Nagyon bírom Karl Urbant. Jó színész. Fel is vettem a 20-as listámra.
Egyszer régen, láttam egy részletet ebből a sorozatból, és most úgy gondoltam, hogy meg is nézem. 1 évad csak, és pár nap alatt lehetett vele végezni.
Nem mondom, hogy a kedvencem, mert általában a jövőben játszódó filmekből, sorozatokból nem szoktam sokat érteni, főleg, hogy sok benne a technikai kifejezés és a technika is. Nem az én világom, tényleg. Csak és kizárólag Karl Urban miatt néztem meg. Nem lett a kedvenceim között, és nem is nézem meg még egyszer, mert annyira nem volt jó. Nyomozós volt, meg krimiszerű, de én akkor inkább a régi, klasszikusabbat választom.
A mindösszesen 12 epizódot megélt sci-fi/krimisorozatnak nem
volt semmi igazán különleges érdeme, nem igazán szólt semmiről és nem is volt izgalmas. Talán egyetlen dolgot kivéve. A
történetvezetés, a jövőbeli világ felépítése, a formai kivitelezés
mind olyan volt, amit láttunk már sokszor, (és bár a Star Wars 4-6.részeit szeretem, itt nekem be is zárult a sci-fi, mint műfaj) azért elég korrekt
módon mutatta be a jövőt. Azt hiszem.
Viszont rendelkezett két olyan főhőssel, akik
között hihetetlen módon működött a kémia, és akik minden idők legjobb
nyomozópárosai között szerepelhetnének — ha nem csak egyetlen évad
jutott volna nekik. A nálunk a Viasat3 műsorán is futott Emberi tényező egy cinikus, sprőd emberhekus, és egy optimista, derűs androidzsaru
kalandjait mesélte el, Karl Urban és Michael Ealy szenzációs
alakításaival (ugye nem kell mondanunk, melyik volt melyik?).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése