2019. december 5., csütörtök

Egészséges adventi naptár - 4. nap

Ez az az időszak, amikor már mindenki várja a Télapót, és várja, hogy ki mit hoz neki, és szinte verseny folyik azért, hogy ki az ügyesebb, ki vesz nagyobb ajándékot, ki mit ad a gyerekeinek, ki mit főz, süt, mert hiszen már az ünnepekre is elkezdtek készülődni az emberek. Én nem szeretem ezt. Már sokszor mondtam, és alapvetően nem győzöm hangsúlyozni. Nincs ellenemre, hiszen csokit lehet enni :), de ezt meg tudom tenni az év bármelyik napján. 
Ezért Férjjel úgy döntöttünk, hogy idén valami mást találunk ki. Így moziba vittük a gyerekeket. Még együtt nem voltunk. Megvártuk, amíg a 6 évet betölti. :)
Pár nappal ezelőtt Kata mondta, hogy látta a Frozen II. reklámját, és szeretné megnézni. Így arra gondoltunk, hogy ez egy jó lehetőség a közös családi programra. :)
Nem szeretnék most filmkritikát írni, de ami tény, hogy én nem annyira szeretem a Disneys mesefilmeket, és egyébként a mesefilmeket sem. A meséket igen, ha azok mondanivalót tartalmaznak, de gondoltam, egyszer kibírom. (Egy idő után már unatkoztam, de a gyerekekért mit meg nem tesz az ember, nem igaz? Nem úgy érzem, hogy ez micsoda hőstett a részemről, de vannak dolgok, amiket az ember a gyerekeiért tesz meg, pedig ő maga nem szereti, nem igaz? Ilyen nekem pl. a balatoni nyaralás és strandolás is. Nem szeretek strandolni és a napon süttetni magam, de a gyerekeim miatt elmegyek.) Na, a lényeg, hogy a mozizás jó kis móka volt. Elkértük a gyerekeket az iskolából, és elmentünk. Mindenki élvezte, bár Katának voltak pillanatok, amikor félt. Egyébként tényleg voltak ilyen részek.
Nekem alapvető problémám az volt vele, hogy túl misztikus, túlságosan varázslatos, mintha mindent valami túlvilági erő alakítana... Nem tudom nem keresztény szemmel nézni az ilyesmit...
Mindenesetre elmentünk, bár még mindig köhögcséltem, a film alatt ez vicces volt. :) 
Egy ideje már Nimród is csatlakozott hozzám, folyik az orra, szörcsög. De ő nem szeret hiányozni, és otthon lenni. Amíg nem lázas, nem marad itthon. Ezért, ha lehet, természetes módon próbáljuk meg orvosolni a problémát.

4. Párologtassunk eukaliptusz olajat!

1 megjegyzés:

  1. Én sem szeretem a Disney filmeket.Régebben sokkal aranyosabbak voltak. Most tényleg rémítő némelyik. Játék van nálam. https://korsocska.blogspot.com/2019/12/ajandek-rendszeres-olvasoknak.html

    VálaszTörlés