2017. szeptember 11., hétfő

Derék asszony és az IDŐ

Példabeszédek 31,10-31

 "Felkel még éjjel, eledelt ad az ő házának, és rendel ételt az ő szolgálóleányinak.

Az i

A tipikus nagy kérdés, hogy hogyan töltöm el az időmet. Az, hogy hogyan, sokat elárul abból, ami igazán fontos nekem. (ÉN például tudom magamról, hogy sorozatfüggő vagyok, mármint ha sok időm van. Nehezen tudom abbahagyni, muszáj egyszerre megnéznem, ha nagyon tetszik. A nyár, ahogy már sokszor írtam róla, a Veronica Mars című sorozat jegyében zajlott.)
Szerelmeses romantikusas hangulatban voltam.


De mivel már elkezdődött az iskola és sok minden más program, nincs rá időm, hogy ezekkel foglalkozzak. 
Az jutott az eszembe, hogy jó, hogy a Derék asszonynak nem volt tévéje. :)

Néha (vagy gyakran) úgy érzem, hogy 24 óra alatt sok mindent kellene megcsinálni, elvégezni, de ez olyan kevés idő.
Én például nagyon szeretek egyedül rakodni, pakolni, elmolyogni a dolgokkal. Figyelni, hogy hogy alakul a rend és a tisztaság a házban. De nem tudok mindennel végezni, csak kis dolgokat tudok megcsinálni egyszerre, mert elfárad az ember, meg annyi minden más van (gyerekek, főzés, mosás, kenyérsütés, ide-oda menés stb.)

Minden alkalommal, amikor elhatározásokra jutok-e tekintetben eszembe jutnak ezek a dolgok:
  • Hogyan fogom eltölteni az időmet?
  • Mi lesz az, amire a gyerekeim emlékeznek a közös életünkben? Milyen élmények maradnak meg bennük?
  • Milyen dolgokat csinálok, teszek, ami az Isten akarata? Amit ő szeretne, hogy csináljak?
  • Milyen prioritásaim vannak? 
  • Mit és min kell változtani?
  • Élek-e olyan módon, ami Istent dicsőíti?
Amit biztosan tudok, hogy sok jó dologgal lehet az időnket eltölteni. Sok jó dolog lehet gyümölcsöző az életünkben. 

A Derék asszony szívesen dolgozik. Két kezével végzi a munkát, és örül ennek. Másoknak szolgál. Önzetlen szívű, és különlegesen jó kapcsolata van Krisztussal.

Mindannyiunknak csak 24 óra a nap, hogy úgy tudjuk gondozni a családunkat, hogy az áldott lehessen és legyen. Hiszen ők azok az emberek, akiket szeretünk, akikkel élni akarjuk az életünket, akik fontosak nekünk. Szerintem fontos a céltudatosság.


Mindig mindenki azt mondja, hogy a napot korán kezdjük. A nyáron én ettől elszoktam. Nem is igazán akartam korán kelni, hiszen minek? De közben pedig rájöttem, hogy az a típus vagyok, aki szeret korán kelni. Hiányoztak már azok a reggelek, amikor ülök a fotelembe a teámmal, és átgondolom a napot, tervet készítek, fejben megszervezem, hogy aznap mit is fogok csinálni.
Éveken keresztül korán keltem, későn feküdtem. Azt mondják, hogy bagoly típus vagyok, este is sokáig fent bírok lenni, és akkor vagyok jobban hatékony. A reggelem sokkal jobban elmegy csak úgy. Ha nincs cél és feladat. 

Egyébként hiszem azt, hogy a reggeli ima megoldás. A Biblia is ezt mondja:

"Felkel még éjjel, eledelt ad az ő házának, és rendel ételt az ő szolgálóleányinak" (Példabeszédek 31,15)

Én is ezt értettem meg, hogy reggel a legjobb időt fordítani az imádságra, és az odaszánásra. Az átgondolásra és a tervezésre. 
Csak ezután van értelme, hogy az ember elkezdje az ún. "reggeli rutint". Hogy mi is ez?
  • Ima
  • Ennivalók előkészítése (pl. a tízóra, ebéd, uzsonna) becsomagolása. Mi ugyanis mindent viszünk az iskolába, és ez sok idő.
  • Gyerekek ébresztése és az ezzel járó teendők ellenőrzése. - Még akkor is, ha mindenki önálló, de azért figyelni kell arra, hogy a pizsama a helyére kerüljön, az ágy meg legyen igazítva, a ruhák helyes sorrendben kerüljenek fel és még sorolhatnám.
  • Családi istentisztelet. - Míg reggeliznek, szoktam nekik történetet olvasni, ami bibliai jellegű. Ezt ebben a tanévben is nagyon fontosnak tartom.
  • Időben elkészülés és indulás az iskolába.
  • Mosás indítása - mert hogy szinte minden nap mosok.  
  • Fürdőszoba áttörlése (ha belefér, még hajnalban, ha nem, miután a gyerekeket elvittem az oviba, iskolába)
Miután hazavittem a gyerekeket, ami fontos: Készítsünk ebédet. :) 
Mivel Férj 3 szakba jár, mindig máskor kell, hogy elkészüljön az ebéd. Ha reggeles, akkor fél 3-ra, ha délutános, akkor délre, ha éjszakás, akkor 2-3 fele, amikor felkel. Ezért nagyon nehéz ez a feladat.

Aztán este:
  • Vacsora - Mivel a gyerekek önellátóak, ezt is meg szokták oldani maguknak. Kivéve, amikor mondjuk úszás van, és hosszúsak vagyunk, azaz soká érünk haza, akkor készítek nekik valamit, amit ott meg tudnak enni. 
  • Fürdés 
  • Meseolvasás
  • Villanyoltás
Szóval, hogy mire jöttem rá?
A sorozatokkal kapcsolatban például arra, hogy nem mindig vitt közelebb Krisztushoz. Voltak felismeréseim és felfedezéseim egy-egy téma kapcsán, amelyeket átültettem az életbe és hitbe, de igazából Pálnak van igaza:
Továbbá, Atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek, amik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekről gondolkodjatok. Filippi 4,8
Meg kell fontolni, hogy hogyan töltjük az időnket minden nap. Megértettem, hogy ezek a műsorok vagy felesleges számítógépes idő (ez mondjuk kevésbé probléma nekem) elveszi azokat a dolgokat, amelyeknek igazán van értelme. 
Ha átgondolom így a napjaimat, akkor a szombatjaim is áldottabbak szoktak lenni.
Mert mi is van szombaton? Nemcsak a teremtés emlékünnepe van, hanem az egy SZENT NAP, egy ISTEN SZÁMÁRA ELKÜLÖNÍTETT NAP. A 4. parancsolat az egyetlen olyan parancsolat, amelyik foglalkozik az idő múlásával.
Azt gondolom, hogy amikor igazi életcélunk van, amikor keressük az idő helyes felhasználását, akkor az Úr megáld minket bőségesen, és hatalmas tapasztalatokban lesz részünk.
Nálad hogyan működik az időbeosztás? Naptár? Jegyzetfüzet?
Tényleg érdekel!

1 megjegyzés:

  1. Én a sorozatokat laptopon nézem hallgatom..
    Pl konyha takarítás közben megy a laptopon a film, vagy hangoskönyv, ilyenkor olyanokat "nézek" hallgatok,amit ismerek, többször láttam, kedvencek. És közben végzem a munkám.

    Vagy mikor nyugi van és le tudok ülni varrni, anyagot szabni (Most pl takaróknak való farmer négyzeteket szabok az újrahasznosítás jegyében. ilyenkor nézhetem is a filmet) Ha este tv elé ülök le, akkor viszont mindig csinálok közben valamit. Krumplit pucolok, vagy ha nyugi van minden rendben, akkor zoknit kötök, vagy hímezek, ruhát javítok stb.
    Amúgy én a hajnali kávé mellett szoktam listát írni, gyakran részletesen a napi teendőkről, és aztán húzogatom ki, amit elvégeztem..Nekem ez segít abban hogy haladjak a munkával. A hajnali ima jó ötlet.

    VálaszTörlés