Legye
n minden nap „új” kezdet. Tiszta lap. Nem számít, mennyire rossz volt a tegnap, ez mind a múltban van. Ma van az a nap, amikor elkezdheted kezdeni az újat!
Nem hiszek a fogadalmakban, szerintem az emberek soha nem tartják be, amit fogadnak.
Amikor fogadtam, én sem tartottam be, éppen azért már nagyon régóta nem fogadok meg semmit.
Inkább azt mondom, hogy megtartani szeretnék dolgokat, végigcsinálni, kitartó lenni, átértékelni,
jobban átgondolni az új évet, az év terveit, ami magammal kapcsolatosak, amiket szeretnék
megvalósítani, amelyeket tervezek megvalósítani.
Kezdeni magunkkal valamit, kitalálni, hogy mi mindent szeretnénk csinálni, megvalósítani,
tervezni mindig jó. Megfogadni nem kell, csak elhatározni. Én ebben tavaly nem voltam jó.
Mondjuk nem is akartam semmit elhatározni, csak lazítani szerettem volna, de idén több mindent
szeretnék. Aztán majd meglátjuk, hogy megvalósul-e. Ha igen, mindenképpen beszámolok.
Ha nem, akkor is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése