Könyvajánló: Erin Butler: Mr. Darcy nyomában - Gimis verzió

A múlt héten a nagylányommal könyvtárban jártunk. Ez a mi kettőnk hobbija, szórakozása. Sajnálatos módon a családban csak mi lelkesedünk a könyvek és az olvasás iránt. Katának még van alibije, mert nem tud olvasni, még, de remélem, hogy majd fog szeretni. Ám a kisfiam nem. :( Ellenben adjatok neki egy kis matekot és egy sakktáblát, logikai feladatot és hasonlót, mindjárt jobban érzi magát. Na, ezt meg mi nem értjük Zsófival! :)

Szóval az én édes nagylányom nagy Tea Stilton rajongó. Egyszerűen hihetetlen, hogy milyen gyorsan elolvas egy-egy könyvet. Mindig várja, hogy a könyvtárba menjünk, mert bár szoktam könyvet venni neki - és magamnak is - nem tudom finanszírozni azt a lelkesdést, amivel mi vagyunk a könyvek iránt. Pedig szívesebben költeném a pénzt könyvekre, mint villanyszámlára, de nincs mit tenni, ez van.

Nos, elmentünk, ám ilyenkor különválunk. Ő a gyerekrészlegen, és a felnőttön. A nyáron nekem sajnos nem volt annyi időm olvasni, mint amennyit szerettem volna, de hamarosan jön az iskolakezdés, és akkor már lesz! :)

Általában én is megszokott íróktól hozok ki könyveket, tudjátok Grisham és Fforde, de most úgy gondoltam, hogy bátor leszek, és másokat is kihozok. Találtam néhányat, amiről majd beszámolok nektek, mert izginek tűnik, aztán meglátjuk.

Mindenesetre én választottam, a kislányom meg ült szomorúan, hogy már az összes Stiltonos könyvet elolvasta, mi lesz így vele? Persze, voltunk előtte könyvesboltban, és ott kapott is egyet, de ő legalább 4-et szeretett volna... Hát, én is! 

Aztán kicsit beszélgettünk a változatosságról, meg hogy érdemes kipróbálni másokat, más írókat is. Ezt egyébként azért nehéz nekem is megfogalmazni, mert én sem igazán szeretem a változásokat, kivéve az irodalomban, mindig jó újat találni. Nagynehezen, egy kis lelkizéssel választott néhány könyvet. És én is. :) 

Nincs mit tenni, találtam. 

És el sem hiszitek, hát persze, hogy Mr. Darcys könyv! Rajongásom Jane Austen iránt változhatatlan, és szívesen olvasok bármilyen jellegű, és témájú könyvet. Élvezem.

Mosolyogtam is magamban, hogy én választottam ki egy ifjúsági regényt (amelyeket egyébként szeretek, és mindig is szívesen olvastam), és aminek a nagylányom nem annyira örült. Mondtam neki, hogy jó ez a könyv, de nem mutat jelenleg hajlandóságot arra, hogy elolvassa. Igaz, hogy ő még csak 11,5 éves, a történet hősnője pedig 16, de akkor is romantikus, és a kislányom is szereti a romantikát! :)

A történet:

A 16 éves Liza Johnson igazi Jane Austen-rajongó: lábán Pemberley-zokni, táskájában az imádott írónő összes műve egy kötetben, és olyan régiesen beszél, mintha maga is az egyik Austen-regényből lépett volna ki. Addigi, látszólag nyugodtnak és örök szinglinek tűnő élete fenekestül felfordul, amikor megjelenik a színen Mr. Tökéletes, aki akár Mr. Darcy inkarnációja is lehet(ne), de ott van még a legjobb barátnő, Janie expasija is, és a képbe még egy szexi angol srác is bekavar, aki akcentussal csókolózik...
Liza elég rendesen bajba kerül, anyai tanács híján és jobb ötlete nem lévén, Jane Austenhoz és karaktereihez fordul segítségért - elvégre ki ismerné náluk jobban a flörtölés és szív rejtelmeit...Kérdés, hogy a kétszáz éve még remekül működő szokások átültethetőek-e napjainkba, és hogy Lizának is az a sors jut-e, mint névrokonának, Eliza Bennetnek: megtalálja-e a saját Mr. Darcyját...

Sok minden járt a fejemben, amikor olvastam. 

Pl. az, hogy nekem a gimis évek kimaradtak. Azaz jártam én gimnáziumban, de estire, szakma után, így valahogy a gimnáziumi hangulatok és érzések kimaradtak nekem. Ezt néha sajnálom, de közben meg nem is igazán. 

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem éltem meg hasonló érzéseket, hogy küzdöttem az érzéseimmel, és hogy mennyire szerelmes voltam egy fiúba, akivel - jön egy nagy szó - "lelki társak voltunk", mert órákat beszélgettünk egymással, és szerettünk is egymás társaságában lenni, de mégsem lett belőle szerelem, csak erős plátói, amelyre szeretettel emlékszem vissza.

Azt, hogy mikor lettem Austen-rajongó, nem igazán tudom meghatározni. Egyszer csak az lettem. 

Valamikor Wodehouse és Dumas után jött ez az érzés, meg Agatha Christie után, csak azt tudom, hogy amikor először olvastam, láttam a filmeket, hatással voltak rám. Leginkább persze a Büszkeség és Balítélet, és persze a BBC-s változat, de - ellentétben a könyvbeli Lizával - nekem az Értelem és Érzelem inkább a kedvencem. 

Mert valljuk csak be, mindenki keresi a szerelmet, és vágyik a figyelemre, a megbecsülésre, a tiszteletre, a kedvességre, csak valahogy nem tanuljuk ezt meg. Mindig voltak és lesznek Mr. Wickemhez hasonító kétszínű, kétnyelvű, a saját hasznát kereső emberek. Mindig voltak és lesznek  Lydia Benetthez hasonló csacska lányok, akik a szerelem érzéséért sok mindent megtesznek. Lesznek Mr. Bingley-k, akik tesze-toszák, de kedves figurák az életben, csak nehezen hoznak döntéseket, és akiket könnyű befolyásolni. Mindig lesznek Willougbyk, akik szép szavakkal és "költészettel" elcsavarják a  nők fejét. Mindig lesznek Mr. Benettek, akik jó fejek, viccesek, de nem szállnak szembe a zsémbes feleségeikkel. Mindig lesznek Elisabeth Benettek, akik inkább vállalják a magányt, az egyedüllétet, minthogy szerelem nélkül házasodjanak. És persze mindig lesznek Mr. Darcyk, aki magasra tette fel a mércét. A férfiaknak mindenképpen, és a nőknek is elvárás tekintetében.

Azt kell mondjam - visszatérve a könyvre -, hogy tetszett. Szerintem igazán jó kis ifjúsági irodalom. Bár nem tudom, hogy a mai fiatalok ismerik-e, tudják-e, ki az a Jane Austen. Ha tanítanék, én biztosan megtanítanám nekik! 

Elég hamar, pár óra alatt elolvastam. Nem igazán értem én a tinédzserek működését, bár próbálkozom, különös tekintettel arra, hogy hamarosan lesz nekem is egy kiskamaszom, akin már látom a jeleket. De ettől függetlenül örülnék, ha elolvasná ezt a regényt. Még ha nem is fog mindent érteni belőle. 

Egy kép van előttem...

Régebben, amikor még csak Férj-Én és Nagylány volt, vasalás közben szívesen néztem a Büszkeség és Balítéletet. Ilyenkor ő is odaült, és nézte, bár nem értett belőle semmit. 

Egyik alkalommal odajött hozzám, és megkérdezte: "Hova tűnt Mr. Collins?"

Azóta ez szállóige nálunk, és remélem, hogy kicsit meg tudom fertőzni Austennal.