olvasok feleségektől, akik panaszkodnak a férjükre.) Nos, én nem tudok, de ilyenkor ugye fekvés és ágymeleg javasolt, és azért valljuk be, milyen már egy férfi, amikor beteg?
Hogy férjem szavaival éljek:

Egyébként csak érdekességként mondom, hogy itt Móron gyakran használják az emberek azt a szót, hogy SZOK. "Nem szokom csinálni." "El szokok menni..." és nekem nagyon furcsa. Ő mondjuk ezt nem mondja, mert tudja, hogy én nem szeretem. :) Ő mindig azzal viccelődik, hogy "Persze, mert Szabolcsban beszélik legtisztábban a magyart!" :) 

Szóval 2 hét fekvés és mindenhova én rohangálás után, mikor már Férj is készen volt a munkára, de szombatra még nem jött el sem ő, sem Kata, mert már őt azon a pénteken úgy hoztam haza az iskolából, hogy nyűgös volt, és szörcsögött és köhögött és mindenért sírt. Így csak én és a két nagy  gyerek mentünk. Hazafelé Nimród elintézte, hogy anyósomnál aludjon, eközben Zsófia meg elintézte a barátnőjével, hogy átmehessen játszani. Úgy volt, hogy este megyünk érte, de pár óra múlva megjelentek, mert Zsófi nem érezte jól magát és elfeküdt. Na, onnantól kezdve láz lázzal jár nálunk. Az első 4 napon csak a lányaim nyomták, 38-38,5. Én egyébként örülök, ha lázasak, mert akkor lehet tudni, hogy dolgozik a szervezetében valamiféle ellenség. :) Szerdától én is becsatlakoztam a bandába, azóta nekem van minden nap - és most figyeljetek! - délután fél 2-től fél 7-ig 38 fokos lázam. Mert akkor érek rá. 

Úgyhogy a helyzet vicces. A fiúk alszanak egy szobában, hogy ne fertőzzük meg őket, mi lányok meg szintén egy szobában. Lából, fejtől, lábtól, és szó szerint versenyt köhögünk. Zsófival mi visszük a prímet, van hogy hajnali 2-3 körül ülünk és szó szerint UGATUNK, mert annyira nem tudunk visszaaludni a köhögéstől. 

Nagyon nehéz hét van mögöttünk. Úgyhogy nem főztem. Találtunk valamit, vagy legtöbbször amikor Férj megjött, gyorsan készített valamit, hiszen Nimródnak rakni kellett valamit ebédre. Még jó, hogy szereti a tésztát! :)

Ma visszamentünk az orvoshoz. 

A doktornőnk, aki egyébként egy nagyon jó fej orvos, mondta is nekem: 

- Maguk nem is szoktak betegek lenni! Most meg már kétszer is találkoztunk! 

- Igen, - mondtam neki - bepótoljuk a tavalyit is. :) 

Amikor tavaly vagy tavaly előtt elmentünk hozzá Zsófival, mert kicsit köhögött, és szerettem volna, ha meghallgatja, mondta neki, hogy - Meghallgatlak! Zsófi meg csak nézett, fogalma nem volt, hogy mit jelent. A doktornő csak mosolygott, és azt mondta: - Látszik, hogy maguk nem betegek, azt sem tudja a gyerek, mit kell csinálni. :) Ez azért jó, nem? 

Kata elvileg mehet, Zsófinak meg kiderült, hogy hörgőgyulladása van, tehát ő még marad táppénzen. 

Aztán, csak hogy tetézzük még, és ez  már nem is az én lázamról és köhöségi rohamaimról szól, pár napja Férjnek elkezdett fájni az oldala. Ma elment orvoshoz. Persze a mi háziorvosunk nem rendelt, helyettes orvos volt. Majdnem fél 4-kor ért haza, és dél körül ment el!!!, hogy lehet, hogy veseköve van. 

NA, LEHET, HOGY MOST VAN ELEGEM!

Ja, és két hét múlva meg én megyek az ortopédiára, ahová még nyáron kértem időpontot! 

Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

Természetesen ezt a könyvet azért hoztam ki a könyvtárból, mert benne volt, hogy "francia", és mert elolvastam a tartalmát, és tudtam, hogy Párizsban játszódik, így persze, hogy kapva kaptam az alkalmon.

De sokáig csak pakoltam, rakosgattam. Még nyáron választottam, de a nyáron nem volt lehetőségem olvasni. Sokkal inkább van ilyenkor, amikor mindenkinek be van osztva az ideje. Igyekszem időt szánni az olvasásra, mert nekem fontos és szeretek egy másik világban lenni. És nem baj, ha az nem a valóság. :)

Aztán nem olyan régen levettem a polcról, gondoltam, itt az ideje. 348 oldal, és magától nem jönnek ki belőle a betűk... Nekifogtam hát, és első olvasásra, pár oldal után arra gondoltam, hogy de kár volt kihozni... De ha már itt van! - és belefogtam.

Aztán a végére úgy éreztem, hogy: Igazi cuki, kis romantikus könyv.

A történet:

Anna nagy várakozással tekint végzős évének kezdete elé atlantai középiskolájában, ahol van egy remek munkája, egy hűséges legjobb barátnője, és egy alakulófélben levő, ígéretesnek tűnő kapcsolata. Így aztán eléggé elkeseredik amiatt, hogy Párizsba kell költöznie egy bentlakásos iskolába – egészen addig, amíg ott nem találkozik Étienne St. Clairrel, aki okos, sármos, gyönyörű, szóval tökéletes… lenne, ha nem volna foglalt. De a Fények Városában a vágyak valahogy mindig utat törnek maguknak. Vajon a szerelmes majdnem-ek éve a hőn óhajtott francia csókkal ér véget? Stephanie Perkins a romantikus feszültséget mindvégig sistergőn, a vonzalmat pedig magas hőfokon tartja debütáló regényében, amely garantáltan megbizserget minket a fejünk búbjától a lábujjainkig és megolvasztja a szívünket.

Aztán, ahogy olvastam a könyvet, sok minden eszembe jutott.

Saját magam, a 18 éves énem, amikor valami hasonlót éltem meg én is, hiszen szerelmes voltam (a magam módján), nekem is volt egy St.Clairem :), és egy barátság régi mélysége és sebei jelentek meg lelki szemeim előtt. Utáltam középiskolás lenni, és utáltam az egész tinédzserkoromat. Tudjátok, mindenki keresi a helyét a világban, céljait, tervei vannak, foglalkoztatja valami, de mégis, amikor az ember szerelmes, vagy úgy érzi, akkor másra nem tud fókuszálni.

Jó volt, hogy elolvastam, mert legalább nagyjából tudni fogom, hogy mire készüljek a gyerekeimmel kapcsolatban.

 

Nagyon tetszett nekem Anna és St.Clair barátsága, kapcsolata, ami persze a végére romantikussá válik, de a legjobban az tetszett, hogy nem a szexuális kapcsolat volt a lényeg (nem is volt benne), nem erre volt alapozva, mégis nagyon vonzó volt az egész helyzet. 

Nem mondom, hogy ez lesz a kedvenc romantikus regényem (Tudjátok: Jane Austen Forever!), de egy könnyed szórakozást és romantikus pillanatokat mindenképpen megért.

Tetszett, ahogy bebarangolták együtt Párizst, ahogy olvastam az utcákról, a helyekről, újra azt éreztem, hogy ott vagyok. Emlékszem, amikor Párizsban jártam, és sétáltam egyedül az utcákon, lehetőségem nyílt bekukucskálni ablakokon (szoktam! :) ), és mai napig is előttem van egy épület, ahol egy szobában fiatalok gyűltek össze. Azt láttam, hogy beszélgetnek és nevetnek együtt, és úgy sajnáltam, hogy nem beszélek jól franciául, mert akkor részese lehettem volna egy külön élménynek. Élveztem egyébként ottlétem minden percét. Szóval, valamiféle ilyen hangulatot éltem meg. Nosztalgikusat. 

Érdekes, hogy egy könyv mennyire elő tudja hozni az emberben rejlő régi emlékeket, érzéseket, boldogságot és fájdalmat. Rajongok Párizsért, és bármikor szívesen elmennék. És szeretettel gondolok arra a fiúra is, akibe először voltam szerelmes. :)

Ti hogy vagytok ezzel? Vannak romantikus pillanatképeitek Párizsról? 

Pozitív kihívás - 5. nap

Könnyen eljuthatunk a saját életünkben oda, hogy elfelejtjük a barátainkat, rokonainkat, kevesebbet kommunikálunk velük, mint szoktunk. Én ezt észrevettem mostanában, és bár szeretnék rajta változtatni, nem mindig sikerül.
Én azért szeretem a Facebookot, amit persze sokan szidnak, de használják azért, mert azokkal az emberekkel, akikkel ritkán találkozom, régi ismerőseim, osztálytársaim, barátaim voltak, de már nem élünk egy településen, azért jó tudni róluk.
Sokszor szidják a szociális médiát, hogy felületesek a kapcsolatok, de én úgy gondolom, hogy csak akkor az, ha nem teszünk érte. Persze, hogy nem olyan közvetlen és mély a barátságom már a Debrecenben élő régi baráttal, vagy az Amerikában élő barátnőmmel, vagy Judit barátnőmmel, hiszen mindenki máshol él, mindenki éli a mindennapjait, és mi is. Mégis tudom, hogy a barátaim, és számíthatok rájuk. 

Ettől függetelnül tény, hogy  a média rossz hatással van az emberekre. A napi hírek mindenkit kiürítenek, közömbössé tesznek. Egy mondattal vagy egy vállrándítással válaszolnak bizonyos helyzetekben az emberek. Mégis valahogy az az érzésem, hogy a hírekről meg tudni akar mindenki.
Persze, hogy engem is érdekelnek a sztárhírek és érdekel a politika is, de nem vagyok hajlandó érte pénzt adni.
Rászoktunk a szövegetes üzenetekre, és a Messengerre. (Én is jobban szeretek írni, mint pl. beszélni. Mármint beszélgetni szeretek, de telefonálni nem.)

Minden ellenére hiszek a kommunikációban és abban, hogy az életünk csak úgy működik jól, ha beszélünk róla. A beszélgetés rendkívül fontos, hiszen a szoros baráti kapcsolatok megtartása nélkül ez  nem is működne.

A mai kihívás? Azt találtam ki, hogy vedd elő a telefonodat, és én az enyémet, és hívj fel 3 olyan barátot, családtagot, akivel már nem beszéltél mondjuk egy fél éve. 
Érd el őket, és legalább 20 percet, vagy többet beszélgessetek. A Messenger hívás is remek lehetőség, az legalább ingyenese! Tudd meg, hogy mi van velük, hogy él, mi van a gyerekeivel, a munkájával, és beszélgessetek.
Ez lesz az egyik legnehezebb feladat számomra, mert tényleg nem szeretek telefonálni. De majd igyekszem megoldani.

Én most jelenleg nem bírok beszélni (beteg mindenki a családban), de ha meggyógyultam, ez lesz az első. :)

A megunhatatatlan leves

A leves, amit a család minden tagja szeret és megeszik, és nem marad belőle. Már van fent Borsóleves, de ezt most kicsit sűrűbbre készítettem, és így sokkal, de sokkal finomabb, és táplálóbb is.