Türelem - türelmetlenség

Tegnap nagy Ővel, Zsófival és Nimróddal gyalogoltunk 6 km-t. A mama 3 km-re lakik tőlünk, így elmentünk hozzá. Visszafele már Zsófi nem jött, ott aludt a mamánál. És az a tegnapi nap nagyon jó volt. Rengeteget beszélgettünk az úton, és újra és újra felfedeztük egymásban az újat. Szükség van ezekre. Ettől erősödik meg még jobban a házasság, ettől válik még jobban szerethetővé a másik.

Az éjszakánk katasztrófa volt. Zsófi elaludt ugyan, de fél 1-4-ig ébren volt és egy csepp álom sem volt a szemében. Én egész éjszaka nem aludtam, mert későn is fekszem, amikor elcsendesedik a család, akkor jut időm egy kis olvasásra, vagy éppen most az elmaradt leveleim megírására. Aztán, amikor ő visszaaludt, ébredt 5-kor a kicsi fiam enni. Mikor én visszaaludtam volna, már reggel volt, úgyhogy kicsit kicsavarva és fáradtan indultam a napnak. Ráadásul 3-4 napja nem alszom rendesen. Zsófi is felkel, aztán visszaalszik. Azzal eddig sohasem volt gondunk, hogy felébredjen éjszaka, csak az elalvás nehéz. 

De a fél 1-4-ig időszakban két dolgot értettem meg. Először is, hogy mennyire megértem azokat a szülőket, és nagyon sajnálom és együtt érzek velük, akiknek a gyerekei felkelnek, és még rosszabb helyzetben vannak, mint mi. Mert mi nem vagyunk. Ezt fedeztem fel. Van egy gyerekünk, aki 2 hónaposan átalussza az éjszakát, ez csodálatos és örömteli. Persze, ez is változhat még, pl. fogzáskor, de most ennek örülünk. És van egy másik gyerek, aki ugyan nehezen alszik el, de mégis alszik éjszaka. 1-2 nap belefér, hogy felkel, vagy megszomjazik stb.

A másik dolog önmagammal kapcsolatos volt. Megmondom őszintén, hogy - hivatkozhatnék a fáradtságra is, meg az időjárásra, meg akármire, de inkább nem teszem, - szóval kiborultam. Iszonyú fáradt voltam már napok óta, fizikailag is, aludni sem tudtam napok óta, és feszült és ingerült voltam. Ideges. Szegény Zsófival hajnalban pedig türelmetlen. Nem bírtam megérteni, hogy mi baja van. Persze volt benne egy jó adag hiszti, mert nem tudta megmondani, hogy mit szeretne, csak sírt, aztán meg lemászkált az ágyról és hangoskodott. Nimródot át is vittem hozzánk, hogy legalább ő aludjon, ha már más nem a családban. A türelmetlenség összes jele megmutatkozott nálam. Kicsi lányom még ki is kapott, és úgy bőgtem vele, hogy csak na. 

Utána persze elszégyelltem magam és rájöttem, hogy ez semmire sem megoldás. Anyukám mindig szokott idézni engem, mert állítólag mindig azt hajtottam gyerekként: "Veréssel nem lehet gyereket nevelni."

Én azt gondolom, hogy vannak helyzetek, amikor szükség van a fenyítésre. De akkor hajnalban kiborultam, és nem voltam türelmes. Egyszerűen csak meg kellett volna ölelnem, odabújni hozzá - mindegy, hogy hogy alszik el vagy hogy nem.
Nagyon szeretem Zsófit, és tényleg oda vagyok érte. Amikor rám néz, vagy odabújik megpuszilni csak úgy, amikor fekszik az ágyban és ölelésre tárja a kezét...

Türelem. Tanulni kell. És én most belefogok benne. A türelemtanulásba. Nagyon-nagy szükségem van rá.

Oszd meg velem, hogy Te hogyan küzdöd le a türelmetlenségedet? Vagy hasonló helyzetben mit teszel? Már amikor a gyereked viselkedése miatt úgy érzed  a türelmetlenség jelenik meg? Tényleg érdekel!

Rend a lelke mindennek

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok a rendrakással, de én mindig küzdök vele. Nem vagyok rendmániás, soha nem is voltam. Szeretem a tisztaságot, meg a friss illatokat. Szeretek mosni is. Kati barátnőm mindig mondta nekem: "Tudod, a mosónők korán halnak..." - de tudom, hogy csak irodalmi vénáját fitogtatta, lévén matek-kémiás. :) Most is megy a mosógépem.
De a pakolás. Amikor már úgy érzed, hogy minden a helyére kerül, akkor kiderül, hogy még mindig nincs elég helyed. Én most úgy érzem. Nem tudok hova pakolni. Ugyanis kaptunk sok-sok-sok-sok- rengeteg ruhát barátoktól a két gyerek számára. És most itt állok 5 zsák ruhával és nem tudom mit tegyek vele. 

Már egyszer megoldottuk a nehéz ügyet, készített a nagy Őm egy faltól-falig szekrényt, amibe sok minden elfér. És ez tényleg így van, de még mindig nem elég nagy a hely. :)
Lomtalanítani is megpróbáltam, és próbálok folyamatosan, az talán segít. De ilyenkor szembesül az ember azzal, hogy kicsi a ház, amiben él. Vagy csak túl sok holmija van?

Azon gondolkodtam, miért vagyunk mi ilyen gyűjtögetők. Mindent megtartunk, hogy jó lesz valamire. Egy időben én is ilyen voltam. Minden apró rajzot és kütyüt megtartottam, mondván emlék, meg felhasználható meg ilyesmi... Őrizgettem, néha nézegettem, elolvasgattam, nosztalgiáztam meg ilyesmi, de már nincs időm ilyesmire. Amikor összeházasodtunk, már akkor nekiálltam szelektálni, és kidobálni dolgokat. Ezt azóta is teszem. Persze, drága édes Őm is gyűjtöget. Ő mindenféle műszaki dolgot, csavarokat, apróságokat, hogy ez egykor milyen kincs lesz. Persze a házban nem tartja, mert tudja, hogy ilyenkor kidobom őket :) Inkább elviszi a "kucikjába", ahogy hívjuk.

Zsófi is szeret pakolni. Persze, próbáljuk arra tanítani, hogy elpakoljon maga után, ez nem könnyű egy 2,5 éves gyereknél. Lehet, hogy neked olyan gyereked van, akinek egy szóra elpakol. Hú, de irigyellek!
Magamat is rendben és kordában kell tartanom. Most belefogtam egy olyan programra, ami nagyobb rendszerességre tanít, odafigyeltet dolgokra. Nekem nagyon tetszik. Íme a link: http://charmed.animehq.hu/blog/flylady-program/
Én nagyon élvezem. Elvileg már a sokadik napnál kellene tartanom, de nem tudok ilyen gyorsan haladni. De már az is haladás, ha sikerül elmosogatni estére. :) Még akkor is, ha este fél 11 van. 

Ezért most, miután az én drága kisfiam elaludt, a nagylányom pedig a mamát boldogítja, belefogok a nagy munkába, a pakolásba. Szurkoljatok nekem! 

Egyébként pedig: 

Alvásunk

Valami hatalmas csoda folytán megoldódni látszik az alvásproblémánk. Persze, nem vonok le még elhamarkodott következtetéseket, de most nagy öröm van nálunk. 

Szokássá vált nálunk a jutalmazás. Én nagyon fontosnak érzem és tartom, hogy ösztönözzük a gyermekünket, lelkesítsük, bátorítsuk, erősítsük, hogy jó irányba halad, jó úton van. Hajlamosak vagyunk kritikusan fellépni. Én magam is rajtakaptam magam az utóbbi időben, hogy gyakran hajtottam azt: "nem szabad"; "ne tedd"; "ne menj oda" stb. Sok-sok nem. (Csoda, ha ezt a szót tanulják meg elsőként?)

Hónapokkal ezelőtt, amikor elkezdtük ez az egész mindent azt találtam ki, hogy jutalmazni fogok. Tábori gyermektanításon és az iskolai oktatásban is bevált, sőt a szombatiskolákon is a gyerekeknél. Nagyon szeretnek kapni valamit. És szerintem ez így jó. Persze figyelnünk kell arra, hogy ne azért csinálják és tegyék meg, mert kapnak valamit. Zsófi ezt tudja. 

 Remélem, hogy látszanak a napocskák...

Szóval, hónapokkal ezelőtt elkezdtük bevezetni, hogy a szép és hiszti nélküli alvásért napocskát rajzolunk. Aztán azzal folytatódott, - amikor már úgy tűnt, hogy az alvás rendben lesz :) - hogy napocskát és holdacskát rajzoltunk a reggeli és esti pisilésért a vécébe vagy bilibe. Nagyon lelkesítő volt. Aztán minden ilyen alkalom, ami nem a pelenkába ment egy katicabogár rajzot hozott ajándékba. Zsófi nagyon lelkes volt és nagyon örült a különféle "ajándékoknak". Mindig felállt a székre és végignézte ahogy apa vagy anya odarajzolja az aktuális műalkotást :) Nagyon élvezte. Azt kell mondanom, hogy gyakorlatilag 2 hét alatt szobatiszta lett. Persze azért ebben benne volt a nyár is, hogy lehetett kint lenni és bugyiban szaladgálni. De hamar leszokott, és nagyon örült neki. Ma már ott tartunk, - egy hónap után - hogy egyedül megy bilizni, megtörli magát, beleönti a bili tartalmát a vécébe, kezet mos, felöltözik. Nagyon büszke vagyok rá :) 

Aztán az alvási problémánk visszajött. Erről írtam nektek és segítséget is kértem. Olvastam mindent és mindenfélét és tényleg sok jó ötletet találtam, kaptam, és sokat ki is próbáltam, de nem vált be egy se, vagy nagyon nehezen. 

Aludni nem szeret, de ölelgetni nagyon szereti Nimródot

Zsófi egy örökmozgó gyerek. Nincs egy percre sem megállás, mindig megy valahova, mindig valami fontosat kell intéznie és közben beszél és énekel. Volt olyan éjszakánk, hogy 9-fél 11-ig az "A part alatt és a Cickom, cickom..." című mű ment. Ez így elég fárasztó volt. Nekünk, neki nem. Aludni meg persze semmi. Tehát, az a tanács, hogy énekeljünk neki, így nem jött be. Mert sokszor énekeltem én neki, ismeri és szereti is őket, de ő tovább és jobban bírja szusszal, mint én. 

Aztán olvastunk. Mindenféle könyvet. Elalvás előtt bibliai könyvet vittem be, hogy megismerje a jó Istent, és tényleg nagyon érdekelte, meg tetszett neki. Oly annyira, hogy nem lehetett letenni. Onnantól kezdve semmilyen könyvet sem. "Olvasok." - mondta, és ezt megtette sötétben is.

Odabújtam hozzá, simogattam, mert én is fontosnak érzem, hogy érezze azt, hogy ott van az anyukája vele, hogy nincs egyedül elalvásnál. És ő is szereti ezt, de amikor 2 óra múlva még mindig a hajadat csavargatja és közben beszél, nos... ez sem a helyes megoldás. 

Elhihetitek, mindent bevetettem. 

Aztán kiborultam. Mert tehetetlennek éreztem magam. Pedig minden este együtt imádkozunk azért, hogy - Zsófi szokta mondani: "gyorsan elaludjak". Ő is kéri és kéri azt is, hogy szófogadó legyen, de ez nem ment, mert nem volt álmos. Pár hete, amikor azt mondtam neki: "Most már alvás!'- mert szigorúan kezdtem kezelni a helyzetet, aki nem ért velem egyet, se húzza össze a szemöldökét rám, de higgye el, hogy ez volt a legutolsó megoldás - "De nem vagyok álmos, nem tudok aludni" megértettem őt és megsajnáltam. Ránk, felnőttekre sem lehet erőltetni valamit, ha nem megy. Nem?  

Volt olyan éjszakánk, amikor teljesen, a semmiért úgy kiborult, hogy apukának kellett megmosni az arcát hideg vízzel, hogy lenyugodjon. Ekkor ért kiborulásom a csúcspontjára. Mert aztán az alvással nem volt baj. Elaludt, és reggelig aludt. De maga az elalvás, mint műsor...

Sokat fohászkodtam Istenhez ez alatt az idő alatt, kértem, hogy adjon ötletet, mit tegyek, meg kértem, hogy segítsen, mert már tehetetlennek érzem magam, se ötletem, se energiám, se türelmem. Éreztem, hogy ideges leszek, pedig nem jellemző rám az idegesség. Nem borulok ki könnyen és nem szoktam ideges lenni a gyerekemre, mert kiborít egy pohár vizet vagy sárosan jelenik meg a kertből. Mert ezek nem problémák számomra. 

Aztán jött egy ötlet, ami szintén a naptárral és a jutalmazással kapcsolatos és a ráadás. Beszélgettünk nagy Ővel, hogy mi legyen, és oda jutottunk, hogy megpróbáljuk azt, hogy elhagyjuk a déli alvást. Mert hát ugye elalszik 1-2-kor, (ezzel az alvással nem volt gond, 10-15 perc alatt elaludt délután), de este teljes csőd és káosz. Kicsit nehezebb lesz, gondoltuk, de megpróbáljuk. 

Hála Istennek Zsófi mindig talál elfoglaltságot magának.Nagyon szeret színezni, rajzolni, építeni, remek fantáziája van, különböző szituációkat kitalál és játszik. Szeret az udvaron lenni és a kertben. Nem egy unatkozós fajta. Nem kell helyette gondolkodni, hogy mit csináljon, mivel foglalja el magát. Néha, amikor már kicsit túlpörög és azt látom, hogy többet ugrál a kelleténél, akkor megnézhet egy mesét (Micimackó fan-club van most egy ideje), és ilyenkor pihen, mert csendben van.

Mivel nagyon szereti a cicákat, -  így esti meséim főszereplője Cirmi cica, aki különféle kalandokba keveredik. Cirmi cica a szemléltető anyagom, ha mondhatom ezt. A történetek valamilyen jellemtulajdonságról szólnak, és aztán úgy irányítom a mesét, hogy Jézushoz terelje a gondolatait. Cirmi cica igazán keresztény cica :), aki nagyon szereti Jézust, és aki nagyon szófogadó cica. Ez nagyon tetszik Zsófinak és ő is szeretne Cirmi cicához hasonlítani. Tudja, hogy Jézus a szívébe szeretne költözni és ezt is kéri esténként.

Ügyes alvások :)

Pár nappal ezelőtt, amikor alvás előtt imádkoztunk, elmondta a maga kis imáját: "Jézus, köszönöm, hogy szeretsz, vigyázol rám. Legyek szófogadó." Közösen kértük ezt. Mondtam, hogy menjen fel az ágyra, és mondta, hogy nem fejeztük még be, mert nem kértük, hogy "gyorsan elaludjon". Nagyon boldog volt a szívem, mert olyan aranyosak ilyenkor. Tényleg nem véletlenül mondta Jézus,any hogy "ilyeneké a mennyek országa".

Így a naptárba most mindenféle matrica kerül. Nemcsak cicák, de a nagyon ügyes alvásnál, amikor nincs semmilyen hiszti és dünnyögés, akkor cicát ragaszthat. Már nem mi rajzoljuk, hanem ő ragaszthatja fel, és nagyon élvezi.

És mivel nem alszik délután, este fél 9- 9 körül MINDIG elalszik, hiszen elfárad. És reggel 7-negyed 8-ig alszik. 

Most ez az élményünk, és gondoltam, megosztom Veletek, hogy velünk örüljetek! Reméljük, hosszú távon. 

Így alszik éjszaka - ezt hívjuk "büdös bogár" alvásnak

Újra Tűzbiztos

Ma megint megnéztem a Tűzbiztos házasságot. Azt hiszem, hogy most ez lesz az egyik új kedvenc filmem. Még biztosan sokszor meg fogom nézni. Olyan dolgokról szól, ami fontos nekem. Isten, a házasság, a család, a szerelem.

Már évekkel ezelőtt feltettem az életemet, célomat, terveimet arra, hogy a házassággal szeretnék foglalkozni. Rengeteg rossz példa van az életemben. EZ az, ami el szokta kedvetleníteni az embereket és emiatt nem vállalják be, hiszen nem működik. Láthatjuk. 

Ha megnézem a családomat, akkor én is ezt mondhatom. Anyukám elvált, nevelőapukám elvált, mind a két bátyám elvált (bár a kisebbik a volt feleségével él), a sógoromnak sem volt jó a kapcsolata, ők is szétmentek, az anyósom elvált. Ahova csak nézek, mindenhol válás. Persze, ez elveszi az emberek kedvét a házasságtól. De csak azért, mert így látják. Mert csak azt látják. 

Az emberek szívesen mennek esküvőkre és lakodalmakra, mondjuk egy jót enni vagy jót inni, és buta és pikírt megjegyzéseket tesznek a fiatal párnak (amitől mindig kiakadok), vagy sablonos, unalmas szöveget engednek el a Sok boldogsággal kapcsolatban. Persze, tudom, ez a kötelező, de én nem tudom ezeket a kötelező dolgokat bevállalni. Mármint úgy értem, hogy semmit sem azért mondok vagy teszek, mert kötelező, vagy kell. Emiatt volt is néhány problémám, pedig nem megyek a tömeg vagy a szokások ellen, csak elmondom, hogy mit gondolok.

A házasság nekem fontos. A házasság Istennek fontosabb. Éppen ezért jó ez a film. Persze, elég amerikai. Ott lehet hivatkozni Istenre, hiszen ez alaptermészet nálunk, hogy ott mindenki vallásos. Hogy hívő lenne, abban kételkedem és meg vagyok győződve arról, hogy ők nem kiválasztott nép, aminek tartják magukat, csak mert Isten neve rá van írva a pénzükre, meg a Bibliára esküsznek. 

Éppen ezért lehet benne néhány számunkra furcsa rész, hogy pl. ilyen hamar megtér egy ember, mint Caleb, de miért ne? Lehetetlen-e Istennek valami? 20 nap? Saulnak nem kellett csak 3. Manassénak meg 38 év! Ki dönti el, hogy mennyi ideje van? Csak és kizárólag Isten.

De mi lehetünk azok, akik akarjuk, hogy változzanak a dolgok körülöttünk. Éppen ezért jó a film. Mert a küzdelemről szól, arról, hogy én akarok-e tenni valamit a házasságomért. De ezt minden másra értem. 

Nagyon tetszett az a rész, amikor Caleb kidobta a számítógépét, mert megértette, hogy függőséget okozott neki. Elgondolkodtam, hogy mi, akik itt ülünk és írunk, olvasunk, használjuk, mi hogy vagyunk ezzel? Nem kell ehhez olyan oldalakat nézni, elég ha csak az időnket vesszük el egymástól, amikor beszélgethetnénk a férjünkkel, vagy játszhatnánk a gyerekeinkkel...

Szeretem a focit

Tényleg szeretem. Erről már írtam, hogy 2 bátyám van és 2 fiú unokatestvérem. Bátyáimmal mindig focizni jártam, meg a családunk ott volt a helyi csapat minden focimeccsén (amiben természetesen a fiúk is játszottak - Hajrá Lombik! - és lelkes, "B" közepes szurkolásokban vettünk részt. Persze, abban a kulturált-félében, amiről ma már igen kevesen tudják mi az. Véleményem szerint a szurkolók többsége már csak a balhé miatt jár, vagy mert nagy a tömegvonzás, mindenesetre MI MÉG akkor a foci miatt jártunk. Jó kis meccsek voltak akkor. Mertek játszani, odalépni, odaszaladni, támadni, kapura rúgni. Nagyobbik bátyám igen tehetséges futballista volt, nagy jövő állt volna előtte, ha jól kihasználja, de sajnos nem tette.

Mindenesetre szívesen nézek jó focit. Nem magyart, mert már az régen nem jó. Vagyis tudjátok mi a jó? Az ilyen helyi kis rangadók, ahol a két falu csapata találkozik és játszik. Éppen ezért lepődtem meg, amikor Orbán Viktor azt mondta, hogy a magyar focinak a VB-n a helye. Na ne! Az ember tudja már, hogy meddig ér a takarója, és mire képes? Ne nevettessük ki magunkat! Nem, a magyar foci sajnos a fa sorban sincs, pedig tényleg lehetne máshogy. Mondjuk, ha fociznának. Nem? Tényleg rengeteg ügyes és tehetséges játékos van itt nálunk is, csak azt gondolom, hogy amíg az elsődleges hely a pénz, a kereset, a mennyi, és nem a lelkesedés, az örömjáték, addig ez nem is fog menni.

Nem igazán jutott időm meccset nézni ezalatt a vébé alatt, de 3-at azért sikerült, vagyis 2,5-et, mert a döntő annyira rossz volt (nekem személy szerint és unalmas), hogy inkább nem néztem meg, pedig lelkesen a spanyoloknak szurkoltam. De jobb lett volna, ha megcserélik a meccset, és a jó kis Urugvay - Németország lett volna a döntő. Az igen! Az foci volt. Élmény volt.

Kisfiam, mint Urugvay szurkoló. Lehetett volna argentin is, de nem lett. Ez elvi kérdés - már bocsánat Maradona!, meg argentin szurkolók.

Lehet, hogy emiatt van, hogy tudniillik szeretem a focit, de tényleg nem értek egyet azokkal a nőtársaimmal, akik ki vannak akadva egy vébé vagy egy olimpia miatt. 1 hónap. (Jó, nem azokról a fanatikus férjekről beszélek, akik mindenféle sportközvetítést megnéznek a tévében, csak beszélgetni kelljen a feleségükkel, mert az már a függőség kategóriája.) De szerintem ennyit tényleg ki lehet bírni. Nem? Van, amikor meg nekik kell kibírni bennünket, a mi dolgainkat. Azt tolerálják, de mi ne az övékét?

Persze azt mondom, hogy ebben is lennie kell odafigyelésnek. Pl. olyan, hogy nem minden nap egy helyen szurkolnak, mert szegény feleségnek (aki lelkiismeretes) az lehet teher. Van akinek nem az. De ezalatt az 1 hónap alatt a férj is figyelhet a feleségére kicsit.

Nálunk én vagyok a nagyobb focidrukker, azt hiszem. Így nem okoz problémát ez, mert nem megyek a haverokkal sörözni :), nem ülök maratonit a tévé előtt (nincs rá időm). Így is beszéltük meg. Csak a vége felé nézünk meg meccseket. Inkább egymásra figyelünk. FONTOSABB. MINDENNÉL FONTOSABB.

Beszereztem a MERJ SZERETNI! című könyvet. Előzőleg említettem már a Tűzbiztos vagy Tűzálló szerelem című filmet.Annak a naplója ez. Még nem fogtam bele. Mert elhatároztam, hogy végigcsinálom. 40 nap. Még akkor is végigcsinálom, hogy nagyon jó a házasságom, boldog és megelégedett vagyok. Még akkor is végigcsinálom, hogy nem küzdelmekről, kis harcokról szól a házasságom, hanem örömről. Tényleg szerelmes vagyok a férjembe. Minden egyes nap egyre jobban és jobban. De ez nem jelenti azt, hogy mindig minden tökéletes, nem jelenti azt, hogy nem kell felvennünk a harcot. Nem egymás ellen, hanem ÖNMAGUNKKAL. Ezért jó, ha az ember MINDIG MINDENT megtesz a házasságáért. Mert az ÖRÖKRE SZÓL!

Amint elkezdtem és amit úgy érzem, hogy lehet, értékes és érdemes, megosztom veletek.

Tűzbiztos házasság

A tortát megettük. Nem állt úgy össze, ahogy szerettem volna, de ettől még nagyon finom lett. De azért nem hagyjuk kárba veszni.

Függetlenül attól, hogy nem nagyon vagyunk tortásak (a boltokban találhatók mind nagyon édesek, túl sok benne a cukor és rettentő édesre készítik), a házi alkotásokat igen szeretjük. Mondhatom azt, hogy van egy olyan anyósom, aki remek műalkotásokat készít, szenzációs sütiket alkot és hm... nyami... meg minden.

Néha az én édes Őm megkér, hogy ezt-azt süssek meg, de mivel a családban leginkább én vagyok az édesszájú, ezért néha magamnak megsütök ezt-azt, bár meg kell mondanom, ha valami meggyes, akkor az hamar elfogy. A meggyes sütiket nagyon szereti az én Édes Uram.

A sósak bezzeg... Nincs az a pogácsa vagy sós tészta, ami el ne fogyna.

Egy alkalommal, amikor az egyik áruházlánc Olasz napot hirdetett, megkérdezte Ő, hogy "És nálunk mikor lesz olasz nap?" Ó, szinte vártam. Ez nálunk ugyanis egyenlő a pizzával. Úgyhogy nemcsak akkor, de tegnap is pizza nap volt. Ez olyan utólagos születésnapi ajándék. Talán nem lep meg senki, de ennyi maradt, így gondoltam, gyorsan lefotózom.

  paradicsomos-mozzarellás és chilisbabos

De igazából arról szeretnék írni, hogy tegnap megnéztünk egy filmet.

Ha valaki emlékszik még :), eredetileg úgy indult ez a blog, hogy a házasságról lesz szó és minden ezzel kapcsolatos témával. Mostanában - bár rengeteg könyvet olvasok, meg előadásokat hallgatok meg beszélgetek emberekkel, - inkább a családom az, ami leköt. Ők jelentik a mindennapok fontosságát nekem. Azt vallom, hogy bár nagyon fontos mindenben az elmélet, a legfontosabb a gyakorlat.

Íme a film: 
/adventvideo.hu/index.php?kat=egyeb&lap=k_tuzbiztos_hazassag

Az én házasságom boldog. Tényleg ki merem mondani, hogy Boldog vagyok. De ez nem attól van, hogy az ember összeházasodik és kész, aztán lesz ahogy lesz. Minden nap egy küzdelem a szónak abban az értelmében, hogy ne "én" legyek a legfontosabb, az első önmagam életében. Ez a kulcsa a jó házasságnak. Oda tudok-e figyelni a másik szükségleteire, kedves tudok-e lenni vele akkor is, amikor éppen rosszul szól a másik; tudom-e szeretni akkor is, amikor nem az történik, amit én szeretnék?

Rajtakaptam magam sokszor azon, hogy megszomorodott a szívem, mert nem úgy történtek a dolgok, ahogy én elképzeltem, amit én szerettem volna. Azon gondolkodtam, hogyan fogom megmondani neki, mert sajnos néha tudok elég nyers lenni emberekkel. (Egyszer nagyon megbántottam valakit, sok ember előtt beszóltam neki, és utána nagyon-nagyon kellemetlenül éreztem magam. Azóta figyelek arra, hogy kinek hogy és mit mondok.) Így van ez a nagy Ővel is. Higgyétek el, nem túlzás, amit mondok, - aki ismeri Őt tudja, hogy így van - egy hihetetlenül türelmes, nyugodt valaki ő. Nem igazán láttam még türelmetlenségnek azokat a jeleit, amik kiborulásra adnának okot mellette. Máshogy kezeli ezeket a dolgokat, mint például én. De soha nem fekszem úgy le, hogy harag legyen a szívemben. Nem is tudok rá haragudni, nem lehet rá haragudni, mert NAGYON-NAGYON SZERETEM!

Tényleg. 

Minden nap egyre hálásabb vagyok azért, hogy Ő lett az én férjem, hogy megoszthatom vele az életemet, a mindennapjaimat, a kalandokat a gyerekekkel, a nehézségeket, a gondokat, a küzdelmeket. Együtt van értelme és csak így van értelme. 

Én mindenkinek ilyen boldog házasságot kívánok. Nem küzdelemmenteset, mert az unalmas és nem fejleszti sem a jellemet, sem a házasságot, de sok-sok örömet és élményeket, és nagyon sok beszélgetést! 

Kert, mint jó hely

 Kilátás a hegyünkről- nagyon szeretek ide feljönni már csak a látvány miatt is.

Szeretem, hogy van kertünk. Jó dolog ez. 

Sokáig nem igazán örültem neki, mert otthon (amikor még a szüleimmel éltem gyermekként) csinálni kellett benne ezt-azt, és akkor sokkal fontosabbnak éreztem, hogy mindenféle fontos dolgot csináljak. Inkább olvastam, írogattam, tévéztem stb. És igazán rosszul voltam, ha ki kellett menni a kertbe. Persze amit apukám megtermelt, annak mindig örültem. Nagyon szerettem felülni a cseresznyefa tetejére és enni a finom, ropogós cseresznyét. Vagy bevetettem magam a borsó közé és a friss, zsenge borsót ott eszegettem. Igazán örültem a szőlőnek, amit nagyon szeretek, és annak, hogy szinte minden megtermett a kertünkben.

Apukám nagyon precíz ember és azok közé a kertészkedők közé tartozik, akinek a kertjében nincs egy darab gaz sem. Szó szerint hadat üzen a gazoknak.

Amikor összeházasodtunk a nagy Ővel, ez volt a terv, hogy kertes házat szeretnénk. Én előtte egy kis panelben éltem, és nem voltak céljaim és terveim, hogy kertet műveljek, mert nem láttam értelmét. Anyukáméknál minden megtermett, és ami hiányzott, megvettem. Annyi mindent csináltam akkor a munka mellett, hogy alig voltam otthon. De a család más. Azt mondták, hogy nincs értelme nekünk venni, hiszen nem értünk a kertészkedéshez, meg egyébként is... Én valóban nem, de a nagy Őm elég ügyes ebben is. :)

A Jókedvű Földbirtokos

Ezért sem volt kérdéses, hogy ilyet keresünk. Meg aztán Ti is tudjátok, hogy mennyire másabb az, amikor az ember azt eszi, amit megtermel magának. Másképp néz az ételre is. Aztán pedig a munka is nemesít, mint tudjuk. Hiszen Ádámnak és Évának is Isten azért adta a kertet, hogy művelje és ápolja azt. Igenis fontos, hogy megtanulja az ember művelni a kertet. Én sajnálom, hogy ez kimaradt, de most tanulom. Bár az utóbbi 2 évben igen keveset vettem tevékenyen részt a kerti munkában, mert vagy terhes voltam, vagy kisbaba volt, és aztán megint kezdődött minden elölről. Mert hát nekünk nem ám egy kis hobbikertünk van, hanem ahogy szoktam mondani: 3 kis hegyünk. A Vérteshez közel élünk, és ott vannak ám dombok, amit művelni kell.

A gyerekek miatt is fontosnak tartjuk ezt. Zsófi nagyon szeret a kertben lenni. Ma reggel is, felkeltünk, még semmi reggeli. Első kérdése: "Apa hol van?" - lévén nagyon apás, és apa nélkül nem élet az élet. Mondtam, hogy a kertben. Erre mire észbe kaptam, vette a gumicsizmáját és már el is indult a kertbe. Egyedül. Remekül közlekedik a "hegyeink" és a házunk között. Pár napja jön be, teljesen jókedvűen, és azt mondta nekem: "Málnáztam." 

Megmondom őszintén, az elején kicsit aggódtam, de már nem. Olyan rutinosan mozog a kertben, jól ismeri  mi hol van, hiszen nagyon sokat felmegy az apjával, és ott részt vesz a munkában. Persze néha nehezebb a munka, mert fél szemmel figyelni kell rá, pillanatok alatt eltűnik. Nagyon szereti a szomszéd bácsi tyúkjait, akiket mindig meg kell látogatni.

Az idei borsótermés - Zsófia munkában

Tökéletes szülő?

Mostanában a "tökéletes anyán" gondolkodtam el. Oda vagyok a két gyerekemért, és nagyon jó, hogy vannak. Igaz, kicsit átalakult az életünk, mert Nimród nagyon más természetű, mint Zsófi volt egykoron. Ha őt letetted valahova ott maradt és aludt. Ma ez nem történik meg. Megülni sem bír egy helyben és aludni meg... (mint tudjuk továbbra sem szeret). Olyan sok mindent lehetett csinálni mellette. Mindig elfoglalta magát és most is így van. Nem olyan gyerek, aki rád akaszkodik és minden percedet kiszívja, hogy még enni se legyen időd. Persze odajön, és játszunk meg tanulunk, építünk, biciklizünk meg minden, csak nem igényli azt, hogy minden percet vele kell tölteni. Babának sem volt ilyen. 

Nimród ilyen. Már születése percétől fogva ilyen volt. Nagyon érdekes volt látni őket. Ő egy igen bújós, testközelben lévő gyerek. Nagyon édes és szeretnivaló. Még nagyon ismerkedünk egymással, szokjuk a másik dolgait, hangulatait, de én a magam részéről nagyon élvezem :)))

Hálás is vagyok Istennek értük, mert ettől függetlenül nincs éjszakázás, Nimród is szinte végig alussza az éjszakát, van, hogy mélyaltatásban kell tisztába tenni.  Ráadásul Zsófi is nagyon szereti, nincs benne még féltékenység, ellenkezőleg, de erről már írtam.

Igazából nem is a gyerekekkel van problémám, hanem önmagammal. Kicsit átrendeződött az életem, és újra kell alakítani, felépíteni, és ez egy újabb energiaforrás. Általában pörgős ember vagyok és erős elemmel bírok :), de mégis van bennem egy olyan érzés, egy olyan gondolat, hogy bárcsak türelmesebb lennék.  

Nem, nincs bennem és nem is volt soha az, hogy "Hú, jó anya leszek?"; "Alkalmas vagyok rá?"; "Fogom tudni csinálni?" - mert jól tudom a választ: NEM. Egyedül nem megy! Egyedül semmire nem vagyok alkalmas. Csakis Istennel.

Persze tudom, ezek nagy szavaknak tünnek, meg mit mondjon egy keresztény ember, ha nem ezt. Ezt illik. De én tényleg így gondolom. Egyre jobban. 

Az utóbbi időben kicsit elhanyagoltam Istent, valahogy "nem volt rá időm". Mindig annyi minden volt, annyi minden történt, nem is beszélve a lustaságomról. Jó, mentegethetném magam, hogy "Persze, mindenki megért engem, éppen most szültem, és ez mennyire más dolog, meg a két gyerek, meg egyébként..." - de nem teszem. Az ember hajlamos arra, hogy mindig mindent megmagyarázzon. Igazolva magát. De én nem akarom igazolni magam. Inkább szégyellem.

Kicsit furcsa lesz amit most írok, de a "tökéletes szülő" gondolatát egy mese ihlette. Említettem, hogy Zsófi mostanában Micimackó fanclubos lett, azért ilyen meséket nézünk. Én is szeretem, de sokadjára már nagyon fárasztó, úgyhogy most leszokatásban vagyunk. De eszembe jutott Kanga (tudjátok, aki Zsebibabát neveli) lelkesen és nagy türelemmel. Soha nem láttam még idegesnek, türelmetlennek, amikor szófogadatlan, akkor sem emeli fel a hangját. Zsebi mindig megeszi a reggelit, szót fogad, hazamegy, ha hívja az anyukája, elalszik, amikor kell... Na, ezt hogy csinálja, nem? Néha irigylem? Még akkor is, ha tudom, hogy mese.

Aztán oda jutottam, hogy az ember ne legyen telhetetlen. Minden kis apró haladásnak örülni kell és hálát adni. Mi még mindig küzdünk az alvással, és néha tényleg nem tudok nyugodt, csendes, szelíd lelkű maradni, amikor azért kell vívni a csatát, hogy éppen melyik takaróval takarózzunk, vagy éppen az jut az eszébe, hogy éhes, pisilni kell, apát akarom és hasonlók. Mindez kb. 10 órakor.

Ezért minden egyes nap, amikor hamarabb elalszunk már hálás vagyok. 

És még ha mese is, szeretnék olyan tökéletes és türelmes szülő lenni, mint Kanga.

"És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem."
(Jeremiás 29,13)

2 Filmajánló

Szeretem a filmeket. Mindig is szerettem. Magával ragadó tud lenni egy-egy élethelyzet, egy-egy történés. Vannak kedvenceim is. Mindenféle témában és kategóriában. Már a nagy kedvencről írtam itt, de ezen kívül is vannak még kedvenceim azt kell mondjam, minden kategóriában.
Nincs tévénk, mert szent meggyőződésünk, hogy minden, ami a dobozban van - kevés kivétellel - teljesen rossz és felesleges. Már azok a régi, beszélgetős műsorok sem az igaziak. Hol vannak már a Vitrayk, Kepesek, Vámosok? Nagyon kevés az a műsor, amit érdemes nézni. Így inkább nem nézzük. Meg a gyerekeink sem.
Amit néznek, azt mi választjuk meg, és így is nagyon szelektálni kell, mi az a nézhető mese, ami jó. Most éppen Micimackó mániában szenved Zsófi. Igazán függő a gyerek :))

Az utóbbi időben a filmiparból két alkotás ragadott meg, ami alapvetően nem volt nehéz, hiszen két kedvencem színészemről van szó.

Meryl Streep. Szerintem nem csak én vagyok az, aki szereti. Nagyon kedvelem ezt a színésznőt. Szeretem az egyszerűsége, az egyénisége, a tehetsége miatt. Nem tudnék egy filmjét mondani, amiben azt mondom, hogy nem volt jó, vagy nem alakított nagyot. Persze, nem láttam minden filmjét, de elég sokat.

Mindegy, hogy a Kremer kontra Kremerről beszélünk, a Szarvasvadászról, a Szív hídjairól (ezt is különösen ajánlom mindenkinek - ahogyan megtörli a kezét a törlőkendőben, az valami szenzációs mozdulat!!!), a Mamma Miáról, amiben egy hatalmasat ugrik és úgy táncol és énekel, mint egy tinédzser, vagy a mostani új kedvencemről, a Julia és Julietről. Persze megnéztem az Egyszerűen bonyolultat is, ami szintén nagyon jó és nagyon jókat nevettem rajta. Szenzációs nő!

Amiért még nagyon jó, és nemcsak Meryl Streep fantasztikus, meg mert Nora Ephron rendezte - aki a rendezője a nagy Ővel közös kedvenc filmünknek is: A SZERELEM HÁLÓJÁBAN - , hanem szenzációs még ebben a filmben Stanley Tucci is, akinek érdemes megjegyezni a nevét. (Hölgyválasz (ahogy táncol), Pelikán ügyirat (bérgyilkos) )

Julie & Julia - Két nő, egy recept

Julie Powell egy harminc körüli írónő, akinek még nem sikerült bizonyítania. Munkája monoton és lehangoló, ráadásul köze sincs az íráshoz. A zajos, kopott lakás sem a szíve csücske, ahova barátjával nemrégen költöztek. Napjának egyetlen fénypontja az esti főzés. Kedvenc szakácskönyve és egy gyermekkori emlék ihleti meg arra, hogy egy év alatt megfőzze az összes francia receptet, amit az anyjától örökölt könyvben talál, s ezt az élményt meg is ossza másokkal saját blogján keresztül.

Julia Child egy negyven körüli nő, aki férjével épp Párizsba költözött. Nem igazán tudja mit is kezdhetne szabadidejével: tanuljon meg kalapokat varrni, vagy inkább a francia nyelvet sajátítsa el? Az biztos, hogy Párizst imádja, csakúgy, mint az ételeket.
Két nő, két különböző korban, ugyanazzal a szenvedéllyel talál önmagára a fenséges ízek, finom illatok és a francia konyha varázsán keresztül. Mert vajból sosem elég!

A másik nagy kedvencem, - de gondolom ezzel nem csak én vagyok így, hiszen sok nőnek tetszik - George Clooney. Nekem is. Szerintem is igen charmos. És nem csak jóképű, és bájosan tud mosolyogni, de igen tehetséges színész is. Nekem tetszett a Szirianában és a Michael Claytonban is, meg persze az Ocean's - sorozatokban is.

De ez a film valamivel többet adott nekem. Témailag is és művészileg is. Érdemes megnézni.

Egek ura

Ryan Bingham a nagyvállalati leépítések szakembere, magyarán szólva abból él, hogy embereket rúg ki. Élete nagy részét szállodákban és repülőkön tölti, és bőszen gyűjti a törzsutas mérföldeket. Hamarosan eléri a tíz millió mérföldet, ám megismerkedik egy szintén törzsutas nővel, és kiszámíthatóan biztonságos élete egy csapásra a feje tetejére áll.

Egyedül-lét

Még csak két hete vagyunk itthon, de én már most nagyon elfáradtam.

Nem, nem a gyerekek miatt, hanem a felnőttek miatt :) Bocsánat, felnőttek!

A gyerekek nagyon édesek. Zsófi teljesen oda van a kistesóért, állandóan az ölébe kéri, puszilgatja, simogatja, ölelgeti, szeretgeti. Nem olyan régen édes lányom éppen "Zsófisságáról" tett tanúbizonyságot. Az én édes lányom nagyon szereti a Túró Rudit. Ez teljesen rendben van, mert a magyar ipar egyik legremekebb találmánya, ezt mondom én is. Részese vagyok az "Edd a Túró Rudit" mozgalomnak! (Én vagyok a megalapítója ennek a mozgalomnak.) Egy ilyen mozgalom alkalmával kicsi lányom éppen maszatos lett az aktuális ételtől, és kértem tőle, hogy menjen, törölje meg az arcát és a kezét, mert ugyan nagyon jól áll neki, de azért csokis kézzel nem lehet megfogni Nimródot.Eltelt pár perc, és én nagyon büszke voltam, hogy csoda történt, a gyerekem első hangra szót fogadott, nem kellett küzdelmet vívni vele, vagy rábeszélni vagy bármi. Ó, alakulunk, - gondoltam, és büszke anyaként odaültettem Nimródot az ölébe. A látvány önmagáért beszélt. Megtörölte ugyan a gyermekem a száját, de az összes csokimáz a kicsi fiú fején landolt. Csupa csokis lett, mert megpuszilgatta a tesóját. Alapvetően szót fogadott, csak én máshogy gondoltam :)

Ez egy nagyon régi 1,5 éves kép, (a babakocsiban még Zsófi van) - a Balatonon nyaraltunk, de valahogy úgy éreztem ez ide illik :)

Egyébként gyűjtöm a bemondásait Zsófinak, mert hihetetlen jókat mond. De gondolom mindannyiunk gyermeke ilyen, de erről majd később.

Nimród kimondottan jó baba, tényleg azt mondhatom, hogy jelenleg minden anya álma. Eszik és alszik. Éjszaka is. Egyszer kell felkelni hozzá tisztába tenni, de semmi különös. Néha morog és dünnyög álmában, de egy horkolós férj mellett ez teljesen normális hangnak tűnik - már bocsánat Drága nagy Őm! :)

Szóval, azt kell mondanom, hogy jól telnek a mindennapok. Nem volt nehéz összeszokni, nem volt Zsófinak féltékenységi rohama (bár az alvásproblémák újra vannak, csak ordítás és hiszti nélkül - erről is majd később).

De tegnap, mint valami Sisera-had, megrohant egy csomó felnőtt. Barátok, rokonok, ismerősök, akiknek alapvetően nagyon örülök, de akiktől nagyon elfáradtam. Nem a barátoktól, inkább a család hozta ki belőlem azt az érzést, hogy minél hamarabb egyedül lenni. Gondoljátok el, hogy 8 felnőtt, 3 + 1 igen zajos gyerek, és mindez egyszerre. Eléggé elfáradtam. Tudjátok, ilyenkor mindenki egyszerre beszél, ráadásul nálunk folyt a politizálás nem éppen szalonképes szinten. Mivel én máshogy gondolok a politikára (meggyőződésem, hogy egy keresztény ember nem lehet semmilyen pártnak elkötelezett híve, tagja, de véleménye lehet), azt gondolom, hogy egy keresztény ember csak és kizárólag MENNYEI PÁRTI lehet. Ezért viselem rosszul, amikor vita van arról, hogy valaki valamit máshogy lát. A lelkiismereti szabadságot azért engedjük meg a másiknak, még ha az piros vagy naracssárga, akkor is!

Szóval, nagyon örültem annak, amikor elcsendesedett a ház. Tényleg magányra vágytam.

Vasárnap aztán ez teljesült. Magam maradtam Nimróddal. Ő alszik és eszik, sok vizet nem zavar, ha mondhatom ezt így egy gyerekre. Apuka is itthon volt, de ő alapvetően csendes típus, keveset beszél, ráadásul fent volt a kertben, úgyhogy nem igazán láttam. Amit máskor szomorúan veszek tudomásul, hiszen nagyon szeretek a társaságában lenni, vele lenni, nagyon fontos nekem és nagyon szeretem, de most jó volt, hogy a szőlőben volt és kertészkedett.

Zsófia elment az egyik mamával egy virágkiállításra, így tényleg egyedül maradhattam a gondolataimmal.

Egy ideje zajban élek már. Kórház, szülés, látogatók, babasírás, folyamatos beszéd. Még egy közösségi, társasági embernek is, aki én vagyok, mert nagyon szeretem az emberek, és szeretek beszélni is :), szüksége van elcsendesedésre. Jó volt kicsit hallgatni előadást ma, sétálni a napsütésben, nem beszélgetni... Jó érzés ez. Hosszú távon persze nem tudnám ezt csinálni és nem is bírnám, de a mai nap jó volt erre. Feltöltődni.

Nem mondom, hogy átértékelésre volt időm, sem magas röptű gondolkodásra, semmi ilyesmi tervem nem volt.
Csak a csend.

Hasonlóságok és különbségek

Amióta itthon vagyunk, próbálunk betelni a két gyerekkel. Hatalmas élmény és igen jó érzés. Zsófi teljesen oda van a testvéréért, mindig szeretné az ölébe fogni, ott tartani és puszilgatni. Valaki azt mondta, majd elmúlik, de mondtam, hogy még ezt nem szeretném látni, hallani. Most jó, hogy így van. Nagyon hálás vagyok Istennek, mert igen jó baba. Az estét szinte végigalussza, szeret enni és jól hízik. Ebben a tekintetben olyan, mint Zsófi, aki szintén jó baba volt.
Mondhatni: EGYIKŐJÜK SEM KEVERTE ÖSSZE AZ ÉJSZAKÁT A NAPPALLAL. Ami nagyon jó érzés és jó dolog.


Az utóbbi napokban szórakozott a család. Megnézegettük a képeket, a 2 évvel ezelőttieket, Zsófiról és a mostaniakat, és felfedeztük a hasonlóságot. Nagyon egyforma a két gyerek - szerintünk.

Nagyon vicces, hogy a külső elég erőteljes hasonlóság ellenére nagyon más természetűek, ez már most is érezhető, tapasztalható és látható.
Nimródnak egészen más a szeretetnyelve, mint Zsófinak. Zsófi a mai napig is a minőségi idő híve, fontos neki a vele töltött idő, hogy játszunk vele, tanuljunk vele, alkossunk. Nimród még csak 1,5 hetes, de neki pedig már most előtérbe került az, hogy mennyire szeret testközelben lenni. Zsófit ilyenkor letettük a helyére és jókat aludt. Kisember azonnal, ahogy babakocsit vagy ágyat ér, kikéri magának, és akkor érzi jól magát, ha ölben lehet, szopizhat és odabújhat. Nem tudom, hogy ez később is így lesz-e, de mindenesetre érdekes és jó, hogy így van.


A kérdés: ki tudja, melyik melyik gyerekünk??? :)))