Heti küldetés # ÉS KEZDÉS!

Emlékeztek még, iskolás korunkban (már aki az én korosztályom) mindig volt amolyan Challenger Day alkalom? Ilyenkor felvettük a melegítőnket (legalábbis mi) és elmentünk kihívni magunkat! Tornáztunk, sportoltunk, meg mindenféle feladatokat oldottunk meg. Akkor azt utáltam, mert nem segített sokat, én úgy éreztem, és még lelkes sem voltam, meg nem is inspirált semmi.

Rendszeresen olvasom Via blogját, mint oly sokan :), és Virág blogját is, mint szintén oly sokan :). És a 3. kedvenc blogom, ahová szívesen benézek az pedig Anni blogja. 3 nagyon más, és mégis különböző, de ugyanakkor engem nagyon inspiráló blogokról van szó. Virágét olvasom a legtöbbet, mert ott mindig találok egy-két jó ötletet az itthoni időtöltéshez a gyerekeimmel, meg mivel a bibliai témákat előnyben részesíti, ezért is látogatom szívesen. Igazából Virág inspirált arra, hogy elkezdjek valamiféle KIHÍVÁS jellegű posztot, ami alapvetően Viától származik, de Anni meg olyan szépen összefoglalta a boldogságterveket az életében, hogy muszáj voltam összegyűjteni tőlük néhány ötletet, és tényleg kihívásnak tekinteni, mert hogy szükségem van ilyesmire. 

Szeretem, ha vannak kihívások az életemben, és szeretem, ha tudom, hogy teljesíteni kell őket. Tényleg szándékosan írtam a KELL szót, mert nekem mindig kell feladat, mindig kell valamilyen kihívás az életemben, és mindig kell, hogy történjen valami velem, körülöttem.

Nem mintha így nem történne, hiszen van 3 gyerekem, tanítok, írok is, meg végzem az itthoni dolgaimat, ami leginkább a káoszhoz hasonlít, és sosem érem utol magam, de van bennem valamiféle belső kényszer, hogy csináljak valami mást is, ami más, ami különleges (és nem baj, ha mások is megcsinálták, vagy esetleg mások is kitalálták).

Én nem vagyok olyan nagyon eredeti, hogy ilyesmivel rukkoljak elő, így maradok az Ő ötleteiknél, maximum egy kicsit másképpen. Van, amelyik nem fog bekerülni a feladatok, a kihívások közé, mert nem tudok azonosulni velük, vagy nem tudok mit kezdeni vele, de azért így is összegyűjtöttem néhány témát.

Nem is sorrendben fogok írni, mármint az Ő sorrendjükben, hanem mikor melyikhez lesz hangulatom és inspirációm, és még az sem biztos, hogy rendszeresen. De persze szeretném. :) Aki olvas, tudja, hogy nem vagyok híres az összeszedettségemről. Mindig túl sok minden érdekel, foglalkoztat, így egy hét is kevés, hogy megosszam azokat a dolgokat, felfedezéseket, örömöket, amelyek tényleg érdekelnek és tényleg foglalkoztatnak. 

Tényleg túl sok minden van a fejemben, és túl sok minden foglalkoztat. Le kellene már csendesíteni, és tudom, hogy lassítani kellene, de nem megy.

Próbálok majd hétfőnként írni, hogy minden alkalommal legyen valami feladat, kihívás nekünk arra hétre!
Úgyhogy:

Kert rendezés

Itt az adósságom. Az udvarunkon mindig sok minden van. 3 gyerekünk rendszeresen gondoskodik erről. Ti. arról, hogy ledobálva legyenek a dolgaik.
De mi Férjjel hadat üzentünk a rendetlenségnek, és kitakarítottuk az udvarunkat.
Olyan nagyon szép lett!

Sok rózsánk volt, de mindegyik benyúlt a bejárathoz, a házhoz, és nem lehetett közlekedni. Szomorú szívvel, de kivágtuk őket. Egyet hagytunk meg, amelyiknek még illata is van. (Hamarosan a műanyag dobozok is eltűnnek a színről, mert azok mind - valami "véletlen" folytán kilyukadnak, eltörnek stb. De még nem férnek bele a kukába. :) )

 

 Nem mondom, hogy nincs még mit elvégezni, de akkor is szép lett az udvar, és mi örülünk neki. Remélem, hogy a Fiókáink is így döntenek majd.

 

A legtöbb gondot mindig a tyúkokhoz vezető lépcső okozza. A csajok (mármint a tyúkok) rendszeresen lekotorják a füvet, a gazokat, a leveleket, és mindig úgy néz ki a lépcső, hogy szörnyű. De most ennek is hadat üzentünk, és most mindenki örül. 

Belefogtunk és belefogunk még néhány nagyobb projektbe. 

AZ viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kertünk nem szép. Jelenlegi állapotában nem merem nektek megmutatni. Kicsit elhanyagoltunk, nem volt rá időnk. De azért hálásak vagyunk annak, ami van, és ami megtermett benne. :)

Újra Zsófia munkája

A vasárnap az a nap, amikor a gyerekeink nincsenek itthon. Szombat esténként a mamához mennek, és ott alszanak.
A vasárnap lehetne pihenő nap nekünk, de nem az. Ilyenkor lehet csak jól kibontakozni. Nagytakarítottunk, lomtalanítottunk, ilyesmi. Fényképeket nem csináltam, de holnap majd megmutatom, milyen szép dolgok születtek itthon. A rend mindig jó. És én nagyon örülök neki. Mert szeretem.

De amit szeretnék ma megosztani veletek, az ismét Zsófia lányom munkája. Egyszer kapott egy színezőt, és ő nagyon szereti az ilyesmit. Amikor egyedül szeretne lenni, elvonulni a zajtól, akkor bemegy a szobájába, és alkot.
Most fejezte be ezt:

Úgy szeretem, hogy ilyen alkat. Szeretem, amiket alkot, kitalál, és létrehoz.

Ha mi nem tanítjuk őket, akkor ki fogja?

Mindig megkérdezik tőlem, hogy jó dolog-e az, hogy én tanítom hittan órákon a saját gyerekeimet. A válaszom az, hogy IGEN! Én nagyon élvezem, és a gyerekeim is.

Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy szerinte sokkal jobb, ha egy idegentől tanulják meg a bibliai történeteket, mert a szülő sokszor nem hiteles. 

Lehet. Mert sokszor a szülő is türelmetlen, indulatos, fáradt, és haragos. És a szülő is emberből van. Nem gondolom, hogy jó dolog az, ha egy szülő tökéletesnek akar látszani minden tekintetben, mert nem az. Én őszinte vagyok a gyerekeimmel. Tudják, hogy mikor vagyok mérges, fáradt, szomorú, beteg, boldog, elégedett, rajongó stb. Azért tudják, mert MINDIG megmondom nekik. 

Talán furcsa lesz, amit mondok, én nem tartom jó ötletnek, hogy a hittan, mint tantárgy szerepel az iskolai oktatásban. Szerintem nincs ott a helye, és nincs is értelme. Sem a szülők, sem a gyerekek nem veszik igazán komolyan. Vagy tisztelet a kivételnek, kevesen. De azok, akik komolyan veszik, és tényleg fontos nekik, eljárnak templomba vagy gyülekezetbe, és CSALÁDILAG. 

Az én gyerekeim is járnak rendszeresen, és még itthon is beszélgetünk a gyerekekkel Bibliáról, mert igényük van rá. Nem erőltetjük rájuk, mindig ők kérik. Mi csak kedvet próbálunk hozzá csinálni, adni. 

Én kimondottan élvezem, hogy a gyerekeimmel lehetek, még akkor is, ha kettesben vagyunk egy-egy órán. Vicces ez is, mert sok mindenkitől hallom, hogy "De jó dolgokat csináltok!", meg hogy "Bárcsak hozzád járna a gyerekem is!" - de ezt a döntést csak kevesen hozzák meg. Mert a MIT MONDANAK MÁSOK, és mi lesz A VALLÁSOMMAL?  - ahová ugyan nem járnak és nem is veszik komolyan - jobban működik. 

Nálunk ez nem így van. 

Nálunk az egész családnak fontos. Apának, Anyának és a gyerekeknek is. Igen, igaz. A gyerekeink még elkísérnek minket, mert mi megyünk. És ha felnőnek JOGUK LESZ ELDÖNTENI, hogy szeretnék-e ezt az utat folytatni. Éppen ezért nem tudom elfogadni a gyermekkeresztséget sem (mellesleg a Biblia sem ír róla). Az ember felnőttként tud dönteni arról, hogy mit akar és mit szeretne, semmiképpen sem gyermekként. 

 

Mert milyen felelőssége van egy keresztény nőnek, anyának, nagymamának, nagynéninek, bibliatanítónak? Nagy. Én nem is szeretem azt mondani, hogy hitoktató vagyok, mert ez egy csúnya szó. Én jobban szeretem a Bibliaoktató kifejezést. A Bibliát ismertetem meg a gyerekekkel, a történeteket, és a bennük megtalálható tanulságokat. Az mindenkinek van, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Igen, az is fontos, hogy ne csak a saját gyerekeinknek beszéljünk Istenről, hanem másoknak is. Én hálás vagyok annak a családnak, akiket taníthatok, mert jó dolog és jó érzés, ha én beszélhetek Istenről gyerekeknek. 
Tudjátok, a gyülekezetben is kinek ez a feladata, kinek meg más. Mindenkinek más a tálentuma. 

És hogy mit tanítunk? Hogyan tanítunk? 
Álljon itt, erre egy nagyon fontos ige:

"A parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet." (I. Timóteus 1,5)

Én ebben hiszek. Ezért is fontos nekem, hogy a gyerekekhez minden formában eljusson a Biblia.
És én ebben tudok segíteni.
És minden tőlem telhetőt meg is teszek. A saját, és a mások gyermekeiért.

A mai nap zsúfoltságai

A mai napunkban sok izgalmas dolog történt.
Kezdődött azzal, hogy az iskolában, ahová a gyerekeink járnak, Project hét van, ilyenkor a gyerekek kirándulni mennek. Zsófiék Zánkára mentek 3 napra,  és az én kislányom nagyon izgatottan várta. Oly annyira, hogy reggel 6-kor már felkelt, hátára vette a táskáját, megfogta a bőröndjét, és elindult. És ezt fél óránként eljátszottunk. Annyira izgatott volt.

Zsófia nagyon önálló. Mindig is erre igyekeztünk nevelni őket, és ilyenkor megtérül ez a kemény befektetést. Pl. amíg más szülő azzal küzd, hogy még a gyereke sosem aludt sehol, csak otthon, és mi lesz vele olyan messze, addig Zsófit teljesen nem zavarja, hogy mi fog történni, neki BULI VAN! Mindent lelkesen és nagy elánnak csinál, és ő nagyon élvezi az eseményeket és a történéseket. Szereti jól érezni magát.
És persze én izgatott vagyok, küzdöttem is magamban, mert mégiscsak az én kislányom, de szükség van ilyesmire is. Az önállóság jelei is ezek. Még ha kicsit szétszórt és szórakozott. Csak remélni tudom, hogy a képen látható bőrönd pl. hazakerül. :)

Nimródék még kicsik, nekik az iskolába szerveznek különböző dolgokat, de náluk is volt sok-sok élmény. Ma egy tanyára látogattak el, ahol mindenféle állattal találkoztak, simogattak, játszottak és még lovagoltak is. Mivel Bózsván van lovaglási lehetőség, ez Nimródnak nem okoz gondot, nagyon ügyes és önálló

 

A képeket a tanító néni készítette.

Kata oviba ment, teljes lelkesedéssel és örömmel. Nagyon szeret járni, amint beérkezünk az oviba, azonnal megy a csoportba, mert sürgős játszani való van. Mindig.
A dadus mondta, hogy nagyon furcsa Nimród után a Kata, aki mindent megeszik, nem válogat, nagyon szereti a gyümölcsöket, és jól alszik, nem hisztizik stb. Igen, ő tényleg más.

De a nap csúcspontja ma az volt, hogy Férjjel kettesben voltunk. Ma nem volt dolgozni, így egész napot együtt töltöttünk. Nagyon izgatottak voltunk, mert olyan randiféle volt ez.
Sétáltunk, vásároltunk, romantikáztunk, ebédeltünk, beszélgettünk, jókat nevettünk... még Férj vért is adott, tényleg olyan volt, mint régen. Eltelt ugyan 11 év, de most már jönnek a szép, romantikus napok is. És ez  nagyon jó!
Elmentünk ebédelni itt Móron egy helyre.
Természetesen pizzáztunk, Férj kedvéért, és somlóiztunk az enyémért. :) 

 

Persze, elfáradtunk. De nagyon jó volt, tisztára, mint a friss szerelmesek, olyan érzésem volt.
Én hiszek abban, hogy a kapcsolatokat melegen kell tartani. Nem hiszek abban, hogy túl sokszor kell valamit megmelegíteni.

Ám igazán a i-n a pont az volt, hogy elmentünk este a gyülekezetünkbe, és a már régen elkezdett, szervezés alatt álló HÁZASPÁROK KÖRÉT elkezdtük.
A  gyülekezeti közösségünkbe járó, fiatal házasok szerveztünk magunknak egy ilyen alkalmat. Nem egyet, hanem egy rendszeres, sorozatot. Beszélgetős, bibliai témákat boncolgatósat.
Olyan jól sikerült, hogy a jövő héten folytatjuk. Persze nem lesz ilyen rendszeres, havonta egyszer, és mindig egy-egy bibliai házasságot boncolgatunk majd, mindig más házaspár. Én már nagyon várom.
Tudjátok, én mindig mondtam:

I LOVE HÁZASSÁG

Nekem is elkezdődött!

Ezen a héten immáron nekem is elkezdődött az iskola.
Megkezdődtek a hittan órák is, amelyeket vártam, és izgatott voltam, de az is tény, hogy ebben az évben nagyon rosszul sikerült az órarendem. Persze azt is tudom, hogy nem hozzám mérik és nézik a dolgokat, hiszen nekem kevés gyerekem van, hanem a nagyobb egyházak kérésének tettek eleget.
Igazából annyira nem vészes, de lehetett volna jobb is.

Izgatott voltam és vagyok több okból is.
Egyrészt, mert immáron nemcsak Zsófiát tanítom ebből a könyvből,

hanem Nimródot is, aki nagyon várta már. Persze őt egy másik könyvből.

Mivel ő nem szeret színezni, és nem szeret annyira alkotni, mint Zsófia neki külön feladatokkal,  rejtvényekkel, útkeresőkkel kell készülnöm. Szereti a feladatokat. :)

Aztán a másik iskolában is elkezdődött, egy másik napon. Egyel kevesebb gyerekem van, ami miatt szomorú vagyok, mert nagyon bírtam azt a fiút, aki visszaköltözött Amerikába. Nagyon kedveltem Jacobot, de közben pedig tudtam, hogy jobb így neki. De azért hiányzik. Őt legalább érdekelte is a Biblia. :)
De a többi gyermekkel is elkezdtem.

Tavaly megírtam az új ötödikes könyvet, de idén még nem volt lehetőség kiadni, így a régi könyvet használjuk majd. Kicsit nehézkes a témája miatt (Zsoltárok és Példabeszédek), de ettől függetlenül remek történetek példázzák és mutatnak rá egy-egy zsoltár csodájára.

Az egyik új hittan könyv a 4. osztályosoké, amit Mézes Judit barátnőm írt, tudjátok, ő, akivel mindig közösen írtuk a gyermektanulmányainkat. Ez az egyik legjobb hittan könyv, amit használtam sok-sok év alatt. Persze, ez Orsinak is köszönhető, aki mindig velünk dolgozott, mint grafikus.

És van 3 nyolcadik osztály lányom, akik, ha őszinte akarok lenni, nem könnyű esetek. Legalábbis az egyik biztosan nem az, de nagyon bírom őket. Tavaly is nagyon jó beszélgetéseink voltak, remélem, hogy idén is lesznek. De szegényekhez a 8. órában megyek. Szerintetek ez normális????

És van egy család, aki Fehérváron lakik, és ők kérték, hogy járjak be a gyermekhez. Jól ismerem a családot. Akkor született, amikor én ide kerültem, és akkor mi még a fehérvári gyülekezetbe jártunk. Az összes gyereket tanítottam gyerekfoglalkozáson és ifjúsági tanításon. Úgyhogy mindig öröm az ilyen gyerekekhez menni. Jó olyanoknak is tanítani, akik nem ismerik a történeteket, mert általad ismerhetik meg Isten csodálatos világát, de jó olyan gyerekekkel is beszélni, akik ebben nőttek fel, mert kicsit máshogy látnak dolgokat, lehet mélyebb dolgokba is belemenni. És ez nekem is kihívás.

Úgyhogy elkezdődött, és én nagyon szeretem.  Lelkes vagyok, és örömmel megyek hozzájuk.
Természetesen igyekszem majd jelentkezni ötletekkel, témákkal, feladatokkal.
Kézműveskedni is fogunk, Zsófival biztosan, ha lesz hozzá kép, felteszem.
Addig is szép napot nektek!

Boldog otthon és a vidám szív

Nagyon fáradt vagyok. Egész héten küzdöttünk

• a lázzal, 

• az influenzával, 

• a hangulatingadozással, 

• a 3 gyerek kívánságaival, érzéseivel, 

• a kevés alvással, (napok óta 2-3-4 órát sikerült aludnom)

• azzal, hogy nem jutott időm semmire, 

• hogy nem értem utol magam, 

• hogy kiment a térdem, 

• hogy fizikailag túlterheltem magam, 

• hogy folyamatos zaj vett körül (egy hétig semmi csend!),

• hogy nem tudtunk kimenni az udvarra,

• hogy nem tudtam vasalni (ez nekem terápia),

• hogy bár elég jól bírták a gyerekek egymás társaságát, de azért ment a harc és nyávogtatás...

Elfáradtam. 

Ezért úgy gondoltam, hogy most leülök, és megvidámítom a szívemet. Párizzsal, tulipánokkal és a tavasszal :)  Biztosan jobban leszek :)

Úgyhogy a feladat: Vidámítsd meg a szíved!

Például úgy, ahogy én most, hogy képek segítségével menj el a kedvenc városodba, vagy nézegess olyan képeket, amelyek megvidámítják a szívedet, és örömmel töltenek el!

Párizs mindig jó ötlet...

Fiókáim

Mivel az utóbbi napok rohanásban teltek, mert elkezdődött nekem is a tanítás, a gyerekeimnek még mindig szerveződnek a programok, szakkörök, délutáni elfoglaltságok, és egyébként is, a szeptember első pár hete mindig bolondok háza egy kicsit. Az iskolákban is, meg itthon is, mire beáll az ember.

Most egy kis Fiókáim-hangulatot hoztam nektek, mert olyan aranyosak, és élmény őket látni...

KATU ÉS CICU

GILISZTÁKNAK JÁTSZÓTÉR KÉSZÜL

GILISZTA GYŰJTÉS

GILISZTÁK :)

OVIBÓL HAZAFELÉ

A KEDVENC KÉPEM - PUSZISÁG

Mert szeretem őket!

Takarításmániás - na, az nem vagyok!

Amióta az eszemet tudom, és persze külön lakásban éltem, vagy házasságban, takarítok, pakolok, rendezkedek. Amíg egyedül éltem, ez persze más volt, mert csak én rakodtam szét a dolgaimat, és ha már nem volt rá szükségem, akkor vissza is raktam. Nem volt mindig tökéletes rend (abban én nem igazán hiszek). Szeretem, ha a ház van értem, és nem én a házért. 

Tudom, hogy ma az a divat, hogy mindenki serénykedik, rendben tartja a házát, nagy divat lett népszerű blogíróktól olvasni, hogy hogyan kell rendben tartani a házat és hogyan lehet változtatni rajta. 

Én is csináltam a FlyLadyt és Zónáztam, és igen jó volt. Addig, amíg meg nem születtek a gyerekeim, és azóta közelharcot vívok, immáron 8 éve a rendért és a tisztaságért, hogy minden a helyére kerüljön.

Nagyon sokáig lelkiismeret-furdalásom volt, hogy nálam nincsenek olyan szépen a dolgok, ahogy kellene, vagy ahogy a nagy könyvben meg van írva. Azt gondoltam, hogy rossz anya és feleség vagyok, mert egy rendes asszony mindig rendben tartja a házat, és egyébként sincs egy porszem sem sehol. Nos, ha ez a mérce, akkor én sajnos nem vagyok jó feleség.

Még jó, hogy nem ez a mérce! - de ezt csak halkan mondom, mert még a takarítás-mániások megijednek, és eljönnek tanácsokat adni!

 

Ne értsétek félre! Szeretem a rendet, de rájöttem, hogy fontosabb az, ha a gyerekeimmel vagyok. 

Nálam már ott gond van, amikor az első nap az a feladat, hogy fényesítsd ki a mosogatódat! 

Hiába mosogatok fel, pakolom el a dolgokat, mindig úgy alakul, hogy estére, mire mennek lefeküdni a gyerekek, megint tele van, mert vacsorakor beleraknak mindent...

Valahol itt az első feladatnál elakadok már. 

Mivel nincs előszobám (ahogy azt már olyan sokszor mondtam), lassan gyűjtést is szervezhetnék arra, hogy előszobám legyen..., mindent a konyhában oldunk meg, ezért elég nehézkes az élet, és mindig itt van nálunk a legnagyobb kupi, de persze annak is hadat fogok üzenni.

Most viszont néhány, számomra is fontos dolgot osztanék meg, amire rájöttem, és aminek nagyon örülök!

1. Tegyél mindent a helyére! - Nálunk ez nem megy. Nem értem, hogy miért nem. Soha senki nem képes arra, hogy a földre leeső törölközőt felakassza, vagy elvigye az üres ropis zacskót a kukába. Erre nagyon mérges vagyok. Persze nem mondom, hogy én ebben tökéletes lennék, mert ha nem is ebben, de másban elkövetem ezt. De nagyon figyelek arra, hogy ez működjön!
2. Tiszta házban könnyebb takarítani, mint egy rendetlenben! - Ez is egy nagy bölcsesség, és tapasztalom, hogy mennyire így van. Ha rend van, jobban működnek a dolgok. Én szeretem, ha rend van, de most nem próbálok meg érveket és ellenérveket felhozni a gyerekekkel kapcsolatban. Akinek van, tudja. Bár ismerek olyan gyereket, aki szegény nem kint szaladgál koszosan az udvaron, a gyereket még életében nem láttam koszosnak, pedig már elég nagy lány. Nem láttam, hogy koszos kézzel nyúlt volna valami étel után (nem mondom, hogy ez normális, csak egy kis baci kell, nem?) És a gyerek mostanában mos. 8 éves. Az anyukája rendmániás és irányításmániás, így nem tudja jól érezni magát sehol. Náluk mindig rend van, ez tény. Nálunk pedig olyan az élet, mint amikor hurrikán vagy tájfun van. De azért próbálok arra figyelni, hogy rend és tisztaság legyen.
3. Legyen mindig terved! - Nos, nálam nincs ilyen. Hiába írok egy listát, hogy mikor mit kellene megcsinálni, alakul úgy, hogy vagy túlvállalom magam valami másban, vagy bejön egy program, esetleg a gyerekekkel elmegyünk valahová. Így - bár van listám -, nem listázok. Pl. mára is összeírtam 10 elvégzendő feladatot, de mégsem azt kellett megcsinálnom. Nem is tudtam volna, hiszen Férj éjszakás, így délelőtt alszik, amikor lehetne pakolni, porszívózni, zajoskodni és hangoskodni. Nem tudtam megcsinálni a hétre eltervezett dolgaimat, de éppen ezért rugalmasnak kell lenni a listákkal. Ma például 1 dolgot csináltam meg, de azt alaposan. (Kitakarítottam a hűtőt! :) ) Szerintem lehet rugalmasnak lenni, bár lehet, hogy ezt nem takarító- és rendmániásoknak kellene mondanom. Ha valaki, aki ilyen olvas engem, bocsánat! :)
4. Ne várj az utolsó pillanatig a házimunkával. Csináld meg minél hamarabb! - Nos, ez egy nagyon fontos gondolat. Úgyhogy én most szeretettel elbúcsúzom, mert van még egy kis mosogatnivalóm. 

Nem szeretek, de ígéretet kaptam Férjtől, hogy hamarosan kapok egy mosogatógépet. Már nagyon várom!!!

A Nyelvtanulásról

 

Nagyon szeretem a nyelveket, és sokba bele is fogtam már, tanultam ilyet is, meg olyat is, mindegyik tudásom elég fapados, ha mondhatom ezt. De persze tudom, hogy nagyon fontos ez az életben és tudom, hogy szükség van arra, hogy legalább egy nyelvet jól megtanuljunk az életben és használni is tudjuk.

Mivel én estin érettségiztem, sok-sok évvel ezelőtt... :( , akkor még nem volt kötelező a nyelv, nem is tanultam. Gondolhatjátok, hogy milyen érzés volt nekem, aki alapvetően egy humán beállítottságú ember voltam és vagyok is ... választani a kémia és a fizika között, mint kötelező érettségi tantárgy. :(
Na igen, én is így éreztem magam. Pedig szerettem volna nyelvet tanulni.

Én még azok közé az úttörők közé tartoztam, akik részesei lehettek az orosz nyelv szépségének megismerésében, és ezt tényleg így értsétek, ahogy mondom, mert tényleg szerettem és tényleg jó is voltam benne. Szerettem a maga szockós hangulatában és módjában. Orosz tagozatos voltam, és én tényleg szerettem, nem éltem meg rosszul ezt a nyelvet, még ma is az egyik kedvencem. A lelkesedésem ez irányban is megvan, de mivel régen használtam már, nagyon-nagyon sokat felejtettem. De a mai napig is szívesen olvasgatok oroszul, próbálom gyakorolni, újra ismerkedni a betűkkel, és ha belelendülök elég jól megy (csak így szerényen), de azért sokat felejtettem és persze, hogy újra kellene tanulni mindent. Ahogyan a gyorsírást is, amiben szintén jó voltam, de nem használtam igazán soha.

Férjjel sokat beszélgettünk erről. Szerinte két csoport létezik. Akinek van nyelvérzéke és akinek nincs. Szerinte nem is kellene azokat kínozni, akiknek nincs. Akinek meg van, annak segíteni, hogy minél jobban használja és tanulja azt. Ezért tartom én feleslegesnek (magánvélemény), hogy a diplomához nyelvvizsga kell.

Miután elvégeztem a gépíró iskolát, bekerültem a régi, szockós időszakban a tanácsházára. Igen, akkor még így hívták a Polgármesteri Hivatalt. 17 évesként elég béna voltam még, rettenetes titkárnő voltam (ma is az vagyok, mert képtelen vagyok a kávéfelszolgálásra (utálom még az illatát is), meg nem tudom megélni ezt a feladatkört, ti. hogy bájcsevegjek meg időpontokat egyeztessek, (de nagyon gyorsan gépelek, és ebben tényleg jó vagyok - további szerénység). Vannak kimondottan erre alkalmas emberek, én nem tartozom közéjük.
Szóval, itt, a Tanácsházán összeakadtam valakivel, aki Franciatanár volt.
És IGEEEEN!, témánál is vagyunk. Tudjátok, hogy mennyire szeretem az országot, a nyelvet, ez amolyan gyerekkori szerelem. Nem tudom honnan jött, nem tudom mi hozta ki, csak tudom, hogy köze volt hozzá (egy kicsit) a gyerekkoromban olvasott Dumas-regényeknek, meg kicsit Jean Maraisnak, meg anyukámnak, aki kicsit a francia sztárokért is rajongott, úgy, mint Alain Delon, Belmondo, Gerard Philippe stb. és én ezeken nőttem fel. Úgyhogy fogjuk inkább az anyukámra! :)
És akkor én elkezdtem hozzá járni tanulni, és szárnyaltam. Olyan jól ment, hogy amikor pár év múlva kimentem Párizsba (az volt anyukám ajándéka az érettségimre) már jól boldogultam. Ahogy mondani szokták, nem tévedtem el, és nem tudtak eladni. Komolyan vettem, mint mindent az életemben.
Nagyon sok nyelvkönyvet megvásároltam, használtam, tanultam, amikor már a tanárom elköltözött Vasváriból, akkor is igyekeztem sokat tanulni, de nem úgy alakult. Jött a munka, az iskola a gyerekek, a sok feladat, valahogy elmaradt. 

Még az anyukám franciakönyveit is megtaláltam nagymamámék padlásán, el is tettem, és szoktam olvasgatni.

Aztán költöztem, új életet építettem fel, lett új munkahelyem, feladataim, és elmaradt minden. Ám, jött a folytatás, mert az egyik kolléganőmről kiderült, hogy franciatanár (és orosz is), így újra kezdtem hozzá járni, és nagyon büszke voltam magamra, hogy elég jól haladok. Haladtunk is. Örkény egyperceseket olvastam franciául és nagyon élveztem.

Ám mire belelendültünk volna, addigra jött Férj, és én pedig elköltöztem az ország másik végére, ahol senkit nem ismertem, és kezdhettem újra az alapozást. És ez nem a nyelvtanulással kezdődött.  

Eltelt 10 év, és semmire nem emlékszem. Tudom én, hogy valahol ott van elrejtve a fejemben, de nem használom. Semennyire.

Itt, Móron pedig, amikor összeházasodtunk Férjjel és nem volt munkám, arra gondoltam, hogy már olyan sokan beszélik az angolt, és abból is volt egy alapom, mert Nyíregyházán sokat kellett angol órákra bejárnom, helyettesítenem, és rájöttem, hogy nagyon könnyen tanulok szavakat, kifejezéseket, és gyorsan megérettem mindent. Valahogy ment. Ráadásul a barátnőm Amerikában él, gondoltam, ő is biztosan fog örülni, ha valamilyen szintre eljutok. 

Be is iratkoztam egy nyelviskolába, ami elég jó lett volna, (nagyon jó tudása volt a tanárnak, csak kicsit szétszórt volt és nem tudta egyben tartani a kajla, vicceket mesélő felnőtteket), így bár megcsináltam az alapfokot, mégis úgy érzem, hogy hiányosak az ismereteim. 

És igen, az angol tudásom is hiányos. Sok mindent értek, de nem tudom kifejezni magam.
Tavaly nagyon jó volt, hogy úgy alakult az életem, amikor elkezdtem hittant tanítani, hogy az egyik gyermekem amerikai származású és nehezen beszélt magyarul. Így az óráimat úgy tartottam meg, hogy félig magyarul, félig angolul beszéltünk, és rájöttem, hogy jól megy ez is.

DE...

Ugye ismeritek ti is a De-ket az életben?

Rájöttem, hogy nem jó mindig mindent félig megcsinálni, és én kicsit ilyen típus vagyok. Félig megtanulni egy nyelvet olyan, mintha félig szereztél volna jogosítványt. Nem? Vezetni nem szeretek, azért vezetek, mert muszáj. El kell jutnom A-ból B-be. De beszélni nagyon szeretek. Magyarul is, és akkor más nyelven miért ne?

A nyelvtanulás fontos. 

Egyrészt fejlődik az ember tőle, ami örömet okoz neki. Fejlődni kell, és fontos. Ráadásul nagyon boldog tudok lenni, ha megértek valakit, aki más nyelven beszél. Ilyenkor fülig ér a szám. Bátrabb is leszek. 

TÖRTÉNET:

Amikor a szüleimmel kint voltunk Párizsban, az idegenvezetőnk nem beszélte a nyelvet, csak angolul tudott. Ez ugye franciáknál nem túl jó pont. Ők igen szeretik, ha valaki kvartyog egy kicsit az ő nyelvükön. Kiosztották a szobákat, és az idegenvezető (aki egy fiatal lány volt) eltűnt, elment fürdeni. Egyszer csak megjelent a buszsofőr és mindenhová bekopogott, hogy "Beszél itt valaki franciául?" Erre az én anyukám: "Persze, a lányom!" - De én nem beszéltem franciául, csak anyukám hitte ezt :) Mindenesetre beledobott az élet mélyébe, és én remegő térdekkel és egy francia szótárral mentem le a portára. Ott el kellett mondanom, hogy elveszett egy bőrönd, és hogy én nem beszélek franciául, csak szeretem és tanulom, úgyhogy au revoir! No, mondanom sem kell, onnantól én lettem a szálloda kedvence. De tényleg. Előre köszöntek nekem, mindig megkérdezték, hogy jól aludtam-e, meg ilyenek. ... Szóval, jól jön az a nyelv!

Másrészt fejleszti az agyat és a gondolkodást. Egy szétszórt és szórakozott embernek ez nagyon fontos. Feladatot ad, és a memóriát is javítja. Mivel kénytelen vagyok szavakat tanulni és szabályokat és ez nagyon fontos a logikában is.

Harmadrészt segít egy utazás alkalmával. 

TÖRTÉNET:

Emlékszem, amikor először utaztam Amerikába, mennyire izgultam, mert akkor még semmilyen szinten nem beszélem angolul. Rá voltam kényszerítve valaki másra, aki bár nagyon jól beszélte a nyelvet, de éppen szerelmes volt, és nem nagyon ért rá, hogy nekünk (nekem és az anyukájának) tolmácsoljon. Kicsit elveszettnek éreztem magam. Ráadásul nem jött haza, Magyarországra, és a vissza úton nekünk kellett boldogulnunk. Iszonyúan féltem, ideges voltam, mert nem értettem semmit abból, amit mondtak, ráadásul az anyukájával kellett utaznom, aki nem volt könnyű eset. Mennyivel jobb lett volna még ez a fapados angolom is!

Negyedrészt tudok azon a nyelven - filmet nézni, - keresgélni a neten, - könyvet olvasni, - ismereteket szerezni stb.

Ötödrészt új embereket ismerhetsz meg általa.
TÖRTÉNET.
Biztosan meséltem már nektek a kedvenc angolomról. A közösségünk egyik tagja egy angolhoz ment férjhez, és én nagyon-nagyon szeretem őt. Annyira cuki pofa, de tényleg. Élmény vele beszélgetni (jól beszél magyarul), élmény hallgatni őt, ahogy töri a magyart, és mégis, olyan jó tőle tanulni új szavakat, kifejezéseket. Sajnos ritkán találkozunk, de azért remélem, hamarosan újra!!!!

És még lehetne említeni, a karriert, a külföldi munkavállalást, a fenti történet a szerelmet is bizonyítja. Ti. azt, hogy lehet, hogy külföldiben találod meg a nagy őt, és még sorolhatnám.

Úgyhogy kedves barátaim, olvasóim és mindenki!
Arra buzdítalak benneteket, hogy tanuljatok nyelveket. Újat, vagy régit, de van értelme és fontos.
Nem kell nyelvvizsgázni belőle, de jó szórakozási lehetőség és sokat segít.

Talán nem lep meg benneteket, de én ezt választom:

Jó tanulást!

Kötelező olvasmány a lá Zsófia

A nyáron nem igazán tanultunk túl sokat, de mivel választani kellett egy kötelező olvasmányt, sokat olvastunk, és írtunk.
Nagyon jó volt, és ezért hálás vagyok a tanító néninek, hogy nem egy központilag meghatározott könyv volt, hanem a gyerekek választhatták ki, hogy mit szeretnének.

Persze, mi a VUK-ot választottuk. Zsófi úgy gondolta (szeretett volna spórolni az olvasással), hogy ezt már ismeri, és könnyen fog menni, de nem így lett. Azért a könyv kicsit más.
Tény, hogy megküzdöttünk vele, sokat is dolgozott, nagyon büszke vagyok rá.

Most szeretném veletek megosztani egyik rajzát a történethez. Szerintem nagyon ügyes és nagyon kreatív.
Én nagyon bírom, ahogy rajzol és ahogy látja a világot.
És azt is nagyon bírom, hogy ilyen kreatív.

Ugye nektek is tetszik?
Mert nekem nagyon!