2017. március 9., csütörtök

Harmónia

Nem vagyok egy nagy zenerajongó. Úgy értem a komolyzenéjé. Ez valahogy kimaradt az életemből. A szüleim nem szerették ezt a fajta zenét, nálunk mindig a Jó ebédhez szólt a nóta. Nótakedvelő család volt a miénk, és nagy táncosok. Én egyiket sem szerettem. 

Próbálkoztam táncolni, amikor esküvőkön meg lakodalmakban jártunk, de valahogy  nem éreztem, hogy ezt nekem találták ki. És nem is. Nem vagyok egy mulatós ember. Soha nem is voltam. Fiatalkoromban sem. Sokkal jobban lekötött engem egy jó könyv, mint hogy a tesóimmal például diszkóba járjak. Voltam vagy 3x, de frusztrált a hangos zene, hogy nem lehet beszélgetni, hogy nem lehet kommunikáni, ez nekem mindig is fontos volt.
Amikor fiatal voltam, akkor hallgattam zenét. Már biztos mondtam, nagy ELSŐ EMELET-es voltam, de zeneileg mégis a rock műfaja állt inkább közel hozzám, meg inkább az elvontabb zenék.  Mondjuk a baráti társaságom is ilyen volt, nem igazán volt választási lehetőségem mást hallgatni.
De a komoly zene nem került bele a szórásba. 
Aztán egyszer - már nem tudom, hogy hol - hallottam Vivaldi: Négy évszak című művét, ami nagyon megtetszett, és máig is az egyik kedvencem. 
Meg emlékszem az általános iskolában tanult dallamokra, amelyeket szívesen énekeltem, de ez volt minden.

Aztán bekerültem a református keresztény közösségbe, és ott sokat játszottak orgonán és harmóniumon. És bár botfülem van, és tehetségtelen vagyok (furulyázni is csak 2 #-ig és egy b-ig tudok), de szerettem hallgatni. Ráadásul a lelkész fia nagyon tehetséges volt, abszolut hallással. Emlékszem egy vicces történetre, amikor éppen énekeltünk valamit, már nem tudom, hogy mit, és ezt mondta nekünk: Gyerekek, itt nem cé van, hanem cisz! :) Nekem fogalmam sem volt mit jelent ez, csak tudtuk, hogy valamit nem úgy énekeltünk... Nehéz lehet az élet abszolút hallással... :)
Képtalálat a következőre: „harmónium”Itt, az adventista közösségben sok komoly zenei darab hangzik el, és én ezért hálás vagyok. Komolyabb darabok is. Nem értem én őket, a mélységét, de nagyon szeretem hallgatni. A gyülekezetünkben van egy karvezető-ének tanárnő, aki nagyon tehetséges és nagyon jól bánik a gyerekekkel is. Szeretem, amikor leül a zongorához, és játszik. Szeretem hallgatni.
Zsófia az ő hatására kezdett el gitározni járni.
Nimród pedig azt mondta, hogy zongorázni szeretne.
A zene tényleg fontos, és tényleg kell a gyerekeknek. 
Azt látom, azt tapasztaltam, hogy azok a gyerekek, akik zenélnek, vagy foglalkoznak komolyzenével, érzékenyebbek és engedelmesebbek, fegyelmezettebbek és kitartóbbak lesznek. 
Zsófián is ezt látom. 
Komolyan veszi a gitározást, nagyon szereti, és ügyes is. 
És az Úrnak szolgálni, mindenképpen nagy öröm!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése