Önvallomás-szerű

Gondolom, nálatok is rohamléptekkel kezdődött a tanév. 

Nos, nálunk is. Kb. mostanra állt össze, hogy mikor mi fog történni az iskolában, a gyerek különfoglalkozásain, és itthon, így kicsit itthon is szétestem, de mivel a nyár küldetése az volt, hogy lazább leszek, "szent" elhatározás volt, hogy ezt tartani is fogom. Nehezen megy, de igyekszem.

Az úgy volt, hogy a tavalyi tanévben (ami idén május) - csak tudjátok, én szeptembertől szeptemberig számolom az évet :) - azt vettem magamon észre, hogy mindig ideges vagyok, rohangálok, mint pók a falon (bár az lehet, hogy sokkal nyugodtabban figyel a sarokból), és nem érem utol magam. Ezért elhatároztam, hogy a nyarat úgy töltöm, hogy a lehető legkevesebbet idegeskedek, mert az senkinek sem jó. 

El is dőlt, hogy mivel nem megyünk nyaralni az idén (meséltem, hogy Férj új munkahelyet talált, és "próbaidős", nem igazán tudtunk kimozdulni), persze a gyerekek mentek, ahová lehetett. És nekem személy szerint kimondottan jót tett a nyári itthonlét. Igaz, hogy festettünk, és az is igaz, hogy még mindig nincsenek dolgok a helyükön, de - laza leszek - na és? Majd egyszer!

Régebben ez is frusztrált és idegesített. Persze ma is zavar, ha a gyerekek nem teszik a tányért a mosogatóba vagy nem pakolnak el maguk után, de már nem borulok ki olyan hamar más miatt.

A másik oka az volt az észrevételemnek, hogy mivel stresszeltem (sokat) stresszevő lettem. Mindig is hajlamos voltam arra, hogy egy kis csokit benyomjak, mert hát szeretem, de idegességemben mindig ettem valamit, és ez bizony meglátszott rajtam! 

Ez akkor bukott ki, amikor tavaly nyáron, Bózsván összefutottam valakivel, akit egyébként nagyon kedvelek. Amikor még Tiszavasváriban laktam, sokat átjött a gyülekezetünkbe igét hirdetni, és amikor én már Nyíregyházán laktam, akkor én pedig át-átmentem Miskolcra. Kedves néni, és tényleg régen láttam. Mondhatom azt, hogy évek óta nem. Amikor meglátott, kikerekedett a szeme, és azt kérdezte: "Hát hova tűnt az a vékonyka lány, akit ismertem?" - Mert hát igen, meg kell valljam, voltam én valaha 50 kg! is!

Látjátok????

Ilyen voltam én valaha lánykoromban.

"Ott futnak!" - válaszoltam a gyerekeimre mutatva, de ez a mondat megmaradt bennem. 

Alapvetően nem vagyok egy hiú nő. Sosem voltam. Nem érdekelt sohasem a divat, az, hogy mi a legújabb divat, mit vegyek fel, mi az új sminktrendi vagy bármi, én úgy voltam vele, és most is úgy vagyok, hogy ilyen vagyok, ezt kell elfogadni, még nekem is. Bár nem titkolom, hogy jó érzés, amikor az ember lányát megdicsérik, hogy JÓL NÉZEL KI! Nem igaz, lányok?

Tény és való, hogy a 3 gyerek rakott rám némi pluszt, és én lustaságból vagy genetika is, de sok kiló feljött. Hálás vagyok a Férjemnek azért, mert ő ezt sohasem tette szóvá. Vannak olyan férfiak, akiknél ez elvárás. Mármint a feleségek, barátnők felé. Amikor pár éve jártam kondi terembe, ott mondta nekem az egyik edző, hogy sok férfi elvárja a párjától, hogy jól nézzen ki, de azért ide ne járjanak, mert még valamelyik másik pasinak megtetszenek. De azért nézzenek ki jól! Na, én is jártam, és tényleg látszott rajtam. De aztán pár éve jött a kézműtétem, és az, hogy kb. két éve kiderült, hogy újra műteni kellene a kezemet, mert nem tudok vele rendesen fogni és szorítani, így sajnos konditerembe se tudok menni.

Ami tény, hogy összeszedtem magam súlyilag, na!
Ez egy tavalyi kép, és kicsit jó, hogy messzebbről készült, de ugye milyen más? Mégis én vagyok a képen.

Ezért döntöttem úgy a nyáron, hogy megpróbálok kicsit jobban odafigyelni magamra. Egy anya amúgy is mindig rohan, csoda, ha utoléri magát, és még jól is nézzen ki?
Hát igen! Szerintem ez fontos.
Nem mások miatt, hanem a Férje miatt, vagy jobban mondva a Férjének.

Én alapvetően sohasem voltam sem fogyókúra párti, sem drasztikus ételmegvonás párti. Szeretek enni, és szerintem nem is kell leszokni az evésről, maximum a mennyiségről!!! (NAGYON FONTOS!) és hogy minőségi étel kerüljön a szervezetbe. Na, ezt csináltam nyáron, és jól is ment. - 7 kg-val vagyok kevesebb, mint voltam.

Itt legalábbis ennyivel vagyok kevesebb. Nem látszik annyira, de én mégis érzem. És a Férjem is. :)
Persze van még mire figyeljek, de azért igyekszem.
Hogy mi a titka?
Egyrészt amiatt nem stresszelek, hogy mit eszek. Mert sajnos eszek, és nem mindig egészséges ételeket. Nassolós is vagyok, tehát a csoki azért befigyel, bár mostanában rászoktam a magokra. A napraforgót vagy szotyit nyomom rendesen, mert jó sok energia van benne.

MI VÁLT BE?
1) Reggel igyekszem reggelizni (ez nem volt alapvetően jellemző rám), és ha lehet zabkását gyümölccsel.
2) Nem eszem meg a gyerekeim után a maradékot!
3) Megpróbálok odafigyelni a stresszevésre és a nassolásra. Ez eddig a legnehezebb nekem. Mert a stresszt leadni alapvetően nehezen megy.
4) Ha lehetséges, este 6 után nem eszek. Ha igen, akkor leginkább levest vagy magokat.
5) Újra elkezdtem úszni. Ez az egyetlen olyan sport, amitől nem fáj a kezem. Mivel most már mind a három gyerekem úszik, egyszerűbb volt nekem is a vízben, mint a parton. És rá vagyok kényszerülve arra, hogy mozogjak. Egyébként nagyon élvezem! :)

Ennyi.
Ha van/lesz tovább jó hírem, akkor majd szólok!