Nem vagyok egy Bradley Cooper rajongó. Sokak szerint szexi meg sármos, nekem nem az esetem, ha mondhatom ezt. Nekem túl nyálas, és túl szépfiús, vagy nem is tudom. Ellenben Robert de Niro az egyik kedvenc színészem. Az biztos, hogy benne van az első ötben.
Talán miatta voltam kíváncsi erre a filmre, vagy mert a tévében reklámozták, hogy sorozatot csinálnak belőle, nem tudom, de kíváncsiságból megnéztem.
Nem tudom, elég vegyes érzéseim voltak tőle.
Egyrészt, mert sci-fi-jellegű, és én azokat ugye nem szeretem. Másrészt, mert egy jó és izgalmas filmnek indult, de szerintem elég gyengécskére sikeredett a végére. Nálam legalábbis nem érte el az adott hatást.
A címre kattintva megnézheted a filmet!
Eddie Morran válságban lévő író. Új könyve nem
hozta meg számára a várt sikert. Egy napon új gyógyszer kerül a kezébe,
amelyet egy barátja hoz neki. A tabletta elfogyasztása után Eddie
agykapacitása megnő, és szinte mindent képes megtanulni, megoldani. Arra
azonban nem gondol, hogy a tesztelés előtt álló gyógyszernek
mellékhatásai is lehetnek, különösen, ha hosszútávon fogyasztja.
Ahogy néztem a filmet, sok minden járt a fejemben. Hogy például ez a film legalizálja a drogfogyasztást, hiszen ki ne örülne annak, ha beszed egy pirulát és attól hirtelen iszonyú okossá válik, minden összefüggést megért, és 4 nap alatt megír egy könyvet? Ja, és pár hét alatt milliomos lesz? Hogy például nem érdemes küzdeni, dolgozni, harcolni dolgokért, mert elég, ha csak beveszel egy ilyen pirulát és kész, minden megy! ... Ja, vagy ez is ugyanaz?
Tényleg ez a megoldás?
Igen, az ember már csak ilyen. Szerintem, ha lenne ilyen, sok ember használná. Az teljesen mindegy, hogy egy bogyó 800 dollárba kerül (legalábbis a filmben), és a hatása csak egy napig tart. Kell az embernek mindig mindent tudnia? Tényleg ilyen az ember? Telhetetlen? Igen, sajnos ilyen.
Tudjátok, ebben benne van minden, ami az ilyen filmekben kell. Van egy szétesett főhős, egy barátnő, aki elhagyja, tartozik a lakbérrel, és nem végezte el a munkáját, helyette iszik. Na, szépen nézünk ki!
És akkor hirtelen találkozik egy régi ismerősével (ex-sógor), aki ad neki ebből az izéből, és szupermemóriája lesz, hatalmas IQ-ja, rengeteg nője, fantasztikus kocsija, új ruhái...
Az eleje tényleg jól indul. Tényleg érdekes és izgalmasra sikeredett, van benne kis humor is, ami jót tesz az ilyen filmeknek. Elgondolkodtatott, hogy Én/Te mit is tennék/tennél egy ilyen felturbózott aggyal, merre indulnék/indulnál és mihez kezdenék/kezdenél az életeddel? Most őszintén? Ki ne vágyna erre, vagy ki nem elmélkedett volna ezen? De tényleg! Még bogyó nélkül is!
És persze minden visszakerül a régi kerékvágásba, a csaja visszamegy, a karrierje felfelé ível, a lepukkant pasiból jóképű lesz, ilyesmi...
Ekkor tűnik fel Robert de Niro, aki szerintem egy rövidke szereppel is többet tesz hozzá az egész filmhez, mint maga a főszereplő. Még akkor is, ha nem hozta ki önmagából a maximumot, de ez valószínűleg mégsem olyan film volt, amiről tudta, hogy ebből aztán nagy pénz lesz. (Lehet, hogy nem volt bogyója?)
Aztán? Hát persze, hogy elfogy a bogyó. És innentől elindul a lejtő. A pasinak is, meg a filmnek is. Ez a rész valahogy számomra nem sikerült jóra. Mert azt látjuk, hogy Eddie (Bradley) kapkod, és rohan és túlél és küszködik.
Mondhatnánk, hogy jól szemlélteti a függőséggel küzdő embert, és így is van. Ilyen az, amikor valaki lejön a szerről (gondolom), amikor az életéért küzd. Hiszen ez függőség. Ebből a szempontból viszont érdemes megnézni a filmet. De tényleg! Sőt, talán fiataloknak is megmutatnám.
Mindenesetre megnéztem, elgondolkoztam rajta.
A vége sem tetszett, nagyon tipikus és nagyon hatásvadász számomra.
És Bradley Cooper ezután sem lesz a kedvenceim között. Sajnálom!
Éljünk bogyó nélküli életet! Sokkal jobb és sokkal egyszerűbb!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése