2018. július 19., csütörtök

Vegaságról

híve vagyok elsősorban.
Még nem vagyok teljesen vegán, de én - személy szerint igyekszem afelé az út felé.
Nem iszom tejet, nem eszem joghurtot, sem kefírt, néha egy kis sajtot, de azt is csak minimálisan. Mivel a legtöbb helyen, ahová megyek vendégségbe vagy étterembe, leginkább ez a menü... :( 
Amit viszont nem tudok kihagyni, és amit nagyon szeretek (bár ez valahogy mégis ritkán kerül az étlapra) a túró. A túrós sütiket nagyon szeretem.
Nem dolgozom tudatosan ezen, hiszen a családom nem szeretné ezt, én pedig nem erőltetem.
Sok vegán blogot, vagy Facebookos oldalt olvasok, ahol azt kell tapasztalnom, hogy a vegánok elég keményen bánnak nemcsak a vegetáriánusokkal, hanem sajnos egymással is. Nem igazán tolerálják azt, hogyha valaki máshogy gondolkodik, esetleg kérdése van. Persze, a kötekedőket, és azokat, akik belépnek egy ilyen oldalra húsevőként, csak hogy kötekedjenek, én sem helyeslem.
De én nem hiszek abban, hogy erőltetni kellene ezt a dolgot.
Szép lassan kell eljutnia oda az embernek, hogy ezt választja.

Azt, hogy konkrétan mikor, melyik évben lettem vegetáriánus, nem tudom megmondani. Kb. 25 éve történt, azt biztos.
Fanatikus húsevőként sosem hittem volna, hogy egyszer megtagadom.
  • Csak arra emlékszem, hogy rosszul lettem egy disznótoron a hús látványától és szagától, ami nálunk nagy családi hagyomány volt, és nagy "buli". :(
  • Csak arra emlékszem, hogy egyszer bementem anyukámmal a McDonald'sba, és bár rendeltem valami burgert, de nem bírtam megenni, mert akkor hallottam először a száj-és körömfájásról. Nem bírtam ránézni a burgerre.
  • Csak arra emlékszem, hogy annyi virslit ettem meg, meg fokhagymás kacsamájat, hogy beteg lettem tőle, és azóta sem bírok ránézni a virslire sem. Még a szójavirslire sem.
  • Csak arra emlékszem, hogy szépen lassan hagytam abba az egészet. Először a disznóhúst, majd a kacsát, végül a csirkét. (Nem is ettem mást előtte sem.)
Sokat gondolkoztam ezeken a dolgokon.
  • Az állatok a barátaim. És a barátaimat nem eszem meg! - szokta mondani a nagylányom.
Eszembe jutott Steiner Kristóf, akit nem magánélete, vagy nemi hovatartozása miatt tisztelek, (azért én nem tudom!) hanem a döntése miatt. Egyszerűen csak szeretem olvasgatni a receptjeit, és egyszer, ha sok időm lesz :) - mert lesz!!! - néhányat ki fogok próbálni. Ő mondta egyszer ezt... (Már nem tudom hol olvastam, és már valószínűleg nem öt éve ennek):

"Jómagam öt éve lettem vegán, egy egyszerű döntés után, amely már hosszú évek óta érlelődött bennem. Emlékszem, a kedvenc éttermemben ültem Özge kutyámmal az ölemben, és épp libacombot falatoztam, amikor feltűnt, hogy a két állat között - amelyet nap mint nap babiusgatok, és amelyet párolt káposztával fogyasztok - gyakorlatilag semmi különbség nincsen. A kutyám és a pulyka combja még méretben is megegyeztek egymással. Nem volt jó érzés."
  • Nagyon sokáig tart a hús megemésztése. Egy steaké például 72 óra. Mondjuk én steaket sosem ettem.
Persze, sok vegán még több érvet hozna fel. De én nem akarom. 
Viszont van sok jó dolog is. 
  • A vegetáriánusok átlagban 8-10 évvel tovább élnek.
  • A vastagbélrák nem igazán van jelen a vegetáriánusoknál.
  • Az ember jobban érzi magát, ha nem eszik húst.
  • A Biblia azt mondja, hogy a testem az Isten temploma.
És itt is vagyunk. Nekem ez volt az egyik legfőbb érvem
Hiszen ez van a Bibliában:
És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó füvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.(I. Mózes 1,29)

Eltelt egy kis időm, de lassan átalakult az életem.
Anyukám mindig azért aggódott, hogy hogyan fogom túlélni az életet, ha nem eszek húst. Féltett. Mert amikor elköltöztem otthonról még nem igazán tudtam főzni. Aminek örülök abból a szempontból, hogy a vegaság új ízeket, kincseket, élményeket hozott nekem.

A gyerekeim is vegák. Bár a nagylányom fél évenként egyszer eszik egy kis halat, de ez mondjuk 5-6 falat, amit nem tartok nagy számnak. 
Nem betegek a gyerekeim, nem betegebbek, mint a húsevő gyerekek. Persze, elkapjuk mi is a vírusokat, szoktunk influenásak lenni, vagy apró betegségek vannak. De nem szoktak hiányozni az iskolából, kivéve, amikor szombaton kell menni iskolába, mert akkor igazolni szoktam a hiányzást. :)
Az orvosunkat is úgy választottuk, hogy elmondtuk neki, hogy vegák vagyunk, és ha elfogadja, akkor megyünk hozzá. De az orvosunk a legrugalmasabb.

Mindenesetre a vegaság jó dolog. 
Isten teremtett minket vegának, hiszen Ádám és Éva az Édenkertben az volt, és én hiszem, hogy az újjáteremtett földön is így lesz.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése