2023. augusztus 18., péntek

#145. Népek tábora - 3. nap

 Shalom.
Természetesen nem maradhat ki Izrael 🇳🇮 sem, amikor bibliai táborról van szó. 
Eszter könyve alapján megértettük, hogy hogyan lehet egy nő igazi hős, aki tesz az ő népéért. Az egyik kedvenc bibliai könyvem, naná!, hogy szívesen beszélek róla.
Megismertük a gonosz Hámán nevét, és megkóstoltuk a zsidó recept alapján készült Hámán füle sütit is.
 

Az írástudó "rabbink" segítségével kicsit megismertük Izraelt, az ételeit, a jellegzetességeit, kicsit a történelmét is. Hallhattunk sófárt és klezmer zenét, majd a bátrak megtanulhattak héberül betűzni, és elolvasni a Biblia első mondatát. 
 
 
 Kerestünk képben képet is. Ilyet. Majd hamarosan megosztom a többit is. :)
 Délután egy rövid sétára mentünk a fehérvárcsurgói kastély körül, ahol a mezítlábas park sem maradt ki. 
 
 
Ezután elkezdődött a várva várt Sakkbajnokság, ahová most 12-en neveztek. A versenybíró szerepét idén is Nimród látta el. ❤️ 
 
Kiosztottuk a Dekázó- és Kapura rúgás verseny oklevelet is. Még cukorkát is kaptak a kérdésekre jól válaszolók. 
 
Volt persze kézműves lehetőség is. Gipszet festettek, meg persze a fiúk rendületlenül fociztak. Nimród néha lazított is.
 

Nemcsak a Hámán fülét kóstoltuk meg, hanem kovásztalan kenyeret is, hiszen a kivonuláskor ezt ették.
Egy nagypapától virágot is kaptam , ami persze a gyülekezeti termet fogja díszíteni.
 
Holnap újabb kalandra megyünk egy másik országba! 

Fantasztikus!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése