Kihívás # Menj időben aludni!

Sokszor írtam már arról, hogy mennyire nem szeretek aludni, sajnálom rá az időt.
Fiatalkoromban is sokáig fent voltam, de nem bulizni jártam, hanem olvastam, írtam, elfoglaltam magam. Valószínűleg bagoly-típus vagyok, ha igaz...
Én magamról is azt gondoltam, és az ismerőseim is úgy gondolták, hogy én egy örök mozgó típus vagyok, aki nem bír nyugton maradni, hanem mindig pörög. Ez alapvetően igaz. Még most is.
Úgy gondoltam, hogy anyaként is ilyen vagyok, Férj szerint is néha túlpörgök és - bár kedvesen fogalmaz, - de szabad fordításban ez azt jelenti, hogy SOK.
Tudom én ezt magamról, de egyszerűen nem bírok leállni.
Nem adrenalin-függőség ez, mert nem megyek bele veszélyes helyzetekbe, és nem akkor érzem JÓL magam, ha izgalmas események történnek. Egyszerűen csak arról van szó, hogy túl sok minden van a fejemben, túl sok ötletet szeretnék megvalósítani, és úgy érzem, hogy a napi 24 óra sem elég mindenre.

Aztán a tavalyi évben (2016/2017-es tanév - én így számolom az éveket :) ) szembesültem azzal, hogy kiborultam, elfáradtam, fizikailag és lelkileg is lebetegedtem. Nem éreztem, hogy van értelme annak, amit csinálok, mert úgy éreztem, semminek sincs látszatja.  Tényleg nagyon elfáradtam.
Undok is voltam mindenkivel, meg ideges, türelmetlen, semmi sem volt jó.

Aztán egyszer hoztam egy döntést. Ezt:

Egyszer-kétszer el kellett mennem korán lefeküdni aludni, mert annyira ki voltam már bukva. A szervezetem érezte, hogy muszáj pihennie. Persze lelkiismeret-furdalásom volt, mert úgy éreztem és úgy gondoltam, hogy még ez sincs kész meg az sem, szalad a ház, nincs előkészítve a gyerekek holnapi iskolai étele, nem beszélgettem még eleget a Férjemmel, nem pakoltam el a konyhában, nem suvickoltam ki a wc-t, és még hasonlók. De nem bírtam.
Így hoztam egy elhatározást, hogy időben elmegyek aludni.
Meg is tettem. 10-kor már aludtam, volt, hogy fél 10-kor, és NAGYON-NAGYON-NAGYON JÓ VOLT!
Rájöttem, hogy mennyire fontos az, hogy az ember kipihent legyen. Mivel nincs nagy alvásigényem, hamarabb is keltem, bár meg kell mondjam, hogy ebben az időszakban elég jól is aludtam.

Ha lehet, most is elmegyek időben aludni, bár néha belefutok a késői lefekvésbe, de megértettem és rájöttem, hogy a korai alvásnak jelentősége.

A gyerekeimmel is így van. Ők korán mennek ágyba. 8 után ritkán. Maximum, ha a mese elhúzódik, de én kicsi koruktól figyeltem arra, hogy időben menjenek aludni. A Zsófival egyidős gyerekek többsége sokáig fent van, és mindenfélét néz a tévében. (Oké, téli szünetben mi is megengedtük egyszer, hogy fél 11-ig fent legyenek, mert megnéztük a LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK című filmet.)
Én azt látom, hogy azok a gyerekek,akik sokáig fent vannak, nem teljesítenek úgy, ahogy lehetne. Nagylányom mondogatni is szokta, hogy én milyen szigorú vagyok (mondjuk mostanában mindenre mondja... kezdődik a tinédzserkor), de én ezt vállalom. Úgy gondolom, hogy ha most nem tanulják meg, hogy szabályok márpedig vannak, később sokkal nehezebb lesz az életük és az életben. Drága Zsófimnak nagyon nehéz dolga van, de remélem, egyszer változni fog.

Aztán olvastam egy gondolatot, ami még jobban elgondolkoztatott:
Mindenki ismeri a mondást: „Ki korán kel, aranyat lel”  A kutatók azonban most azt állítják, hogy a késői lefekvés és a zavart alvás is hozzájárulhat a negatív gondolatok gyakoribb megjelenéséhez a korábban fekvőkhöz viszonyítva.

Én szeretek optimista lenni, és bár az utóbbi időben észrevettem ennek negatív változását az életemben, próbálok törekedni arra, hogy ez ne így legyen.
Ezért, erre törekszem.
Ezért is lett ez a heti kihívásom: MENJ IDŐBEN ALUDNI!
Remélem, hogy továbbra is meg tudom valósítani, bár azt is tudom, hogy nem könnyű.
De hajrá MI!!!!