Könyvajánló - Agatha Christie: Miért nem szóltak Evansnak?

 Sok a bepótolnivaló könyv megosztása, amit már elolvastam, de nem tettem fel ide, de lassan pótolom majd. Valószínűleg nem sorrendben, de azért igyekszem nyomon követni magamat is. :)

Már többször említettem, hogy mennyire szeretem Agatha Christie azon könyveit, amelyekben nincsen szükség sem Poirot papára, sem a bájos Miss Marple-re, hogy egy igazán lebilincselő regényt alkosson, ami közel 90 évvel később is szinte odaszögezi az olvasót a lapokhoz.

A könyvet egy gyönyörű szemléltető eszközzel fotóztam le. Ray.  

A MIÉRT NEM SZÓLNAK EVANSNAK? kétségkívül nem egy klasszikus AC regény, sőt még igazán detektívregénynek sem mondható, bár gyilkosságokból ezúttal sincs hiány. 

Amikor először olvastam sok-sok éve, akkor is nagyon szerettem, de most újraolvastam, és rájöttem, hogy bár emlékeztem, hogy mi történik a regényben, még arra is, hogy ki a gyilkos, de egy csomó minden másra nem. Élveztem újraolvasni!

Az 1930-as évekbeli kalandtörténet önjelölt nyomozópárosa az arisztokrata származású Frankie és a kis falusi lelkész negyedik gyermeke, a laza, de jószívű Bobby, akik teljesen véletlenül kerülnek összefüggésbe egy furcsa balesettel. Kíváncsiságuknál már csak a kalandvágyuk nagyobb, ezért detektívregényekből és kémhistóriákból merítve ötleteket veszélyes küldetésbe kezdenek.

Az írónő ezúttal is remek érzékkel bogozza össze a szálakat, szép lassan szinte mindenki kezd gyanússá és potenciális elkövetővé válni.

Miközben főhőseink egyre nagyobb kalamajkákba keverednek, szép sorban minden szereplőről kiderül valami felettébb érdekes és titokzatos dolog.  Bár a végére már úgy tűnik, hogy száz százalékig sikerül rájönnünk a megfejtésre, de a krimi királynője a végére most is tartogat egy extra csavart.

Így az újra olvasás után örömmel mondhatom, hogy továbbra is ez az egyik kedvenc regényem az írónőtől. Egyszerre humoros, kalandos és rejtélyes, ami számomra ennyi év után is tökéletes kikapcsolódás volt.

Nekem az első volt meg, de aztán valamiért eltűnt, és most a másodikat sikerült Antikváriumban megszereznem.  

Történet: 

A címben szereplő kérdést egy haldokló teszi fel – szikláról zuhant a szakadékba, és Bobby Jones talál rá, a helybéli lelkész negyedik fia. A szerencsétlenül járt férfi meghal; zsebében nem találnak azonosító iratot – csupán egy fényképet, amely egy feledhetetlenül gyönyörű fiatal nőt ábrázol. A haldokló búcsúszavai, no meg a rejtélyes fénykép nyomán fog kalandosnak bizonyuló nyomozásba Bobby – méghozzá nem egyedül. Társául szegődik a kastély vállalkozó szellemű ifjú úrnője, Lady Frances. Agatha Christie-nek ebben a regényében ugyan nem szerepel sem Poirot mester, sem Miss Marple – ám a semmiféle veszedelemtől vissza nem riadó, találékony ifjú párosnak is sikerül felgöngyölítenie a titokzatos bűntényt (az ugyanis hamar kitűnik, hogy a végzetes baleset nem véletlenül történt), és a legeslegvégén még arra is fény derül, hogy ugyan ki is lehetett az a titokzatos Evans… 

Idézetek: 

– […] Igazán dühítő… micsoda bajokba keverhetik az embert a szavak.

– Ki nem állhatom azokat az embereket, akikből dől az életvidámság.

– Minél nagyobb a társaság, annál jobb a hangulat.

Az igazán veszélyes bűnözők állítólag páratlanul vonzó emberek.

Érdekes adalék az emberi természetről, gondolta Frankie.
Eszünkbe sem jut, hogy azok az emberek, akikből újsághír lesz, esetleg ugyanazok, akikkel rendszeresen találkozunk.

– […] igazán nem szívesen mondom, de annak az embernek van alibije.

– Elvből nem bízom senkiben, akinek van alibije – jelentette ki Bobby.

– Mindenesetre az a véleményem, bármit teszünk, szeretném, hogy hamar meglegyen. Ez idézet volt?
– Egy idézet parafrázisa. Folytasd, Lady Macbeth.
– Tudod, mindig úgy gondoltam – tért el Frankie váratlanul a témától –, hogy Lady Macbeth kizárólag azért bujtotta fel Macbethet arra a sok gyilkosságra, mert iszonyatosan elege volt az életéből… és mellesleg Macbethből is. Biztos vagyok benne, Macbeth afféle jámbor, ártalmatlan pasas volt, aki mellett az asszony megtébolyodik az unalomtól. De mikor elkövette élete első gyilkosságát, fenemód pompás fickónak érezte magát, és szép nagy egomániát növesztett, kárpótlásul a korábbi kisebbrendűségi érzéséért.

[…] Szegény öregem, annyi esze sincs, mint egy csirkének.

De mit is várhatna? Aki elmúlt ötven, az már úgysem ért meg semmit. Lehetetlen elképzeléseik vannak mindenről.

MINDENKINEK NAGYON AJÁNLOM.