2024. március 10., vasárnap

Egy kis lelki gondolat

 A gyerekeim minden héten kapnak egy-egy kedves gondolatot és üzenetet Szabó Attila lelkészünktől. Kedves, elgondolkodtató és okulást szolgáló történetek vannak be. A mait gondoltam megosztom veletek.

Albert Schweitzer és a házőrző pelikán

A pelikán hatalmas vízimadár, óriási, rugalmas erszénnyel a csőre alatt. Körülbelül másfél méteres hosszával, 2,5–3 méteres szárnyfesztávolságával ő a legnagyobb úszóhártyás szárnyas. Ez a csaknem néma, gyorsan úszó madár hatalmas kolóniákban él, amelyek együttműködnek a halfogásban, a táplálékszerzésben.

Az egyik ilyen erős, méltóságteljes szárnyas hirtelen lecsapott egy afrikai asszonyra, aki csónakjában éppen halat szállított. A megrémült asszony ijedtében úgy ráütött a keze ügyében lévő evezővel a madárra, hogy az állat egyik lába meg a szárnya komolyan megsérült. Albert Schweitzer, akinek a közelben volt az őserdei kórháza, miután értesült az esetről, gondjaiba vette a madarat, aki rövid időn belül felépült, és szabadon ereszthették.

Azonban ez a pelikán, amely azelőtt a madárközösség tagjaként a vízben élt, most nem akarta elhagyni az orvost. Kiváló éjjeliőrré vált. Erős csőre elijesztett minden arra ólálkodót. Hűségesen vigyázott és védte a doktort. A megmentője iránti hála megváltoztatta a pelikán addigi természetét.

Isten iránti szeretet téged is képes megváltoztatni. Képessé tesz, hogy ne a gonoszt akard cselekedni, hanem szeress Istennek tetszően élni.

A HNA egyház hitelvi füzetei

 

A megmentőnkért érzett hála képes megváltoztatni az ember alaptermészetét. Találkozni Jézus szeretetével, értünk önmagát feláldozó lelkületével mély, átalakító benyomást tesz ránk.

„Még János, a szeretett tanítvány – aki később oly hűen tükrözte vissza a Megváltó jellemét – sem volt természettől fogva szeretetreméltó. Nemcsak magabiztos volt és becsvágyó, hanem még indulatos és visszavágásra kész is, ha megsértették. Amint megnyilatkozott azonban előtte Jézus egyedülálló isteni jelleme, ennek fényében meglátta a maga tökéletlenségeit, megalázta magát e szembesülés hatására. Csodálattal és szeretettel töltötte be lelkét az az erő és türelem, hatalom és gyengédség, fenség és szelídség, amit Isten Fia mindennapi életében szemlélt. Szíve nap mint nap jobban vonzódott és kötődött Krisztushoz, míg végül – iránta való szeretetében – egészen szem elől tévesztette a saját énjét. Haragtartó, becsvágyó természetét alárendelte Krisztus átalakító hatalmának. A Szentlélek újjáteremtő befolyása megújította szívét. Krisztus szeretetének hatalma véghezvitte jelleme à ¡tformálását. Ez a biztos eredménye a Jézussal való szövetségi egyesülésnek minden esetben. Ha Krisztus lakozik egy ember szívében, akkor ennek hatására teljességgel átalakul a természete. Krisztus Lelke, szeretete meglágyítja a szívet, engedelmességre készteti a lelket, és felfelé – Isten és a menny felé – irányítja a gondolatokat és a vágyakat.” (Ellen G. White: Krisztushoz vezető lépések, 63–64. o.) 

Te már találkoztál vele?

 „A tövis helyén ciprus nő, bogáncs helyett mirtusz.” (Ézsaiás próféta 55,13)

 Szerető barátod: Attila bácsi

Fantasztikus!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése