Könyvajánló - Agatha Christie: Gyöngyöző cián

 Ebben a hónapban nem volt időm olvasni, pedig ez egy rövid hónap. Igaz, hogy most az Elle Cosimano-sorozatra buktam rá, de most gondoltam, pihentetem a folytatást, kis hatásszünet, hogy izgalmasabb legyen a folytatás. És ilyenkor mindig előveszek egy Agathát. Mert hát "könnyű" olvasmány - ami nem igaz -, hiszen figyelni kell, de mégis valahogy sodor magával a lendület. 

Először úgy emlékeztem, hogy nem emlékszem erre a könyvre. Aztán ahogy elkezdtem olvasni, és nagyon tetszett, főleg az életutak és ahogy ír Christie arról, ahogy az emberek gondolkodnak, éreztek, ami lejátszódott bennük... Zseniális a nő! Szóval, később már emlékeztem, bár néha elbizonytalanodtam, hogy jól emlékszem-e, de akkor is elolvastam, és  azt éreztem, hogy hűha! 

Talán már többször mondtam, hogy szeretem Christie azon könyveit, amelyikben nincs se Poirot, se Marple (azokat is szeretem persze), de jó, hogy nemcsak rájuk épített.

Tartalom:

Rosemary Barton szép, fiatal, gazdag, boldog – miért lenne öngyilkos? De ha nem öngyilkos lett, akkor legközelebbi családtagjai és barátai közül tett ciánt a pezsgőjébe valaki. De ki akarhatta volna a halálát? George Barton, a férje el sem tudja képzelni, megrendezi hát egy évvel felesége halála után ugyanott, ugyanazokkal a vendégekkel a vacsorát, hátha kiderül valami. Ki is derül: újabb haláleset történik. Biztos hát, hogy Rosemary sem önkezével vetett véget az életének. Gyanúsítottakban szokás szerint nincs hiány. Agatha Christie ismét zseniális bűntényt alkotott – minden nyom ott van a szemünk előtt, csak nem vesszük észre…

Idézetek:   

– A legtöbb sikeres ember boldogtalan. De éppen ezért vannak sikereik – kénytelenek mindig abból meríteni önbizalmat, hogy elérnek valamit, amire a világ felfigyel.
– Milyen elképesztő ötleteid vannak, Anthony!
– Ha kicsit gondolkozol, rá fogsz jönni, hogy igazam van. A boldog emberek azért nem viszik semmire, mert olyan jó viszonyban vannak önmagukkal, hogy fütyülnek mindenre.

Nőkkel nem érdemes vitatkozni.

Az volt a baj, hogy túl gyakran találkoztak. Nem lehet egy viszonyt állandóan forrponton tartani.

Race ezredesnek nem volt erős oldala a csevegés. Modellje lehetett volna egy korábbi regényíró nemzedék kedvelt figurájának, a hallgatag erős embernek.

A (deszert) a cseresznyedzsemre emlékeztet, amilyet egyszer én is készítettem…
-…én nem értek a háztartáshoz. Koncentráljon a dzsemkészítésre, kiváltképp a cseresznyedzsemre.
– Ritkán készítek cseresznyedzsemet.
– Miért?
– Mert könnyen megcukrosodik, hacsak nem főzőcseresznyéből készíti az ember, az ún. Morelli-cseresznyéből.

Nem jó, ha két ember együtt marad, ha már nem szereti egymást.

Vagyis ez a nyomorúság, ez a sajgó, kínzó várakozás – ez a szerelem!

– Kedves Race-em…ne beszéljen már képtelenségeket. Iris még gyerek volt, iskolás lány.
– Két iskolás lányt is ismertem, aki gyilkosságot követett el.

Vidéken nagyon lényeges, hogy kik a szomszédok. Az embernek vagy elutasítóan, vagy barátságosan kell viselkednie velük; nem kezelheti egyszerűen kedves ismerősként őket, mint Londonban.