Vermesné egy nap megállt a nyolcéves Karcsi fia szobájának ajtaja előtt. A következőket hallotta: "Nyugodtan megtehetem, hiszen úgyis feltételezi rólam. Úgyis mindig csak szemrehányást kapok. Hiszen ismered anyát!"
Azt már nem sikerült kiderítenie, miről beszélt a két fiú, mert akkor el kellett volna árulnia, hogy kihallgatta a beszélgetés egy részét. A szavak mögött rejlő igazság azonban szíven találta. Valóban igaza van Karcsinak? Magatartásának ő maga volna az oka? Ahogy gondolkodott, egy mondat jutott az eszébe, amelyet egyszer valahol olvasott. "A gyanúsítgatások és a feltételezések végül is azt eredményezik, hogy a gyanúsított el is követi azt, amivel gyanúsítják."
Ettől a naptól kezdve jobban figyelt megjegyzéseire. Megszűntek az efféle sértő mondatok: "Megint későn jöttél - mint mindig." vagy "Gondolom, s szobádat megint rendetlenül hagytad." vagy "Már egy órája lemezeket hallgatsz, pedig biztosan a leckédet még félig sem csináltad meg."
Lassanként egészen más lelkület lett úrrá benne az Úr Jézus segítségével. Olyan, amely "mindent remél", és legyőzi a rossz előítéleteket. Ez az új magatartás nemsokára mindkét fiúnál visszhangra talált. Új, nyílt hang lett úrra a szülők és a gyerekek között. Most értette meg csak igazán mélyen az édesanya, mennyire fontos a gyermekek számára az előzetes bizalom és elismerés.
Az igazi szeretet jele az ilyen magatartás. A szeretet "mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr". (I. Korinthus 13,7) Reméli, hogy fia vagy leánya a helyes dolgot fogja tenni, és imádkozik is azért.
A gyermekeknek rendkívül fejlett az igazságérzete. Kérdezzünk csak meg egyszer egy átlag tizenévest: "Szerinted mi probléma közted és szüleid között?" Sokan felelik majd: "Nem bíznak bennem. Szinte mindig a rosszat feltételezik rólam." És sokszor mérges vállrándítással a tizenéves is ugyanazt mondja, amit Karcsi: "Nyugodtan megtehetem, hiszen úgyis ezt feltételezik rólam."
Ezzel szemben, ha bízunk a gyermekben, sajátos képességek fejlődnek ki benne. Azon igyekeszik majd, hogy mindenkiben csak a legjobbat tegye, ha bizonyos abban, hogy csak a legjobbat várják tőle.
Gyermekeink tudjanak arról, hogy imádkozunk értük. De sokkal nagyobb lesz imádságaink hatása, ha ugyanakkor gyermekeink iránt az a szeretet van a szívünkben, amely "mindent remél". Boldog az a gyermek, aki - bár nem töltötte be anyja várakozásait - mégsem fogadnak ilyen szavakkal: "Csak hármas? De hiszen tudhattam volna!"
Annak az anyának, aki ezt teszi, sürgősen szüksége van arra az Egyetlenegyre, aki tőlünk mindent remél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése