Csend a lelke mindennek!
Bizonyára már te is részese lehettél a következő szituációnak: gyanútlanul haladsz a ruhásszekrényed felé, hogy az éjszakai divatos öltözékedet nappali viseletre váltsd. Az ajtót kitárva, a hétköznapi rendtől szélsőségesen eltérő KÁOSZ tárul a szemeid elé. Félretéve minden, osztályon felüli igényedet már csak arra vágyakozol, hogy megkaparints egy tiszta pólót. Belemélyedsz a KÁOSZ-be, kezeid átláthatatlan ruhafal mögött keresgélnek. Ujjaid egyszer-kétszer végigsimítanak egy antik darabot, amiről eszedbe jut, milyen régen el akarod dobozolni. Persze erre nincs időd. A sikertelennek tűnő vállalkozást megmenti egy jól bevált ötlet: a szennyes ruha-tartóból kiveszed a 4 napja viselt felsőruházatot és büszkén elindulsz otthonról. A buszon a melletted állók gyanús pillantásainak hatására döntést hozol: ha hazaérsz az első dolgot lesz rendet rakni, takarítani.
Késő este fejezed be a pakolást és jó érzéssel szemléled művedet. A szekrényedben megnyugtató látványt nyújt a rend. Pakolás közben volt, amit ki kellett dobnod. Volt, amit javítás céljából félre kellett raknod. Volt, amit másnak akartál adni. A legmeglepőbb pedig , hogy a póló, amit reggel fel akartál venni, most negyedmagával előkerült a szekrény mélyéből. Egyszerűen csak egy kis időt kellett szánnod dolgaid rendszerezésére, és közben eleget tettél ennek a belső késztetéssé vált parancsnak, egészen megdöbbentő, milyen sok mindennel találkozol: dolgok, amiket túl sokáig tartottál magadnál - némelyik meg is molyosodott - volt aminek örültél és hálát adtál, s találtál olyasmit is, amin sírva fakadtál.
Léteztek pillanatok, amikor feladtad a reményt, hogy valaha is rend lesz, s léteztek pillanatok, amikor eluralkodott a remény mámora, mert kezdtek átláthatóvá válni dolgaid. Egy kis rend. Egy kis csend. .. Csend. Hagyni megszólalni a bennünk Lakozót, mert mi magunk nem beszélhetünk. Ebben a hosszúra nyúlt szünetben hagyni, hogy Isten maga szóljon hozzánk, mutasson rá félre rakott, elrejtett gyengeségeinkre, fontos feladatainkra. Azt hiszem - és vallom -, hogy Jézus csendesen jár mellettünk és nem megnémulva. Akkor a kérdés, hogy miért nem halljuk Őt,? Mert mi akarunk hangosabbak lenni. És ez nem csak a kimondott szóra vonatkozik, hanem a belső csendünk elnyomására is. Amikor szinte észre sem vesszük és negatív kritikát mondunk magunkban felebarátainkról. Amikor az jár a fejemben, hogy miért ő kapta ezt a bizonyos feladatot, hiszen én jobban meg tudom csinálni, hogy néz ki már megint stb. Nem engedhetem hogy saját szavaim - melyek Péter tagadását példázzák - eltorzítsák Jézus tanácsait. Ezt meghallgathatom bármikor, ha elfogadom a hallgatás ajándékát. Olyan ez, mint amikor a tanítványok hallgatták Jézust. Ha egymással csevegtek volna ahelyett, hogy Tanítójukat hallgatták volna, mit mondtak volna később azoknak az embereknek, akik vágytak az evangéliumra, s a velük való törődésre. Elfogadom azt az ajándékot, hogy meghallgatom őt.
Amikor imádkozol szeretetből fakad, amikor a kiközösített és elhagyott emberekért harcolsz szeretetből fakad. Amikor a csendet hagyod uralkodni, ott és amikor Isten akarja az is szeretetből fakad. Ez a szeretet-forrás az Isten-kútfőből ömlik, hogy az ember-virágokat segítse és tanítsa élni. A mi csendünknek ez a látható jele. Másokért élni a megtapasztalásunkat továbbadni. Csak helyzettől függ, hogy ez az átadás cselekedetekben vagy szavakban, simogatásban, tekintetben vagy tanácsadásban nyilvánul meg.
A csendben megtanulunk hallgatni és beszélni. Nyitott szemekkel járni és szemet hunyni, harcolni és megpihenni, küzdeni és lemondani. Másokért,magunkért Krisztussal. Tanuljunk meg naponta rendet rakni lelkünk szekrényeiben az Atya Isten előtt, hogy mindig legyen egy tiszta ruhánk, amivel az emberek közé mehetünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése