Rohangáltunk ma, karácsonyi ajándékokat vásároltunk (és bocs, de közben dünnyögtem, hogy mennyire nem szeretem ezt a részét... mármint a vásárlást), és kb. 2 órát voltunk itthon. Akkor kicsit takarítottam, majd rohantunk a gyerekekért, aztán a mamához, mert hogy őtőle kaptak csomagot.
Nem akarok ünneprontó lenni (mondjátok: ne is légy!), de az az igazság, hogy én nem mondom és tanítom a gyerekemet arra, hogy a Mikulás hozza a csomagot, hanem megmondom, hogy mamától, anyától, Julcsi nénitől vagy Pista bácsitól van. (Egyébként Szera ezt jól megfogalmazta a blogjában.)
A mai napom a türelmetlenségről is szólt. Kisfiam az egyetlen férfi körülöttem, akinek sikerül kihoznia belőlem a türelmetlenséget. (És most nagyon szépen fogalmaztam!)...
Megint át kell értékelnem a dolgaimat...
Amikor a türelmetlenségről írok, akkor a tényleges hangos, ideges, kiabálós türelmetlenségről írok. Én egy elég pörgős típus vagyok, aki nem a túl nyugodtságáról híres. Elég nehezen tudom megfogalmazni az érzéseimet... Nem vagyok hangos és kiabálós, és elég nehéz kihozni a sodromból... én legalábbis így gondoltam. De amióta gyerekeim vannak, azóta máshogy van ez.
Mert tényleg azt kell mondjam, hogy csak és kizárólag a GYEREKEIM tudnak kihozni a sodromból. A Férjem nem ilyen. 9 éves házasságunk során még nem veszekedtünk, nem csapkodtuk soha az ajtót, és nem kiabáltunk egymással. Mondjuk, aki ismeri az én édes Férjecskémet, az tudja, hogy ő ahhoz a "hóthalálos-hótnyugalom" típushoz tartozik, akivel nagyon könnyű kijönni.
Inkább mi humorral próbáljuk megoldani a problémáinkat. Ahogyan Judit barátnőm is írta.
Szóval, ma Nimródnak sikerült kiborítania.
Nos, a mi kapcsolatunk a kisfiammal a brazil szappanoperákéhoz hasonló. Hol hullámvölgyben vagyunk mint ma :), hol pedig magasságokban, és akkor nagy a szerelem. Vele nem könnyű, sokat is vitázunk. Aztán persze megy a megbocsátás.
Ezen gondolkodtam ma, a bocsánatról, a megbocsátásról és a bocsánatkérésről.
Kisfiamon látom, hogy milyen nehéz bocsánatot kérni. Nekem sem mindig sikerül.
Nem is könnyű. Persze, néha odavetjük egymásnak: Bocs, Bocsi, Ne haragudj!, de lehetséges, hogy ezt csak megszokásból tesszük.
De vajon hogyan viszonyulunk a Társunkhoz e tekintetben?
A mai feladat:
Mondd ki: Bocsánat!
Nehéz bocsánatot kérni. Mert megbántott, mert nincs igaza, mert én úgy gondolom, mert nem hallgat rám, mert nekem van igazam, mert olyan makacs, mert... Könnyű megsértődni és megharagudni a házastársunkra.
Van valami, amivel megbántottad a Társadat, és nem kértél tőle bocsánatot? Őszintén!
Legyen ez az alkalom egy különleges bocsánatkérés.
Csak arra figyeljünk, hogy utána ne hozzuk fel a másik számára ezeket a dolgokat. Ha egyszer bocsánatot kértünk, megbeszéltük és megbocsátottunk, akkor azután tegyünk pontot a végére. Ez azt jelenti, hogy nem hánytorgatjuk fel, nem emlegetjük fel azt, ami régen volt.
Mi minden évben egyszer, úrvacsora alkalmával együtt mosunk Férjjel lábat. Ezzel fejezve ki azt, hogy elfogadom a bocsánatát és megbocsátok, ahogyan Jézus is tette a tanítványaival.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése