Takarításmániás - na, az nem vagyok!

Amióta az eszemet tudom, és persze külön lakásban éltem, vagy házasságban, takarítok, pakolok, rendezkedek. Amíg egyedül éltem, ez persze más volt, mert csak én rakodtam szét a dolgaimat, és ha már nem volt rá szükségem, akkor vissza is raktam. Nem volt mindig tökéletes rend (abban én nem igazán hiszek). Szeretem, ha a ház van értem, és nem én a házért. 

Tudom, hogy ma az a divat, hogy mindenki serénykedik, rendben tartja a házát, nagy divat lett népszerű blogíróktól olvasni, hogy hogyan kell rendben tartani a házat és hogyan lehet változtatni rajta. 

Én is csináltam a FlyLadyt és Zónáztam, és igen jó volt. Addig, amíg meg nem születtek a gyerekeim, és azóta közelharcot vívok, immáron 8 éve a rendért és a tisztaságért, hogy minden a helyére kerüljön.

Nagyon sokáig lelkiismeret-furdalásom volt, hogy nálam nincsenek olyan szépen a dolgok, ahogy kellene, vagy ahogy a nagy könyvben meg van írva. Azt gondoltam, hogy rossz anya és feleség vagyok, mert egy rendes asszony mindig rendben tartja a házat, és egyébként sincs egy porszem sem sehol. Nos, ha ez a mérce, akkor én sajnos nem vagyok jó feleség.

Még jó, hogy nem ez a mérce! - de ezt csak halkan mondom, mert még a takarítás-mániások megijednek, és eljönnek tanácsokat adni!

 

Ne értsétek félre! Szeretem a rendet, de rájöttem, hogy fontosabb az, ha a gyerekeimmel vagyok. 

Nálam már ott gond van, amikor az első nap az a feladat, hogy fényesítsd ki a mosogatódat! 

Hiába mosogatok fel, pakolom el a dolgokat, mindig úgy alakul, hogy estére, mire mennek lefeküdni a gyerekek, megint tele van, mert vacsorakor beleraknak mindent...

Valahol itt az első feladatnál elakadok már. 

Mivel nincs előszobám (ahogy azt már olyan sokszor mondtam), lassan gyűjtést is szervezhetnék arra, hogy előszobám legyen..., mindent a konyhában oldunk meg, ezért elég nehézkes az élet, és mindig itt van nálunk a legnagyobb kupi, de persze annak is hadat fogok üzenni.

Most viszont néhány, számomra is fontos dolgot osztanék meg, amire rájöttem, és aminek nagyon örülök!

1. Tegyél mindent a helyére! - Nálunk ez nem megy. Nem értem, hogy miért nem. Soha senki nem képes arra, hogy a földre leeső törölközőt felakassza, vagy elvigye az üres ropis zacskót a kukába. Erre nagyon mérges vagyok. Persze nem mondom, hogy én ebben tökéletes lennék, mert ha nem is ebben, de másban elkövetem ezt. De nagyon figyelek arra, hogy ez működjön!
2. Tiszta házban könnyebb takarítani, mint egy rendetlenben! - Ez is egy nagy bölcsesség, és tapasztalom, hogy mennyire így van. Ha rend van, jobban működnek a dolgok. Én szeretem, ha rend van, de most nem próbálok meg érveket és ellenérveket felhozni a gyerekekkel kapcsolatban. Akinek van, tudja. Bár ismerek olyan gyereket, aki szegény nem kint szaladgál koszosan az udvaron, a gyereket még életében nem láttam koszosnak, pedig már elég nagy lány. Nem láttam, hogy koszos kézzel nyúlt volna valami étel után (nem mondom, hogy ez normális, csak egy kis baci kell, nem?) És a gyerek mostanában mos. 8 éves. Az anyukája rendmániás és irányításmániás, így nem tudja jól érezni magát sehol. Náluk mindig rend van, ez tény. Nálunk pedig olyan az élet, mint amikor hurrikán vagy tájfun van. De azért próbálok arra figyelni, hogy rend és tisztaság legyen.
3. Legyen mindig terved! - Nos, nálam nincs ilyen. Hiába írok egy listát, hogy mikor mit kellene megcsinálni, alakul úgy, hogy vagy túlvállalom magam valami másban, vagy bejön egy program, esetleg a gyerekekkel elmegyünk valahová. Így - bár van listám -, nem listázok. Pl. mára is összeírtam 10 elvégzendő feladatot, de mégsem azt kellett megcsinálnom. Nem is tudtam volna, hiszen Férj éjszakás, így délelőtt alszik, amikor lehetne pakolni, porszívózni, zajoskodni és hangoskodni. Nem tudtam megcsinálni a hétre eltervezett dolgaimat, de éppen ezért rugalmasnak kell lenni a listákkal. Ma például 1 dolgot csináltam meg, de azt alaposan. (Kitakarítottam a hűtőt! :) ) Szerintem lehet rugalmasnak lenni, bár lehet, hogy ezt nem takarító- és rendmániásoknak kellene mondanom. Ha valaki, aki ilyen olvas engem, bocsánat! :)
4. Ne várj az utolsó pillanatig a házimunkával. Csináld meg minél hamarabb! - Nos, ez egy nagyon fontos gondolat. Úgyhogy én most szeretettel elbúcsúzom, mert van még egy kis mosogatnivalóm. 

Nem szeretek, de ígéretet kaptam Férjtől, hogy hamarosan kapok egy mosogatógépet. Már nagyon várom!!!

A Nyelvtanulásról

 

Nagyon szeretem a nyelveket, és sokba bele is fogtam már, tanultam ilyet is, meg olyat is, mindegyik tudásom elég fapados, ha mondhatom ezt. De persze tudom, hogy nagyon fontos ez az életben és tudom, hogy szükség van arra, hogy legalább egy nyelvet jól megtanuljunk az életben és használni is tudjuk.

Mivel én estin érettségiztem, sok-sok évvel ezelőtt... :( , akkor még nem volt kötelező a nyelv, nem is tanultam. Gondolhatjátok, hogy milyen érzés volt nekem, aki alapvetően egy humán beállítottságú ember voltam és vagyok is ... választani a kémia és a fizika között, mint kötelező érettségi tantárgy. :(
Na igen, én is így éreztem magam. Pedig szerettem volna nyelvet tanulni.

Én még azok közé az úttörők közé tartoztam, akik részesei lehettek az orosz nyelv szépségének megismerésében, és ezt tényleg így értsétek, ahogy mondom, mert tényleg szerettem és tényleg jó is voltam benne. Szerettem a maga szockós hangulatában és módjában. Orosz tagozatos voltam, és én tényleg szerettem, nem éltem meg rosszul ezt a nyelvet, még ma is az egyik kedvencem. A lelkesedésem ez irányban is megvan, de mivel régen használtam már, nagyon-nagyon sokat felejtettem. De a mai napig is szívesen olvasgatok oroszul, próbálom gyakorolni, újra ismerkedni a betűkkel, és ha belelendülök elég jól megy (csak így szerényen), de azért sokat felejtettem és persze, hogy újra kellene tanulni mindent. Ahogyan a gyorsírást is, amiben szintén jó voltam, de nem használtam igazán soha.

Férjjel sokat beszélgettünk erről. Szerinte két csoport létezik. Akinek van nyelvérzéke és akinek nincs. Szerinte nem is kellene azokat kínozni, akiknek nincs. Akinek meg van, annak segíteni, hogy minél jobban használja és tanulja azt. Ezért tartom én feleslegesnek (magánvélemény), hogy a diplomához nyelvvizsga kell.

Miután elvégeztem a gépíró iskolát, bekerültem a régi, szockós időszakban a tanácsházára. Igen, akkor még így hívták a Polgármesteri Hivatalt. 17 évesként elég béna voltam még, rettenetes titkárnő voltam (ma is az vagyok, mert képtelen vagyok a kávéfelszolgálásra (utálom még az illatát is), meg nem tudom megélni ezt a feladatkört, ti. hogy bájcsevegjek meg időpontokat egyeztessek, (de nagyon gyorsan gépelek, és ebben tényleg jó vagyok - további szerénység). Vannak kimondottan erre alkalmas emberek, én nem tartozom közéjük.
Szóval, itt, a Tanácsházán összeakadtam valakivel, aki Franciatanár volt.
És IGEEEEN!, témánál is vagyunk. Tudjátok, hogy mennyire szeretem az országot, a nyelvet, ez amolyan gyerekkori szerelem. Nem tudom honnan jött, nem tudom mi hozta ki, csak tudom, hogy köze volt hozzá (egy kicsit) a gyerekkoromban olvasott Dumas-regényeknek, meg kicsit Jean Maraisnak, meg anyukámnak, aki kicsit a francia sztárokért is rajongott, úgy, mint Alain Delon, Belmondo, Gerard Philippe stb. és én ezeken nőttem fel. Úgyhogy fogjuk inkább az anyukámra! :)
És akkor én elkezdtem hozzá járni tanulni, és szárnyaltam. Olyan jól ment, hogy amikor pár év múlva kimentem Párizsba (az volt anyukám ajándéka az érettségimre) már jól boldogultam. Ahogy mondani szokták, nem tévedtem el, és nem tudtak eladni. Komolyan vettem, mint mindent az életemben.
Nagyon sok nyelvkönyvet megvásároltam, használtam, tanultam, amikor már a tanárom elköltözött Vasváriból, akkor is igyekeztem sokat tanulni, de nem úgy alakult. Jött a munka, az iskola a gyerekek, a sok feladat, valahogy elmaradt. 

Még az anyukám franciakönyveit is megtaláltam nagymamámék padlásán, el is tettem, és szoktam olvasgatni.

Aztán költöztem, új életet építettem fel, lett új munkahelyem, feladataim, és elmaradt minden. Ám, jött a folytatás, mert az egyik kolléganőmről kiderült, hogy franciatanár (és orosz is), így újra kezdtem hozzá járni, és nagyon büszke voltam magamra, hogy elég jól haladok. Haladtunk is. Örkény egyperceseket olvastam franciául és nagyon élveztem.

Ám mire belelendültünk volna, addigra jött Férj, és én pedig elköltöztem az ország másik végére, ahol senkit nem ismertem, és kezdhettem újra az alapozást. És ez nem a nyelvtanulással kezdődött.  

Eltelt 10 év, és semmire nem emlékszem. Tudom én, hogy valahol ott van elrejtve a fejemben, de nem használom. Semennyire.

Itt, Móron pedig, amikor összeházasodtunk Férjjel és nem volt munkám, arra gondoltam, hogy már olyan sokan beszélik az angolt, és abból is volt egy alapom, mert Nyíregyházán sokat kellett angol órákra bejárnom, helyettesítenem, és rájöttem, hogy nagyon könnyen tanulok szavakat, kifejezéseket, és gyorsan megérettem mindent. Valahogy ment. Ráadásul a barátnőm Amerikában él, gondoltam, ő is biztosan fog örülni, ha valamilyen szintre eljutok. 

Be is iratkoztam egy nyelviskolába, ami elég jó lett volna, (nagyon jó tudása volt a tanárnak, csak kicsit szétszórt volt és nem tudta egyben tartani a kajla, vicceket mesélő felnőtteket), így bár megcsináltam az alapfokot, mégis úgy érzem, hogy hiányosak az ismereteim. 

És igen, az angol tudásom is hiányos. Sok mindent értek, de nem tudom kifejezni magam.
Tavaly nagyon jó volt, hogy úgy alakult az életem, amikor elkezdtem hittant tanítani, hogy az egyik gyermekem amerikai származású és nehezen beszélt magyarul. Így az óráimat úgy tartottam meg, hogy félig magyarul, félig angolul beszéltünk, és rájöttem, hogy jól megy ez is.

DE...

Ugye ismeritek ti is a De-ket az életben?

Rájöttem, hogy nem jó mindig mindent félig megcsinálni, és én kicsit ilyen típus vagyok. Félig megtanulni egy nyelvet olyan, mintha félig szereztél volna jogosítványt. Nem? Vezetni nem szeretek, azért vezetek, mert muszáj. El kell jutnom A-ból B-be. De beszélni nagyon szeretek. Magyarul is, és akkor más nyelven miért ne?

A nyelvtanulás fontos. 

Egyrészt fejlődik az ember tőle, ami örömet okoz neki. Fejlődni kell, és fontos. Ráadásul nagyon boldog tudok lenni, ha megértek valakit, aki más nyelven beszél. Ilyenkor fülig ér a szám. Bátrabb is leszek. 

TÖRTÉNET:

Amikor a szüleimmel kint voltunk Párizsban, az idegenvezetőnk nem beszélte a nyelvet, csak angolul tudott. Ez ugye franciáknál nem túl jó pont. Ők igen szeretik, ha valaki kvartyog egy kicsit az ő nyelvükön. Kiosztották a szobákat, és az idegenvezető (aki egy fiatal lány volt) eltűnt, elment fürdeni. Egyszer csak megjelent a buszsofőr és mindenhová bekopogott, hogy "Beszél itt valaki franciául?" Erre az én anyukám: "Persze, a lányom!" - De én nem beszéltem franciául, csak anyukám hitte ezt :) Mindenesetre beledobott az élet mélyébe, és én remegő térdekkel és egy francia szótárral mentem le a portára. Ott el kellett mondanom, hogy elveszett egy bőrönd, és hogy én nem beszélek franciául, csak szeretem és tanulom, úgyhogy au revoir! No, mondanom sem kell, onnantól én lettem a szálloda kedvence. De tényleg. Előre köszöntek nekem, mindig megkérdezték, hogy jól aludtam-e, meg ilyenek. ... Szóval, jól jön az a nyelv!

Másrészt fejleszti az agyat és a gondolkodást. Egy szétszórt és szórakozott embernek ez nagyon fontos. Feladatot ad, és a memóriát is javítja. Mivel kénytelen vagyok szavakat tanulni és szabályokat és ez nagyon fontos a logikában is.

Harmadrészt segít egy utazás alkalmával. 

TÖRTÉNET:

Emlékszem, amikor először utaztam Amerikába, mennyire izgultam, mert akkor még semmilyen szinten nem beszélem angolul. Rá voltam kényszerítve valaki másra, aki bár nagyon jól beszélte a nyelvet, de éppen szerelmes volt, és nem nagyon ért rá, hogy nekünk (nekem és az anyukájának) tolmácsoljon. Kicsit elveszettnek éreztem magam. Ráadásul nem jött haza, Magyarországra, és a vissza úton nekünk kellett boldogulnunk. Iszonyúan féltem, ideges voltam, mert nem értettem semmit abból, amit mondtak, ráadásul az anyukájával kellett utaznom, aki nem volt könnyű eset. Mennyivel jobb lett volna még ez a fapados angolom is!

Negyedrészt tudok azon a nyelven - filmet nézni, - keresgélni a neten, - könyvet olvasni, - ismereteket szerezni stb.

Ötödrészt új embereket ismerhetsz meg általa.
TÖRTÉNET.
Biztosan meséltem már nektek a kedvenc angolomról. A közösségünk egyik tagja egy angolhoz ment férjhez, és én nagyon-nagyon szeretem őt. Annyira cuki pofa, de tényleg. Élmény vele beszélgetni (jól beszél magyarul), élmény hallgatni őt, ahogy töri a magyart, és mégis, olyan jó tőle tanulni új szavakat, kifejezéseket. Sajnos ritkán találkozunk, de azért remélem, hamarosan újra!!!!

És még lehetne említeni, a karriert, a külföldi munkavállalást, a fenti történet a szerelmet is bizonyítja. Ti. azt, hogy lehet, hogy külföldiben találod meg a nagy őt, és még sorolhatnám.

Úgyhogy kedves barátaim, olvasóim és mindenki!
Arra buzdítalak benneteket, hogy tanuljatok nyelveket. Újat, vagy régit, de van értelme és fontos.
Nem kell nyelvvizsgázni belőle, de jó szórakozási lehetőség és sokat segít.

Talán nem lep meg benneteket, de én ezt választom:

Jó tanulást!

Kötelező olvasmány a lá Zsófia

A nyáron nem igazán tanultunk túl sokat, de mivel választani kellett egy kötelező olvasmányt, sokat olvastunk, és írtunk.
Nagyon jó volt, és ezért hálás vagyok a tanító néninek, hogy nem egy központilag meghatározott könyv volt, hanem a gyerekek választhatták ki, hogy mit szeretnének.

Persze, mi a VUK-ot választottuk. Zsófi úgy gondolta (szeretett volna spórolni az olvasással), hogy ezt már ismeri, és könnyen fog menni, de nem így lett. Azért a könyv kicsit más.
Tény, hogy megküzdöttünk vele, sokat is dolgozott, nagyon büszke vagyok rá.

Most szeretném veletek megosztani egyik rajzát a történethez. Szerintem nagyon ügyes és nagyon kreatív.
Én nagyon bírom, ahogy rajzol és ahogy látja a világot.
És azt is nagyon bírom, hogy ilyen kreatív.

Ugye nektek is tetszik?
Mert nekem nagyon!

Elkezdődött

A 2016/2017-es tanév hivatalosan is elkezdődött.

Iskolás - Óvodás - Iskolás

Az egyik tudja, hogy mire számíthat, a másik kicsit izgatott.

Kellett egy táskás kép is :)

Elkezdődött a buli! - Zsófia szerint.

Vajon mi vár rám???

Furcsa érzés. 

Egyedül vagyok itthon, kicsit kóválygok, annyi dolgom lenne, de nem találom a helyem. 

Figyelem az órát, hogy vajon mikor lesz dél, hogy mehessek értük, mert már annyira szeretném tudni, hogy mi történt velük.

Itthon meg nagy a csend, és furcsa az egész helyzet.

De lassan csak belejövünk!

Utolsó nap

 

Alapozzunk az iskolához!

Hamarosan itt az iskola, és bár az érzelmek vegyesek, mert van aki várja, és van aki nem, azért menni kell, és újra beállni abba a bizonyos mókuskerékbe, vagy mibe. :)
Az idei nyarunk nem állt sok tanulásból. Tavaly több időnk volt mindenre, matekozni, olvasni, de idén úgy döntöttem, hogy nem nyaggatom annyit a gyerekemet, de azért megtettem :), mert nem is én lennék, ha nem kellett volna egy kicsit tanulni.

A nyáron leginkább az olvasásra és az írásra álltunk rá, szüksége volt Zsófinak arra, hogy ezt gyakoroljuk. Ez azt jelentette, hogy mivel volt valamiféle kötelező olvasmány (amit a gyerekek választhattak maguknak), elolvastuk és olvasónaplót készítettünk. Szerintem a Zsófié profi lett. A másolás alapvetően nem lelkesítette, de én meg arra gondoltam, hogy egy kicsit szokja csak.
Megmutatom majd mit alkotott, szép lett, és én büszke vagyok rá. Még az utolsó simításoknál tartunk, de ügyes lett. :)

Lassan elkezdődik az iskola. Én szeretem ennek a hangulatát, mert nagyon szeretek papír-írószerbe járni, vásárolgatni, és a szeptemberi iskolakezdés nagyon jó erre.

Szóval, azért az emberben tudatosul, hogy hamarosan elkezdődik, és sok feladat, elintéznivaló vár rá. Élmények, aggodalom, hogy mi lesz a gyerekkel, hogy fogja bírni (mindegy, hogy elsős, vagy harmadikos lesz, vagy akár tizedikes...).
Kicsit aggódtam a túlterheltség miatt, és zavart, hogy tavaly Zsófiéknak olyan sok órájuk volt, úgy sajnáltam szegény gyereket, mert alig volt szünetük, nem tudták kirohangálni és kiüvölteni magukból a bennük lévő feszültséget sem.
Ám most valami változást látok, aminek nagyon örülök. Zsófi órarendjét még nem láttam, de Nimródé nagyon jó lesz. Tömbösítettek az iskolában, így 4-5 órájuk lesz egy nap, és lehetőségük arra, hogy többet mozogjanak, pihenjen a kis agyuk. Jó ötlet. (Időközben láttam az övét is, az is hasonlóan jól sikerült. :) )

De azért az is tény, hogy amikor a gyerekek iskolába járnak, mindig sok a feladat. A házi feladat is. 
Mondjuk általában Zsófi tanítónénije nem adott fel sok házit, nincs is rá szükség szerintem, minimális kell, de én dolgoztam olyan kolléganővel, aki mindenből mindig 1 oldal házit adott fel elsősöknek. A gyerekek amúgy is küzdenek az iskolában, sok a feladat, és olyan jó lenne, ha nem úgy jönne haza, hogy ki van ütve, használhatatlan és elfáradt. Nem tervezem, hogy sok időt töltünk a házival, inkább azt tervezzük, hogy belefogunk plusz lehetőségekbe. Ez pedig a zene és a sport. 
Tavaly megkérdeztük Zsófit, hogy mit szeretne még pluszban csinálni, és két dolgot választott. A gitárt és az úszást. Mindkettő fontos, ezért rábólintottunk.


Nem tudom, hogy fogjuk tudni beosztani az időnket, sok lesz a feladat és a tennivaló, de megoldjuk.
Mivel az időbeosztás nálam is átformálódik, heti 3 alkalommal megyek hittant tanítani, és vannak még plusz feladatok, tervek és ötletek is, amelyek megvalósításra várnak, át kell gondolni jól a dolgokat.
Emellett ebben az tanévben a gyerekek nem fognak az iskolában enni, erről a másik blogomon már írtam, meg itt is, ti. hogy hadat üzentem a közétkeztetésnek. Minden nap viszik majd az ételt, mert az üres tésztáért és a vajas kenyérért nem fizetek. 

De arra gondoltam, hogy már most megpróbálok odafigyelni néhány dologra, ami remélhetőleg a gyerekek dolgát és feladatát is megkönnyíti.
Azon gondolkodtam, hogy milyen segítséget adhatok a gyerekeimnek abban, hogy jobb tanulási szokásaik legyenek és kicsit sikeresebbek legyenek az iskolában. (Tévedés ne essék, nem a kitűnőről beszélek, hanem arról, hogy megtanuljon tanulni.) 

Gondolkodtam néhány ötleten, és így is próbáltam megvalósítani a dolgokat itthon.

1. FIX HELY A HÁZIK ELVÉGZÉSÉRE. - Én szeretem, ha a gyerekek ülve tanulnak. Azt is szeretem, ha mindennek helye van. A gyerekek is tudják, hogy az ebédlőasztalánál hogyan ülünk és viselkedünk, és az íróasztalnál is. Zsófinak van fix helye, hiszen már 2 éve tanulunk ott. De mivel egy szobájuk van (kicsi a ház), meg kell oldani, hogy Nimród is tanulni tudjon, így bevettünk egy másik asztalt, ahol majd ő fog tanulni. Kell, szükség van egy helyre, ahol tudja, hogy odaülhet, és megcsinálhatja a feladatait.
Szépen rendbe tettük a dolgokat a szobában, mindennek megvan a helye, és remélem, hogy az így is marad.

2. IDŐT KELL HATÁROZNI. - Egyébként órákig ülhetünk az asztalnál. Az idősebb gyerekek már képesek hosszabb ideig összepontosítani, de a kicsik nem. Kell nekik időt adnunk. De az is tény, hogy hajlamosak elbambulni, elgondolkodni, vagy azt gondolják, ha nem csinálják, gyorsabban végeznek, vagy ilyesmi :) Mi Zsófiával küzdünk ebben, ezért tudom, hogy fontos ez.
Amikor tavaly hazahoztam a napköziből, jobban működött a tanulása, javultak a jegyei. De nagyon sokat vitáztunk és veszekedtünk a sorrenden. Tudni kell felismerni azt is, hogy lehet-e rögtön pihentetni, vagy gyorsan meg kell csinálni vele, mert ha akkor nem, akkor később sem... Volt, hogy 1 órát küzdöttünk néhány feladattal, máskor meg megoldottuk ugyanazt 10 perc alatt.

3. SZABÁLYOK A MÉDIA HASZNÁLATÁRA. - Nálunk nincs a gyerekeknek tabletje, vagy telefonja, de van a házban, és élnek, élnének ennek használatával. Ha nem figyelünk oda, függők is lennének. Vagy talán már azok is...
Szerintem szükség van ezekre, mert a mindennapi élet már ilyen. De szabályozni kell ezt is. A leányom, ha rajta múlna (még jó, hogy nem rajta múlik) egész nap képes lenne a tévé előtt ülni és azt bámulni. Most nyáron egy kicsit én is hibás voltam, mert többet engedtem nekik tévézni meg számítógépezni, mint szoktak. De ezt 2 nap múlva megszűnik.
Lehet persze jutalmazni ezt nálunk, adhatunk nekik 30 percet vagy 1 órát, max. játszani, de ha lekötjük őket és keresünk nekik programot, akkor nem lesz rá ideje. Ezt is láttam a nyáron, hogy amikor mindig mentünk valahová, nem jutott az eszükbe.

4. OTTHONI FELADATOK. - Amelyek a javukra válnak, ha segítenek és teljesítik, de erről majd később. Csak azt tudom, hogy sok mindent átértékelve jutottam el oda, hogy be kell őket vonni a mindennapi feladatokba is.
Nálunk már egy ideje ők készítik el maguknak a reggelit. A mai napon ez a beszélgetés zajlott le a gyerekeim között:
Reggelihez készülődünk.
Zsófi: Üljetek le, majd én mindent elintézek, megoldok. :-)
Mindent kirakott, adott enni a tesóinak. Ilyenkor annyira édes.
Ezután Nimród: Akkor most imádkozzunk. :-)
Úgy, hogy nem voltam ott, csak a szobából mosolyogtam, és nagy boldogság van a szívemben.

Minden tekintetben izgalmas iskolai évnek ígérkezik ez a tanév. Kicsit izgulok, izgatott is vagyok, az új kihívások, feladatok miatt. A kisfiam miatt, aki elsős lesz, Kata miatt, aki megkezdi az ovit, és szerintem érte izgulok a legjobban, mert elég szertelen, de cuki, meg persze nagylányom miatt, aki éppen úgy éli meg a mindennapokat, hogy azokba belehal. :)
De éppen ezt szeretjük bennük.
És ettől izgalmas minden.

Balatoni, nem túl sikeres gasztro-túra

Tudom, már régen jelentkeztem, de az utóbbi időben nem igazán voltam itthon. Volt egy gyerektáborunk, amit szerveztem, és sok mindennel kellett foglalkoznom, de a főzéssel nem. A gyülekezeti testvérek ezt a terhet levették a vállamról, de ettől függetlenül finom és egészséges ételeket ettünk.
Utána nyaraltunk a Balatonnál, ahol szembesültem azzal, hogy nem igazán ismerik, vagy nem tudnak mit kezdeni a szállodák, talponállók vagy büfék a vegetáriánussággal, de a vegánsággal még inkább nem.
Minden étlapon csak a klasszikus, "ez jó a vegáknak, mert ilyesmit esznek" típusú ételeket találsz. Én úgy indultam el, hogy az egyetlen dolog, amit nem szeretnék enni a héten, az a rántott sajt. Alapból nem vagyok nagy sajtrajongó. Szoktam enni nagyon ritkán, de jól el vagyok nélküle. Nem szoktam helyettesíteni sem, mert nem szeretem az ételeket azért helyettesíteni, hogy olyan íze legyen, mintha... Pl. tejfölt is ritkán eszem, de nem igazán szeretem a növényi tejföl kifejezést, mert az nem tejföl, inkább valamiféle öntet, de ezen most nem fogok lovagolni, sem vitát nyitni. :)

Szóval, arra gondoltam milyen jó lesz majd felfedezni a Balaton adta vegán lehetőségeket, hiszen én alapvetően vegán beállítottságú vagyok, de nem borulok ki, ha esetleg tojás, tejföl vagy sajt van az ételben. Bár tény, hogy célirányosan így indultam, szent elhatározással, hogy megnézem, hogy milyen kreatívak és ötletesek a Balatonnál... Hát, nem igazán nyert.
Tény, hogy nem voltunk nagy szállodában vagy exkluzív éttermekben (szerintem a gyerekeinkkel ki is tiltottak volna minket :) ), de azért örültem volna, ha...

Így maradt néhány olyan étel, amiből lehetett választani.

Rántott sajt hasáb krumplival - tettek hozzá áfonyadzsemet is, mert ez camembert volt, és az dukál hozzá. Megettem, mivel nem igazán volt még más választási lehetőség. Annyira nem volt rossz, de ezután nem akartam ezt enni többet.

A gyerekek két dolognál maradtak: tejfölös tészta, mert az mindenhol van és sült krumpli kecthuppal. A gyerekek általában nem problémáznak az evéssel, nekik nem fontos, csak kell az evés az életben maradáshoz és a sok-sok ugráláshoz. :)

Számomra az egyik legfontosabb étel ez volt. Nagy paradicsom-rajongó vagyok, így mindenhol ettem egy paradicsomsalátát, mert szeretem megkóstolni, hogy ki hogy készíti. Volt izgi verzió és volt nagyon rossz is. De az biztos, hogy ezzel nem jártam rosszul. Este, vacsira egyébként is kiválóan alkalmas.

A palacsinta nagy kedvenc a családban, de amíg itthon majdnem minden héten kell sütnöm, addig a nyaralásban csak én vállaltam be ezt. Ám ezt is csak azért, mert gyermekkoromat idézte, a lángos-palacsinta hangulat. Mivel a lángost túl zsírosnak gondoltam és láttam, ez maradt. Kicsit bűnöztem. :)

Nos, ez a Vegaburger a jobbak között volt. Nagylányom rendelte, és meg is ette. Volt olyan burger, amelyik rettenetesen rossz volt, még Férj, aki egy hős, és mindig megeszi a gyerekek után a maradékot is azt mondta, hogy nagyon rossz volt. Nagylányom pedig, aki amúgy is arról híres, hogy felesleges enni, mert annyi minden más történik az életben, elfogyasztotta mind egy szálig. Kivéve a paradicsomot, azt én kaptam meg :)

Aztán végre találtunk egy helyet, ahol volt más is, mint rántott sajt. Falafel. Nagyon finom és nagyon guszta volt, és bár én általában magában szeretem az ilyesmit, most kértem rá egy kis snidlinges-fokhagymás öntet. Tudtam én, hogy nem vegán joghurt ez (nem eszem joghurtot sem, semmilyen formában, se simát, se vegánt), de így elég finom volt. Jól is néz ki, nem?

Nos, Balaton ide, Balaton oda, sokat kell még tanulniuk a vendéglátó helyeknek. 

Még akkor is, ha kevesebb vega vagy vegán érkezik hozzájuk, készülni kell rájuk. Ezen az utolsó helyen a szakács srác mondta, hogy volt egy vega barátnője, és ő mondta, hogy nem tud mit enni sehol, náluk sem. Tegyenek valamit ennek érdekében. És ekkor gondoltak erre, mint alternatív megoldásra. 

De én már annak is örülök, hogy valaki szóba áll ezzel.

Haladás. 

Csak szomorú, hogy ilyen kicsi a választék, és nem gondolnak ránk.

De egyszer!!!!

Iskolakezdés

Visszaszámlálunk. Ti is?
Már csak napok kérdése, és itt van az iskola.

Nem tudom, hogy nálatok hogy van ennek a kérdése (kivételt persze az otthon oktatósokat :) ), de nálunk elég vegyes a fogadtatása ennek az egésznek. Mondanom sem kell, hogy Zsófia, aki már tudja, hogy mire számíthat nem annyira várja az iskolát, hozzáállása leginkább az L-betűs kisfiúhoz hasonlít.

Az utolsó hétvégét Velencén töltöttük, és jól éreztük magunkat.

 Zsófia legszívesebben mindig csak szórakozna, jól érezné magát egész évben, és annak örülne, ha csak játszani és vendégségbe kellene járni örökké. Kimondottan társasági lény a lelkem, arról szól az élete, hogy mindenkivel jóban van, barátságokat köt, mindenkit meghív hozzánk, vagy meghívatja magát másokhoz :). Az egész lénye egy amolyan társasági, bohém, buli az élet típusú gyermek, aki mindig mindenben benne van, mindent kipróbál, nagyon bátor csaj. Kicsinek is ilyen volt.
A tanulás nem igazán lelkesíti, bár jó képességű és jó tanuló. Több a füstje, mint a lángja a stílusának. Jobban szeret egy kiadósat panaszkodni arról, hogy mennyire nem szeret tanulni, miközben kevés idő alatt elvégezni a feladatot.
Művészi beállítottsága révén jobban várja a rajzszakkört és a gitárórákat, mint a matekozást és az olvasást, de ilyennek szeretjük. A tanító néni szerint, ha a kreativitást osztályoznák, akkor 12-est kapna, de sajnos nem osztályozzák ezt a tárgyat. Tényleg, miért nem? Nem is értem!!!

Nimród a megfontolt és mindent átgondoló gyermekem. Nála mindig minden logikusan kell, hogy eldőljön. Mindig mindent átgondol, hogy ebből minek milyen következménye lesz. Ő az a gyerekem, aki, ha szólsz, hogy indulunk, vagy megyünk, akkor elsőnek ott van, aki reggelente elviszi a pizsamáját, megigazítja az ágyát, és legtöbbször egymás mellett van a cipője is. Ő az, aki mindig tudja, hogy ki mikor mit mondott, mikor hangzott el és még sorolhatnám. Kicsit KOCKA a gyerek, és ezt nem sértő megjegyzésnek szántam, hanem éppen azért, mert jó, hogy van egy ilyen gyerekem. Az újdonság erejével hat ez nekem, mivel magam sem ilyen vagyok. :)
Nos, kisfiam az, aki már nagyon várja az iskolát, nagyon lelkes. Ő volt az, aki nyáron azt mondta:
"Jó ez a sok program, meg hogy mindenfele megyünk, de most már mehetnénk az iskolába is."
Ő az, aki a leghamarabb elkészítette a táskáját, és izgatottan várja az iskolát. (Persze, elsős lesz, ilyenkor még meg van a lelkesedés.)

Kata pedig ovis lesz. Hihetetlen egy csaj. Nagyon jó természete van, nagyon kedves, bújós, szeretni való leány, csak nem könnyű eset. Ha túl nagy a csend, az már valami olyasmit jelent, hogy bajt csinált, és itt szó szerint kell érteni mindent.
Olyasmire gondolok, hogy pár percre eltűnsz, és a bekevert mákostöltelékbe beleönt egy fél zacskó sót, vagy megtalálja az akril festékedet, és kifesti magát és még sorolhatnám.
Kata lelkesedése is nagy az óvoda iránt olyan, mint Nimródé az iskola iránt. Szóval izgatottan várja már.

És hát itt vagyok én.
Én is várom már az iskolát. Ezen a nyáron elfáradtam, a sok-sok program és esemény nagyon leszívta az energiámat. Mondjuk én mindig is szerettem az iskolát. Iskolába járni is szerettem (a tanulásért én sem lelkesedtem annyira), gyerekek között lenni pedig nagyon szeretek.
Ebben a tanévben sok lesz a feladat, marad a hittan, és most még Székesfehérvár is bejött, de erről majd később. :)
Izgatott vagyok. Én még nem pakoltam be a táskámba, de azt már tudom, hogy nagyon furcsa év veszi kezdetét, hiszen egy gyerekem sem lesz itthon.
Ez már most nagyon furcsa érzés nekem. Izgatott vagyok és izgatottan várom.
Szeretem a kihívásokat.

Úgyhogy, kedves Mindenki, aki olvas engem, vagy idetéved!
Boldog SZEPTEMBERI új évet kívánok mindenkinek!

A szív kulcsa

Terveztem ám, hogy majd képes beszámolót adok a balatoni nyaralásról, mert tényleg jó volt, a gyerekek is jól érezték magukat, és én is, mert nem volt 40 fok, és nem kellett a vízben állnom órákon keresztül, nem igazán szeretem. A Férj által készített képek (a jó minőségűek és nem az én telefonommal csattogtatott valamik) még a gépben vannak, és miután hazajöttünk a nyaralásból nem igazán van időm erre, sok időmet elveszi a főzés, a pakolás, a rendrakás (tudjátok, a szokásos napi rutin).
És ilyenkor este, kicsit jól esik leülni és elmélkedni, filózgatni.

Mert mostanában ilyen hangulatban (is) vagyok.

Sokat gondolkodtam mostanában a szívvel azzal kapcsolatban, hogy mi is a fontos nekem. Igen, nekem.

A nyár nagyon fárasztó és zsúfolt volt, és úgy éreztem és érzem, hogy nagyon elfáradtam a nyár végére, és nem igazán volt időm kipihenni magam. Hiányzott az az 1 hét nyugi, amit a gyerekek az anyukámnál szoktak tölteni. De most anyukámnak mindkét szemét műtötték, és nem emelhetett, nem cipekedhetett, nem terhelhette meg, stb. és az én gyerekeim nem arról híresek, hogy nyugodtan és egy helyben ülnek a mama mellett vagy azt csinálják, amit mondanak nekik. Úgyhogy kimaradt, és ezt érzem is. Ilyenkor szoktam regenerálódni, és úgy érzem, hogy szükségem is van rá.

Nem vagyok robot, és igen, el szoktam fáradni.

Nem is igazán tudom, hogy csodálom-e, vagy hiszek-e a mindig topon lévő csodaanyukáknak, akik mindig mosolyogva élik meg az anyaság örömét, mindig szép rend van  náluk és mindig csodálatos ebédet kreálnak. Én igenis elfáradtam, és szükségem lenne pihenésre és feltöltekezésre. 

Nem is tudom, hogy mikor vonultam már el egy könyvvel olvasni, vagy csak úgy feltettem a lábamat, hogy nem csináltam semmit.

Aztán eszembe jutott egy ige:

"Mert ahol a te kincsed van, ott van a te szíved is." (Máté 6,21)

Azon gondolkodtam, hogy milyen kincseim is vannak nekem. Milyen értékeim? Van-e kincs a szívemben, vagy felesleges dolgokat halmoztam össze az évek során.

Mi az, amire Isten elhívott és milyen dolgokat kell tennem még az életben, a családomban, itthon? Van-e értelme annak, amit csinálok, gyereknevelés, tanítás, írás - és persze tudom, hogy van, csak jó ezt megerősíteni, mert "elfáradnak a legkülönbek is". Itt nem én vagyok a legkülönb, hanem a Biblia mondja, hogy azok is elfáradnak, akik különleges munkát végeznek és végeztek. Pál apostol és maga Jézus is elfáradt. Nem kell nekünk mindig mindent bírnunk és egy szuszra elvégeznünk.

Szeretek néha elmélázni az élet nagy vagy kis dolgain. (Ez persze sokszor a fáradtság jele, de akkor is jó.) Mert meggyőződésem, hogy szembe kell néznünk azzal, hogy hogy és hol állunk lelkileg, érzelmileg és fizikailag is. Igenis ki kell értékelni azt, ami elmúlt (jelen esetben a nyár), és át kell gondolni a jövőt (szeptemberi kezdést) minden tekintetben.

Nagyon fontosnak érzem azt, hogy higgyünk abban, hogy értékesek és fontosak vagyunk. Mindegy, hogy otthon vagyunk vagy dolgozunk, mindegy, hogy 4-6-8 órás a munkánk, mindegy hogy orvosok vagyunk vagy tanárok, esetleg otthon tanító szülők, a FELADATUNK NAGYON FONTOS!

Kincset hordozunk magunkban, amelyeket át kell adni!

Nagyon fontos dolog a megelégedettség. Ebből írtam a lelkigondozói szakirányban a szakdolgozatomat, mert ez minket, nőket igen nagyon érint.

Pár napja tudtam meg, hogy valakik, akik nekem fontosak nem folytatják tovább együtt az életüket. Eléggé padlót fogtam, kiborultam, még sírtam is, mert nagyon szerettem, szeretem őket, fontos részei az életemnek, életünknek. Napok óta jár az agyam, hogy mit kellett volna tennem, hogyan lehetett volna változtatni, segíteni... de persze tudom én, hogy mások helyett nem lehet és nem is kell döntenem. Csak nehéz.

Ezért is jutott eszembe ez az ige.
Meg a kincs.

 

Az Éden kertben Éva a tökéleteset kapta meg. A legjobb férjet, a legszebb "házat", ahol egy nő élhet, csodálatos élményeket, eseményeket, találkozásokat (magával Istennel), és mégis elégedett volt.
Azt akarta, amit Isten adott neki. Isten pedig gondoskodott róla, és mindent megkapott. Az élete tökéletes volt. És mégsem jó. Kicsit mi nők ilyenek vagyunk, nem? Valamivel mindig elégedetlenek vagyunk, valami nem tetszik, nem úgy áll, nem úgy néz, nem azt mondja, nem úgy cselekszik...
Jó dolga volt, főznie sem igazán kellett :), hiszen minden ott volt kéznél, a gyümölcsöket és a zöldségeket is  Istentől kapta. Isten ezzel is azt bizonyította, hogy jó legyen neki, de ő mégis mást választott. A látvány, a fa, a tudás fája felkeltette az érdeklődését.

És ahelyett, hogy a férje mellett marad, úgy döntött, hogy kilép és a saját útját járja. Máshová nézett, máshová tette a fontosat a szívében. Rossz helyre került a kincse. Azt gondolta, hogy az a gyümölcs, ami nem az övé, az sokkal jobb, mint amit Istentől kapott.
És aztán mi lett a következménye? Fájdalom és bánat.

Ezért nagy kérdés, hogy hol van a kincsünk, és főleg, hogy mi a kincsünk.
Isten-e az a kincs, vagy valami más?
Mert meggyőződésem szerint csak és kizárólag akkor van jó kincsünk, ha Istennek engedjük meg, hogy ő legyen a mi bankárunk. Ha engedjük, hogy ő vigyázzon rá, nála legyenek a kulcsok.
Máshogy nem tudom elképzelni.
Lehetetlen!
Mert megértettem, hogy máshogy nem is működik, csak úgy, ha engedem, hogy Ő jelen legyen az életemben.
Ezért KELL minden nap imádkoznunk. Mert máshogy nem működik!

Gyerekes dolog

Szeretem a gyerekeimet. Ezt mindig mondom és mindig is vallom. 

Oda vagyok értük, és persze tudom, hogy ez a normális.

Most, vasárnap délután jöttünk haza egy rövidke kis nyaralásból, amire a gyerekek várnak minden évben. Nekem a Balaton nagyon sok és nagyon fárasztó, nem vagyok egy nagy strandoló, így nagyon hálás voltam, hogy idén nem volt az a nagy meleg, mint tavaly, amikor már az első nap sikerült leégnem, és aztán napokig nem tudtam ölelgetni a gyerekeimet, sőt! :(

De idén kirándulásra alkalmas idő volt, amit nagyon szeretek, és aminek több értelmét is látom.

Igyekeztünk úgy alakítani és szervezni ezt a pár napot, hogy sok élményben legyen részük. Én ebben hiszek. Mármint az élményekben. 

Azt gondolom, hogy ha úgy nő fel, hogy ezekre visszaemlékszik, ezekre az értékekre, neki is fontos lesz majd később. Nekem a mai napig a kedvenc élményeim közé tartoznak a hajdúszoboszlói nyaralások, amelyek persze leginkább abból álltak, hogy strandoltunk, de akkor is jó volt, vagy a miskolctapolcai nyaralások, ahol túráztunk és kirándultunk. Gyerekkorom meghatározó élménye volt ez. 

Persze az sem baj, ha néha unatkozik a gyerek, de azért én magam is olyan típus vagyok, hogy szeretem, ha esemény van. Nem szeretek egy helyben ülni, éppen ezért nehéz a gyerekeimet is egy helyben ültetni. Nem is tudom, mit várok, amikor azt kérem tőlük, hogy üljenek le és maradjanak egy helyben! :) :)

Szóval, úgy mentünk el nyaralni, hogy kitakarítottam és átpakoltam a konyhát és a gyerekek szobáját, és persze maradt még feladat és elintéznivaló. Mindig hatalmas feszültség van bennem amiatt, hogy rend legyen, és hogy utolérjem magam. De persze nem mindig megy. Most például úgy jöttem haza a Balatonról, hogy nem bírok kiegyenesedni. Nem tudom, hogy a Balaton hideg vize tette-e, vagy szimplán csak rosszul feküdtem, de eléggé erős fájdalmaim vannak derékilag :)

Mégis, amikor hazajövünk, és ülök a bőröndök és házba behordott sok holmi felett, akkor nem is értem, hogy miért vállalkozom én ilyesmire, ti. hogy kezdhetem elölről az egész rendcsinálás dolgot.

Aztán persze megjelenik a kisfiam, aki kijárja azt, hogy velem aludhasson, mert Férj éjszakára megy dolgozni. Nagyon jó érzés, amikor valamelyik gyerekem odabújik hozzám, dörgölőzik, mint egy kismacska és mondja, hogy SZERETLEK. Szerintem minden anya álma és vágya ez.

Szeretem a gyerekeimet, néha esténként egyesével az ölembe veszem őket, és elmesélem nekik születésük történetét vagy picibaba korukról valamit, amit nagyon élveznek. Szeretik ezt a játékot, és én is.

Ennek ellenére - és ha igazán őszinte akarok lenni - szoktak a gyerekeim az őrületbe kergetni. Képesek rá.

Az elmúlt héten jöttem rá igazán, hogy mennyire szeretem őket, de mennyire képesek könnyen kihozni a sodromból. Képes vagyok sok apró dolgon felhúzni magam, mert nem értem a viselkedésüket, nem értem, hogy mit és miért csinálnak, és azt gondolom, hogy szándékosan akarnak bosszantani, pedig nem biztos.

Jó móka anyának lenni, még akkor is, ha fárasztó.

Tény, ami tény, én ezen a nyáron elfáradtam. Igyekeztem figyelni arra, hogy jó sok élmény érje a gyerekeket, hogy sokat legyünk együtt, hogy tanuljanak, ismerjék fel egymás és mások viszonylását az élethez és a dolgokhoz. 

Azt értettem meg az elmúlt héten, hogy a gyermekkor elmúló dolog.Olyan, mint a szél. Jön, és aztán megy.

És bár sokszor fárasztó, amit tesznek, de meg kell tanulnom változtatni, mert hamar fel fognak nőni.

Kell, hogy beszélgessünk, nevessünk velük. Meg kell mutatni, hogy érdekel minket az, amit mondanak, ami bennük van, igen jó és vicces helyzetek és persze komoly beszélgetések is kialakulhatnak. Kell, hogy érezzék, hogy fontosak nekünk.

Ha kell mesét nézzünk velük úgy, hogy odaülünk hozzájuk vagy az ölünkbe vesszük őket. Ez az ő világuk és nem baj, ha benne vagyunk egy kicsit.

Mások vagyunk, még akkor is, ha a mi véreink, de jó tudni és érezni, hogy beszélgetni kell velük és fontos is :)

  

Mások vagyunk, de ez így jó.

Biztosan ti is úgy vagytok, hogy állandóan jár az agyatok, annyi mindent kell kitalálni, szervezni, átgondolni, sok a teendő, az elintéznivaló és az IDŐ meg olyan kevés.

És sokszor nincs időnk végighallgatni a gyerekeinket, mert meg kell csinálni, el kell végezni a MI feladatunkat, pedig az ÖVÉKÉ is nagyon fontos. Lehet, hogy fontosabb.

Nekem az elmúlt hét tanulságos volt. Megértettem, hogy ott kell lennem a gyerekem, a gyerekeim életében, élményeiben, szomorúságában. 

Úgyhogy elhatároztam, hogy változtatni fogok néhány dolgon. Nem lesz könnyű.

Szeretek velük beszélgetni, szeretem, amikor összebújunk, szeretem, amikor nevetünk együtt.

Vicces helyzetek is adódnak, és ezeket is komolyan kell venni. 

A dolgok megvárnak.  

Azért tartom ezt fontosnak, hogy később, amikor már nagyobbak lesznek, akkor is odajöjjenek hozzám, hozzánk, és elmondják a problémáikat. Mert lesznek. Akkor sokkal nagyobbak.

Úgyhogy, harcra fel!

Balatongyörökön nyaraltunk

Hazajöttünk a pár napos, balatoni nyaralásunkból.
Itt, ebben a csodálatos családi házban volt a szállásunk. Tavaly is itt pihentünk, idén is ide jöttünk vissza, és ha lehetőségünk lesz rá, jövőre is visszamegyünk.
Csak ajánlani tudom.
Szép a hely, a környék, a vendéglátók nagyon kedvesek.
Csak ajánlani tudom őket.