Házasságos Advent 8.

Nagyon sokat beszélek. De tényleg. És folyamatosan.
Ennek lehetne az az oka, egyedül vagyok itthon a babával és jó érzés néha a felnőtt-társaság, és amikor bekerülök ilyen helyre, akkor csak beszélek és beszélek, vagy amikor Férj hazajön a munkából és vagy az iskolából, akkor is beszélek és beszélek.
És nagyon hálás vagyok neki, mert egy Tündéri Ember, aki édesen végighallgat, aki nem szól közbe, nem akar megoldást mondani soha, teljesen érti, hogy én most csak beszélni akarok, és hagyja, hogy kibontakozzak.

Az viszont nagyon érdekes, hogy ha más ilyen, nehezen viselem :)
Kisfiam éppen ilyen típus. Reggel kinyitja a szemét és addig, amíg be nem csukja és el nem alszik, folyamatosan beszél. És nem is ez lenne a baj, hanem ötszázszor elmond valamit (mindezt kiabálva, mert úgy érzi, hogy nem hallom), és kb. a 10. után elfáradok. Nem a folyamatosan beszéd zavar, hanem az értelmetlen beszéd.

A másik dolog a beszéddel a hangerő. :)
Nagyon érdekes, hogy az egyetlen ember, akivel nem tudok és nem szoktam veszekedni, az Férj.
Nagyon könnyű vele élni.
Nagyon hálás vagyok Istennek azért, hogy Őt kaptam Férjül.

Tévedés ne essék, nem mondom, hogy Ő a tökéletes ember (hiszen vannak hibái), de nekem mégis Ő az. Férj az a típusú ember, aki amikor éppen kiborulsz és ideges vagy, ott van, és megnyugtat. Ő az, aki mellett a világ végére és egy lakatlan szigetre is elmennék, mert "egy gyufaszálból is képes házat építeni" :)

A 9 év alatt nem volt veszekedés köztünk. Én sem vagyok egy veszekedős típus, amolyan konfliktuskerülő vagyok. Nem szeretek probléma okozó lenne, és ha probléma van, akkor is igyekszem elkerülni. Férj még ilyenebb. Nem mond véleményt senkiről, nem kritizál, nem kötekszik, noha van véleménye és igen határozott. De csak akkor mondja el, ha kérdezik.
Nem mondom, hogy nézeteltéréseink vannak, de nálunk akkor sincs olyan, hogy megemeljük egymásra a hangunkat a másikra...

(Nagyon érdekes, hogy ezt nem tudom megvalósítani a gyerekeimmel kapcsolatban :), de erről majd később...)

Ezért a mai feladat: Lakat a szájra!

Tudom, hogy nem mindenkinél van így. Kivételes helyzetben vagyok... 
Szerintem nem baj az, ha "veszekszel" a házastársaddal. Bár én nem szeretem ezt a szót. Mondjuk inkább azt, hogy nézeteltérés :) Abban hiszek, hogy a lakatot azért tegyük a szánkra, hogy ha valamivel nem értünk egyet, akkor ne kiabálva, üvöltözve, ajtót csapkodva és sértődve mondjuk el, hanem csak egyszerűen: Figyelj, én úgy gondolom... Beszéljük meg...

Fontos egy vitában, hogy megértsen a másik, és az is, hogy beszélni kell a saját sérelmeinkről. El kell mondani, ha valami nem tetszik, de nem mindegy hogy.
Szóval, amikor lakatot teszünk a szánkra, akkor figyeljünk arra, hogy hallgassuk végig türelmesen a másikat. Ez tudom, hogy néha nehéz. Főleg nekünk, nőknek! De hallgassuk meg a másikat, és csak utána beszélj te!

Volt egy ismerős házaspár, akik 12 évig hordozták a problémákat, soha semmit nem beszéltek meg, csak éltek egymás mellett, hagyták, hogy  a pénz és a szex vezesse az életüket. Aztán a végén már a szex is eltűnt, és csak a pénz maradt. Aztán a válás. Mint később kiderült soha semmit nem beszéltek meg. Pl. egyetlen egyszer sem mondták ki, hogy Szeretlek. Főleg a házasságuk végén nem. 

Hajrá!