Jön a Mikulás #19.

Minden évben ilyenkor felmerül a kérdés, hogy a Mikulás december 5-én vagy 6-án szokott-e jönni. Igazából szerintem mindegy, minden családnál más és más a szokás. Nálunk nem nagyon van. A gyerekek már nem suvickolják ki a cipőiket csak azért, hogy legyen benne valami. Gyerekkorukban is, mindig, amikor kaptak csomagokat meg édességet, a feladat és küldetés rám várt, hogy elfogyasszam. Ezért megkértem a családom tágabb tagjait, hogy ne vásároljanak édességet. Maximum egy csokitélapót, mert úgyis nekem kell megenni. Nem mondom, hogy nem esznek csokit, mert szoktak, csak nem annyira szeretik.

Kiskorukban sohasem tiltottam tőlük az édességet. Nem éreztem egyenes dolognak azt, hogy ha anya eszik csokit és szereti, akkor nekik meg tilos. Szabad volt, de ők maguk nem lettek édesszájúkat. Bezzeg, ha pogácsa van itthon... 

Igazából egy cuki, aranyos dolog ez a Télapó. Kicsit a hitről szól - bár itt nem azonosítanám az igazi hittel, - hanem csak arra gondolok, hogy jó jónak lenni. 

Én a gyerekeknek, az iskolába is szoktam vinni apróságot. Még a nagyoknak is, mert mindenki örül egy kis apróságnak. Szeretni jó és szeretni kell!

Nekem igazából ez az ünnep egy mesét jelent. Ezt:

Szutyejev: A fenyőfa

Ma reggel a gyerekek megnézték a naptárt, és ezt olvasták le róla: december 31.
Holnap hozza a Télapó a fenyőfát ! A játékok biztosan készen lesznek, de a fenyőfa még sehol sincs.
A gyerekek elhatározták, hogy levelet írnak Télapónak, küldjön nekik egy fenyőfát a s&űrű erdőből, bolyhos, zöld fenyőt, a legszebb fenyőt.

Télapó bácsinak a gyerekektől

Kedves Télapó !

Kérünk Téged, küldjél Karácsonyra egy szép fenyőt !
Játékot majd csinálunk, az nem kell.
E levelet elviszi mjd Neked egy hóember !

A gyerekek és a Hóember

Hát egy ilyen levelet írtak a gyerekek, és rögtön utána kiszaladtak az udvarra - hóembert csinálni.
Nagy egyetértésben dolgoztak: volt, aki a havat hordta, volt, aki tapasztotta.
A Hóember fejére egy lyukas vödröt tettek, két szeme szénből készült, az orra helyére meg egy szál sárgarépa került.
Nos hát, nagyon jól sikerült a Hóemberpostás ! A gyerekek átadták neki a levelet, és így szóltak:

Hóember, Hóember,
nálad jobb postás nem kell,
sötét erdőt járod,
levelünk a párod.

Télapónak vidd el őt,
keressen egy kis fenyőt,
sűrű ágú, zöld szoknyájú,
tűlevelű ismerőst.

Hozd el azt a kis fenyőt,
minden gyerek várja őt !

Beköszöntött az este, a gyerekek hazaszállingóztak, a Hóember pedig így dohogott magában:
- Hm... Ezek feladták a leckét ! Most aztán kihez forduljak, merre induljak ?
- Vigyél magaddal ! - vakkantott fel váratlanul Bobik, a kutyuska. - Jó orrom van, segítek neked megkeresni az utat.
- Persze, hogy elviszlek, kettesben sokkal vidámabb ! - örvendezett a Hóember.
Sokáig mentek, mendegéltek, a Hóember és Bobik, míg végül is elérkeztek a sűrű, nagy erdőhöz. Éppen eléjük szaladt egy nyúl.
- Errefelé lakik a Télapó ? - kérdezett rá a Hóember.
De a nyúlnak lélegzetnyi ideje sem volt, mert éppen a Róka üldözte.
- Vau ! Vau ! - ugatott fel Bobik, és õ is a Nyúl után vetette magát. Elszomorodott a Hóember.
- Úgy látszik, egyedül kell továbbmennem. És egyszerre nagy szél kerekedett, hatalmas hóvihar söpört végig az erdőn...
A Hóember megremegett és ... darabokra szakadt szét. Csak egy vödör, egy levél meg egy szál sárgarépa maradt belőle a havon.
Visszarohant a Róka, és bosszankodva mondta:
- Hol van az az ember, aki miatt elszalasztottam a nyúlpecsenyémet ?
Nézi - hát látja, hogy senki sincs ott, csak egy levél fekszik a havon. Fogta a levelet, és elszaladt vele.
Megjött Bobik is.
- Hol a Hóember ?
A Hóember nincs sehol. Épp ekkor érte utol a Farkas a Rókát.
- Mit viszel, komám ? - mordult rá a Farkas. - Felezzünk !
- eszem ágában sincs veled felezni, mikor magam is hasznát vehetem ! - szólt a Róka és elfutott.
A Farkas meg - utána. És a kíváncsi Szarka is utánuk repült.
Ott sírdogált Bobik magában, a nyulak pedig egyre csak azt hajtogatták :
- Úgy kellett, úgy kellett, minek kergettél mindig minket, minek ijesztgettél mindig minket ?
- Soha többé nem foglak benneteket bántani - mondta Bobik, és még hangosabban kezdett sírni.
- Na, ne sírj, segítünk rajtad - ígérték a nyuszik.
- Mi pedig a nyusziknak - makogták a mókuskák.
És a nyuszik nekiálltak hóembert építeni, a mókusok meg segítettek a munkában: a mancsukkal veregették, dagasztották, a farkukkal legyezgették, ragasztották. A Hóember fejére ismét egy lyukas vödröt tettek, két szeme szénből készült, az orra helyére meg egy szál sárgarépa került.
- Köszönöm nektek - szólalt meg a Hóember -, hogy újra felépítettetek. Most pedig segítsetek megkeresni a Télapót.
Elkísérték a Medvéhez. A Medve aludt a barlangjában, hát felébresztették. Elmesélte neki a Hóember, hogy a gyerekek tulajdonképpen a Télapóhoz küldték őt egy levéllel.
- Egy levéllel ? - brummogta a Medve. - Hol az a levél?
S csak ekkor kaptak észbe, hogy nincs meg a levél !
- Levél nélkül pedig Télapó nem ad nektek fenyőfát - mondta a Medve. - Jobban teszitek, ha hazamentek, majd én kivezetlek benneteket az erdőből.
S egyszerre - honnan, honnan nem ? - ott termett előttük a Szarka, és azt csörögte, örömében pörögve:
- Itt a levél ! Itt a levél !
És elmesélte nekik, hogyan talált a levélre. És mindahányan, akik voltak, elindultak a levéllel a Télapóhoz.
A Hóember sietve lépked, nagyon izgul: hol egy dombról gurul le, hol egy gödörbe pottyan,hol egy tuskóba botlik.
Persze, a Medve mindig kihúzza a csávából, de aztán megint csak darabokra szakad szét a Hóember.
Végülis elérkeztek Télapóhoz. Télapó elolvasta a levelet, és így szólt:
- Hogyhogy ilyen későn jöttök ? Jaj, Hóember, hogy fogod majd így elvinni idejére, pont karácsonyra a gyerekeknek a fenyőfát ?
Itt mndannyian a Hóember védelmére keltek, elmondták, mi történt vele. Télapó a saját szánját adta nekik, s a Hóember a fenyővel elhajtott a gyerekekhez. A Medve visszabújt a barlangjába - tavaszik kialussza magát. És reggelre a Hóember ott állott a régi helyén, csakhogy levél helyett egy zöld fenyőt tartott a kezében.