Még mindig a terv része, hogy az A.C. könyveket végigolvasom. Erre nem annyira emlékeztem, pedig végig ismerős volt a történet, és persze, hogy olvastam.
Kicsit lassabban haladtam vele, mert közben belefogtam másik könyvbe, ami magával ragadott, és azt nem tudtam letenni. És bár Christie megunhatatlan, most kicsit háttérbe szorult. Ahogy olvastam, végig hiányérzetem volt. Pedig a megszokott Poirot-történet a megszokott elemekkel, ugyanakkor valahogy mégsem. Talán nem véletlen, hogy eredetileg színdarabnak íródott a mű, és nem regénynek…
Történet:
Sir Claud Amory, a világhírű fizikus telefonon arra kéri Poirot-t,
keresse fel a hétvégén vidéki házában, mert pokolian kínos helyzetben
van. A tudós az atom bombázásával foglalkozik, és sok kísérlete végén
birtokában van immár a képlet, mellyel új tömegpusztító fegyvereket
lehet kifejleszteni. Természetesen mire Poirot megérkezik, már egy hulla
várja. Klasszikus Agatha Christie-helyzet: zárt helyen elkövetett
bűntény, a család minden tagja és minden alkalmazott gyanús. A kis belga
munkáját két kedves, régi ismerős segíti: Hastings kapitány és Japp
felügyelő. A végére természetesen kiderül, ki gyilkolt a titkos
képletért. Agatha Christie 1930-ban bemutatott színdarabját Charles
Osborne dolgozta át regénnyé. A könyv, más fordításban, más, régebbi
eredeti angol verzió alapján, ugyanezen a címen megjelent már más
kiadónál.
Idézetek:
* – Csak azt árulja el, ebben az ügyben mire következtetnek a becses szürke agysejtjei.
* Én szívesebben vagyok boldog, szeretek örülni, táncolni, énekelni.
*– Poirot, magának jobb véleménye van saját magáról, mint bárkinek, akivel életemben találkoztam – jelentette ki.
– De mit tehetnék? Ha az ember kivételes, akkor azt az ember tudja.
* – Engedjünk be egy kis friss levegőt. Nagyon meleg van itt.
– Á, maga olyan angol – mondta mosolyogva Poirot. – A jó kis friss
levegőt sosem hagyná odakint. Nem! Azt feltétlenül be kell ereszteni a
házba.
*–
[…] Hercule Poirot intelligenciája számára bizonyos dolgok néha
tökéletesen világosak, amelyek más, kevésbé kiugróan tehetséges elmék
számára nem azok.
– Jóságos ég, Poirot! – kiáltott fel Hastings. – Tudja, hogy nagyobb
összeget is szívesen áldoznék rá, ha egyszer nagy szamarat csinálna
magából, legalább egyszer! Olyan irtózatosan nagyképű!
– Ne bosszankodjék, drága Hastings – csitította Poirot. – Igaz, ami
igaz, észrevettem, hogy néha valósággal utál engem! Sajnos a
nagyságomért büntetést kell fizetnem.
* – Én viszont azt mondom, hogy az élet túlságosan rövid ahhoz, hogy az ember hazudozzon és képmutatóskodjon.
* Csak tudja, Monsieur Amory, a nők megfigyelőképességével mi, férfiak nem vetekedhetünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése