Én hiszek abban, hogy a pozitív gondolkodás jó hatással van az ember lelki világára. Nem azért, mert akkor rózsaszínben fogja látni a dolgokat, hanem azért, mert sokkal könnyebb úgy élni az életet, mint örök depresszióban és negatív látásban. Nagyon próbálok erre odafigyelni, bár nem mindig sikerül. Néha elfáradok.
Azt vettem észre mostanában, hogy az még rosszabb lettem, mint voltam. Úgy értem, eddig is volt hajlamom a maximalizmusra, mármint a szónak abban az értelmében, hogy jól csinálni valamit, és mostanában ez egyre nehezebben megy. Küzdök azzal, hogy túléljek egy napot. Nagyon elfáradok, és nagyon unom, hogy egyedül küzdök. A gyerekeim nem mindig segítőkészek, Férj pedig annyit dolgozik, és olyan fáradt sokszor, hogy nem jut idő mindig egy jó beszélgetésre. Mostanában elmaradtak, mert elkezdődött a rohanás, a "kiért kell menni? Hova kell menni? Kit hova kell vinni?" - időszak, amit ő csinál, és lévén nem igazán társasági ember (viszont nagyon-nagyon sokat javult, és nagyon-nagyon-nagyon büszke vagyok rá) elfárad a végére.
De persze, anyaként az ember állja a sarat. Tegnap már Katával este 8 órakor röhögcséltünk azon, hogy nincs kész egy csomó házija, és még itt kell ülni, de Kata cuki, és nem kiborult, hanem jól szórakozott. Igaz, hogy ma reggel még folytattuk a sok házit, vagy amit kellett, de elég jól vette az akadályt. Régebben kiakadtam volna, de mostanra megtanultam bizonyos dolgokat elengedni. Hogy néha harc az egész, és néha egyedül maradsz, de akkor sem szabad feladni és ki kell tartani.
Mert nincs más!
Minden szavad átérzem,mintha rólunk írtad volna. Az én másodikosom is írt már este 8kor és hajnalban is leckét. Mivel ő az én első iskolásom, még nevetni nem tudok, de van remény, hogy a harmadiknál már el tudom ezt engedni. :)
VálaszTörlés:) Egyébként igen. A harmadiknál már jobban elengedi az ember, de én elég görcsölős vagyok, úgyhogy nehezen megy. :(
TörlésÓ, és gondold el, Zsófi két hete itthon van, és hetedikes anyagot kell tanulnom vele, de ő nem olyan lelkes és nem lehet vele annyit nevetni.
Hú nem semmi! Az utolsó mondatodra reagálva: hát persze, hiszen első gyerek. :) (Erről jut eszembe: ismered a SZületési sor(s)rend című könyvet? Nekem az egyik kedvenc, minden nagycsaládosnak hasznos szerintem.)
TörlésNem ismerem, de majd utána nézek. :) köszi
Törlés