Ha mi nem tanítjuk őket, akkor ki fogja?

Mindig megkérdezik tőlem, hogy jó dolog-e az, hogy én tanítom hittan órákon a saját gyerekeimet. A válaszom az, hogy IGEN! Én nagyon élvezem, és a gyerekeim is.

Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy szerinte sokkal jobb, ha egy idegentől tanulják meg a bibliai történeteket, mert a szülő sokszor nem hiteles. 

Lehet. Mert sokszor a szülő is türelmetlen, indulatos, fáradt, és haragos. És a szülő is emberből van. Nem gondolom, hogy jó dolog az, ha egy szülő tökéletesnek akar látszani minden tekintetben, mert nem az. Én őszinte vagyok a gyerekeimmel. Tudják, hogy mikor vagyok mérges, fáradt, szomorú, beteg, boldog, elégedett, rajongó stb. Azért tudják, mert MINDIG megmondom nekik. 

Talán furcsa lesz, amit mondok, én nem tartom jó ötletnek, hogy a hittan, mint tantárgy szerepel az iskolai oktatásban. Szerintem nincs ott a helye, és nincs is értelme. Sem a szülők, sem a gyerekek nem veszik igazán komolyan. Vagy tisztelet a kivételnek, kevesen. De azok, akik komolyan veszik, és tényleg fontos nekik, eljárnak templomba vagy gyülekezetbe, és CSALÁDILAG. 

Az én gyerekeim is járnak rendszeresen, és még itthon is beszélgetünk a gyerekekkel Bibliáról, mert igényük van rá. Nem erőltetjük rájuk, mindig ők kérik. Mi csak kedvet próbálunk hozzá csinálni, adni. 

Én kimondottan élvezem, hogy a gyerekeimmel lehetek, még akkor is, ha kettesben vagyunk egy-egy órán. Vicces ez is, mert sok mindenkitől hallom, hogy "De jó dolgokat csináltok!", meg hogy "Bárcsak hozzád járna a gyerekem is!" - de ezt a döntést csak kevesen hozzák meg. Mert a MIT MONDANAK MÁSOK, és mi lesz A VALLÁSOMMAL?  - ahová ugyan nem járnak és nem is veszik komolyan - jobban működik. 

Nálunk ez nem így van. 

Nálunk az egész családnak fontos. Apának, Anyának és a gyerekeknek is. Igen, igaz. A gyerekeink még elkísérnek minket, mert mi megyünk. És ha felnőnek JOGUK LESZ ELDÖNTENI, hogy szeretnék-e ezt az utat folytatni. Éppen ezért nem tudom elfogadni a gyermekkeresztséget sem (mellesleg a Biblia sem ír róla). Az ember felnőttként tud dönteni arról, hogy mit akar és mit szeretne, semmiképpen sem gyermekként. 

 

Mert milyen felelőssége van egy keresztény nőnek, anyának, nagymamának, nagynéninek, bibliatanítónak? Nagy. Én nem is szeretem azt mondani, hogy hitoktató vagyok, mert ez egy csúnya szó. Én jobban szeretem a Bibliaoktató kifejezést. A Bibliát ismertetem meg a gyerekekkel, a történeteket, és a bennük megtalálható tanulságokat. Az mindenkinek van, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Igen, az is fontos, hogy ne csak a saját gyerekeinknek beszéljünk Istenről, hanem másoknak is. Én hálás vagyok annak a családnak, akiket taníthatok, mert jó dolog és jó érzés, ha én beszélhetek Istenről gyerekeknek. 
Tudjátok, a gyülekezetben is kinek ez a feladata, kinek meg más. Mindenkinek más a tálentuma. 

És hogy mit tanítunk? Hogyan tanítunk? 
Álljon itt, erre egy nagyon fontos ige:

"A parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet." (I. Timóteus 1,5)

Én ebben hiszek. Ezért is fontos nekem, hogy a gyerekekhez minden formában eljusson a Biblia.
És én ebben tudok segíteni.
És minden tőlem telhetőt meg is teszek. A saját, és a mások gyermekeiért.