Még mindig a hisztiről

Én régebben úgy gondoltam, hogy ha gyerekeim születnek majd, akkor jó gyerekek lesznek, és sima, problémamentes életet fogunk élni. Azt gondoltam, hogy én remekül meg tudok majd mindent oldani, és minden jól fog működni.
Mindig felháborítottak azok a gyerekek, akik kiborultak, kiabáltak és hisztiztek az utcán, és az anyuka meg ott állt tehetetlenül...

Most már tudom milyen ez. :) És azt is, hogy tévedtem!

Nem vagyok engedékeny szülő. Vannak szabályok és feltételek, ami alapján élnünk és léteznünk kell. Én elég komolyan veszem a szülői feladatokat és szerepemet. Nem tudok haverkodni a gyerekekkel, nem kezelem őket barátnőként, és nem engedem meg, hogy ők irányítsák a család életét. 

Ami viszonyt tény, hogy az én gyerekeim nem kaptak dühkitörést például boltban. Már nagyok ehhez, de amikor kicsik voltak, akkor sem. Ha ez előfordult, akkor azt azonnal kezeltem a helyszínen. Nem igazán zavart, hogy ki mit gondolt rólam, mert legtöbbször nem engedtem. 

Bennem is sokszor megjelent, hogy amikor láttam gyerekeket hisztizni, arra gondoltam: "Ha az én gyerekem volna..." És van 3. És működik nálunk is a hiszti, a sírás, a műsor. Néha a semmiért is. 

Először arra gondoltam, hogy valamit nem jól csinálok, és nem vagyok jó anya, mert én arra vágytam, hogy a gyerekeim jók legyenek, kedvesek és figyelmesek, és első szóra szót fogadjanak. Ki nem vágyik erre?

De aztán megértettem az évek során, hogy a dühkitörések a gyerekeik szerves részei. Normális dolog. Szinte mindenki hisztizik. Mi is hisztiztünk gyermekként, és a mi gyerekeink is. Nincs ezzel semmi baj, ha megfelelően kezelik. 

Mondom én, aki szintén nehezen viselem. Leginkább Kata lányomra jellemző, valószínűleg azért, mert a legkisebb, és ő úgy gondolja, hogy több mindent megengedhet magának. De ezt csak ő gondolja így. :)

Vannak olyan gyerekek, akik olyan súlyosan tudnak hisztizni, hogy hányingerük lesz, vagy visszatartják a lélegzetüket, ami nagyon ijesztő tud lenni. Ez nagyon nyugtalanító tud lenni, akár szülő vagy, akár tanár, akár csak egy felnőtt. (Sok-sok évvel ezelőtt - még a régi, szép, szorgalmatosi időkben (ez egy település, ahol 8 csodálatos évet dolgoztam egy iskolában) egy osztályt elvittem fogászatra. Az egyik kisfiú annyira félt a fogorvostól (aki nem csinált semmit vele, csak megnézte), hogy üvöltött a rendelőben, és elszökött. Képzelhetitek!) Sokan arra is képesek, hogy beleájuljanak ebbe, és ez tényleg megdöbbentő.


Mostanában sokat gondolkodtam ezen. Én azt vallom magamról, hogy szigorú szülő vagyok. Rajongom a gyerekeimért, és nagyon-nagyon szeretem őket. De az is biztos, hogy ha úgy viselkednek, olyat tesznek, ... akkor nem hagyom rájuk, muszáj lekezelni őket.
Hogyan?

1. Az én gyerekeimnél az egyik leggyakoribb hisztis lehetőség akkor történt, amikor nagyon fáradtak voltak. Éppen ezért nagyon oda kell figyelni arra, hogy aludjanak. Egyedül Zsófia lányom az, aki 2 éves korától semmit nem aludt délben. A többiek igen, de nem jelent semmit, mert a két kicsi éppen úgy ki tud borulni. De arra nagyon figyelek, hogy időben menjenek el aludni. Nálunk pl. fél 8-kor már menni kell, nincs mese. És fél 7-ig mindenkinek aludnia kell.  Hétvégén lehet tovább. :) Délben jó, ha alszanak még, ha a koruk elvárja, de ha nem (mint Zsófia), akkor is le kellett feküdnie, és vittem neki könyvet, amit nézegetett, de feküdt, és pihentek a végtagjai, a szervezete. Ez szerintem nagyon fontos.
2. A legfontosabb számomra, hogy összhangban kell lenni a szabályokkal. Ha megengedjük neki a hisztit, akkor később is fogja, és addig csinálja, amíg a szülő nem adja fel. A gyerekek kitartóbbak, mint mi vagyunk, egy percig se kételkedjünk ebben! De ha következetesek vagyunk, akkor előbb-utóbb! Ha nem engedjük őket hisztizni, jelezzük neki, hogy van következménye, előbb-utóbb ő adja fel. De ki kell tartani! Meg kell értenie, hogy a hisztivel nem ér el semmit!
3. Ne legyen megvesztegetés! Ez nekem elég nehezen ment, mert ebben nőttem fel, és nálunk is működött a "ha ezt megcsinálod ez és ez lesz"... Mondjuk most így belegondolva, vannak dolgok, ahol működik. Működik pl. a rendrakásnál, a feladatoknál, de hisztinél nem. Ott nem engedek! Mert ha azt látja, hogy ez működik, akkor arra ösztönözzük a gyerekeket, hogy megtörjük a szabályokat, amelyeket adtunk nekik.
4. Nem jó, ha kiabálunk velük, inkább maradjunk csendben. Na, ez az, ami nálam abszolút nem működik. Mielőbb bárki, aki olvas, vagy idetéved azt gondolja, hogy én milyen remek anya vagyok, vagy milyen remekek a gyerekeim, vagy hogy nálunk minden mindig rendben van, azt kell mondjam: NEM! Nem is próbálom azt a benyomást kelteni, bár sokan így gondolják. De persze ez azért van, mert a Facebookra olyan képeket teszek fel, ami nekem örömet szerez, vagy amire büszke vagyok. Én egyébként szeretem a FB-ot, és a Like-okat is! :) De én heves természetű ember lévén, akinek hamar felmegy a pumpája, szoktam kiabálni.  Igen, szoktam. Ha te nem, akkor nagyon büszke vagyok rád, és mondd meg nekem légy szíves, hogyan csinálod! Tudom, ha ideges vagyok, akkor nehéz visszanyernem az önuralmamat, de én mindig is fontosnak éreztem, hogy a gyerekeim tudják, hogy milyen hangulatban vagyok. Tudják, amikor fáj valamim, amikor fáradt vagyok, amikor nem tetszik valami, amikor boldog és büszke vagyok stb., mert MINDIG megmondom nekik mit érzek. De lehet pl. azt, hogy elküldöd a szobájába, hogy kicsit mindenki lenyugodjon. Nálunk túl sok lehetőség nincs, így nehéz, hogy mindenki külön szobában legyen (főleg, ha 3-an kezdik meg a műsort), de azért érdemes adni nekik csendben gondolkodási lehetőséget.Vagy adni neki vizet, mert a víz tisztít.
5. Hisztizek, mert figyelmet szeretne. Nálunk Kata olyan típus, hogy ha mondani akar valamit, és esetleg nem figyelek rá, mert telefonálok, vagy olvasok, esetleg TV-t nézünk, akkor izomból próbál megoldani mindent. És akkor nagyon rá tud kezdeni. De már ebben is haladgatunk, mert neki is meg kell tanulnia, hogy vannak helyzetek, amikor várni kell. És ez nehéz. Egy 3 évesnek főleg, hiszen mi felnőttek is nehezen várunk. Ám miután befejeztük, figyeljünk rá oda, mert lehet, hogy csak ölelgetni szeretne. Kata kimondottan igényli azt, hogy ölelgessük, ölbe vegyük, ott legyen velünk egy pár percet, ez  megnyugtatja, és már megy is a dolgára.
6. Ez a legkényelmetlenebb nyilvános helyen. ÉN ilyenkor először leguggoltam hozzá, és nem kérleltem, mert ilyenkor azzal nem mentem semmire. Igen is, rászóltam, vagy ráparancsoltam, hogy hagyja abba. Ha ezt nem tette, akkor kimentem vele pl. a mosdóba. Most is ezt csinálom, ha vendégségben vagyunk, és valamelyiknek eszébe jut. Nem zavar az, hogy ki kell vezetnem és beszélgetnem kell vele.Tudnia kell, hogy ezt nem csinálhatja!

Még mielőtt...

Az én gyerekeim kinyilváníthatják az akaratukat. Elmondhatják, mit szeretnének, mire vágynak, mi történt velük stb. de arra tanítom őket, hogy mindezt meg lehet tenni normális emberi szóval is. Nem kell ahhoz dührohamot kapni, mert valami nem úgy alakult, ahogy ők szeretnék. 

Attól, hogy engedelmességre neveljük a gyerekeinket, még van személyiségük! Nekem Nimród a legengedelmesebb gyerekem, mert természetéből adódóan ő az, akinek számítanak a szabályok, a törvényszerűségek. Vele van a legkevesebb gondom, sőt, vele e tekintetben nincs is. 

Azt is gondolom, hogy a szülői tekintély nem azonos azzal, hogy elveszem a gyerekem akaratát. 

Mi is azon dolgozunk, hogy Istennek engedelmes gyermekei legyünk. 

Isten azért adott nekünk gyerekeket, hogy ezt megtanítsuk nekik, és ez által példát is mutassunk.

Zacher Gábor: "A gyereknevelés a világ legnehezebb extrém sportja"

Egyetértek!