Sok minden történettel és történéssel vagyok adós. Lassan majd igyekszem is pótolni, mert sok, hónapokkal ezelőtti dolgot is szeretnék megosztani. Sajnos azonban a kevés időm csak a mindennapi ünnep-re korlátozódik. :)
Amiről most szeretnék írni, az egy színházi élmény. Férjjel rendszeresen járunk a fehérvári színházba, és havonta egyszer ez a nagyobb randink. Vagyis akkor, amikor a bérletünk mondja. Megmondom őszintén, hogy az utolsó alkalomra elég nehezen szántam rá magam. Fáradt is voltam, meg pakoltam is egész hétvégén, fizikailag azt éreztem, hogy nem bírom tovább. De aztán mégis rászántam magam, magunkat, és elmentünk. És tényleg nem bántam meg. Az egyik legjobb darab volt, amit a bérletünk adott.
Megmondom őszintén, hogy bár szeretem Gáspár Sándort, de már untam, hogy minden darabban benne van. Értem én, hogy ő egy felkapott és népszerű színész, meg vezető színésze a fehérvári társulatnak, de nem minden darab áll neki jól. Az előző alkalommal egy vígjátékban játszott, szerintem nem kellett volna. De A király beszéde és ez, az Apacsok igen jól állt neki. Inkább drámai színésznek gondolom. És ez a darab nagyon jó volt.
Szeretem a fehérvári színházat.
A történet:
1963 nyarán egy baráti társaság a szocialista Magyarországon kiköltözik Zebegénybe, a Duna partjára, hogy indiánosdit játsszanak. Mindegyikük választ magának egy indián nevet, és megállapodnak a játékszabályokban. Az "apacsok" azt hiszik, hogy a külvilág szemeitől elrejtve létezhetnek. Azonban - ahogy évekkel később kiderül - a rendszer belelátott a játékba...
A valós eseményekre épülő történet az ügynökkérdéssel foglalkozik, és a zebegényi indiántábor sajátos világát mutatja be. Bereményi Géza és Kovács Krisztina sajátos dramaturgiai megoldást választottak: a darab története egy ideig visszafele halad az időben, majd ugyanazon a nyomvonalon vissza. Így különleges nézőpontból ismerhetjük meg azt a korszakot, amikor senki nem tudta, kiben bízhat, és ki árulja majd el.
A “Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa” rendezvénysorozat támogatásával bemutatott produkció - amely számos művészünk közreműködésével készült - nagy sikert aratott a nyáron. Most a Vörösmarty Színház is műsorára tűzi, hogy a székesfehérvári közönség megismerhesse az Apacsok megdöbbentő történetét.
Én azt hiszem mindenkinek ajánlanám!
Fantasztikus!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése