Lee Child: A titokzatos látogató

És ismét egy könyv...
Mert tényleg sok időm jut olvasni. Mondjuk én magam is meglepődök, hogy tényleg jut ilyesmire idő, de igen. És annyira jut, hogy 2-3 naponta elolvasok egyet.
Átgondoltam, hogy mikor és hogy jut időm, és én is meglepődtem, de jut. 

KÖNYVTÁRBAN JÁRTUNK

Ugye emlékeztek, hogy mondtam már (sokszor), hogy Lee Child könyveit mennyire szeretem olvasni, és gyűjtöm is őket. Bár a múltkor azt mondtam, hogy nem fogok a könyvtárból kihozni könyveket, nem ez történt. Nagylányommal elmentünk, és megint egy halom könyvvel jöttünk haza. :)

Aztán arra gondoltam, hogy végül is,  miért ne? 

Nem tudok ellenállni, na! 

Aztán azt vettem észre, hogy a könyvtárból leginkább romantikus irodalmat hozok ki, amit nem igazán vennék meg magamnak. Mert bár javíthatatlanul romantikus vagyok, és persze Jane Austen ott van a polcomon, de leginkább krimi-rajongónak tartom magam. És Lee Child-fan vagyok. Így ha eljutok könyvesboltba, akkor ezt veszem meg. 

Mindig jó lehetőség adódik arra, hogy mit van kedvem olvasni. A könyvtárból kihozott romantikusat, vagy a polcomon sorakozó izgalmas krimiket (amik nemcsak Child-könyvek).

A legutóbbi szerzeményem ez a könyv:

Eredeti cím: Running Blind

Kiadás éve: 2000

Amikor leülök Jack Reacher történeteket olvasni, mindig egy kicsit más, de közben valódi világban érzem magam. Nagyon csípem ezt a fickót, a maga 2 méterével és 110 kilójával. Vicces, hogy olvasás közben mindig eszembe jut Tom Cruise, aki kétszer eljátszotta őt, és bár bírom Cruiset is, ez a szerep valahogy nem fekszik neki. Nem csoda, ha maga Child is keresi a tökéletes szereplőt a sorozat folytatására. (Remélem, hogy nem Jason Momoa vagy Dwayne Johnson lesz, mert akkor elmegy a kedvem tőle. És nemcsak a tetkóik miatt nem jönnek be!)

Szóval, amint belefogtam, tudtam, hogy nem tudom letenni. Kb. 2-2,5 nap alatt elolvastam. És igen,ebben benne volt az éjszakázás. Amikor már mindenki alszik, én akkor szoktam olvasni. Már amikor nem esek össze a fáradtságtól, vagy nem ragad le a szemem két mondat között.

A kedvenc helyem egyébként, ahol biztosan tudom, hogy nyugodtan tudok olvasni, az a fürdőkád és az autó. :) Amikor várnom kell a gyereket mondjuk sakkóra után, vagy Zeneiskolában vannak, akkor nekem remek lehetőségem van arra, hogy olvassak. EZ is egyfajta énidő! :)

Egyszóval, elkezdtem és nem tudtam letenni. Nagyon sodró lendületű volt, és nagyon Childes. Pont az, amit én szeretek. Jók a párbeszédek, nem unalmas, mindig érdekes információkat tudtál meg. Aztán próbálod összerakni a történetet, és mindig belekerül valami fordulat.

A történet:

Az amerikai hadseregből leszerelt nők titokzatos körülmények között gyilkosságok áldozatai lesznek. Az FBI pszichopata gyilkosra gyanakszik, mert mindegyik áldozat korábban feljelentést tett szexuális zaklatás miatt. Külsérelmi nyom nincs rajtuk, ezért komoly fejtörést okoz megállapítani haláluk okát. Az FBI erre a nyomozásra a legalkalmasabb személy segítségét akarja igénybe venni. De egy Jack Reachert nem könnyű ismét csőbe húzni. Csellel ráveszik ugyan, hogy segítsen, azonban egy idő múlva úgy tűnik, még ő is arra kényszerül, hogy feladja a nyomozást. A véletlenen múlik, hogy Reacher végül is hihetetlen logikával lépésről lépésre megfejti a gyilkosságok motívumát. Az izgalmas rejtvény kibogozásának szinte észrevétlenül maga az olvasó is részesévé válik.

Szeretem, mert elsősorban nyomoznak a történetben. Persze, van benne akció is, meg kaland és izgalom, és közben el sem hiszed, hogy létezik ember, aki nem akar letelepedni, nem akar megállapodni, hanem be akarja utazni a világot és menni, amerre a szellő fúj. Igazi kalandor és igazi vándor.

Ez volt az első olyan regény, amit olvastam, amiben Reachernek volt háza és autója. De a végére persze...

Nem tud megállapodni, mert valami a bensőjében arra buzdítja, hogy menjen és ismerje meg a világot és segítsen másoknak.

Nem James Bond, aki mindig elegáns és mindig illedelmes. Nem Jack Bauer, aki előbb üt, aztán kérdez, hanem csak egy magányos farkas, aki elindul, és ahol leszáll, ahová megérkezik, ott mindig történik valami. :)

Nagyon élveztem ezt a könyvet.
És most volt először sikerélményem.
Most történt meg, hogy RÁJÖTTEM, hogy ki a gyilkos, ki bántja a nőket. Az indítékra persze nem jöttem rá, noha rájöhetettem volna. :)

Ez a regénye a hadsereghez kalauzol el minket, megismerjük mi hogy működik (hiszen Reacher valaha katonai rendőr volt), megismerjük milyen a helyzete azoknak a nőknek, akik katonának mennek, milyen az, amikor szexuális zaklatásban van részük, hogyan lesznek áldozatok, és hogy mennyi mindent nem lehet megtenni.

Megismerjük az FBI munkáját és a profilozókat, akik szerint a gyilkos nem lehet más, mint egy Reacher típusú ember, de persze mi tudjuk, hogy ő nem az, mert a maga módján egy kedves és segítőkész fickó.

Nincs semmilyen nyom, semmilyen bizonyíték, amin el lehetne indulni, de a mi hősünk nem az a fajta, aki feladja. Éppen ezt szeretem ezekben a könyvekben.

És azt, hogy amikor már ráállnál egy nyomra, akkor Lee Child átver, és új vágányra irányítja a figyelmünket. Tényleg nagyon kell figyelni. Nagyon szeretem, ahogy ír. Mindig sajnálom, amikor egy regénye véget ér. Ezt utóbbi nagyon tetszett.

AJÁNLOM!