Nem szeretek telefonálni. Ha lehetséges, a hivatalos ügyek elintézését rábízom Férjre, mert ő rövid, tőmondatokban elmondja, hogy mit szeretne megkérdezni, elmondani, én pedig mindig zavarban vagyok, amikor egy hanggal kell beszélgetnem, aki nem tudom, hogy néz ki, és biztos azt gondolja rólam, hogy...
Van bennem egyfajta félelem e tekintetben. Ezért is vagyok alkalmatlan mindenféle titkárnői feladatokra. Amikor a nyíregyházi iskolában dolgoztam, sokszor be kellett ülnöm telefonügyeletbe, ha a tényleges titkárnő szabadságon volt, vagy valahová el kellett mennie. Mindig szorongtam, és görcsbe rándult a gyomrom, amikor megszólalt a telefon.
Képtelen vagyok arra, hogy telefonon keresztül bájcsevegjek, kivéve olyan valakivel, akit jól ismerek. Mert velük órákat tudok beszélgetni. Ilyen az anyukám, a Férjem és a barátnőim: Pl. Szabina barátnőm, akivel főiskolás korunk óta barátok vagyunk, és akivel amikor van egy lyukas órám, vagy neki, mindig megbeszéljük a történéseket. Meg az Amerikában élő barátnőmmel is tudok sokáig beszélni. Igaz, ő szokott felhívni, neki olcsóbb. :) És kb. ennyi a tényleges ember, akivel szívesen beszélek. Esetleg még néhány ember a gyülekezetből, akikkel együtt dolgozok vagy dolgoztam, de velük nem szoktam egy órát.
Judit barátnőmmel (aki szintén fontos ember az életemben) valahogy ez nem alakult ki. Mi mindig is leveleztünk, és szerintem nyugdíjas korunkig így fog ez történni velünk. De biztos vagyok benne, hogy személyes találkozáskor is tudunk sokat beszélni. Mert tudunk! :)
Én személy szerint jobban szeretem a személyes találkozásokat vagy beszélgetéseket. Leülni, pizzázni, sütizni, teázni együtt nagyon jó dolog. Igazából jó olyan emberek között lenni, akiket ismerek és szeretek, és akik fontosak, vagy csak ritkán találkozunk. Ezért szeretem pl. Bózsvát is, hiszen az ország különböző városaiban, faluiban éljük a mindennapjainkat, és Bózsva az egyetlen olyan közös nyaralási lehetőség, ahol láthatod azokat az embereket, akikkel jó kapcsolatot ápolsz. Persze, van telefon is, de az ugye nem olyan személyes...
Van bennem egyfajta félelem e tekintetben. Ezért is vagyok alkalmatlan mindenféle titkárnői feladatokra. Amikor a nyíregyházi iskolában dolgoztam, sokszor be kellett ülnöm telefonügyeletbe, ha a tényleges titkárnő szabadságon volt, vagy valahová el kellett mennie. Mindig szorongtam, és görcsbe rándult a gyomrom, amikor megszólalt a telefon.
Képtelen vagyok arra, hogy telefonon keresztül bájcsevegjek, kivéve olyan valakivel, akit jól ismerek. Mert velük órákat tudok beszélgetni. Ilyen az anyukám, a Férjem és a barátnőim: Pl. Szabina barátnőm, akivel főiskolás korunk óta barátok vagyunk, és akivel amikor van egy lyukas órám, vagy neki, mindig megbeszéljük a történéseket. Meg az Amerikában élő barátnőmmel is tudok sokáig beszélni. Igaz, ő szokott felhívni, neki olcsóbb. :) És kb. ennyi a tényleges ember, akivel szívesen beszélek. Esetleg még néhány ember a gyülekezetből, akikkel együtt dolgozok vagy dolgoztam, de velük nem szoktam egy órát.
Judit barátnőmmel (aki szintén fontos ember az életemben) valahogy ez nem alakult ki. Mi mindig is leveleztünk, és szerintem nyugdíjas korunkig így fog ez történni velünk. De biztos vagyok benne, hogy személyes találkozáskor is tudunk sokat beszélni. Mert tudunk! :)
Én személy szerint jobban szeretem a személyes találkozásokat vagy beszélgetéseket. Leülni, pizzázni, sütizni, teázni együtt nagyon jó dolog. Igazából jó olyan emberek között lenni, akiket ismerek és szeretek, és akik fontosak, vagy csak ritkán találkozunk. Ezért szeretem pl. Bózsvát is, hiszen az ország különböző városaiban, faluiban éljük a mindennapjainkat, és Bózsva az egyetlen olyan közös nyaralási lehetőség, ahol láthatod azokat az embereket, akikkel jó kapcsolatot ápolsz. Persze, van telefon is, de az ugye nem olyan személyes...
Ezért a mai kihívás: 
HÍVJ FEL EGY SZÁMODRA KEDVES EMBERT!
És mindenkinek van az életében egy számára fontos, vagy kedves ember. Lehet ez rutinszerű, de akkor is jó dolog :)
Anyukám nagyon fontos nekem, minden nap beszélünk. Csak 10-15 percet legtöbbször, de jó tudni a másikról, hallani a másik hangját...
Fontosak a barátnőim is. 3 nagyon fontos ember van az életemben, akiket igazi barátnőmnek nevezek. (Most, felnőttként is megadatott +2 ember, akiknek nagyon örülök, és akiket nagyon szeretek, de most ezek amolyan régi barátnők, és barátságok.) De ez is furcsán alakult. Az egyik barátnőm Amerikában él, ő szokott hívni ritkán - már régen hívott, úgyhogy nagyon várom! A másik barátnőmmel valahogy úgy alakult, hogy lelkileg nagyon közel vagyunk egymáshoz, de nem szoktunk telefonálni, "csak" levelezni, ahogy éveken, évtizedeken keresztül tettük ezt, és ez nekem mindennél fontosabb. A harmadik barátnőmmel szoktam telefonálni, mert egy közösségbe tartozunk, és mondhatom azt, hogy ingyen beszélünk egymással. Ezt ritkán tesszük, de akkor jó sokáig :)
Úgyhogy telefonálásra fel!!!!
Én nagyon nem szeretek telefonálni, ne kérdezd, hogy miért. A két tesómmal, a férjemmel és anyuval igen, de ha már rajtuk kívül valakit fel kell hívnom, nehezemre esik. Megteszem, ha nagyon muszáj, ügyeket is kell intézni, és elkerülhetetlen, de bizony én jobban szeretem a bensőséges levelezéseket:):) :) , vagy a személyes beszélgetéseket.
VálaszTörlésIgen, tudom. Én is így vagyok vele. Ha hivatalos ügyben kell telefonálni, Szabolcs intézi, mert rövid, tömör és lényegre törő, ráadásul hamar el tudja intézni :) De nekem is nehezemre esik. Ellenben levelezni... De ez nálunk már örök dolog marad... És olyan jó!!!!
TörlésÍgy van, a mi barátságunknak szerintem ez adja a különlegességét és örök érvényűségét :)
Törlés